Tanító, 2019 (57. évfolyam, 1-10. szám)

2019-01-01 / 1. szám

Kolosai NeddaAzt hiszem... legyünk esőcsinálók! Reflexió az „A­zt hiszem...­­ ég a ház” címmel indult gondolatfolyamra Fejér Zsolt1, Salamon Eszter1­­­2 és Korányi István3 izgalmas írásait morzsolgattam magamban, jöttek az írások velem, amikor tanítószakos hallgatókkal és egy fiatal tanítóval gyakorlatközösséget alkotva, éppen lázasan megbeszél­­tük, hogyan is legyen egy általunk készülő film dramatur­giája. A filmben szeretnénk megmutatni, milyen új vála­szok, újragondolt megoldások adhatók a pedagógusok által napjainkban megfogalmazott problémákra, közvet­lenül az osztályteremben. Kitaláltuk, így is fog kezdődni a film, problémafelvetésekkel, melyeket maguk a peda­gógusok fogalmaznak meg arról, hogy például eszközte­­lennek érzik magukat, elmondják, miben érzékelik a ge­nerációk közötti szakadékot stb. Az oktatófilm helyett kutatófilmnek elkeresztelt al­kotásban megmutatjuk egy éles, valóságos pedagógiai szituációban, hogyan képzeljük el a tanító megváltozott szerepkörét. Azt, hogyan engedi előtérbe lépni a gyere­keket, kompetenssé teszi őket egymás tanításában, mi­közben a felelősségét a tanulási helyzetnek, a tanításnak mégis megtartja. A már felvett tanórával demonstráljuk: a gyerekek aktív tudáskonstruáló „szerkezetek”, és nem csupán elszenvedői saját tanulási folyamataiknak, nem csupán passzív befogadók! Folyamatos párbeszé­dekben, hangos gondolkodásban, parázs eszmecserében égtünk, amikor is a már tapasztalatokkal rendelkező ta­nítókolléga felvetette: mitől fogja mindez megérinteni a pedagógusokat, a tanítókat? Személy szerint azt gondolom, attól, amitől megérin­tette az éppen jelenlévőket is, illetve annak az osztálynak a tanítóját, akinek a gyerekein „kipróbáltuk” az elméleti modellünket. Azt a modellt, amely mögött rengeteg gya­korlati tapasztalat és neveléstudományi elméletrendszer áll. Azaz, logikusan következik mindebből, hogy meg kell kérdeznünk erről azokat a tanítókat, akik egyszer csak átlelkesültek, mitől következett be náluk a változás szándéka, mikor gondolták azt, az új módszer hatékony, és eredményesebbé, érdekesebbé teheti a pedagógiai munkát? Mindezt annak elismerésével írom, hogy elein­te a pedagógusok nagyon szkeptikusan álltak a módszer­együtteshez, sőt azt megismerve, jelenleg is folyamato­san megfogalmazzák a kérdéseiket. Képesek-e átadni majd a kontrollt a gyerekeknek? Valóban hatékony-e a konstruált (és nem készen a tanítótól kapott) tudás? Vajon egyáltalán tudnak-e, akarnak-e a pedagógusok gondolkodni, szervezni a gyerekek és a saját munkájuk jobbítása érdekében? Nagyon örülök, hogy egy gyakorló pedagógus azonnal felvetette ezeket a kérdéseket! Ben­nem fel sem merült, hogy majd ne lelkesedjenek velünk együtt a tanítók, hiszen akinek eddig beszéltem az újra­gondolt, innovatív régi-új módszerről, az azonnal ki is próbálta azt. A szőnyeges tanteremben, a babzsákokon ülve és filc­tollal gondolattérképeket készítve rádöbbentem: mi eső­csinálók vagyunk! Francis Ford Coppola filmjének nem csupán a címével érzek párhuzamokat, ahogyan ezeket a sorokat írom. Abban hiszek, azt tehetjük, hogy akármi­lyen kicsi körben és hatósugárral is, de oltjuk a tüzeket, megmutatjuk annak a lehető legegyszerűbb, ám szakma­ilag pontos, azaz szakszerű módját, hogyan oltsa a tüzet más is. Miközben minden lehetséges fórumon felszóla­lunk. Természetesen. Ebből a gondolatkuckóból fogok kipillantani, amikor belelépek az izgalmas és tüzes párbe­szédekbe. ■ A pedagógiai kultúra fejlesztése A felsőoktatásban csaknem 20 éve oktató pszicholó­gusként azt gondolom, a társadalmi változások szüksé­gessé teszik a tanítás, a tanulás, a tudás érvényességének, társadalmi relevanciájának állandó újraértelmezését. Azt mutatják számunkra releváns kutatások, hogy a ma­gyar gyerekek alapvető problémái a meglévő tudásuk új kontextusokban történő előhívhatóságában, vala­mint átszerkeszthetőségében mutatkoznak meg. Az én kérdésem: vajon mi lehet ebben a felsőoktatás­pedagógia feladata, illetve felelőssége? Megfelelő, adek­­vát felsőoktatás-pedagógiai módszertannal közelítünk a problémához? Vajon milyen tapasztalatai, élményei van­nak az egyetemistáknak a pedagógusképző intézmények­ben? Vajon megismerkednek-e az előadásokon túl azok­kal a pedagógiai módszerekkel, amelyeknek szóbeli be­­magolását és elhadarását elvárjuk tőlük? Az utóbbi évtizedekben a pedagógiai kutatások fontos területévé vált a pedagógusok és pedagógiaszakos egye­temi hallgatók tanulásának kutatása. Azokat a tevé­kenységeket és folyamatokat vizsgálják ezek a kutatások, melyek által egyetemista felnőttek tudása hatékonyan változik. Ezeknek a kutatásoknak a fényében sürgető a felsőoktatás-pedagógia módszertani megújítása annak 1 Megjelent a Tanító 2018. szeptemberi számában. 1 Megjelent a Tanító 2018. novemberi számában. 3 Megjelent a Tanító 2018. decemberi számában.

Next