Tarjáni Tükör, 1992 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1992-01-09 / 1. szám

VISSZAPILLANTÓ Polgármesterünk: dr. Zsély András Lemondott a rendőrkapitány Salgótarján képviselő­testülete még az ünnepek előtt napirendre tűzte a pol­gármester megválasztását. A december 24-i ülésen - egy korábban közzétett négypárti paktumnak meg­felelően - dr. Zsély Andrást (FIDESZ) választották meg titkos szavazással Salgó­tarján polgármesterévé. A lehetséges jelöltek között szerepelt az MDF támoga­tását élvező Detre Jenő al­polgármester és az SZDSZ képviselője, dr. Angyal Dá­vid is. Miután Cserháty József már korábban bejelentette, hogy az új polgármester megválasztása napján le­mond, így a testületnek a társadalmi megbízatású al­polgármester személyében is döntenie kellett. Ebben is a négypárti megállapodás alapján szavaztak, azaz: ezentúl két főállású alpol­gármestere lesz városunk­nak, Detre Jenő mellett az SZDSZ jelöltje, Ercsényi Ferenc. Továbbra sem si­került viszont végleges vál­tozatot készíteniük a 92-es költségvetésre, ezért a tes­tület úgy döntött, hogy át­meneti megoldásként a leg­fontosabb és elkerülhetet­len kiadásokat előtérbe he­lyezi, s majd a későbbiek­ben fogadja el a koncepci­ót. Ehhez azonban az or­szág költségvetésének is­merete is szükséges. A képviselők döntöttek abban is, hogy Salgótarján várossá nyilvánításának 70. évfordulóját méltó, de szerény keretek között ün­nepük meg. A képviselők december 30-án újabb ülést tartottak, ahol egye­bek mellett privatizációs kérdésekről döntöttek. Vár­ható, hogy januártól váro­sunk honatyái - az új pol­gármester bejelentése sze­rint - gyakrabban, két he­tenként üléseznek majd, s a döntések előkészítésé­ben egy szakmai magiszt­rátus véleményét is figye­lembe veszik. A megyei közgyűlés de­­ce­mber 19-i ülésén Korill Ferenc elnök bejelentette, hogy beperli dr. Németh Györgyöt, Balassagyarmat polgármesterét, mivel egy újságnyilatkozatban azt állí­totta, hogy a megyei önkor­mányzat ,,falazott az MSZMP salgótarjáni kong­resszusának”. Lapzártáig nem kaptunk értesülést ar­ról, vajon visszavonta-e ki­jelentését a polgármester, mert ez esetben az elnök eltekintene a bírósági felje­lentéstől. Ugyancsak a múlt év eseményeihez tartozik, hogy lemodott dr. Lipták Ferenc, Salgótarján rendőr­­kapitánya. Újságnyilatkoza­­ta szerint azért kényszerült e döntésre, mert a CM nem veszi jó néven a párttitkári múlttal rendelkező szemé­lyek tisztségvállalását a rendőri szervezetben. Ezt a felfogást dr. Rafael Károly megyei rendőr-főkapitány cáfolta, hozzátéve, hogy a döntés mindvégig a kapi­tány kezében volt, s nyilván átgondolta azt a konfliktus helyzetet, ha netán táma­dás érné múltja miatt... 2-0­ A JAMK programjából Január 13., 19.00 órakor: A KiViSzi Színjátszó Cso­port bemutatja Schwajda György­­ Segítség... Himnusz c. keserű komédiáját, egy részben, a színházteremben. Rendező: Susán Ferenc. MOZIMŰSOR ÁPOLÓ: Január 9., fél 4-től: Szárnyát vagy combját. . Színes, szinkr. francia vígjáték. Háromnegyed 6,8-tól: Hamis a baba. Színes magyar filmvígjáték. Január 10- 15-ig: fél 4-től: Hercegnő és kobold. Színes magyar rajzfilm. Háromnegyed 6 és 8-tól: Visszatérés a kék lagúnába. Színes amerikai film. ISKOLAMOZI: Január 10-én du. 2-től: Hercegnő és kobold. APOLLÓ KAMARA: Január 9., 5 és 7 órától: Trük­kös halál. Színes, szinkr. amerikai krimi. Január 10-13., 5 és 7-től: Szolgálólány meséje (16). Színes amerikai politikai sci-fi. Január 14-15., 5 és 7-től: Renegátok (16). Színes, szink. amerikai krimi. * Ússzál velük! V_________________________________________________! A salgótarjáni tanuszo­da az új évben sem szün­tette be a szauna folyama­tos nyitva tartását, azaz - vasárnap kivételével - minden nap várják az „év­torna” szerelmeseit. Szombaton 16 órától, a többi napon 18 órától, 21 óráig. A téli szünet befejezté­vel változott az uszoda lá­togatási rendje, a nagykö­zönség számára. Hétfőtől péntekig reggel 6-8-ig, szombaton 6-21-ig, vasár­nap 6-20-ig állnak az úsz­ni vágyók rendelkezésére. S aki még nem tud úszni, annak ajánlják tanfolya­mukat, amelyre január 20- ig lehet jelentkezni. A fog­lalkozások hétfőtől pénte­kig 17-18-ig tartanak, összesen 20 alkalommal. Jelentkezni telefonon is lehet: 11-660. Fogadónapok a városházán A salgótarjáni polgár- alpolgármester, 22-én, 8- mesteri hivatal tisztségvise­­lő, illetve 14-16 óra között lőt az alábbiak szerint tart- Ercsényi Ferenc alpolgár­­ják fogadónapjaikat január- mester, 29-én 8-12 és 14- ban, 16 óra között dr. Oravecz 15-én, 8-12 óra között dr. Péter jegyző várja az ügyre- Zsély András polgármester, lehet. 14-16 óra között Detre Jenő Közéleti hetilap. Megjelenik két hetenként. Szerkesztőség: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 13. I. em. Pf229. Tel.: 10-281 Kiadó: PoliPress Kiadó, Reklám- és Szolgáltató Kft. 3100 Salgó­tarján, Rákóczi út 13. Pf.: 229. Tel: 10-095 Igazgató-főszerkesztő: M. Szabó Gyula Szedte: a PoliPress Kft. ARC számítógépen Nyomta: a Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalat Felelős vezető: Kelemen Gábor ISSN 0864-8301 Terjeszti: a Budapest-Vidéki Postaigazgatóság. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél közvetlenül vagy postautalványon. Meg nem rendelt kéziratokat és fotókat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza.

Next