Sport és tudomány, 1959 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1959 / 12. szám - R. Kirsch: Forradalmi változás a gyúrásban

Forradalmi változás a gyúrásban Dr. Richard Kirsch professzor nem­rég kiadott Sportmassage című köny­vében a gyúrás hatását egészen új oldalról világítja meg. Szovjet tudó­sok és kutatók, valamint saját kísér­letei nyomán megállapítja, hogy a gyúrás helyi hatásánál sokkal jelen­tősebb az a hatás, amelyet az ideg­­rendszeren keresztül az egész szerve­zetre gyakorol. A kutatások, eredmé­nyei nyomán át kell értékelni a gyú­rásra vonatkozó eddigi nézeteket, s új utakon kell megindulnia a gyakor­lati gyúrásnak is. Kirsch dr. könyvé­nek erre vonatkozó részeit az aláb­biakban ismertetjük. Eddig úgy tudtuk, hogy a gyúrás közvetlenül hat a meggyúrt szöve­tekre, a vér- és a nyirokkeringésre, azonkívül kiváltja bizonyos anya­gok (histamin, arterenol és adrena­lin) termelődését, amelyek egyes szervekre, sőt az egész szervezetre befolyást gyakorolnak. Mindez pe­dig javítja a kifáradt, izom funkcio­nális állapotát, gyorsítja a fáradt­ság-jelenségek megszűnését. Nos, a helyzet nem ilyen egy­szerű. Szovjet tudományos kutatók a közelmúltban kiderítették, hogy a régebbi vizsgálatok a folyamatnak csak egy részét tárták fel, igen fon­tos tények sötétben maradtak. Szecsenov orosz fiziológus régeb­bi kísérletei — amelyek során ki­mutatta, hogy a tevékeny pihenés sokkal hatásosabb, mint a tétlen — a gyúrásra vonatkozólag is nagy je­lentőségűek voltak. Szarkizov-Szera­­zsnyi és Leikin Szecsenov kísérle­teit megismételte, a munkavégzé­sek közé azonban nemcsak passzív és aktív pihenést, hanem gyúrást is beiktatott. Tíz kísérleti személlyel végeztettek 4—4 kísérletet. A kísér­letek így folytak le: Első kísérlet. A kísérleti személy jobb mutatóujjával egészen kimerü­lésig emelgetett egy 3,5 kg-os súlyt. Utána tíz percet pihent, majd is­mét addig emelgette a súlyt, amed­dig bírta. Második kísérlet. Hasonló két so­rozat­emelés között meggyúrták a munkavégző jobbkezet. Harmadik kísérlet. Az eddigihez hasonló két munkavégzés között a tétlenül maradt balkezet gyúrták meg. Negyedik kísérlet: A két munka­végzés közti szünetben a bal com­bot gyúrták meg. Meglepő kísérleti eredmények Az eredmények összetevése nagy meglepetést keltett. A szünetek utá­ni munkavégzésben semmi különb­ség nem mutatkozott a passzív pihe­nés és a munkát végző kéz meggyú­­rása esetén. De sokkal jobb teljesít­ményre volt képes a jobbkéz akkor, am­ikor a balkezet gyúrták meg és még sokkal jobbra a bal comb meg­­gyúrása után! A kísérletekkel párhuzamosan végzett vérvizsgálatok azt mutatták, hogy a comb meggyúrása nyomán a testi megerőltetés alatt a szerve­zetben bekövetkezett anyagcsere­­változások eltűntek. Ez azt bizonyít­ja, hogy az anyagcsere helyreállítá­sát nemcsak helyi hatásra érhetjük el. Sőt! S­okkal nagyobb mértékű a helyreállítás,­­ha­nem a munkát vég­ző izmot és a körülötte levő test­részt gyúrják meg. Az anyagcsere központi irányítójára, az idegrend­szerre bármely testrész gyúrása hat! Szarkizov-Szerazsnyi professzor különböző ellenőrző próbákat is végzett. Egyet például tornászokon, egyet pedig súlyemelőkön. A tornászoknál is a comb meg­gyúrása adta a szünet utáni legjobb eredményeket. Legkedvezőbb volt a 10 perces gyúrás. Ha hosszabb ideig tartott a gyúrás, az eredmény fokozatosan romlott. 50 perces gyú­rás esetén a teljesítmény gyengébb lett, mint passzív pihenés után. Gyú­rásra a következő fogásokat használ­ták: 20 százalékban simítást és nyo­mást, 80 százalékban gyúrás-fogást. A súlyemelőkkel végzett kísérle­tek hasonló eredményeket hoztak. Egyes súlyemelőknek a hátát, váll­övét simították, gyúrták, másoknak a combját. Az eredmény nagyjából ugyanaz volt. A súlyemelők 28,4 százalékánál a teljesítőképesség hely­reállt, 53,9 százaléknál még az ere­deti mértéket is túlszárnyalta! A legjobb eredményeket a súly­emelőknél is 9—10 perces gyúrás­sal érték el. A simítás és a nyomkodás tulaj­donképpen csak a gyúrás „bemele­­gítői” voltak, a fő hatást a gyúró­fogás fejtette ki. A sportolók beszá­molói szerint ez a fogás a megköny­­nyebbülés érzését hozta ... Bemelegítés és fáradás Mindennek élettani magyarázatát a következőkben adja Kirsch pro­fesszor: Minden izommonika ingerként hat az izomban eloszló idegvégződé­sekre. Ez utóbbiak receptornak azaz ingerfelvevő szervnek számíta­nak. Minden izomban száz meg ezer ilyen van. Az ingerek, mint elektro­mos lökések jutnak az izomhoz tar­tozó agyközpont-részbe. Egy-egy hosszabb izomtevékenység során millió ilyen „áramlökés” éri a köz­pontot. Pavlov megállapította, hogy ezeket az ingereket az agyközpont dolgozza fel. Az ingerek a megfele­lő idegközpontot ingerületbe hoz­zák, s ez kiterjed az agykéregre is, amely valamennyi szerv, így az iz­mok működését is irányítja, szabá­lyozza. A megfelelő ingerek kedve­zően hatnak az agykéregre. Ennek következtében az izomteljesítmény mind jobb és jobb lesz. Ha az iz­galmi állapot még jobban szétterjed az agykéregben, egy egész sor szerv, vagy esetleg az egész szervezet mű­ködése javul, s a teljesítmény emel­kedik. Ha az ember tudatosan vé­gez különféle mozgásokat, hogy az így küldött ingerek révén minél na­gyobb agykéreg részt „mozgósítson”, s tulajdonképpen megteremtette egy magasabb szintű teljesítmény lehetőségét. Ezt tette kísérlete alkalmával Sze­csenov is, amikor jobbkeze mozgá­sával tulajdon­képpen előkészítette balkeze nagyobb teljesítményét. A­­bemelegítés jelentőségét min­den képzettebb sportoló ismeri. De nem árt, ha a cikkben említett kí­sérletek és azok eredménye alapján felülvizsgálja, vajon igazán cél­szerű-e bemelegítése. Egy futó például lábizomzata fo­kozatos bemelegítésével is csúcstel­jesítményre képes állapotban állhat oda a rajtvonalhoz. De ha csak lábizmait mozgatja meg, kétféle kockázatot vállal magára. Az egyik: „túlságosan” bemelegíti lábizmait s ezzel a lábak mozgását irányító agy­központot túlingerli; ennek követ­keztében már a rajtnál a lefelé ha­ladó ág felé közeledik izmai telje­sítménye. A másik kockázat: a túl­zottan lábra összpontosított bemele­gítés során esetleg olyan energiákat is felhasznál, amelyekre később nagy szüksége lenne. Leghelyesebben az a futó cselek­szik, aki teljes mértékben felhasz­nálja a tudomány új eredményeit. Azaz: bemelegíti a lábát is, de csak óvatosan, inkább csak „begyújtja””, s az agykéreg szükséges fokozot­tabb izgalmi állapotát azoknak a testrészeknek erőteljes megmozga­tásával igyekszik elérni, amelyekre verseny közben nem, vagy csak kis mértékben van szüksége. Gyúrás a gátlás elmélyítésére Ha az izmokból az agyközpontba jutó ingerek száma és erőssége túl­haladja a megfelelő mértéket, az agykéreg és a vele kapcsolatos szer­veik működése gátlás alá kerül, az­az fáradtság lép fel. És ez annál fokozottabb lesz, minél több és erő­sebb inger éri a megfelelő közpon­tot. Ez a gátlás ugyanúgy szétterjed, ahogy az előbb vázolt izgalmi álla­pot, azaz egyre több központra, s­ vele együtt egyre több izomcsoport­ra és szervre terjed ki. A túlingerelt agysejtek a gátlás védelme alatt fokozatosan helyre­jönnek. Annál gyorsabban, minél mélyebb a gátlás. Az a gyúró, aki mindezt tudja, en­nek szellemében jár el. Pavlov vilá­gított rá arra a törvényszerűségre, hogy az agykéreg bizonyos helyén fellépő gátlást csökkenteni lehet, ha más helyeken az izgalmi álapotot fokozzuk. Nos, a tudományosan kép­zett gyúró tudatosan ingerel gyúró­behatásával, más ilyen helyeket (pél­dául a combot gyúrja meg, amikor )

Next