Sztár Sport, 2008. április-június (11. évfolyam, 14-26. szám)

2008-04-02 / 14. szám

Légy aranyos, Emese! Ml­ár a tavalyi debreceni rövidpályás úszó *­­ / 1 Európa-bajnokságon feltűnt, hogy mennyire I V 1 elszánt sportember Kovács Emese. Míg a versenyzők többsége túlzottan „hepinek”, „jó fejnek” mutatta magát, mosolygott, puszikat dobált, „szere­pelt” a bemutatásnál. Emese szigorú tekintettel kon­centrált a feladatára. Megadta a tiszteletet a ver­senynek. Úgy viselkedett, ahogyan egy komoly, profi sportolónak viselkedni kell, egy Eb-döntő előtt. Nem akart másnak látszani, mint aki. Nagyon izgult. Nem az ellenfelektől tartott, sokkal inkább attól, hogy ké­pes lesz-e mindent kiadni magából, hogy képes lesz-e „meghalni” a vízben a sikerért. Nem alkudozott magával, ha­nem az első pillanattól az utolsóig harcolt. Nem alkudozott ön­magával, hanem őrült tempót diktált, mint aki azt mondja: mindent vagy semmit! S meg is lett a jutalma, igaz „csak” majdnem minden jött össze neki, hiszen „csak” ezüstérmes lett 200 méter pillangón! Kifelé örült, vagy inkább örülgetett az ezüstnek, de az arca sok min­dent elárult arról, hogy mit is gondol valójában. Legbelül biztos, hogy egy kicsit csalódott volt, annak ellenére, hogy a szám lengyel kiemelkedő klasszisa, Otylia Jedrzeczak világcsúccsal győzte le őt... Sokan, csak amolyan kifutott eredménynek tartották, amit Emese Debrecenben produkált, azt mondogatták, hogy rövidpályán bármi megtörténhet, ráadásul a menők nem igazán veszik komolyan a 25 méteres medencében rendezett versenyeket. Ez viszont Emesét egy cseppet sem zavarta. Edzőjével, Fehérvári Balázzsal tudták, hogy jó úton járnak. Tisztában voltak és vannak azzal, hogy a hihetetlenül kemény, kegyetlen edzések, a sok-sok fájdalom, szenvedés, kín, amit Emese naponta megél a medencé­ben, előbb-utóbb meghozza gyümölcsét, mégpedig világraszóló eredmények, sikerek formájában. Emese egészséges önbizalommal, elszántsággal utazott ki az idei, eindhoveni hosszúpályás Eb-re. Nem kerülgette a forró kását, nem rázta le álszent módon a terhet, nem azt nyilatkozta, hogy szeretne döntőbe jutni 200 pillangón, hanem bátran kijelentette, érmet akar. Sőt! Amikor a helyszínen kiderült, hogy kik alkotják a mezőnyt, to­vábbment, s azt mondta: ráhajt az aranyra! Miközben a rajtlistán ott szerepelt Otylia Jedrzeczak neve is... A második legjobb időeredménnyel (2:08,30) jutott a döntőbe, csupán a francia Aurore Mongel úszott nála gyorsabban, igaz, má­sik futamban. Ahogyan azt Emese megígérte, és ahogyan azt megszokhattuk tőle, szédületes iramban kezdett a fináléban, ami szinte megder­­mesztette Mongelt. Mindenki azt hitte, hogy a magyar lány az utol­só ötven méteren majd „kiereszti a vasmacskát”, ám nem így tör­tént. Igaz, hogy Mongel feljött rá, sőt, meg is előzte, de Emese visszaverte a támadást, már-már úgy tűnt, hogy ő lesz az Európa­­bajnok, de a nála jóval magasabb francia hölgy néhány milliméter­rel, 12 (!) századmásodperccel előbb érte el a falat... Emese ezúttal sem járt a fellegekben a második helytől, a hosz­­szúpályán megszerzett felnőtt Eb-ezüst nem tette felhőtlenül bol­doggá. S neki van igaza. Ugyanis, ha nincs az a kis malőr az úszódresszével (a víz befolyt az úgynevezett cáparuhája alá - szerk.), ha kizárólag az úszásra kell koncentrálni a döntőben, akkor valószínűleg most róla beszélne a világ. Arról a kedves és csinos, ragyogóan tehetséges 17 éves magyar úszólányról, aki Baján látta meg a napvilágot, de Kazincbarcikán önmagától tanult meg úszni, ami azért minimum jelzésértékű... Az eindhoveni dobogón sem tombolt Emesében a jókedv. Okkal. Ezúttal nem ezüstöt nyert, hanem - lehet, hogy önhibáján kívül? - elvesztette az aranyat. Micsoda különbség! A világ minden kincséért sem raknék „puttonyt” Kovács Emese hátára, de számomra most ő a pekingi olimpiára készülő magyar úszócsapat első számú aranyesélyese! Amennyiben minden úgy történik, ahogyan azt Fehérvári Balázzsal eltervezték, akkor Emese 2:05,00 perc körüli idővel érkezhet célba a pekingi uszodában. En­nek elégnek kell lennie egy dobogós helyezéshez. Nekem azonban valami azt súgja, hogy Emese ennél gyorsabb lesz... T ■ ■]Mobile- ■ ■ Partner SZTÁR Sport 2 •SZTÁR-vendég Rá építette Uli Hoeness, illetve a Bayern teljes vezérkara a nagy meg­újulást. Miután a csapat szégyenszemre 2007 tavaszán lecsúszott a Bajnokok Ligája-indulás lehetőségét jelentő első három helyről, a leggazda­gabb német klubnál óriási bevásárlásba kezdtek. Egyetlen más európai klubba sem érkezett a nyáron világbajnoki arany­­(Luca Toni), ezüst- (Ribéry) és bronzérmes (Miroslav Klose). Mindhárman re­mekül beilleszkedtek a csapatba, de a francia talán még a két gólgyáro­son is túltesz játékával. A vele készített interjú a Sport Bild és a Die Welt anyagain Buzgó József írása Dénes Tamás alapul.

Next