Tánctudományi Közlemények, 2014 (6. évfolyam, 1-2. szám)
2014 / 1. szám - FORRÁSKÖZLÉS - Beszéd a Karnevál ellen (1607)
-MBA M forrásközlés Beszéd a Karnevál ellen (1607) A Beszéd a Karnevál ellen (Discorso contra il Carnevale) című mű nyitó és záró képében mintegy összesűrűsödve jelenik meg az a démoni értékrend, amelyet bizonyos körökben a Vízkereszt és a Nagyböjt között tartott ünnepségeknek tulajdonítottak. Az írás [eleje] a városban élő emberekről szól, akik úgy mozognak a városban, mint az erdőben lévő vadállatok, [a vége pedig] a csendbe süllyedő, a zenei kíséretet nélkülöző, elképzelt táncot jeleníti meg. A lovagok és a különböző korú hölgyek —egy részük álarcot visel, másik részük viszont nem - szemmel láthatóan „csodálják, elbűvölik, megérintik, taszigálják, és meglökik egymást”, valamint „egymás körül forognak”. Ezek a lovagok és hölgyek a lehető legszemléletesebb módon testesítik meg a démoniság két alapvető tulajdonságát - a bestialitást és a féktelenséget. A Beszéd ismeretlen szerzőjének éleslátása azonban nem áll meg ennél a pontnál, hanem mélyrehatóbban is elemzi a karnevál jelenségét, mondhatni zseniális módon, ismerteti annak a vádnak az érveit, amely sok oldalról megfogalmazódott a farsangi bálok és az álarcok időszakával szemben. Mivel szerzőnk nem az álarcok idejeként, hanem álarcos időként fogja fel a karnevált, két különböző érvrendszert alkalmaz. A karnevál egyrészt nem más, mint annak a felfordulásnak a példája, amelyet az Ördög minden ünneppel és szent erénnyel szemben alkalmaz. Éppen emiatt „a szentegyház a lelkek megnyerésére soha nem merítette el Péter szent hálóját az emberi nemzetségnek ebben a tengerében, hogy az emberi nem ellensége ne törekedett volna továbbra is arra, hogy kivesse cselt vető hálóit a lelkek elvesztésére” (tehát az álcázásra). Másrészt az ördög értelem nélkülivé igyekszik üresíteni a napokat, haszontalan, őrült cselekedetekkel töltvén ki azokat, mintegy a megszokás álarcával (tehát a fikcióval) leplezvén el az értelem hiányát: „Ha valaki látni szeretné a karnevál látványának rútságát, emelje fel róla a megszokásnak ezen álarcát, amellyel az elfedi magát, és nem talál ott mást, mint vad szörnyeket, alvilági fúriákat, amelyek még náluk is borzalmasabb és alaktalanabb külsővel rendelkeznek”. A leleplezésnek ez a mozdulata, amelyet szerzőnk javasol, nem csupán az értekezés logikáját irányítja hanem az általa használt képeket, stílusjegyeket is. Ismeretlen tollforgatónk, a karnevál valódi arcának felvázolása után, annak „szemeit, az orrát, és a száját” igyekszik ábrázolni „...hogy bemutassa, mennyire formátlan ez a szörny mind egészét, mind pedig az egyes részeit tekintve”. Szerzőnk bemutatja az őrjöngő várost, az ékességüktől megfosztott házakat, „a fárasztó szerelmi csaták miatt” vánszorgó embereket, élethűen jeleníti meg az apák és anyák mentegetőzését, a feleségek szeszélyeit, és bevezeti az olvasót a házastársak beszélgetéseibe is. A kívülálló szemével . A bevezető tanulmány és a forrás fordítása az alábbi kiadás alapján készült: La commedia dell arte e la societa barocca: la fascinazione del teatro. Szerk. Ferdinando Taviani. Roma, Mario Bulzoni Editore, 1961. 67-81. Készült a K 81672 számú OTKA kutatás keretében. Példaként a tánc morálisan negatív jellegének pontos bizonyítását említhetnénk, amely azon alapul, hogy a tánc állandó sajátossága az országokban lévő különböző szokások és hagyományok ellenére, az, hogy rendszerint tiltják. Az itt olvasható lábjegyzetek az eredeti szövegben nem szerepelnek. TÁNCTUDOMÁNYI KÖZLEMÉNYEK 4