Tanácsok, 1952 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1952-08-15 / 16. szám

Tanácsok Lapja Nagy Sándor: Megbékélés (Szépirodalmi Könyvkiadó.) A nagytehetségű, fiatal író „Megbéké­lés“ című elbeszélését az 1951. évi iro­dalmi Sztálin-díjjal tüntették ki. Ez az elbeszélés a társasgazdálkodás útjára lépő dolgozó parasztok életét, harcait, ví­vódásait mutatja be. Vannak ezen az úton buktatók s a kishitűek visszahúzó­doznak, az ingadozók a kulákok uszá­lyába kerülnek. Tudatlanul is agitálnak a szövetkezet ellen. Húzódozó ember Hajdú is, az elbeszélés egyik szereplője, akit sorra érnek a bajok, keservek. Föld­jét egyetlen igavonó lovával nehezen tudja megművelni. Felesége beteg, földje keveset terem és sok fáradsággal tudja csak előteremteni családja élelemszükség­­letét. Hajdú gondolkozó ember, jó gazdálko­dónak is tartják, de valami belső idegen­kedés riasztja el attól, hogy belépjen a csoportba, ahol sógora már keményen dol­gozik. Az író nagyszerűen ábrázolja­ Hajdú belső vívódásait, különösen szép az ábrázolás akkor, amikor , Hajdú el­megy a csoporttagok földjére, saját sze­mével látja, kezével tapintja a szép ku­koricacsöveket és meggyőződik arról, hogy a társasgazdálkodás magasabb élet­forma, nagyobb termelékenység, szebb és igazabb élet. Jól ábrázolja Nagy Sándor Hajdúban a kétkedő, de már az igazsá­got kapiskáló dolgozó parasztot, aki vé­gül is elérkezik ahhoz a ponthoz, hogy belátja: helye a csoporttagok között van! Az elbeszélésen végigvonul az író sze­­retete emberei iránt, végigvonul a mély eszmeiség, a párt cselekvő és irányító szerepe és a csoportgyűlés boldog pilla­nataiban ott dobog az emberek szívében a szeretet és hála a párt, a jövendő iránt. Méltán érte a legnagyobb irodalmi kitün­tetés Nagy Sándor: „Megbékélés“ című elbeszélését. Az Új falu (Művelt Nép Könyvkiadó.) A ripo­rtgyűjtemény a Szabad Föld c. hetilap munkatársainak írásait tartal­mazza. Az első rész („Tegnaptól máig“) összehasonlító képet tár az olvasó­ elé ar­ról, hogyan éltek a dolgozó parasztok a felszabadulás előtt és hogyan élnek ma.­­ A második rész a nagyüzemi mezőgaz­daság megteremtésének kérdéseivel fog­lalkozik (gépesítés, gépállomások mun­kája, a tanács és a szövetkezet együtt­működése stb.) A kön­yv zárófejezete azt mutatja meg, hogyan változik meg az egyes embereknek a közösséghez s a kö­zösségi munkához való viszonya. Az egyes írások legfőbb mondanivalója az, hogy a szocializmusnak városban és falun pártunk vezetésével való építése százával és ezrével szüli a munka­ hőseit, s ezekben az újtípusú emberekben napról­­■napra nő az öntudat és erő békés építé­sünk továbbfejlesztésére és megvédésére.­­ ■ Ugyanakkor arra is rámutat a riport­könyv, hogy ez a fejlődés egyáltalán nem zökkenőmentes: a múlt sok maradványa akadályozza meg útján. Az érdekesen megírt, színes riportokat illusztrációk gazdagítják. Nina Popova: „Béke a földeken“ (új Magyar Könyvkiadó.) A kisregény egy Ural-vidéki kolhozban játszódik le a Nagy Honvédő Háború után. Hazaérkezik a faluba Arszenyij Jer­­makov, akinek apja a kolhoz elnöke. Az elnök gyengekezű embere, aki meglehető­sen lazán kezeli az ügyeket és szemet húny menyének, Taiszjanak, Arszenyij fe­leségének munkakerülése fölött. Az asz­­szony vérszemet kap és ahelyett, hogy a kolhoz kollektív munkájában venne részt, inkább „piacozik“. Arszenyij, aki jó szov­jetember, bolsevik, azonnal állást foglal a lazaságok ellen, rendet akar teremteni, elsősorban a maga portáján, de a makacs asszony inkább elválik tőle, semhogy alá­vetné magát a kolhoz fegyelmének. Ez a regény egyik vonala. A másik vo­nala az egész környék villamosításának problémája, amelyet Csernouszov, egy kiváló bolsevik akar megoldani. Hatalmas alkotómunka kezdődik a kolhozban, hi­szen a villamosítás nagy fellendülést je­lent, újabb távlatokat nyit a kolhoz dol­gozóinak. A szovjet emberek családi és társa­dalmi életére vonatkozó számos érdekes és merész kérdést tárgyal ez a könyv, amely művészien oldja meg feladatát és igen sokban emlékeztet Nyikolajeva: „Az aratás“ című hatalmas könyvére. Hans Leberecht: „Az úton“ (Új Magyar Könyvkiadó.) A regény cselekménye néhány évvel a Nagy Honvédő Háború után játszódik. A „Hajnal“-kolhozban m­ég sok a régi rend­szer maradványa és ehhez még az ellen­ség munkája is hozzájárul. Adam Tujszk, a kolhoz elnöke és Hugo Markusz brigád­vezető bomlasztó munkát végeznek a kol­hozban. Emiatt az amúgy is szegényes, mocsaras vidéken fekvő kolhoz nem tudja megfelelően végezni munkáját és az el­maradt kolhozok közé számítódik. Az állam nagy segítséget nyújt a me­zőgazdaságnak.­­ Korszerű gépekkel fel­szerelt talajjavító-állomás alakul a kerü­letben. Nagyteljesítményű ekszkavátort küld a kolhozba, hogy kimélyítse a Hali­­dja-folyó medrét és így mocsártalanítsa a körülötte fekvő kolhozok földjét. Az exkavátor egyik vezetője, August Jarvet, régi szakmunkás, a másik, Elimar Lauba, a „Hajnal”-kolhozból való, s csak most fejezte be a szaktanfolyamot. August Jarvet nősülni szeretne és kolhozba menni, de a nagy szakmunkáshiány visszatartja. A kolhoz vezetősége nem használja ki az exkavátor által nyújtott lehetőségeket. A szomszédos, a termelésben élenjáró „Jövő“-kolhoz elnöke, Marta Nuflusz August Jarvet menyasszonya — egy le­­vezetőcsatorna közös építését indítvá­nyozza és a munka jobb megszervezése érdekében­­a két kolhoz egy­esítését java­solja. Adam Tujszk és Hugo Markusz — aki az egyesülés ellen hangolja az elnö­köt — elutasítják a javaslatot. Marta megvitatja Rammo kerületi párttitkár­ral tervét, aki helyesli. Hugo Markusz­­- akiről kiderült, hogy a háború alatt bandita volt — elhatározza, hogy megsemmisíti az exkavátort és éjjel elfűrészelii az exkavátor alatti talpfákat. Másnap Elimar Lauba munkakezdetkor észreveszi, hogy az exkavátor süllyed a mocsárba. A gaztett nyomaira ráakadnak és Markusz elveszi jól megérdemelt bün­tetését, a két kolhoz pedig egyesül. Hans Leberecht elbeszélésében megmu­tatja az emberek megváltozott életét a szocializmusban. „Harc“ a bürokrácia ellen Várpalota városi tanácsának még nem sikerült az ügyintézés bürokratikus mód­szereit leküzdenie. A legegyszerűbben el­intézhető ügyeknél is gyakran a hossza­dalmasabb, bürokratikusabb utat választ­ják. Különösképpen megmutatkozik ez a városi tanács igazgatási osztályának munkájában, 1952. június 16 án levél érkezett... A tanács felügyelete alatt álló Sütőipari Vállalat vezetőjének 1712/1952. számú, átirata. Tárgy: „A keny­ér tisztaságának biztosítása." A vállalat vezetője a levélben a ke­nyér tisztántartásának biztosítása érdeké­ben felkérte a tanács igazgatási osztályát, hogy az 1. számú pékség udvarában a tyúkok tartását szüntesse meg és kérte a tanácsot, „hogy figyelmeztesse a ház­belieket a tyúkok eltávolítására". Annak ellenére, hogy a Sütőipari Vál­lalat közvetlenül a tanács szomszédságá­ban lévő épületben van, a városi tanács mégis fontosnak találta, hogy válaszát a vállalatvezetővel postán, írásban közölje. Ehhez azonban még egy hónapi időre is szüksége volt. De az érdekes a dologban a válasz szövege. A 82­9/1952. számú határozatban az igazgatási osztály főelőadója a következő­képpen válaszolt: „Közlöm, hogy az igaz­gatási osztályunk tyúkok elhelyezésével nem foglalkozik, minthogy ez kívül esik a közületi elhelyezések fogalmán". A várpalotai tanács igazgatási osztá­lyán nemcsak ez az egy bürokratikus ügyintézés található... 15

Next