Szózat, 1925. május (7. évfolyam, 98-122. szám)
1925-05-31 / 122. szám
, ms MAJD S 31 VASÁRNAP A FEJNÉLKÜLI KUTYA ÉS EGYÉB VIZICSODÁK EGY KIS ROMANTIKA ÉS EGY KIS REALIZMUS A SZERELEM MÉRFÖLDKÖVEI AZ IMÉNT LEZAJLOTT VASÁRNAP immár egészen leifinarekított képét tárta elénk annak a szapora lélegzetű évszaknak, amely a poétákat és szerelmeseket, valószínűen már százezer év óta, kétes értékű ihletekbe szokta ragadni. A háztartási alkalmazottak széles rajóikban perdültek ki az utcára, e szakma, tipikus viseletében, amely valamelyes festőinek legföljebb jóindulattal mondható, keveréke a falusi és az incselgőVárosi ruhásait. Éppen kilencet láttam e nemből virítani a Berene József fild budai hídfője mellett, ahol a hidroplánoi kikötőhelye van. Mintegy taktusra dűltek a rakodópart korlátjának (csoda, hogy az nem hajlott el az édes teher alatt) és úgy bámulták a fényes testű vízicsodáikat, amelyek némi pokrócokkal takarva a furcsa fejükön, még mindig teli vrníaikat látszottak aludtai. És repeső moraj buzgott fel a kecses bámusok között, valahányszor a röpke allmíniumszörnyek táncra perdültek a hullámok hátán, amelyeket az elhaladó hajók borzoltak a folyam hátára. # Akt LENN A PARTON, e korai romantika e kőszínpadán, bő alkalom nyílott idüléb jelenetek szemléletére. A Ferenc József híd vámházikójának élőnej,i tövéin üilve, nem messzié a kacagó csehektől, egy toprongyos asszony rontotta a vasárnapi hangulatot. ‘idetem pedig egy barna tömeg úszott velem szervbe, méltóságot lassúsággal, a híd felé. Valaki felkiáltott: — Egy hulla! Férfi vett s nyilván fontoskodó. A karján csüngő molette hölgyecske összeborzongott és erősen odanézett. Egy kisleány azonban, aki cipőjének ellenállóképességét próbálgatta a csacsogó habokban, könnyed derűvel rontotta le a felriadó szadista kéjt. — Hiszen ez egy kutya! — csilingelte. De nincsen feje szegénynek! Valóban a barna tömeg nem volt hulla (sem fatuskó...mint a etnikusabbak hitték) vagy legalább is nem emberi maradvány, amelyikben valamely atrocitások folytán eltűntre lehetne ismerni — hanem csak egy szegény, barna kutya holtteteme. De csak az ismerte fel benne a valamikor volt élőlényt, aki oldalt felgörbülő vékony szőrös lábát — amely különösképen kiállt a vízből — gondosan szemügyre vette. A hiányzó, illetve elmosódó vonalaikat könnyű volt némi fantáziával kiegészíteni, miután az alapvető fogalom — a kislány jóvoltából — már mindenkinek rendelkezésére állt. Így azután rövidesen elkészült a kutyatragédia vázlata. — Biztosan a villamos elgázolta valamelyik hídon, levágta a fejéit, a törzset aztán a Dunába dobták. Ezt egy öreg úr mondta, kinek szavaira a barna tárgy taktyamivoltát felfedező leányka meleg érdeklődéssel bámult fel a lépcső aljáról — Talán Bécsből jött — jegyezte meg az iménti fontoskodó. A szegény fejetlen kutya pedig mind lassabban ringott tova s rövidesen megfeneklett a híd a tett, mint zátonyra futott bájó, így bújt el a profán tekintetek elől.* ÉS MOST JÖN A DUNAPART ROMANTIKÁJA. Vannak elkésett embereik, akik még azon csodálkoznak, hogy a partnak eme részén már nem állomásoznak a francia monitorok. Ezzel is kevesebb a bámulnivaló. De ha*ga! Aki ezt a környéket ismeri, tudja, hogy a Dumához vezető lépcsőt arányos körökben alacsony, a kettőtt keresztugátaik szakítják meg. Egyenesen sorravalók, hogy az ember szétterpesztett lábbal, szép simán lecsússzék rajtuk a Nirvánát kínálható habokba. Nos, ahány ilyen keresztgát van, körülbellül annyi pár mereng a vízbelejtő lépcsők közepe táján, nem ugyan pont a gátak melllett, de körülbelül szintén arányos távolságban egymástól. A együttérzők drága tapintatossága! Úgy állanak ott, mintha a múló, gyakorta fájdalmas gyönyörök, sőt a meddő, bámész vágyakozás helyett az ökrök boldogságot keresnék. Pedig éppenséggel nem olyanok, mint akik a lelki tisztulásnak erre a fokára elérkeztek. Sőt nagyon is anyagiasak és egyaránt hódolnak minden rendű és rangú testiségnek. Akadtak például már szerelmesek, akik dunaparti Bétájaik alkalmából a lépcsőre telepiedve hideg, fokhagymás pirítást ettek, miközben a hullámoik játékán andalogtak. Ezek a reminiszcenciák és egyéb meggondolások aztán rövidesen megnyugtattak a lépcsőjárók brs* felől. Csipán itt ilyen nekibódult emberkét láttam, akik komolyabb aggodaloommal töltöttek el. Ahogy feléjük közeledtem, a fiúval találtam magam szembe. Hosszú, költőien dús és kócos hajának egy fürtje kimarkrancoskodott a többi közül és az arcába hőkölt Finom, barnás agyacskákat láttam, amelyek a kósza hajszálakat helyükre dédelgették. • Egyébként csak egy kopott sárga kabátot láttam, amely a vézna kis istennő testét takarta. de a kalapja új volt és pikáns. Nem fordult oldalt, bárhogy lestem erre. Úgy álltott, mintha beledermedt volna az alkonyatba. Csak a párja hajladozott néha, esetten nagy fejét kohászává, fura kalitkáját eltévedt, bűvös gondolatmadaraiknak. Kár, hogy a beszédük nem hallatszott fel hozzám azútra. A Hitről az első pillanatban azt hittem, hogy ■leány és Sapphora gondoltam. Aztán tovahaladva hátratekintettem s megláttam a leány arcát. Megkapott, különös, leheletszerű szépsége. Sápadt olajbarna arca volt és nagy fekete szemei, de mert messze voltak nem láttam, minő érzések árnyalják az arcot és a szemeket. Ehelyett azt kérdeztem magamban: miért jött ide ez a leány? Mi dolga lehet ezzel a nagyhajó tavaszi monstrummal, amikor, a legkisebb, legegészségesebb férfi hálás volna a szépségéért? Férfi, aki az éter vidám ura s nem sóhajsenigú koldusa az éhe® megújulásnak. Ö szeretem, beteg tévelygés ihlete, nem tudlak megérteni! • ELCSODÁLKOZTAM, mideki, fenn az úton egy férfi és, egy nő rémlett elém. De mihamar megismertem e váratlan jelenség lényegét, így szólt a nő: — Még rólunk is azt hiszik, hogy szerelmes pár vagyunk. így válaszolt a férfi: — Aligha gondolnám, hiszen mi nem állunk, odalenn, a lépcsőin. Nem néztek egymásra és nem is szóltak többet. (Ön árt.) Az egyetemeken a nyomor erősen csökkentette a hallgatók számát Dr. Vámossy Zoltán professzor a diákság problémáiról (A Szózat tudósítójától.) A tudományegyetem gyógyszertani intézetének előszobájában diákok jönnek-mennek. Jogászok, technikusok, bölcsészek, medikusok vegyesen. Valamennyien Vámossy professzor urat keresik. Nem izgatottan, félve kopogtatnak be a szigorúságáról közismert professzor ajtaján, hanem mosolyogva, mint ahogy a jóbaráthoz szokás. És mosolyogva, barátsággal fogadja őket a professzor is, aki nemcsak tanár, hanem vezetője, atyai barátja az ifjúságnak és legfőbb irányítója a magyar diákság egyik hatalmas organizmusának, a Magyar Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Országos Szövetségének. Tavaly óta alább szállt a szigorlatok nívója is A Szózat munkatársa felkereste dr. Vámossy Zoltán egyetemi tanárt, aki, mint az ifjúság ügyeinek alapos ismerője, behatóan ismertette előttünk a magyar diákság problémáit. — Milyennek ismeri Méltóságod a mai ifjúságot tanulás, magaviselet szempontjából — kérdeztük. — Az ifjúság tanulmányi előmenetele ezelőtt két esztendővel nagyszerű volt. Tavaly óta azonban a nehéz gazdasági helyzet következtében a szorgalom és a szigorlati eredmény csökkent. A magaviselet most is kifogástalan. A tekintélynek nem is a tisztelete, hanem a szeretete él bennük. „Nagyon sok éhező, leromlott alak látható“ — Milyenek az egészségi és anyagi állapotok? — Erre csak szomorú adatokat mondhatok. Nagyon sok éhező, leromlott alak látható az előadásokon, de a legleromlottabbak már nem is mutatkoznak. Pusztít a tuberkulózis is. A dékánságom ideje alatt is és most is nagyon sokan kértek és kérnek szabadságot tüdőcsúcshurut és tuberkulótikus okok miatt. — Mi a véleménye Méltóságodnak a diáklányokról? — A diáklányok között akad kivételesen olyan is, aki pompásan felel. Jelentékeny részük azonban messze a fiúk átlaga alatt marad. Különben már csak elvétve akad vizsgáimon nőhallgató. „A közös cél a főiskolai ifjúság tömörítése“ — Méltóságodnak, mint a diákság egyik legtekintélyesebb vezetőjének mik a céljai? — A közös cél a főiskolai ifjúság tömörítése önmaga érdekeinek védelmezésére, társai támogatására. Olyan közszellem teremtése, melyből egy nemzeti ideálokkal telített lateiner osztály támadhasson. Ehhez természetesen anyagi eszközök kellenének, amik azonban nem állanak rendelkezésre. Mindenekelőtt szeretném megértetni az ifjúsággal, első feladata az, hogy magát saját szakmájában , mentői jobban kiképezze. Az ifjúság ne politizáljon, de ne engedje magát eszközül sem egyik vagy másik politikai párt részére. A magyar diákság háza Végül a professzor a magyar diákság házáról beszélt. Egy olyan épületről, amelyben az összes ifjúsági egyesületek és a diákság vendégei otthont találnak. A diákház megépítésére részvénytársaságot alapítottak. Az alaptőke felét a József királyi herceg által adományozott diadém képezi. Ezenkívül hatezer darab, egyenként tíz aranykorona értékű részvényt bocsájtottunk ki, melyeket a főispánok, alispánok, a MEFHOSz és a Hangya terjesztenek. E helyen is nagyon kérjük a nagyközönséget, támogassa a diákok vállalkozásait. A finn diákoknak már van egy ötemeletes palotájuk. Homlokán ez a felirat díszült: „A nemzet reménységének“. A palotát különben ott nem az ifjúság építtette, hanem a nemzetgyűlés szavazta meg. Elköszönünk a professzor úrtól. Az előszobában már várnak rá a diákok. Tanácsért, útbaigazításért jöttek. Mert Vámossy professzornak, a szigorlatok rettegett szigorúsági, de igazságos professzorának mindig van ideje, mosolya és szeretete az ifjúság számára. A lépcsőről visszanéztünk. Az ajtóban ott állott Vámossy professzor s kezét mosolygó szeretettel nyújtotta diákjai felé. Olyan volt ez a mozdulata, mintha a vesződő, pusztulásba zuhanó magyar ifjúságot akarná megragadni, visszatartani. M. Fi. Makoldy József rajzaj Dr. Vámossy Zoltán egyetemi tanár, a MEFHOSz szövetség tanácsának tanárelnöke 13