Társalkodó, 1835. január-december (4. évfolyam, 1-104. szám)
1835-07-01 / 52. szám
megjegyzem magamnak eldongott szavait,s íme itt közlöm azokat Önnel ’s mindazokkal, kik eddigi soraimat meg nem unván, nem vetették félre levelemet. „Ugyancsak szép ’s gyönge illatos levelei vannak ezen fának, — igy dongott bogaram — sokkal gyöngébb ’s illatosb, mint a’ hegyeken túl, csak ollyan nagy zsibongás ne lenne körültem. — Furcsa állatok ezek az emberek, mászkálnak fel ’s alá a’ zöld fák között, ’s miért? mert a’ kalendáriom-csináló azt mondja: „május van.“ Szegény bohó ember! ha még is hat lábad volna, mint nekem, akkor nem csudálnám, hogy szeretsz járkálni, de így csak két lábad lévén — meg nem foghatom, mint lelhetsz kedvet a’ fárasztó, haszontalan őgyelgésben. — Két lábadon kivül van még két kezed, ’s mire használod azokat leginkább? az eggyikkel kikapod éhes felebarátod’ szájából a’ kenyeret, a’ másikkal pedig zsebedben — fügét mutatsz. Szemmel is kettővel áldott meg a’jóltevő természet, hogy remekmüvein bámulva ’s tisztelve legeltesd azokat, de teszed-é te azt? Ő nem! te egyik szemeddel kajánul szúrod keresztül szomszédod’, ha egész köntöst látsz testén, a’ másikat pedig csak tiltott helyeken tiltott portékákon legelteted. Nyelved csak egy van ugyan ’s ez is domború bástyák ’s erős csontfalak mögé zárt, de mit ér neked bástya, fal ’s bármi erős zár? keresztül rontasz te mindezeken ’s a’ helyett, hogy nyelved’ a’ szép teremtés’ dicsőítésére használnád, kíméletlenül mártod azt hegyes tőrként felekezeted’ szivébe, kegyetlenül mardosván azoknak jó hírét, kiket szemben dicsérettel halmozasz! Orrod is csak egy van , de mi végre ? azt valóban nem tudom; mert hogy csak azért nyerted azt a’ természet’ bőkezűségétől, hogy olly szerfölött magasan hordjad ’s mindenüvé kémlelődve bele üsd, azt semmiképen nem hihetem. Hej, ember ember! te még is csak nagy —“ itt a’ bogár’ szavai érthetlen dongássá váltak, de csakhamar ismét érthetőkké lőnek. ..Tegnap egy lúgosnak lombos ágai közt dongám dicsérő dalomat, de néhány pillanat múlva olly szivreható sóhajtások ütközének füleimbe, hogy kénytelen valék elhallgatni, kiváncsilag tekinték a’ lugas’ belsőjébe ’s mit látok ? Egy ember ült a’ padon, lábai előtt pedig egy más ember térdelt, a’ térdeidnek arcza csupaszőr, az ülőé sima volt; öltözetjök is különböző egymástól, mert az ülőnek testét csak egy bő ruha, a’ térdelőnek ellenben mindkét lábát egy külön bő ruha fedé, felső öltözete pedig igen hasonlított a’ fecske’ köntöséhez. O ! — sóhajtott a’ térdelő — az élet és retek legédesebb májusban. — O! — viszhangozó az ülő — a’ szerelem meg az irós vaj még édesebb. Ezután fülegyenesűlt a’ térdelő és —“ Itt neki zúdultak a’ legközelebb asztalhoz települt hangászok’ hangszerei ’s egy szót sem érthetek többé kis bölcselkedőm’ dongásából, melly hihetőleg most lesz legérdeklőbb; — boszankodva hagyám el tehát helyemet ’s minthogy már heted-félre mutatott órám, a’ nemzeti játékszínbe siettem. A’ szinház előtt sűrű tömegekben állottak gyéren szállongó budapesti szépeket bíráló szemügyre vevők, ’s nem kevés hóarczot mártott rózsaszínbe a’ kíméletlenül kimondott nem mindig hízelkedő ítélet. Belépvén a’ színterembe, a’ padokat többnyire, a’ páholyokat pedig csaknem egészen üresen lelém, egyedül a’ paradicsomban mutatkozik némi élet, ha a’ korlátlan zajgás életnek nevezhető. Az ouverture elkezdődött, elvégződött’s a’ függöny felhuzatott; már szinte kétségbeesem a’ szinterem’ üressége miatt, de ime most megnyíltak a’ földszinti ajtók, süni vonalban tódultak be ’s helyt foglalónak a’ fölcsukott zártszékek között, állva nézvén ’s hallgatván a’ játékot, és mit sem gondolván azzal, hogy a’ mögöttük ülő szépnem’ nem-átvilágló testein keresztül nem láthat. Már most fogadni mernék, hogy az előadott darab’ bírálatát várja tőlem Ön; de hiába várakozásának nem felelhetek meg, mert nem értek a’ bányászathoz. Elég legyen tehát annyit mondanom, hogy az egész ashorni bányaöbölben semmi olly kincset nem találtam, melly telkemet megörvendeztette volna; minek azonban — mint már mondám — az lehet oka , hogy bányász nem vagyok. Végre harmadszor gördült le a’ függöny ’s a’ tapsok’ alja szokás szerint megeredt , én pedig álmosan lakom felé ballagtam-*!«^ nehogy Önt is álom környékezze, levelem’ hosszúságából eredendő, tehát soraimat bezárom azon ígérettel, hogy, ha szerencsém leend tudós cserebogaramat ismét meglelni, többet is írandók bölcselkedő monológjaiból. Maradván ’s a’ t. Nagy Ignácz. Z U INI A L A C A ß R E G U Y. A’ „Naval and Military Magazine“ ’s „Revue Britannique“ben ezen czim alatt: „Spanyolország 1814ben“ kijött Zumalacarreguy elleni rágalomnak „Gazette de France“ által közlött czáfoló czikkelyét vevén kútfőül; ezeket vonám ki biographiai vázlatul felőle: Zumalacarreguy Tamás Guipuzcoában,Tolosa’vidékén született. 1820 ban gyalogsági kapitány volt. 1822ben Pampelonában őrködvén, az 1812ki constitutioval ellenes szelleme miatt ezredében annyira gyűlölteték, hogy ezt 1822 ben a’ cortesek’ szolgálatjával együtt elhagyván, a’ vallástáborhoz szegődött, mellyben Quesadával — ki akkor szintúgy ellensége