Társalkodó, 1833. január-december (2. évfolyam, 1-104. szám)

1833-04-27 / 34. szám

TÁRSALKODÓ. 34 szám - Pest, april. 27 dikén • 1833. A’ GÁRDA-VITÉZEK’ GYERMEKE. *) Egy estve, most annak két éve — mond a’ franczia elbeszélő — egyik leghiresb generálunkhoz mentem. E’nap nem azok közé tartozott ugyan, mellyeken látogatókat fogada házához , még is történetből néhányan nála összejövének. Kandalló mellett ülénk ’s meghitten mulatozánk együtt, midőn egy szolga jő ’s Jacquot Lajos urat jelentide — ’s erre tüstént egy fiatal hajóstisztet látánk szép férfias Hiedelemmel belépni. Egyszerű neve ’s lényének csinos külseje igen feltűnő contraszt vala; ’s a’ generál és hitvese őt olly szives hajlandósággal fogadák, hogy az ifjú férfi a’jelenvoltak’ egész figyelmét magára vonta. Jacquot ur egy deli legfölebb 20 esztendős férfi volt. Arczának a’ tengeri élet barna szint ada, magas homlok, két fekete sas-szem, és szabad, nyílt tekintet jelelék a’ lelkes bátor vitézt. Toiletteje szint azon figyelmet gerjeszté, mellyet személye. Noha egy hajós-ifjoncz’ formaruhája igen egyszerű ’s a’ sem rajta hímes csillogást hasztalan keres, még is Jacquot után a’ ruha gyönyörű idomban állott, feszesen fekstvék az testén ’s bájlőn tünteté ki a’ szép egyenmértékes termetet. A’ fiatal tisztnek valami szokatlant ’s igen érdekest kelle magán hordoznia , mert a’ vizsga szem, mellyet mind az magára von , ki egy terembe lép, sokkal tovább ’s élénkebb részvéttel nyugovék rajta, mint sem egyéb közönséges embereknél. Történetből valamennyi szem a’ formaruhának ugyanazon egy darabján, melly a’ többi részekkel különös contrasztban mutatkozik , függött. O t. i. egy szép, finom hódkalapot tarta kezében ’s azon egy régi összelődözött coearda volt. A’ generál csakhamar sejté, miért álmélkodnak vendégi s hitvesének titkon intett , ki is ez intést nyájas mosollyal viszonzá; Jacquot pedig, ki ezt észrevevé , tetőtől talpig elpirult. De ez koránsem a’ vétkes szégyen’ lángszíne volt, hanem a’ szerény szemérem’ szép bíbora. A’ general látván az ifjút tisztes zavarában, kezét nyujtá neki, mondtán: „Lajos , te derék ii vagy!“ A’ general’ hitvese hasonlag kezét nyújtotta , mellyet Lajos forró tisztelettel ’s nemes nyájassággal csókolt meg. E’ futó jelenés mindnyájunkat igen érdekle, de arra senki sem gondolt, hogy a’jelenésről bővebb felvilágosítást kívánjon. Azonban az ifjú férfi’ elérkezése félbeszakasztá a’ mulatságot ’s egy se volt elkészülve annak fonalát azonnal ismét felfogni. ’ ím most egy elemült katonatiszt, ki egész estve szótalan ’s magába vonultan ült, fölemelkedik székéről ’s a’ generáltól nyers katonai hangon kérdi: ,,Ez tehát a’ Kegyed’ Jacquotjap 's ez ama’ nevezetes cocárda?“ ’S feleletre sem várván, véve a’kalapot Jacquot’ kezéből ’s figyelemmel vizsgálá. Úgy látszék, mint ha meg akarná csókolni azt ’s midőn imígy szemei mezőn a’ cocárdán függnének, nehéz kénycsepp gördült tisztes szakállára. Ez utóbbi látvány a’ jelenvoltak’ újság ingerét egészen felkölté ; mindenki odahagyá ülését ’s ment nézni a’ titokteljes cocárdát, ’s néhányan a’ generált esengve kérék: legyen e’ különös talánynak oedipusa. „Ah uraim ! — válaszolt a’ generál — ez egy igen egyszerű történet !“ — „Ah egy felséges történet! — szólt közbe az érdemes agg tiszt — ha Kegyed Madame azt ezen uraknak elbeszélné, meg vagyok győződve, hogy mindenki’ szíve megilletődnék.” Most az egész társaság fenhangon esdeklett. A’ generálná tehát férje’ intésére következő elbeszélést kezde; a’ fiatal tiszt pedig, mint saját történetének hőse kénytelen volt hallgatni azt. Napoleon és Sándor orosz császár együtt lévén , az első meg akará emennek vitéz sergeit mutatni ’s e’ végett nagy katonai szemle (revue) tartalék. Napoleon öntetszéssel lovagolt a’ császári gárdák’ hosszú sorain végig , hirtelen megállapodott egy gránátos előtt, kinek arczán iszonyú sebhely látszik vala. Egy pillanatig büszkén nézgeté őt’s végre Sándor császárnak m ily szavakkal mutatta be : „Sire, mit ítél olly katonákról, kik illy sebeknek is ellentállnak?“ — „De mit *) E’ sz«*p ’s érdekes töredéket a’ való életből, mellyet a’ bécsi Th. Z. idei számaiban franczia kútfő után közlött, méltónak véltük, tisztelt honosinknak itt magyarul adni. A redactio.