Társalkodó, 1835. január-december (4. évfolyam, 1-104. szám)
1835-05-16 / 39. szám
Merkur, melly az értelemnek 's igének világosságot es szint ad. Ön hihetőleg költés.? ezt szemei ’s arczának felső része bizonyítják. De Önért még más befolyások is küzdenek. Adjon Ön istennek hálát ! Csak kevés ember van, kik több mint egy csillag alatt születtek; kevés ember van, kiknek szerencsés csillag juta, ’s még kevesebb ember, kiknek csillaga, ha mingjárt kedvező is, egy más csillagnak mostoha befolyása által hatásiban ne zavartatnék. De Önnek több csillaga van ’s mindezek legszebb öszhangzásban készek Önnek szolgálni. Mint híják Önt?“ — „Lamartine.“ — „Én e’ nevet először hallom éltemben“ monda Stanhope az őszinteség’ hangján — „No ’s lássa tehát Milady! milly csekély ereje van a’ hírnek. Én néhány verset költök, mellyek nevemnek egész Európában viszhangot szerzének; de ezen viszhang még is erőtlen volt, tengereken ’s hegyeken keresztül Önhöz nyomulni, ’s én úgy járulék Ön ebbe, mint egészen ismeretlen. Annál kecsegtetőbb reám nézve azon szives fogadtatás, mellyet tapasztalok; mert én azt egyedül Önnek és magamnak köszönöm.“ — „Költész vagy nem, én szeretem Önt; én reményimet helyezem Önben; mi viszont meglátjuk egymást, tartsa ezt bizonyosnak. Ön vissza fog térni nyugatra, de rövid idő múlva újra fölkeresni keletet, mert ez hazája Önnek.“ — „Legalább képzelőerőm’ hazája, Mylady !“ —„Félre minden tréfával! én komolyan szólok — napkelet Önnek igazi hazája; ez őseinek szülőföldje. Én ezt bizonyosan tudom; tekintse meg Ön csak lábait.“ — „Én lábaimon semmit sem látok , kivevén a’ port, melly azokat lepi, ’s én pirulni fognék, ha a’ régi Európának egy társas teremében illy polnepetten állnék Ön előtt.“ — ,,Neru igy értem a’ dolgot; még egyszer kérem Önt, tekintse meg figyelemmel lábát; én magam is csak most vevem észre, mint van az képezve; a’ lábhajlás rendkívül magas; a’ sark és lábujak között, ha Ön talpon áll, elég köz marad, hogy viz folyón keresztül a’ nélkül, hogy lába megnedvesűljön: ez egy arab ember’ lába, egy láb, mikép azt csak napkeletén láthatni. Ön tehát napkeletnek szülöttje, és az idő nincs messze, mellyben kiki őseinek földjére tér vissza. Mi viszont meglátjuk egymást.“ — Most egy fekete rabszolga lépett be, magát meghajtó, homlokát a’ szőnyegre ’s kezeit fejére illesztő, ’s néhány arab szót mondott. — „Menjen Ön — szóla hozzám Stanhope — az asztal’ készen várja; végezze ebédjét szaporán ,s térjen hozzám minél előbb vissza; én azalatt Önnel foglalatoskodom’s rajta leszek, hogy Ön’ személye ’s jövendője felől ideáim’ zavarába világosságot hozzak. Én mindig magányosan eszem ’s igen keveset, csupán kenyeret és gyümölcsöt, ezt is mindig olly órában, midőn bennem étvágy ered. Egy vendégtől illetlen volna kívánnom, hogy e’ sovány táplálkozást velem ossza meg.“ Egy jázmin- ’s rózsaleveles erkély alatt most egészen kertjeinek ajtajáig vezettetem. Az asztalon két teríték volt, az egyik engem, a’ másik Parceval urat illető, mi szaporán ebédelénk, de mielőtt még elvégeztük volna, már jőve Leonardi ’s jelenté, hogy Stanhope várakozik reám. Én sietek hozzá, ő egy hosszú napkeleti pipából dohányzóit, ’s számomra is hozata egyet. Én már napkelet’ legszebb ’s legékesebb asszonyait láttam dohányozni; ennélfogvást legkevésbé sem ütközöm meg, látván Stanhope’ ajakból a’ jó-ilatu füstöt, kisded felhők’ képében felgomolygani. Mi huzamos ideig csevegtünk, és folyvást csak e’ rendkívüli asszonynak kedvencz tárgyáról; ő engem a’hajdankor’ hires jósnőire emlékeztetett; úgy állt ő előttem, mint a’ pusztáknak egy Circé-je! Lady Stanhope hittanjai, úgy tetszik, egy helyes de zavaros keveréke azon különféle religióknak, mellyek alatt ő valaha élt; ő titokteljes mint a’ drúzok, kiknek mysticus tanjait talán ő ismeri egyedül; lemondásra kész és fatalismusra hajló, mint a’ musehnan; Messiást váró, mint a’ zsidó, ’s e’ mellett Krisztust imádó ’s ennek kegyes erkölcsi tanításit tisztelő. Vegyük még ehez egy napkeleten szigorú magány ’s folyvásti elmélkedések által fölhevült képzelőerőnek észrajos (phantasticus) színeit é s természet fölötti ábrándosságit, továbbá néhány nyilatkoztatást’s Arábia’ csillagjóslati tudományát : igy fogalmunk lesz ezen fönséges és különös ideák’ lánczárói, mellyet természet szerint könnyebben lehet tébolyodásnak nevezni, mintsem részletiben megfejteni. Nem ezen asszony nem tébolyodott. A’ tébolyodás, mellyet a’ szemek mindig világosan árulnak el, az ő szép ’s bátor pillanatiban nem mutatkozik; a’ tébolyodás mindenkor kitetszik a’ beszédből, mellynek fonalát akarat ellen rögtöni oldalszökések ’s excentricus zavarodás által megszakasztja; ámde ezt legkevésbé sem vehetni észre lady Stanhope fönséges , mysticus-sötét, ’s még is erőteljes, és szorosan összefüggő beszédjében. Előbb mernem állítani, hogy az egy önkénytes, betanult tébolyodás, mellynek önmagáról tudalma van, egyszersmind oka is, hogy tébolyodás’ képében jelenjen meg. Azon nagy ’s köz csudálkozás, mellyel IStanhope’ szelleme a’ hegyi arab népek’ törzsökéit eltöltő ’s máig is eltölti, eléggé bizonyítja , hogy e hiresztelt tébolyodás nem egyeb eszköznél. E’ csudák’ tartományának lakosira, a’ sziklák’ és puszták e’ gyermekire nézve, kiknek képzelőerejök még tüzesebb és zordonabb, mint homokpusztáik és tengerük’ láthatára, egy Mohammed’ vagy egy lady Stanhope’szava kivántatik meg. Nekik szükségük van a’ csillagokkal értekezésre, a’ jövendölések