Társadalmunk, 1933 (3. évfolyam, 4-47. szám)
1933-01-28 / 4. szám
Budapest, 1933 január 28 TÁRSADALMUNK 3 illiszteletteljes щШ kérés a Miniszterelák Miniszterelnök Ur! Excellenciíd néhány huszonnégy óra múlva Nyíregyházára, Szabolcs megye székhelyére érkezik. Mikor ennek a városnak nevét leirom, megvonaglik a toll a kezemben, mert a tollam vezeti papírra azt a hullámot, amely szivemből indul ki. Tulajdonképpen facsimilében kellene leadnom ezt a néhány sort, hogy odavetítődjék Nagyméltóságod elé, milyen pontos elektrokardiogramot mutat a toll is, ha az ember olyan témához nyúl, amelyen szivének érzelmei ömlenek el... Az én szülőföldem Nyíregyháza. Gyermekkori emlékeimnek tündéri színhelye, boldogult apámnak és őseimnek nyughelye és egész családomnak gyökere. Ennek a poros városnak minden zugát ismerem és a lakóira nem gondolok vissza, mintha családom tagjai lennének. Most az egyszer nagyon sajnálom, hogy nem vagyok a Nemzeti Egység Pártjának tagja és nem én kalauzolhatom Nagyméltóságodat Nyíregyházán. Mert én megmutatnám ezt a várost úgy, ahogy, jól tudom, Nagyméltóságod is legszívesebben venné, ismeretlenül érkezve és meghallgatva mindenkit, aki őszinte nyíltsággal tárná fel ennek a szent városnak panaszait. Beültetném Nagyméltóságodat a pályaudvar előtt a nyílt híres taligára, hogy alkalmunk legyen a lábaink előtt ülő remek magyar fali vastól megtudni mindent. Minden rendelkezés nélkül vinne minket a Korona-szállóhoz, ahhoz a helyhez, amelyet csak Krúdy Gyula tud élethűen megrajzolni szabolcsi borkorcsolyáiban. Megérkeznénk a szállóhoz, ahol egy-két szobán kénl, amelyben idetévedt utazók laknak, akár az egész Hotelt lefoglalhatjuk, mert oly kietlenül üres itt minden. Még a fülünkben zúgnak azok a sötét szavak, amelyekkel utunkon traktál a mi kocsisunk, pedig olyan elégedett volt, hiszen talán egész héten egyetlen fuvarja mit el tűnik, h Ha kedvünk van még kérdezni, úgy megszólaltatnánk a portást, akinek sírása elől kimenekülnénk a szabadba. És ott, azon erkély a hitt, amelyen Nagyméltóságod fog bizonnyal beszélni és amit lampionos tömeg fog ezrével hallgatni, ott nézdegélnénk sokáig balra és jobbra. Mert bal oldalon állnak elszórt csoportokban a tanyasiak, akik a „bokortanyák“-ról gyalogolnak be egy kis tercierére, bárba valami újat hallhatnak a Kossutth téren azoktól, akik újságot olvasnak és így jobban meg tudják mondani a jövendőt. Ha beszédbe bocsájtkozuunk velük, megállapítjuk, hogy ezek a kopott mandlis, csizmás, nagybajuszos, napsütötte magyarok nem is véletlenül állnak tőlünk baloldalon, mert a politikai nézetük helyes megjelölésére csak egy szó felel meg: szélsőbal! Viszont a jobboldalon, a politikai értelemben is vett jobboldalon ácsorognak a munkában kereskedők, ügynökök, azok, akik be-besétálnak a Koronába, de nyugtalanságukban, életük bizonytalanságában egy helyt ülni sem tudnak, — vagy pedig nem mernek, hiszen — fogyasztani is kellene. Jóságos Isten, mit hallanának ezektől, Miniszterelnök úr! Miként mesélnék el, hogy miért is jöttek el meghallgatni Nagyméltóságodat! Hogy mi a véleményük a helyzetről az általános és a helyi poétikáról. És ha megkérdezzük, vájjon fognak-e tapsolni a Miniszterelnök beszédénél, milyen talpraesett válasszal indokolják meg tapsaikat, amelynél a legenyhébb az, hogy nem lehessen tudni, nem néz-e oda a polgármester úr, Bencs Kálmánméltósága. Szédülnénk a hallottaktól és konflisba ülve elhajtatnánk a Sós-tó felé, ki, egy kis szabad levegőre. Ott megmutatnám a derék polgármester úr ragyogó villáját, amit szerény fizetéséből spórolt össze, amely finánctudománya alkalmassá tenné az ország pénzügyeinek rendbehozására is... És elmennénk Nagykállóba, Újfehértóra, Nyirgelsére, Nyitrashálydiba, Semjénbe és felkutatnánk az összes községeket, várjon találunk-e száz pengő készpénzt az egész lakosságnál. Hallgatnánk a végtelen siránkozást az adóbehajtásokról és arról, hogy ez a csodálatos föld, ez a mesés televény, hogyan szikkadt ki nyáron és miként hal ki télen, mintha csak összeesküdne a föld is, annak megművelő szerelmese ellen. És látnék a falvakban, ott ahol eddig soha szocialista be nem tehette a libát, — Kegyelmes uram, — ott most más lapot nem olvasnak, mint a Népszavát__ Elmennénk Mezőssy Bélához, a volt földmivelésügyi miniszterhez, aki monoton szavakban sírná el a szabolcsi bánatot. Komor, kókadt fejjel mennénk vissza az állomásra, mert keserű szájjal gondolunk azokra, akik bankettezve, feketében, lampionokkal és dörgő tapsokkal akarták megmutatni Szabolcs földjét, amelyet pedig mi olyan alaposan ismertünk meg a homokbuckákon jártunkban. Miniszterelnök Úr! Talán jobb így, hogy nem én kísérem el... Ki tudja? Klór Zoltán. Szívtelenséget hirdet a„Sziv“-újság Amikor Klock János önként hazatért a száműzetésből, hogy utolsó éveit itthon Magyarországon élhesse le, az egész magyar sajtó csaknem egyöntetű nagy szimpátiával fogadta az öreg papot. A későbbi bírói ítélet, amely felmentéssel, illetőleg azonali szabadlábra helyezéssel végződött, nem volt más, mint a közvélemény igazolása. A közvélemény ugyanis Hock Jánosban nem bűnöst, hanem egy honvágytól gyötört beteg, de mindig tisztakezű öreg politikust látott. Annál meglepőbb tehát az a minősíthetetlen hangú durva támadás, amely Hock Jánost, a Jézus Szíve Szövetség, tehát egy százszázalékosan katholikus egyesület, hivatalos lapjában, a „Szíve“ újságban érte. Hock János papi mivolta, reverendája révén, még ma is a katholikus anyaszentegy házba tartozik és éppen ezért érthetetlen számunkra, hogy miképpen történhet meg az ilyesmi. A lap első oldalán vezércikk szerepében díszeleg a cím: „Hock János ügyéről“. A cikk írója elmondja, hogy Hock, „aki az 1918-as lázadásban szerepet játszott“, most hazatért és a törvény felelősségre vonta bűneiért. „Bennünket — íg*v szól a cikkíró — a múltban a katholikus érzés és a haza szolgálatának katholikus felfogása messzire választott el Hock Jánostól, akinek politikai állásfoglalását és viselkedését sohasem tartották a katholicizmusal összeegyeztethetőnek.“ Hogy mi a papság hivatalos állási pontja Hock Jánossal szemben, ezt a lazarista szerzetesek szavak nélkül bebizonyították, amikor Slockot bevették maguk közé. Egyébként figyeljünk tovább a „Szív“-újságra. „Az a politika, ammit ő folytatott, szöges ellentétben állott a katholikus felfogással. Épp az volt a baj, hogy Hock János, nem a katholikus világnézetet érvényesítette politikájában, hanem oda állott a túlsó zsidó liberalizmus hangos, de esztelen gonosztevői közé, lecsúszásának oka épp az volt, hogy megfeledkezett papi és katholikus kötelességeiről.“ A cikknek ezt a részét szőröl-szóra kötetjük. Hock János az esztelen, zsidó liberális gonosztevők között, azt hisszük, ehhez nem kell külön kommentár. Ez a kitétel olyan súlyos és becsületsértő, hogy felháborodik az ember. Nem hisszük, hogy a „Szív“-újság büntetlenül rugdalhasson egy elfáradt öregembert, aki tisztább, mint az egész gyűlölködő társaság együttvéve. (—)