Tangazdaság, 1986 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1986-01-01 / 1. szám

Hozzátartozóink, ismerőseink kertjében gyakran bukkanunk olyan régi, számunkra már is­meretlen gyümölcsfajtákra, ame­lyeknek íze gyermekkori emlé­keket idéz. E gyümölcsökből szí­vesen látnánk kertünkben is, de miután azonosításuk is ne­héz, és a faiskolák sem szaporít­ják, csak úgy juthatunk hozzá­juk, ha magunk szaporítjuk. En­nek jól bevált módja az átol­­tás. A termőkorú fába oltott új fajta három év múltán már ter­mést hoz. A szaporítandó növényről ol­tóvesszőt legkorábban januártól vághatunk, és ha nem meleg­szik föl az idő, ezt március kö­zepéig folytathatjuk. Szaporí­tásra csak az ép, egészséges vesszők (éves részek) használ­hatók fel. Az oltóvesszőket kö­­tegekbe fogva vermeljük el fel­­használásig az épület északi ol­dalán. A beoltandó fát vissza kell csonkolnunk. A olyan mérvű legyen, visszavágás hogy az oltás helyén a beoltandó ág öt centiméternél lehetőleg ne le­gyen vastagabb. (Tíz centiméter­nél nagyobb átmérőjű részt már hiábavaló oltani.) A törzstől a csonk olyan hogy az oltvány messzire legyen, majdani első elágazása éppen elférjen az ol­tási alap és a törzs között. (A csonk túl hosszú se legyen, mert akkor sokat kell vagdalni az alanyon.) Az oltási módok közül a héj alá oltást válasszuk, mert ez a legegyszerűbb és legmegbízha­tóbb. Az oltóvessző előkészítése során annak alapi és csúcsi rü­gyeit dobjuk el, és csak az érett, fejlett rügyű középső részt hasz­náljuk fel. Ebből vágjunk oltó­csapokat, azaz háromrügyes da­rabokat éles metszőollóval. csapon a legalsó rüggyel ellen­­­tétes oldalon készítsünk nyúj­tott, ferde metszlapot. (Ügyel­jünk, hogy a rügyek a vessződa­rabon mindig fölfelé álljanak.) A beoltandó fán három vagy négy csonkot vágjunk, lehetőleg egymástól azonos távolságban, egyenletesen elosztva a térben. Ha a csonkok átmérője 3—5 centiméter, akkor egymással szemben két csapot, ha 5 centi­méternél vastagabb, akkor hár­mat tegyünk, ugyancsak egyen­letesen elosztva a kerületen. A beoltandó ágon a metszési felületre merőlegesen hasítsuk fö­l a kérget. A kéregrészt kissé feszítsük is föl az oltókés tűrő­­jével, és ebbe toljuk bele az ol­tócsapot úgy, hogy a bemetszett része teljesen a héj alá kerül­jön, mert így a legjobb az érint­kezés a felületek között. Az oltást kötözzük. E célra jó a rafia, de megfelelő a laza, bolyhos felületű kötözőzsineg is. Fontos, hogy jó szoros és egy­mást fedő (ne hézagos) legyen a kötés. A sebzési felületek szigetelé­sének ideális anyaga az oltó­viasz, de ehhez csak úgy jutha­tunk, ha házilag elkészítjük. Ha nincs más lehetőségünk, végső esetben tiszta zsírral átkenve a felületeket, szerény védelmet adhatunk. A megeredt oltásokból előtö­rő, gyorsan növő zsenge hajtá­sokat védenünk kell, mert az erős szél könnyen kitörheti. E célból lécet rögzítsünk a beol­tott ághoz, és ehhez kötözzük folyamatosan a csapból fejlődő hajtásokat. A támaszt két évig hagyjuk a fán. A beoltott fán hajtásváloga­tást kell végeznünk, azaz az alanyból előtörő hajtások egy részét el kell távolítanunk. Ügyeljünk azonban, hogy csak a túl erősen növő, valamint az oltási térben zavaró hajtásokat távolítsuk el tőből, mert a töb­bire — legalábbis az első két évben — még szüksége van a fának a gyökér táplálására. Ké­sőbb az oltásból fejlődött haj­tások töltik be ezt a feladatot. A gépek „orvosai” a központi műhelyben Olyan természetesnek tartja mindenki, hogy a nagy mező­­gazdasági munkák idején nincs gond a szállítással; hibátlanul dolgoznak a gépek, ha kell több műszakban is. A magyarázatot Smid Zoltán műhelyvezető he­lyettestől várom. — Tervszerűen végezzük a ja­vítást. Minden gépről nyilván­tartást vezetünk. Egy kicsit úgy vagyunk, mint a kórházi szak­rendelőben, hogy a beteg viszi a kartonját, melyen minden ko­rábbi „betegség” nyilván van tartva. Ezt most még a hagyo­mányos módon végezzük. Óriási lesz az előrelépés 1986-ban, ami­kor mindezt számítógépbe prog­ramozzuk. S nemcsak a gépek adatait, de az alkatrészeket is, így pillanatok alatt teljes képet kapunk a javításra váró gép ál­lapotáról. A hatvan erőgép, 28 darab targonca, a hat kom­a­bájn, a 7 autóbusz, húsz vegyes használatú jármű és tizenöt te­herautó így program szerint ke­rül majd javításra. Tartjuk a kapcsolatot a kerületekkel, csak akkor kérjük a gépet ja­s­vításra, amikor már tudunk is vele foglalkozni.­­ Több szempontot is figye­lembe kell vennünk a javítások ütemezésénél, a legfontosabb a gazdaságosság. Ezért van az, hogy így év végén nem dúská­lunk a javításhoz szükséges tar­tozékokban, alkatrészekben. Be­spájzolni ugyanis nem lehet. Itt nagyon sokat jelent, hogy régi, tapasztalt szakmunkások vannak a gépműhelyben, akik minden csinját-binját ismerik a gépeknek. Közösen sikerült úgy összeállítani az alkatrész-meg­rendelést, hogy az a leggazdasá­gosabb, ugyanakkor mégis, szükséges alkatrészeket tartal­a­mazó lista legyen. A műhelyben körülnézve, nyári kombájnozásokból, s ko­­­rábbi műhelyi látogatásaimnál megismert Tőkei György szere­lőt kérdeztem munkájukról. — Kevesebb gondunk van, mint korábban . A gépek gaz­dái anyagilag érdekeltek ab­ban, hogy becsüljék a gondja­ikra bízott értékes gépeket. A cél az, hogy a menetközben adó­dó kisebb hibákat (ami nem egyszer egy csavar meghúzásá­val megszüntethető) maguk há­rítsák el, s ne töltsenek el vele napokat. Mármint a műhelybe szállítással, az ottani javítással. A rendszeres megelőző, folya­matos karbantartás ugyancsak szép pénzt jelenthet a gép gaz­dájának.­­ Ez persze nem jelenti azt, hogy a szerelők munkanélkü­livé váltak. A komolyabb javí­tásokat eleve csak itt lehet el­végezni. Én most éppen azon bosszankodom, hogy kardánke­reszt, s több fajta csapágy „hi­ánycikk” lett. Tény, sok mindent meg lehet oldani némi lelemén­­nyel, de fából nem lehet vas­karikát csinálni. S bármennyire igyekszünk feltalálni magunkat, ez néha nem vezethet ered­ményre. — Nagyon reméljük, hogy a gépi nyilvántartás segíteni fog abban, hogy kevesebb anyag­hiány legyen. Vass Mihály az E 516-os kom­bájn javítását végzi, őt a mun­kakörül­ményekről kérd­eztem: — Korszerű, jól felszerelt mű­helyben dolgozunk. A fűtéssel eddig semmi gond nem volt. Megfelelő­ eszközök segítik az embert abban, hogy bármilyen súlyos alkatrésszel boldogulni tudjon. Ami a boldogulást ille­ti: most egy félórával keveseb­bet dolgozunk naponta, így ter­mészetesen a pénzünk is keve­sebb. A szerelők ugyanis óra­bérben dolgoznak. Ez nem je­lentheti — s nem is jelenti — hogy semmittevéssel töltenénk el a munkaidőt. A javítási ter­vet teljesíteni kell, mert a fő­ágazatok várják a gépeket, ami nagyon fontos: ezeknek a­­ gépeknek 1986-ban is bizonyí­taniuk kell. Vizsgáznak munka közben, s ez nem csak a gépek próbáját jelenti, de javítóikét is. Ügyelünk tehát arra, hogy ne járassuk le a műhely becsü­letét. Jurkinya László is régi kom­­bájnos. — Egy MTZ légfékkapcsolóját javítom. Igyekszünk minden je­lentéktelennek tűnő hibát gon­dosan kijavítani. Ez majd szezonbeli munkát segíti. Ez a a műhelyi kereset, a szezonbeli gépes keresettel kiegészítve ne­vezhető szép pénznek. Ha vi­szont a gépeket a mezőn állva javítgatni kell, akkor hiába vál­­laljuk mi műhelyiek a gépre­­ülést. Mindenki szeretne több pénzt keresni, s ezért igyekszik szakszerű, tisztességes munkával biztosítani ennek feltételét. A munkavégzés feltételei a mű­helyben biztosítottak. Autóbusz szállítja a dolgozókat , meleg ebéd vár bennünket. Emberi kö­rülmények között éljük min­dennapjainkat. S ami előny, hogy egy-egy bonyolultabb hi­bánál van kitől tanácsot kérni, hiszen a több éve itt dolgozók gyakorlatában már szinte min­den hiba előfordult, s azonnal kéznél a megoldás. Talán ez a jó kollektíva, ami sokunkat itt tart. Mondom ezt még akkor is, ha el-elmennek a műhelyből, s ha tudom, hogy most is hirde­tünk munkásfelvételt, mert egy­két szakmában kevesen va­gyunk. Sajátos légkör, sajátos gon­dokkal — a mesteremberek vi­lága. A gépek, a motorok, műszaki összefüggések értői ők,­­ akik nélkül nem boldogulnának a főágazatok, akik nélkül nem lenne teljes életünk. Lelkiisme­retes munkájuktól egy kicsit a jövő eredményei is függenek. Vass Mihály a központi műhely szerelője téli gépjavítást végez. Vegyszer nélkül is lehet A biológiai kertben vegyi ere­detű magokat nem használnak. Kerülik mindennemű műtrágya és növényvédő szer használatát. Szívesen alkalmaznak viszont talajtakarást, a növényeket ve­gyes kultúrában termesztik és sok saját készítésű komposztot dolgoznak a kert talajába, amit a legtöbb helyen a kerttulajdo­nos maga állít elő. A kertben a biogazda egyen­súlyi állapotot hoz létre. Ez ab­ból áll, hogy a növények szá­mára igyekszik megteremteni az ideális életfeltételeket. A leg­jobb helyet keresi ki a számuk­ra, bőségesen ellátja szerves tápanyaggal, igyekszik ellenálló fajtákat keresni. A jó termőhe­lyi körülmények között, a táp­anyaggal jól tartott növény egészséges, illetve ellenálló ké­pessége számottevően megnő. A biokertnek egyik lényeges eleme a vegyes kultúra, ez fő­leg a zöldségfélékre vonatkozik. Bebizonyosodott, növények, amelyek hogy vannak jól érzik magukat egymás társaságában, s így védőhatást fejtenek ki. Mások viszont éppen ellenkező­leg nem szeretik egymás közel­ségét, s nem fejlődnek jól egy­más mellett. Ha megnézünk egy dombos ágyat, ott a sárgarépa mellett cékla, bimbós kel, brok­koli, paradicsom, paprika igen szépen fejlődik. Védő hatást fejt ki igen sok zöldségnövényre számos illóolaj-tartalmú dísz- és gyógynövény, így a biokertészek előszeretettel ültetik a vegyes zöldségágyakba a bársonykát, a borsikafüvet, a fokhagymát stb. Hogyan kezdjen hozzá kertje átalakításához az ember, ha át szeretne térni a biológiai gaz­dálkodásra? Mielőtt hozzáfog, jól át kell gondolnia kertje je­lenlegi beosztását. A biokertben a haszon-, a díszkert és a gyü­mölcsös nem különül el élesen egymástól, hanem együtt, illetve finom átmenettel jelenik meg. A biológiai kertészkedés főleg az áttérés éveiben (1—3 év) az eddigieknél több munkát ró a kert tulajdonosára. A komposzt­­készítés nagyon fárasztó, főleg ha nincs komposztaprító gép. (Több szomszéd kerttulajdonos­nak érdemes közösen egy gépet vásárolnia.) A legfontosabb, hogy a műtrágyák használatát azonnal szüntesse be. A perme­tezéseket hagyja el, az első év­ben a télvégi lemosó permete­zés kivételével. A második év­től kezdve azonban semmiféle vegyszert ne használjon a kert­jében. Az áttérésnek egyik fon­tos feltétele, hogy elegendő komposzt gyűljön össze. A komposzt készítése során a cserépkályhából kikerülő faha­mu éppúgy érték, mint a fűnye­­sedék, a komposzthalom alap­ját adó őszi lomb, az apróra vágott metszési nyesedék. Mind­ezen szerves anyagokat a kert egyik árnyékos, félreeső részé­be gyűjtsük össze. Mikor már egy kazalra való összegyűlt, rakjuk össze a kazlat. Magassá­ga 1 méter, szélessége másfél méter legyen, hossza az anyag mennyiségétől függ. Már az ös­­­szerakáskor alaposan keverjük össze az anyagot, s minden ré­teget tapossunk meg. A széleit is tömörítsük, s ha nagyon szá­raz lenne, mérsékelten öntözzük. (A víz sohase csurogjon ki kazal alján.) A frissen használ­a­hatatlan baromfi- és nyúltrá­­gyát, vagy más éretlen szerves trágyát is a kazalba rétegezhe­­tünk, ezzel dúsítjuk a komposz­tot, és előérleljük a trágyát. Mi­kor a kazal elérte a kívánt ma­gasságot, mérsékelten öntözzük ismét, majd borítsuk be tenyér­nyi vastagon földdel, hogy a ka­zal külső részei se száradhas­sanak ki. A kertben talált gi­lisztákat vigyük a kazalba, de a azok maguktól is megtelepednek, komposzt érését gyorsítják. Három-négy hónap elmúltával a kazlat alaposan átforgatjuk, jobb híján villával, s újra ös­­­szerakjuk, ügyelve arra, hogy a kazal külső részén elhelyezke­dett anyagok belülre kerüljenek és fordítva. Amikor a kazlat 3—4 hónap múlva megfordítjuk, egynemű, sötétbarna, kellemes illatú anyagot kapunk. Dió- és gesztenyelevelet ne keverjünk a kazalba, mert ezek csírázásgát­ló anyagokat tartalmaznak. A biológiai kertművelés má­sik fontos eleme a talaj takará­sa. A takaratlan talaj ki van téve a tűző nap és a kemény hideg károsító hatásának. Ha a talajt valamilyen szerves anyag­gal, például leggyakrabban komposzttal takarjuk, a növé­nyek számára kedvező mikro­klímát teremtünk, és a gyomo­kat is hatásosan visszaszorítjuk. A komposzttal 3—4 cm vastagon takart talajon gyakorlatilag nem kell kapálni. A talajtakarással a talaj tápanyagszintjét gyakor­latilag állandó értéken tartjuk. Takaróanyagként jó még a fű­­nyesedék, a szénatörmelék, a szalma, és sok más szerves anyag. Az őrölt kukoricacsutka, a közönséges avar, a magot még nem érlelt gyomok és füvek (tyúkhúr, mustár stb.) szintén jó talajtakarók. A termékeny, jól levegőző ta­lajokon a takarás állandó le­het. A nehéz, hideg agyagtala­jokon azonban a talajművelés és talajtakarás felváltva ideális. A palánta ültetése után a tő körül mintegy 8—10 cm átmé­rőjű kört hagyjunk szabadon, amit csak azután takarjunk, miután a keresedett­ növény jól meggye­s új hajtást hozott. Az őszi-téli takarás vastagabb, a nyári vékonyabb. A biológiai művelésű kertben a vakond, a sün, és a legkülön­bözőbb énekes madarak jól ér­zik magukat. Táplálásukról az ember a maga érdekében is gon­doskodik. Megvalósul a termé­szet egyik kicsi részén, a kert­ben a biológiai egyensúly. Mivel az ilyen kertből kikerülő zöld­ség, gyümölcs nem tartalmaz vegyszermaradványt, káros ké­miai anyagokat, biológiai érté­ke nagyobb, és íze is jobb. Er­ről ki-ki maga győződjön meg. A kertbarát mozgalom, a kiskert-hobbi egyre népszerűbb ha­zánkban. A legkülönbözőbb foglalkozási ágakban tevékenykedők szívesen töltik a kertekben szabad idejüket. Népgazdasági jelen­tőségét az adja, hogy a kiskerttulajdonosok egy része önellátó, nem szorul a piacra, egy része pedig értékesíti a termelt gyümöl­csöt, zöldségfélét. A ház körüli termelésből minden korosztály ki­veszi a részét. Ám az emberi szorgalom egymagában nem elég a tervek, célok megvalósításához. Az időjárás szeszélyeit nem lehet „kijátszani”, de a korszerű gépek, berendezések használatával előbbre lehet jutni, hamarabb el lehet végezni a munkát. Más ter­melőeszközt igényelnek azonban a fejlettebb technikát ismerő fia­talok, mint a nyugdíjas korosztály. Az utóbbiak számára egész­ségileg előnyös a „pepecselő” tevékenység, leköti idejüket, és jó közérzetet teremt. Az erejük teljében lévők azonban a gépek se­gítségével rövidebb idő alatt kívánják elvégezni a munkát. E meg­gondolások vezették a kerti kisgépek tervezőit, amikor konstruk­cióikkal előálltak. Az elképzeléseik alapján készülő gépek a nagy­­gazdaságokban pótolják a fogyó munkaerőt, a háztájiban, a kis­kertekben pedig alkalmazásuk egyre jobban jövedelmez.

Next