Társalkodó, 1833. január-december (2. évfolyam, 1-104. szám)
1833-08-07 / 63. szám
utasítanak. „Si plures sunt—mondja Cicero — quibus improbe datum est, quam illi, quibus injuste ademptum, idcirco plus etiam valent? Non enim numero haec judicantur, séd pondere. — Quam autem habet aequitatem, ut agruin multis annis aut etiam seculis ante possessum, qui nullum habuit, habeat, qui autem habuit, amittat.“ (De offic. 1. 2.) Ezen egy hely megkime'l bennünket egy vagy^ más nemzet’ történeteiből ’s törvényiből apró száraz kivonatokat tennünk a’ birtokos privilégiumok felől. Kállay Ferenci, p. kapit. auditor, a’^m. t. T. rendes tagja. A’ KÖ D - It É M. (Vége.) „Estve vállaimat illeté valaki, én gyorsan visszafordulék ’s Tomkins áll vala előttem. „A’mi rendes kormányosunk már ismét itt van — mondá — nézze csak Sir , milly szorgalmas, milly sürögve jár ide ’s tova. Bátorság rajtunk nem segít; mindazok, kiknek feje fölött elhúzódik, neki áldozatul estenek, ’s úgy látszik, már reánk is tör.“ — Én itt a’ kormány felé tekinték ’s a’ rémtüneményt még tisztábban látám, mint tegnap. Midőn közelebb járultam hozzá, irtózva pillanték meg szemek helyett két világtalan mély üreget, az ő setét ’s redős arcza száraz volt ’s halálhalovány. Karjait keresztbe vetve , szabályos léptekkel járt ő a’ kormány ’s árbocz közt fel ’s alá. Én bátran menék feléje ’s megszólítám ; de ő némán folytató kisértetes járását ’s nem látszék reám ügyelni. Most hüvelyből ragadám kardomat ’s a’ hívatlan vendég felé sujték, de az éles aczél suhogva szélé a’ levegőt ’s a’ rémtünet szabadon lépett tova. „Igazad van Tomkins — szólok az öreg matrózhoz fordulva — az ördög szállást véve nálunk ’s elűzni nincs hatalmam.“ Hajtorzasztó iszonnyal, mint azt még soha nem érzem, mentem most a’ hajó’elejére ’s hagyom a’ kémet kényszerint sétálni. A’ hold feljőve , az égboltot csillagok’ tábora lepé el én és Tomkins komor tűnődésekbe sülyedve ülénk a’ hajótetőn, midőn alulról hirtelen vad dalszó hallatszik. Szegény embereim hihetőleg ezáltal akarák kedvre tüzelni egymást. Mivel még folyvást reménylém, hogy a’ kisértő Kém el fog enyészni, szemeim egyre merőn függtek a’ kormányon, de a’ Kém irtózatomra még mindig fel ’s alá vándorlótt. Látván, hogy az éhség miatt elsanyarult legénység alig teheti szolgálatit ’s részünkről minden erőködés siker nélkül marad, mihelyt az éj bekövetkezett, a’ hajón minden munkát megszünteték. Nem sokára alant a’ hajóban minden nyugalmas jön. A’ kétségbeesés’ nyugalma ez, gondolám magamban ’s mivel a’ tetőre senki sem jött, hogy az esti lehelnél hűtözzék, leszállék a’ terembe okát tudakozni — ’s íme ! mindenkit a’ merevültség’ állapotjában felélt itt. A’ legénység az utolsó hordócska rumot is kiürité ; asztalon állott az üres csobolyó é s a’ legények életjel nélkül feküttek a’ padlaton kinyujtózva. Eleinte ittasságnak gondolám azt, de midőn a’ csobolyó mellett egy üres palaczkot illy felírással „ópium“ pillanték meg, gyanítni kezdem ’s méltán, hogy a’ szerencsétlenek e’ hódító ’s egyszersmind halálos méreghez nyúltak. Rögtön magamhoz szólítom Tomkinst ’s közlém vele sejtésem’ — ’s mi mindent elkövettünk, hogy őket viszont eszméletre hozzuk, — de hasztalan. „Félek Sir — monda Tomkins — hogy e’ szegények közül egy sem ébred föl, nézze csak, a’ Rém nem ok nélkül huzódik el fejek felett.“ Tomkinsnak igaza volt. Még azon éjjel nyolczan halának meg irtóztató vonaglások közt, csupán a’ kormányos ’s a’ hajósifjoncz jövének másnap ismét életre. Ezektől értek meg, hogy mindnyájan ópiumot ittak ’s hogy ezt választék kinteljes állapotjuk ellen mentőszerül. Mivel e’ kettő már többször élt ópiummal, azért nálok ez öldöklő méreg nem volt oly gyors hatású; de végre őket is megszálló az örök álom ’s délfelé már mindegyik kiszenvedett. „E’ szörnyű látvány mélyen hatott lelkemre. Mi megadok a’ végső tiszteletet ’s hullám-sirba takarítók halottinkat, úgy látszott: Tomkins e’gyászos foglalatosság közt sem veszté erejét ’s bátorságát, én azonban, noha sokkal ifjabb, csak alig állhatok lábaimon. Végzett munkánk után halálos bágyadságot érzék. A’ hajófedélen leomlottam, ég és föld forogni látszott velem ’s nem sokára egy ájuláshoz hasonló kábultság vett körül. A’ gondolatképek összezavarultak agyamban ’s én álmodom , mintha egy szép tengerpartnál volnék ’s az emberek különféle válogatott gyümölcsöt hoznának nekem; számos rabszolga közelgett, közben aranycsészéket tartva, mellyekből legfölségesb étkek gőzölgének felém. Egyszerre felocsódtam e’ gyönyörű álomból ’s midőn szemeim’ fölvetném, még mindig úgy tártára, hogy álmodom ; mert Tomkins előttem