Tarjáni Tükör, 1991. július-december (3. évfolyam, 27-52. szám)
1991-07-04 / 27. szám
Képviselőink újabb nyolc órája Molnárné is visszaadta megbízólevelét Ismét maratoni ülést tartott városunk képviselőtestülete. A hétfői idegpróbán 14 napirendet tekintettek át, melyről sajtótájékoztató keretében informálták az újságírókat, a polgármesteri hivatal vezetői Elsőként Talmácsi Ferenc polgármester bejelentette: újabb képviselő lépett vissza, ezúttal az MSZMP listán bekerült választottja, Molnárné Gyepesi Edit köszönt el a testülettől, családi okokra hivatkozva. A munkáspárt Erdei Imrénét delegálta az önkormányzatba. A napirendek között először a városi televízió, valamint a kábeltelevízió helyzetével, munkájával foglalkozott a testület. Megállapították - s ehhez egy vizsgálati dokumentum szolgált alapul hogy a VTV bére kissé elszaladt, tavaly az egy főre jutó átlagjövedelem meghaladta a 40 ezer forintot. Ezt mindenképpen nehezményezték a honatyák, hozzátéve, hogy a bérfejlesztés nem párosult a tartalmi munka színvonalának emelkedésével. A hivatal pályázat útján kívánja kiválasztani az intézmény vezetőjét, s kompletten kezeli a szervezeti átalakítást a kábeltelevízió ügyével. A kábeltelevíziót jelenleg üzemeltető szolgáltatóipari vállalat kezdeményezte a szervezet városi tulajdonba vételét, a működtetésre pedig alapítvány létrehozását. A polgármesteri hivatal Detre Jenő alpolgármestert bízta meg a részletek kidolgozásával. Nemzetközi kapcsolatokról esett szó a továbbiakban. Egyetértés volt abban, hogy a meglévő és a jövőbeni kapcsolatokat új tartalommal kell megtölteni; ne csak a testvérvárosok vezetői között legyen együttműködés, hanem az intézmények, és főként a vállalkozók, egyáltalán a gazdasági potentáltak között is. Ennél a napirendnél vetődött fel, hogy készüljön a városról egy reprezentatív kiadvány, mely mai állapotában tükrözi szűkebb pátriánk adottságait. Kiadásában számítanak a város öszszefogására. A közbiztonság helyzetéről szólva kedvezőtlen tendenciákról adott számot a városi rendőrkapitány. Kevés a szolgálatot teljesítő rendőr, a terület pedig a legnagyobb a megyében. S bár a képviselők megtudták: rendőrt az önkormányzat is „vehet”, ám ehhez egy főre és évente 700 ezer forintot kellene biztosítani. Ez a pénz ma nem látszik... E kérdéskörnél hangzott el: a közterület-felügyelők két tagját átirányítják a városgazdálkodási vállalathoz, az ottani köztisztasági feladatok végrehajtásának javítására. Bérüket is a VGV fizeti ezentúl, ám alkalom adtán hivatali teendőket is ellátnak majd. Az IKSZV átszervezésének újabb pontjához érkezett a testület. A házkezelők átkerülnek a VGV- hez, a nem lakáscélú kezelésben résztvevők egyelőre maradnak. A későbbiekben azonban ebből a szervezetből nőhet ki a város vagyonkezelő apparátusa. Végrehajtásához azonban még számos törvénynek kellene megszületnie a parlamentben. Újra megtárgyalták képviselőink az egykoron elidegenítési tilalom alá eső ingatlanok helyzetét. Ezúttal sikerült előbbre lépniük: számos tetőtéri és alagsori lakás tulajdonosa élhet az elővásárlás jogával. (A lista a hivatalban megtekinthető!) intézményvezetők kinevezésére is sor került. A 4. sz. óvodát Vojtekné Németh Margit, a Csizmadia úti Általános Iskolát Somogyiné Quallich Lenke, az Egészségügyi Szakközép- és Szakiskolát Ruzsányi János, a Kós Károly Építőipari Műszaki Szakközépiskolát Orosz Sándor, a Táncsics Mihály Közgazdasági és Kereskedelmi Szakközépiskolát dr. Rozgonyi József, a Furák Teréz Leánykollégiumot Gecse Gabriella vezeti öt évig. A Stromfeld Aurél Műszaki Szakközépiskola pályázata nem járt eredménnyel. Döntött a testület a Petőfi Általános Iskola névváltoztatásáról, amit a 12 évfolyamra való átállás indokolt. Eszerint kimarad a névből az „Általános” szó, azaz az iskolát ezentúl Petőfi Sándor Iskolának hívják. Eredménytelen volt az ÉVI II. parkolójának üzemeltetésére kiírt pályázat is, miután sem az eredeti funkcióban, sem a részben diszkont jellegű hasznosítással benyújtott munka nem kapta meg a többséget. Egy másik napirend keretében kiderült, hogy az önkormányzati intézmények nagy részében - önhibájukon kívül - pazarló energiagazdálkodás folyt, s a ráfordított összeg - első menetben - legalább 12 millióval csökkenthető. A szakértői vélemény hallatán a honatyák egyetértettek: minden intézményre ki kell terjeszteni a felülvizsgálatot. Lesz December 8. emlékmű városunkban. Egyhangú szavazás során döntött így a testület, abban viszont egyelőre nincs állásfoglalás, mikor bontják le a szovjet emlékművet. A Vásártérre kiírt pályázat nyilvános elbírálása egyébként július 4- én, 15 órakor lesz a Nógrádi Történeti Múzeumban! Végezetül a polgármester bejelentette: a József Attila Művelődési Központ igazgatóját, Szabó Károlyt kikérte a kispesti önkormányzat, s ezzel egyidőben megérkezett az igazgató áthelyezési kérelme. A testület döntése: augusztus 1-vel hozzájárulnak az áthelyezéshez, addig zajlik le ugyanis az átadási-átvételi procedúra. Egy korábbi pályázat szerint az igazgatói munkakört augusztus 15-ig bírálják el. A salgótarjáni képviselő-testület legközelebb július 29-én ülésezik. (németh) Hol a határ a városi TV-nél? Lesz December 9. emlékmű városunkban Lemondott a „Józsi” igazgatója V: ________ | 0-3