Tanácsok, 1952 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1952-08-15 / 16. szám

14 Tudósítóink jelentik A he­­lyi MO­KÉP -megbízott­­kérte a csor­­vási és az eleki községi tanács VB. elnö­keitől a mozi szemléltető agitációjához az éllenjáró dolgozó parasztok, termelőcso­­port neveit, adatait. A két elnök azzal utasította el a kérést, hogy nem tud ilyen eredményeket. Helytelen, hogy a község VB. elnöke nem tartja­ számon a község tanácstagjainak, élenjáró dolgozó pa­rasztjainak munkáját, eredményeit, hogy­ nem tájékozódik nap mint nap a verseny állásáról. Dolgozó parasztjaink Alkotmányunk ünnepére a begyűjtési terv teljesítésével készültek. Községi VB. elnökeink na­gyobb gonddal kísérjék figyelemmel mun­kájukat, szervezzék és irányítsák ezt a munkát, akkor ismerik majd a legújabb eseményeket és meg is tudják adni a kért anyagokat az érdekelt szerveknek, ame­lyek ezt éppen a tanács munkájának tá­mogatására kérik. ZALAI LAJOS, Békés megye. A mezőkövesdi járási tanács július havi tanácsülése ünnepélyesen zajlott le. A tanácsülésen szép számban jelentek meg vendégek. A tanácsülés kiemelkedő eseménye volt, hogy a négyest „Új­­barázda“ tsz. 30 tagú küldöttsége szeke­reken, zászlókkal, jelmondatokkal, zene­karral 20 kilométer távolságról jött üd­vözölni a járási tanácsülést. Ajándékul 3 gyönyörű nagy búzakoszorút hoztak, amellyel megajándékozták a járási párt­­bizottságot, a járási tanács végrehajtó­bizottságát és mezőgazdasági osztályát. A tanácsülésen Stefán Pál tsz., elnök bejelentette, hogy július 14-én befejezték az aratást, július 19-én pedig 100°/o-ra teljesítették gabonabeadási kötelezettsé­gü­ket. Elmonu­ta, hogy minden tsz. tag­nak megvan a fejadagja, ezért a koreaiak megsegítésére 10­0 búzát ajánlottak fel és kérték a járási tanácsot, hogy az aján­dékukat juttassák el a hős koreai népnek. Ezzel juttatták kifejezésre szolidaritásu­kat a hős koreai nép iránt, amely hősi harcával a boldog magyar nép békéjét is védi. DOMBÓVÁRI EMILIA, Borsod megye.­­ Markotabögöde község Kóny község­gel áll párosversenyben a begyűjtés te­rén. A markotabögödei dolgozó parasz­tok tanácsüléseken, begyűjtési állandó bizottsági üléseken egyre többen hívták ki egymást párosversenyre. A községben 130 dolgozó paraszt áll versenyben azért, hogy ki teljesíti minél magasabb száza­lékra a cséplőgéptől való beadást. A falu dolgozói díszes kocsikon vitték az első gabonát. A beadást teljesítő dol­gozót a „legjobb békeharcosnak” nevezték el. Takács József 6 holdas dolgozó pa­rasztnak a beadás teljesítése után még 221 kiló felesleges gabonája maradt, azt is elvitte a begyűjtőhelyre. Jól teljesítette be­adását Molnár János 11 holdas dolgozó paraszt is. Ezeket a dolgozókat este az úttörőpajtások énekekkel, táncokkal és csasztuskákkal köszöntötték. Takács József kapta a „legjobb béke­­harcos”-nak járó vándorzászlót a virág­gal köszöntő ültörőpajtástól. Azután hogy ő is adjon a kis köszöntőnek ajándé­kot, megígérte, hogy a béke megvédése érdekében még visz gabonát a begyűjtő­helyre, mivel a béke neki nagyon drága és sokat ér. OEHLER KÁROLY Győr megye. A Sajószöged község tanácsa mindaddig hátul kuh­ogott a begyűjtési munkában, míg az állandó bizottság munkáját elha­nyagolta. Különösen nagy volt a lemara­dás a begyűjtés terén a második félév első felében. A végrehajtóbizottság gyűlést hívott össze a begyűjtési állandó bizottsággal együtt, ahol begyűjtési brigádokat szer­veztek, amelyek közt felosztották a köz­séget kerületenként. A begyűjtési állandó bizottság tagjai jó példával jártak elöl. Először eleget tettek beadási kötelezettsé­güknek, úgy indultak népnevelő munkára. Munkájuk nyomán jó eredmények szü­lettek. Bodnár Ferencné, 5 holdas dolgozó parasztasszony tojás és baromfi beadását egész évre teljesítette. Orosz Péter 7 hol­das paraszt beadását szintén egész évre teljesítette tojásból és baromfiból. Ezek a példák azt mutatják, hogy csak az ál­landó bizottságok segítségével tud jó ered­ményeket elérni a tanács. DUBAI ILONA Borsod megye. Az év elején Bács-Kiskún megye és Pest megye tanácsának végrehajtóbizott­sága hosszú lejáratú versenyszerződést kötött. Az értékelés során eddig Pest megye vezet a versenyben. Bács-Kiskún megyének fokozottabb fel­­világosító munkára van szüksége, mert a grabonabeadás mellett elhanyagolták a hízott sertés, a vágómarha, tojás, baromfi, tejbeadást is. Ha Alkotmányunk ünnepét méltóképpen akarja megünnepelni, akkor szervezze meg úgy a munkáját Bács-Kis­­kun megye, hogy a versenyben ő legyen az első. SZELEI LÁSZLÓ Pest megye. A Dunaszekcső községben a cséplés meg­indulása kezdetén 6 tagú csasztuska-bri­­gád alakult, amely versekkel és dalokkal köszöntötte fel a beadásukat jól teljesítő ,dolgozó parasztokat, a beadásban példa­mutatók házát pedig békeházzá avatták. Zákorszky János 3 holdas dolgozó pa­raszt házát avatták legelőször békeházzá, aki beadását búzából 100 százalékra, ár­pából 537 százalékra teljesítette­­közvetle­nül a cséplőgéptől. A községi tanács komolyan segítette és szervezte a cséplést Ebédszünetekben a tanács dolgozói felkeresték a cséplőgépe­ket és ott a helyszínen tudatosították a dol­gozó parasztokkal, hogy a beadás teljesí­tése mennyire fontos a béke megvédése szempontjából. BERÉNYI JÓZSEF Baranya megye ❖ A Csongrád megyei versenybizottság még május 27-én meghatározta a járási és városi versenybizottságok feladatait, a továbbiakban pedig a megyei versenybi­zottsági üléseken hozott határozatok által tájékoztatja az alsóbb versenybizottságo­kat a feladatok végrehajtásáról. Egyik láncszemét képezi a versenybizottságok működésének az ülések pontos megtar­tása, a jelentések összeállítása és azok pontos továbbítása. Azonban ezen a té­ren komoly hiányosság tapasztalható, így pl. a szentesi járási versenybizottságnál, de a makói járási versenybizottságnál is. Csongrád megyében 56 község, 86 tsz., 6.425 dolgozó paraszt és 293 begyűjtési AB. tag áll egymással hosszúlejáratú pá­­rosversenytben. Versenybizottságaink to­vábbi fontos feladata, hogy az Alkotmány tiszteletére tett vállalásokat kiértékeljék, a vállalásukat jól teljesítőket megjutal­mazza és az ünnep után se hagyja ellan­kadni a versenymozgalmat. A munka köz­ben mozgósítsák a tanácstagokat, ÁB. tagokat további sikerek elérésére és helyi pártbizottságaink és a tömegszervezetek bevonásával szélesítsék ki megyeszerte az egyre izmosodó, erősödő versenymoz­galmat. KOVÁCS LÁSZLÓ, Csongrád megyei versenybizottság előadója Takács József, Markotabögöde legjobb béke­harcos dolgozó parasztja. Tanácsok Lapja

Next