Társalkodó, 1832. január-december (1. évfolyam, 1-104. szám)
1832-09-15 / 74. szám
74. szám Pest, September’ 15.*a 1832. TÁRSALKODÓ. NAGY BECSKEREKI LEVÉLTÖREDÉK. (Magyar színjátszóinkról.) A’ színészi társaságot Aradról — hova Temesvárról utazott — a’ magyar nemesség önköltségén szólítá N.Becskerekre, ’s mutatványait most a’ vármegye’ tanácsteremében adja. Az első darab, mellyet adott ,,A’ herczegi parancsolat“ czímű volt, august. 27en. Ezt megelőzd a’ megyeház’ homlokfalán egy csinos transparent, mellynek felső részét Hazánk ’s Megyénk’ igen csinos rajzolatú kivilágosított czímerei; közepet e’ ráitás: „Állsz még, állsz szeretett Hazánk! Nem dőlt még alacsony porba nemes fejed.*1 ’s alját koszorús költőnk Berzsenyinek, mint e’ sorok’ alkotójának neve tündér világlatú színezetben díszesítek. Előtte jó ízléssel készült nemzeti dalok’ zengedezést mulattatok az est’ ünnepére számosan egybesereglett polgárokat. A’ fen írt darab’ végzeteivel a’ terem’ minden részeiről ’s galeriájiról üdvözlő négy rendbeli alkalmi vers papiros-eső gyanánt zúdult alá, ’s a’ különféle színekben tarkán leröpűlő levélkék tündérbájt adának a’ helynek, ’s ezek közül két rendbeli a’ Társasághoz , egyik egy különös alkalomra ’s a’ negyedik rendbeli a’ szép Nemhez valának intézve. Nem vétek talán, ha ez’ utóbbit közlöm: A’ SZÉP NEMHEZ. Tájam’ szép Leány!2 int a’ rózsapálya, Honni dalt zeng e’ tár’ báj egy lapálya, Corvin’ napja már derűs. Szebb a’ bíbor alak esdeklő nyögése, Szebb a’ lyányi szívnek epedő verése, Ha halála elmerül. Ha Elyzt bájolhat a’ szem’ villanatja, Boldog perczet a’ lét' egy mély pillanatja: Hát a’ honni zengzetek ? Ez, magyar Szépinknek csillagkoszorúja, E’ reménytől oszlik a’ nemzet’ borúja, így hal, fél az Értetek, így musék el az első est. Másnap „Tanerőd* czímű dal-játék adaték teljes szorgalom ’s ügyességgel vitetve ki ’s díjzatva azon vers-záporok által, mellyek a’ magasabb helyekről özön gyanánt boríták el a’ teremet. Bárány Ágoston: KI A’ VALÓDI BOLDOG ? Gyula! — Gyula! — mi lett, hogy ki eddig csudálván az elégületleneket, földi boldogságodban szünetlen kérkedés, most olly hirtelenül változva szinte asszonyi panaszokra fakadsz, ’s majd kétségbe esve átkozod sorsodat? — sőt engem is, mint vélem , elgyengültnek gyanítva kérdezsz: mint vagyok jelen sorsommal megelégedve? — Megelégedve?!! — Hah! — mi nagy kérdést adál előmbe barátom! — kérdezed tudni illik: boldog vagyok-e? — Valljon kimondhatja magáról ezt egész meggyőződéssel, ha Solon’ mondására vissza nem emlékezvén is, csak a’ halandók perczenként változva forgó eseteit veszi szemügyre? Bármi dús birtokkal bővelkedjél számtalan éhező embertársidő körében , bármi kedvezőleg mosolyogjon reád hízelkedő szerencséd, bármi sok barát vegyen körül, éltedet nyájas vidámságra derítve; ha fontos vizsgálódás után komoly gondolkozással tekintesz a’ dolgok’ folyamiba, minden megbizottságod mellett is végre fel kell kiállnod: nihil est ab omni parte beatum! Tekints csak egy tüzes vérű ifjút, kit poétái szelleme lángjellegü empyreumba ragadván , az élet’ boldogságát minden gyönyörködtető képzetek özönében tüntetik elbe tündér álmodozást. Sok habzó gyötrődés, kétes harcz, nyugtalan tűnődés után, végre óhajtása beteljesedék; a’ szomszéd, mennyei kellemekkel tündöklő szűznek, kit forrón szeret, megnyeri szívét, ’s már nem kétkedés közt habozva, hanem tulajdon rózsás ajkból veszi azon rég várt szívbeli nyilatkoztatást, hogy viszon a’ leghőbb érzéssel kedveltetik, mellyet már nem csak egy tüzes kézszorítás , hanem a"