Tangazdaság, 1986 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1986-01-01 / 1. szám
Hozzátartozóink, ismerőseink kertjében gyakran bukkanunk olyan régi, számunkra már ismeretlen gyümölcsfajtákra, amelyeknek íze gyermekkori emlékeket idéz. E gyümölcsökből szívesen látnánk kertünkben is, de miután azonosításuk is nehéz, és a faiskolák sem szaporítják, csak úgy juthatunk hozzájuk, ha magunk szaporítjuk. Ennek jól bevált módja az átoltás. A termőkorú fába oltott új fajta három év múltán már termést hoz. A szaporítandó növényről oltóvesszőt legkorábban januártól vághatunk, és ha nem melegszik föl az idő, ezt március közepéig folytathatjuk. Szaporításra csak az ép, egészséges vesszők (éves részek) használhatók fel. Az oltóvesszőket kötegekbe fogva vermeljük el felhasználásig az épület északi oldalán. A beoltandó fát vissza kell csonkolnunk. A olyan mérvű legyen, visszavágás hogy az oltás helyén a beoltandó ág öt centiméternél lehetőleg ne legyen vastagabb. (Tíz centiméternél nagyobb átmérőjű részt már hiábavaló oltani.) A törzstől a csonk olyan hogy az oltvány messzire legyen, majdani első elágazása éppen elférjen az oltási alap és a törzs között. (A csonk túl hosszú se legyen, mert akkor sokat kell vagdalni az alanyon.) Az oltási módok közül a héj alá oltást válasszuk, mert ez a legegyszerűbb és legmegbízhatóbb. Az oltóvessző előkészítése során annak alapi és csúcsi rügyeit dobjuk el, és csak az érett, fejlett rügyű középső részt használjuk fel. Ebből vágjunk oltócsapokat, azaz háromrügyes darabokat éles metszőollóval. csapon a legalsó rüggyel ellentétes oldalon készítsünk nyújtott, ferde metszlapot. (Ügyeljünk, hogy a rügyek a vessződarabon mindig fölfelé álljanak.) A beoltandó fán három vagy négy csonkot vágjunk, lehetőleg egymástól azonos távolságban, egyenletesen elosztva a térben. Ha a csonkok átmérője 3—5 centiméter, akkor egymással szemben két csapot, ha 5 centiméternél vastagabb, akkor hármat tegyünk, ugyancsak egyenletesen elosztva a kerületen. A beoltandó ágon a metszési felületre merőlegesen hasítsuk föl a kérget. A kéregrészt kissé feszítsük is föl az oltókés tűrőjével, és ebbe toljuk bele az oltócsapot úgy, hogy a bemetszett része teljesen a héj alá kerüljön, mert így a legjobb az érintkezés a felületek között. Az oltást kötözzük. E célra jó a rafia, de megfelelő a laza, bolyhos felületű kötözőzsineg is. Fontos, hogy jó szoros és egymást fedő (ne hézagos) legyen a kötés. A sebzési felületek szigetelésének ideális anyaga az oltóviasz, de ehhez csak úgy juthatunk, ha házilag elkészítjük. Ha nincs más lehetőségünk, végső esetben tiszta zsírral átkenve a felületeket, szerény védelmet adhatunk. A megeredt oltásokból előtörő, gyorsan növő zsenge hajtásokat védenünk kell, mert az erős szél könnyen kitörheti. E célból lécet rögzítsünk a beoltott ághoz, és ehhez kötözzük folyamatosan a csapból fejlődő hajtásokat. A támaszt két évig hagyjuk a fán. A beoltott fán hajtásválogatást kell végeznünk, azaz az alanyból előtörő hajtások egy részét el kell távolítanunk. Ügyeljünk azonban, hogy csak a túl erősen növő, valamint az oltási térben zavaró hajtásokat távolítsuk el tőből, mert a többire — legalábbis az első két évben — még szüksége van a fának a gyökér táplálására. Később az oltásból fejlődött hajtások töltik be ezt a feladatot. A gépek „orvosai” a központi műhelyben Olyan természetesnek tartja mindenki, hogy a nagy mezőgazdasági munkák idején nincs gond a szállítással; hibátlanul dolgoznak a gépek, ha kell több műszakban is. A magyarázatot Smid Zoltán műhelyvezető helyettestől várom. — Tervszerűen végezzük a javítást. Minden gépről nyilvántartást vezetünk. Egy kicsit úgy vagyunk, mint a kórházi szakrendelőben, hogy a beteg viszi a kartonját, melyen minden korábbi „betegség” nyilván van tartva. Ezt most még a hagyományos módon végezzük. Óriási lesz az előrelépés 1986-ban, amikor mindezt számítógépbe programozzuk. S nemcsak a gépek adatait, de az alkatrészeket is, így pillanatok alatt teljes képet kapunk a javításra váró gép állapotáról. A hatvan erőgép, 28 darab targonca, a hat komabájn, a 7 autóbusz, húsz vegyes használatú jármű és tizenöt teherautó így program szerint kerül majd javításra. Tartjuk a kapcsolatot a kerületekkel, csak akkor kérjük a gépet jasvításra, amikor már tudunk is vele foglalkozni. Több szempontot is figyelembe kell vennünk a javítások ütemezésénél, a legfontosabb a gazdaságosság. Ezért van az, hogy így év végén nem dúskálunk a javításhoz szükséges tartozékokban, alkatrészekben. Bespájzolni ugyanis nem lehet. Itt nagyon sokat jelent, hogy régi, tapasztalt szakmunkások vannak a gépműhelyben, akik minden csinját-binját ismerik a gépeknek. Közösen sikerült úgy összeállítani az alkatrész-megrendelést, hogy az a leggazdaságosabb, ugyanakkor mégis, szükséges alkatrészeket tartalamazó lista legyen. A műhelyben körülnézve, nyári kombájnozásokból, s korábbi műhelyi látogatásaimnál megismert Tőkei György szerelőt kérdeztem munkájukról. — Kevesebb gondunk van, mint korábban . A gépek gazdái anyagilag érdekeltek abban, hogy becsüljék a gondjaikra bízott értékes gépeket. A cél az, hogy a menetközben adódó kisebb hibákat (ami nem egyszer egy csavar meghúzásával megszüntethető) maguk hárítsák el, s ne töltsenek el vele napokat. Mármint a műhelybe szállítással, az ottani javítással. A rendszeres megelőző, folyamatos karbantartás ugyancsak szép pénzt jelenthet a gép gazdájának. Ez persze nem jelenti azt, hogy a szerelők munkanélkülivé váltak. A komolyabb javításokat eleve csak itt lehet elvégezni. Én most éppen azon bosszankodom, hogy kardánkereszt, s több fajta csapágy „hiánycikk” lett. Tény, sok mindent meg lehet oldani némi leleménnyel, de fából nem lehet vaskarikát csinálni. S bármennyire igyekszünk feltalálni magunkat, ez néha nem vezethet eredményre. — Nagyon reméljük, hogy a gépi nyilvántartás segíteni fog abban, hogy kevesebb anyaghiány legyen. Vass Mihály az E 516-os kombájn javítását végzi, őt a munkakörülményekről kérdeztem: — Korszerű, jól felszerelt műhelyben dolgozunk. A fűtéssel eddig semmi gond nem volt. Megfelelő eszközök segítik az embert abban, hogy bármilyen súlyos alkatrésszel boldogulni tudjon. Ami a boldogulást illeti: most egy félórával kevesebbet dolgozunk naponta, így természetesen a pénzünk is kevesebb. A szerelők ugyanis órabérben dolgoznak. Ez nem jelentheti — s nem is jelenti — hogy semmittevéssel töltenénk el a munkaidőt. A javítási tervet teljesíteni kell, mert a főágazatok várják a gépeket, ami nagyon fontos: ezeknek a gépeknek 1986-ban is bizonyítaniuk kell. Vizsgáznak munka közben, s ez nem csak a gépek próbáját jelenti, de javítóikét is. Ügyelünk tehát arra, hogy ne járassuk le a műhely becsületét. Jurkinya László is régi kombájnos. — Egy MTZ légfékkapcsolóját javítom. Igyekszünk minden jelentéktelennek tűnő hibát gondosan kijavítani. Ez majd szezonbeli munkát segíti. Ez a a műhelyi kereset, a szezonbeli gépes keresettel kiegészítve nevezhető szép pénznek. Ha viszont a gépeket a mezőn állva javítgatni kell, akkor hiába vállaljuk mi műhelyiek a gépreülést. Mindenki szeretne több pénzt keresni, s ezért igyekszik szakszerű, tisztességes munkával biztosítani ennek feltételét. A munkavégzés feltételei a műhelyben biztosítottak. Autóbusz szállítja a dolgozókat , meleg ebéd vár bennünket. Emberi körülmények között éljük mindennapjainkat. S ami előny, hogy egy-egy bonyolultabb hibánál van kitől tanácsot kérni, hiszen a több éve itt dolgozók gyakorlatában már szinte minden hiba előfordult, s azonnal kéznél a megoldás. Talán ez a jó kollektíva, ami sokunkat itt tart. Mondom ezt még akkor is, ha el-elmennek a műhelyből, s ha tudom, hogy most is hirdetünk munkásfelvételt, mert egykét szakmában kevesen vagyunk. Sajátos légkör, sajátos gondokkal — a mesteremberek világa. A gépek, a motorok, műszaki összefüggések értői ők, akik nélkül nem boldogulnának a főágazatok, akik nélkül nem lenne teljes életünk. Lelkiismeretes munkájuktól egy kicsit a jövő eredményei is függenek. Vass Mihály a központi műhely szerelője téli gépjavítást végez. Vegyszer nélkül is lehet A biológiai kertben vegyi eredetű magokat nem használnak. Kerülik mindennemű műtrágya és növényvédő szer használatát. Szívesen alkalmaznak viszont talajtakarást, a növényeket vegyes kultúrában termesztik és sok saját készítésű komposztot dolgoznak a kert talajába, amit a legtöbb helyen a kerttulajdonos maga állít elő. A kertben a biogazda egyensúlyi állapotot hoz létre. Ez abból áll, hogy a növények számára igyekszik megteremteni az ideális életfeltételeket. A legjobb helyet keresi ki a számukra, bőségesen ellátja szerves tápanyaggal, igyekszik ellenálló fajtákat keresni. A jó termőhelyi körülmények között, a tápanyaggal jól tartott növény egészséges, illetve ellenálló képessége számottevően megnő. A biokertnek egyik lényeges eleme a vegyes kultúra, ez főleg a zöldségfélékre vonatkozik. Bebizonyosodott, növények, amelyek hogy vannak jól érzik magukat egymás társaságában, s így védőhatást fejtenek ki. Mások viszont éppen ellenkezőleg nem szeretik egymás közelségét, s nem fejlődnek jól egymás mellett. Ha megnézünk egy dombos ágyat, ott a sárgarépa mellett cékla, bimbós kel, brokkoli, paradicsom, paprika igen szépen fejlődik. Védő hatást fejt ki igen sok zöldségnövényre számos illóolaj-tartalmú dísz- és gyógynövény, így a biokertészek előszeretettel ültetik a vegyes zöldségágyakba a bársonykát, a borsikafüvet, a fokhagymát stb. Hogyan kezdjen hozzá kertje átalakításához az ember, ha át szeretne térni a biológiai gazdálkodásra? Mielőtt hozzáfog, jól át kell gondolnia kertje jelenlegi beosztását. A biokertben a haszon-, a díszkert és a gyümölcsös nem különül el élesen egymástól, hanem együtt, illetve finom átmenettel jelenik meg. A biológiai kertészkedés főleg az áttérés éveiben (1—3 év) az eddigieknél több munkát ró a kert tulajdonosára. A komposztkészítés nagyon fárasztó, főleg ha nincs komposztaprító gép. (Több szomszéd kerttulajdonosnak érdemes közösen egy gépet vásárolnia.) A legfontosabb, hogy a műtrágyák használatát azonnal szüntesse be. A permetezéseket hagyja el, az első évben a télvégi lemosó permetezés kivételével. A második évtől kezdve azonban semmiféle vegyszert ne használjon a kertjében. Az áttérésnek egyik fontos feltétele, hogy elegendő komposzt gyűljön össze. A komposzt készítése során a cserépkályhából kikerülő fahamu éppúgy érték, mint a fűnyesedék, a komposzthalom alapját adó őszi lomb, az apróra vágott metszési nyesedék. Mindezen szerves anyagokat a kert egyik árnyékos, félreeső részébe gyűjtsük össze. Mikor már egy kazalra való összegyűlt, rakjuk össze a kazlat. Magassága 1 méter, szélessége másfél méter legyen, hossza az anyag mennyiségétől függ. Már az összerakáskor alaposan keverjük össze az anyagot, s minden réteget tapossunk meg. A széleit is tömörítsük, s ha nagyon száraz lenne, mérsékelten öntözzük. (A víz sohase csurogjon ki kazal alján.) A frissen használahatatlan baromfi- és nyúltrágyát, vagy más éretlen szerves trágyát is a kazalba rétegezhetünk, ezzel dúsítjuk a komposztot, és előérleljük a trágyát. Mikor a kazal elérte a kívánt magasságot, mérsékelten öntözzük ismét, majd borítsuk be tenyérnyi vastagon földdel, hogy a kazal külső részei se száradhassanak ki. A kertben talált gilisztákat vigyük a kazalba, de a azok maguktól is megtelepednek, komposzt érését gyorsítják. Három-négy hónap elmúltával a kazlat alaposan átforgatjuk, jobb híján villával, s újra összerakjuk, ügyelve arra, hogy a kazal külső részén elhelyezkedett anyagok belülre kerüljenek és fordítva. Amikor a kazlat 3—4 hónap múlva megfordítjuk, egynemű, sötétbarna, kellemes illatú anyagot kapunk. Dió- és gesztenyelevelet ne keverjünk a kazalba, mert ezek csírázásgátló anyagokat tartalmaznak. A biológiai kertművelés másik fontos eleme a talaj takarása. A takaratlan talaj ki van téve a tűző nap és a kemény hideg károsító hatásának. Ha a talajt valamilyen szerves anyaggal, például leggyakrabban komposzttal takarjuk, a növények számára kedvező mikroklímát teremtünk, és a gyomokat is hatásosan visszaszorítjuk. A komposzttal 3—4 cm vastagon takart talajon gyakorlatilag nem kell kapálni. A talajtakarással a talaj tápanyagszintjét gyakorlatilag állandó értéken tartjuk. Takaróanyagként jó még a fűnyesedék, a szénatörmelék, a szalma, és sok más szerves anyag. Az őrölt kukoricacsutka, a közönséges avar, a magot még nem érlelt gyomok és füvek (tyúkhúr, mustár stb.) szintén jó talajtakarók. A termékeny, jól levegőző talajokon a takarás állandó lehet. A nehéz, hideg agyagtalajokon azonban a talajművelés és talajtakarás felváltva ideális. A palánta ültetése után a tő körül mintegy 8—10 cm átmérőjű kört hagyjunk szabadon, amit csak azután takarjunk, miután a keresedett növény jól meggyes új hajtást hozott. Az őszi-téli takarás vastagabb, a nyári vékonyabb. A biológiai művelésű kertben a vakond, a sün, és a legkülönbözőbb énekes madarak jól érzik magukat. Táplálásukról az ember a maga érdekében is gondoskodik. Megvalósul a természet egyik kicsi részén, a kertben a biológiai egyensúly. Mivel az ilyen kertből kikerülő zöldség, gyümölcs nem tartalmaz vegyszermaradványt, káros kémiai anyagokat, biológiai értéke nagyobb, és íze is jobb. Erről ki-ki maga győződjön meg. A kertbarát mozgalom, a kiskert-hobbi egyre népszerűbb hazánkban. A legkülönbözőbb foglalkozási ágakban tevékenykedők szívesen töltik a kertekben szabad idejüket. Népgazdasági jelentőségét az adja, hogy a kiskerttulajdonosok egy része önellátó, nem szorul a piacra, egy része pedig értékesíti a termelt gyümölcsöt, zöldségfélét. A ház körüli termelésből minden korosztály kiveszi a részét. Ám az emberi szorgalom egymagában nem elég a tervek, célok megvalósításához. Az időjárás szeszélyeit nem lehet „kijátszani”, de a korszerű gépek, berendezések használatával előbbre lehet jutni, hamarabb el lehet végezni a munkát. Más termelőeszközt igényelnek azonban a fejlettebb technikát ismerő fiatalok, mint a nyugdíjas korosztály. Az utóbbiak számára egészségileg előnyös a „pepecselő” tevékenység, leköti idejüket, és jó közérzetet teremt. Az erejük teljében lévők azonban a gépek segítségével rövidebb idő alatt kívánják elvégezni a munkát. E meggondolások vezették a kerti kisgépek tervezőit, amikor konstrukcióikkal előálltak. Az elképzeléseik alapján készülő gépek a nagygazdaságokban pótolják a fogyó munkaerőt, a háztájiban, a kiskertekben pedig alkalmazásuk egyre jobban jövedelmez.