Társadalmunk, 1933 (3. évfolyam, 4-47. szám)

1933-01-28 / 4. szám

Budapest, 1933 január 28 TÁRSADALMUNK 3 illiszteletteljes щШ kérés a Miniszterelák Miniszterelnök Ur! Excellenciíd néhány huszonnégy óra múlva Nyíregyházára, Szabolcs megye szék­helyére érkezik. Mikor ennek a városnak nevét leirom, meg­­vonaglik a toll a ke­zemben, mert a tollam vezeti papírra azt a hullámot, amely szi­vemből indul ki. Tulaj­donképpen facsimilé­ben kellene leadnom ezt a néhány sort, hogy odavetítődjék Nagymél­tóságod elé, milyen pontos elektrokardio­­gram­­ot mutat a toll is, ha az ember olyan témához nyúl, amelyen szivének érzelmei ömlenek el... Az én szülőföldem Nyíregyháza. Gyer­mekkori emlékeimnek tündéri színhelye, boldogult apámnak és őseimnek nyughelye és egész családomnak gyökere. Ennek a poros városnak minden zugát ismerem és a lakóira nem gondolok vissza, mintha csa­ládom tagjai lennének. Most az egyszer nagyon sajnálom, hogy nem vagyok a Nemzeti Egység Pártjának tagja és nem én kalauzolhatom Nagymél­­t­óságod­at Nyíregyházán. Mert én megmutatnám ezt a várost úgy, ahogy, jól tudom, Nagyméltóságod is legszívesebben venné, ismeretlenül érkezve és meghallgatva mindenkit, aki őszinte nyíltsággal tárná fel ennek a szent városnak panaszait. Be­ültetném Nagyméltóságodat a pálya­udvar előtt a nyílt híres taligára, hogy alkalmunk legyen a lábaink előtt ülő re­mek magyar fali vastól megtudni mindent. Minden rendelkezés nélkül vinne min­ket a Korona-szállóhoz, ahhoz a helyhez, amelyet csak Krúdy Gyula tud élethűen megrajzolni szabolcsi borkorcsolyáiban. Megérkeznénk a szállóhoz, ahol egy-két szobán kénl, am­elyben idetévedt utazók laknak, akár az egész Hotelt lefoglalhatjuk, mert oly kietlenül üres itt minden. Még a fülünkben zúgnak azok a sötét szavak, amelyekkel utunkon traktál a mi kocsisunk, pedig olyan elégedett volt, hi­szen talán egész héten egyetlen fuvarja mi­t el tűnik, h Ha kedvünk van még kérdezni, úgy meg­szólaltatnánk a portást, akinek sírása elől kimenekülnénk a szabadba. És ott, azon erkély a hitt, amelyen Nagym­éltóságod fog bizonnyal beszélni és amit lampionos tö­meg fog ezrével hallgatni,­­ ott nézde­­gélnénk sokáig balra és jobbra. Mert bal oldalon állnak elszórt cso­portokban a tanyasiak, akik a „bokor­­tanyák“-ról gyalogolnak be egy kis tercierére, bárba valami újat hallhat­nak a Kossutth­ téren azoktól, akik új­ságot olvasnak és így jobban meg tud­ják mondani a­­ jövendőt. Ha beszédbe bocsájtkozuunk velük, meg­­állapítjuk, hogy ezek a kopott mandlis, csizmás, nagybajuszos, napsütötte magya­rok nem is véletlenül állnak tőlünk bal­oldalon, mert a politikai nézetük helyes megjelölésére csak egy szó felel meg: szélső­bal! Viszont a jobboldalon, a politikai érte­lemben is vett jobboldalon ácsorognak a munkáb­an kereskedők, ügynökök, azok, akik be-besétálnak a Koronába, de nyug­talanságukban, életük bizonytalanságában egy helyt ülni sem tudnak, — vagy pedig nem mernek, hiszen — fogyasztani is kel­lene. Jóságos Isten, mit hallanának ezektől, Miniszterelnök úr! Miként mesélnék el, hogy miért is jöt­tek el meghallgatni Nagyméltóságodat! Hogy mi a véleményük a helyzetről az általános és a helyi poétikáról. És ha megkérdezzük, vájjon fognak-e tapsolni a Miniszterelnök beszédénél, mi­lyen talpraesett válasszal indokolják meg tapsaikat, amelynél a legenyhébb az, hogy nem lehessen tudni, nem néz-e oda a pol­gármester úr, Bencs Kálmán­­méltósága. Szédülnénk a hallottaktól és konflisba ülve elhajtatnánk a Sós-tó felé, ki, egy kis szabad levegőre. Ott megmutatnám a de­rék polgármester úr ragyogó villáját, amit szerény fizetéséből spórolt össze, amely finánctudománya alkalmassá tenné az ország pénzügyeinek rendbehozására is... És elmennénk Nagykállóba, Újfehértóra, Nyirgelsére, Nyitrashálydiba, Semjénbe és felkutatnánk az összes községeket, várjon találunk-e száz pengő készpénzt az egész lakosságnál. Hallgatnánk a végtelen siránkozást az adó­behajtásokr­ól és arról, hogy ez a csodála­­tos föld, ez a mesés televény, hogyan szik­kadt ki nyáron és miként hal ki télen, mintha csak összeesküdne a föld is, an­nak megművelő szerelmese ellen. És lát­­nék a falvakban, ott ahol eddig soha szo­cialista be nem tehette a libát, — Kegyel­mes uram, — ott most más lapot nem ol­vasnak, mint a Népszavát__ Elmennénk Mezőssy Bélához, a volt földmivelésügyi miniszterhez, aki monoton szavakban sírná el a szabolcsi bánatot. Komor, kókadt fejjel mennénk vissza az állomásra, mert keserű szájjal gondolunk azokra, akik bankettezve, feketében, lam­­pionokkal és dörgő tapsokkal akarták meg­mutatni Szabolcs földjét, amelyet pedig mi olyan alaposan ismertünk meg a homok­buckákon jártunkban. Miniszterelnök Úr! Talán jobb így, hogy nem én kísérem el... Ki tudja? Klór Zoltán. Szívtelenséget hirdet a„Sziv“-újság Amikor Klock János önként hazatért a száműzetésből, hogy utolsó éveit itthon Magyarországon élhesse le, az egész ma­gyar sajtó csaknem egyöntetű nagy szim­pátiával fogadta az öreg papot. A későbbi bírói ítélet, amely felmentéssel, illetőleg azonali szabadlábra helyezéssel végződött, nem volt más, mint a közvélemény igazo­lása. A közvélemény ugyanis Hock János­ban nem bűnöst, hanem egy honvágytól gyötört beteg, de mindig tisztakezű öreg politikust látott. Annál meglepőbb tehát az a minősíthe­tetlen hangú durva támadás, amely Hock Jánost, a Jézus Szíve Szövetség, tehát egy százszázalékosan katholikus egyesü­let, hivatalos lapjában, a „Szíve“ újság­ban érte. Hock János papi mivolta, reve­rendája révén, még ma is a katholikus anyaszentegy házba tartozik és éppen ezért érthetetlen számunkra, hogy mi­képpen történhet meg az ilyesmi. A lap első oldalán vezércikk szerepé­ben díszeleg a cím: „Hock János ügyé­ről“. A cikk írója elmondja, hogy Hock, „aki az­ 1918-as lázadásban szerepet ját­szott“, most hazatért és a törvény felelős­ségre vonta bűneiért. „Bennünket — íg*v szól a cikkíró — a múltban a katholikus érzés és a ha­za szolgálatának katholikus felfo­gása messzire választott el Hock Já­nostól, akinek politikai állásfoglalását és viselkedését sohasem tartották a katholicizmusal összeegyeztethetőnek.“ Hogy mi a papság hivatalos állási pontja Hock Jánossal szemben, ezt a la­zarista szerzetesek szavak nélkül bebizo­nyították, amikor Slockot bevették maguk közé. Egyébként figyeljünk tovább a „Szív“-újságra. „Az a politika, ammit ő folytatott, szö­ges ellentétben állott a katholikus fel­fogással. Épp az volt a baj, hogy Hock János, nem a katholikus világ­nézetet érvényesítette politikájában, hanem oda állott a túlsó zsidó libe­ralizmus hangos, de esztelen gonosz­tevői közé, lecsúszásának oka épp az volt, hogy megfeledkezett papi és katholikus kötelességeiről.“ A cikknek ezt a részét szőröl-szóra kö­­tetjük. Hock János az esztelen, zsidó liberális gonosztevők között, azt hisszük, ehhez nem kell külön kommentár. Ez a kitétel olyan súlyos és becsületsértő, hogy felháborodik az ember. Nem hisszük, hogy a „Szív“-újság büntetlenül rugdalhas­son egy elfáradt öreg­embert, aki tisztább, mint az egész gyűlölködő társaság együtt­véve. (—)

Next