Társalkodó, 1836. január-december (5. évfolyam, 1-104. szám)
1836-11-26 / 95. szám
némi vonakodást mutatott e’ nagy lépésben, melly ezt hétrül hétre halasztgatá. Ez alatt ismert donorunkkal is, kivel minap kívánsága szerint nem beszélhetett — közölte gondolatit leánya’ állapotja felől, ki most türelmesebb figyelemmel végig hallgatván az anya’igazságos aggodalmit, egy két tudós szippantás után oda nyilatkozott, hogy Szidóniának a’ férjhez-menés csak gyógyulást hozhat; különben — veti utána könnyeden — különben egy kis utazást tenni, kivált valami nyájas fekvésű vidám fürdőbe — nem lesz fölösleg. — Füred választaték e’ czélra, ’s pedig két okbal 1., mert menyasszonyunk mindig vágyott e’ magyar édenbe; 2., mert a’ balatoni hideg fürdőket legczélirányosbaknak dicséré a’ doctor. ’S így kedvesim! minden szószaporitás nélkül most már az ígért világ’ örömeibe vezetlek benneteket. — Fürdőre majd minden ember gondjai elől fut, azért az illy helyek az élet’ legvidorabb jeleneteinek helyei. Rokon és ismerős, barát és szívhős itt többnyire véletlenül egymásra bukkannak, mi az ottlét’ érdekeit hatalmasan neveli. Mi csak akkor érünk ide, midőn Szidónia, szép menyasszonyunk, egypár hetet itt már eltöltött, igazán mondhatni teljes megelégültére , mit édesite forrón szeretett jegyesének Szendeffynek ma estve reménytelen megjelente.A’ felhőtlen szivek egymásba olvadva önteremtette kisded de boldog világukban nem vágytak, nem szorultak külső idegen mulatságra. Ők egymással megelégülvén nevették az időtöltés után futkosó mindennapi törpék’ foglalatoskodásit; de egyszer, nehogy magukba merült elvonultságuk olly szembetűnő legyen, maguktól az öregektől színházba unszoltattak. Megtették hogy engedelmesek legyenek, — nem gyanítva, hogy ott majd egy élet-határozó csekélység, szétszaggatja reménylett boldogságuk’ tündér buborékit. Mingyárt játék’ kezdete előtt, mikor még soknak legérdekesb a’ színház, midőn a’ közös zajba olly sok titkos fohász , olly sokféle szembeszéd biztosan vegyülhetnek, ’s Szendeffy is csupán imádott mátkájának kegyosztó pillanatin egész lelkével csüggött, egy irigy szúnyog merészkedék Szidóniának — vérszomját édesen kecsegtető arczrózsáira szállani, de a’ szerelmes leány ezt észre sem véve folytató szivhősével nyájas édelgését, mig a’ kis állat teli szíván telhetlen magát, vérétől piroslani kezde. — Méla andalgásban ijesztő rémként állott a’ boldog pár’háta megett egy sötét alak, ki akár fölösleges sajnálatból, akár csupa időtöltésből, de ismerkedésvágyból bizonyosan legkevésbbé—■ mintegy a’ kis szúnyog’ merészségével vetélkedve, rabjává téve a’ hiú tolvajt az álmaiból fölrezzent szépnek mennyei arczán, e’ szavakkal: „Megengedjen szép kisasszony! nem nézhetém tovább e’ kegyetlen kis állat’ terhetlen lakozását a’ drága italból, mellynek minden csöpje az azt méltánylani tudó előtt fölötte becses lehet!“ Megütközve tekinte-vissza Szidónia ’s elrettent az ijesztő képtől, melly neki egy borzasztó pillanat’ emlékét ébreszté föl hüledező lelkében! A’ kárpit épen fölvonult, melly végét szakasztá a’ mind két részről kellemetlen jelenésnek! —Szidónia szótalan leve és rettegő , a’ nélkül hogy a’ szokatlan változás’ okát magának is megmagyarázhatná. Szendeffy az idegen felől kérdezősködik, de az elsápult leány ajkait szóra nem hozható, — ’s ez alatt a’ játéknak vége lön! Nem untatlak több kitéréssel benneteket; elmondom rövideden e’ csekélység’ borzasztó következményit. Szendeffy némi elégületlenséggel váltmeg ma kedvesétől, mert a’ sötét alak, ki Szidónia’ arczán ama’ merényt elköveté, ugyanazon ismeretlen , kit horn már egyszer ablakon át megpillanta, akkor is magyarázhatlan zavart hagyott maga után mátkáján; melly hitében a’ kis Jockey, ki a’ színház’ ajtajában urát lesé — még inkább megerősitheté. Minemű szövetség lehet a’ két különböző lény között, bármint tőré, fárasztó fajta elméjét — megfejteni nem vala képes; de ennek bizonyosan létét, a’ kis Jockeynek házukból az időben titkos kisurranta, a’szembetűnő zavar ’s némaság, mi a’ sötét alaknak megjelenését mátkája körül mindig követi, — igazolni, vagy legalább igen hihetővé tenni látszék. — Eféle aggodalmak álmot tiltva szemeiről, szabadba űzéli Szendeffyt, a’ töprenkedő szerelmest a’ magas éj’ rém teljes óráiban, midőn a’ teljes hold a’ nagy tó’ tükrében ön képével nyájaskodni látszék. — ’S íme! a’ fürdőház felül gondosan kikerülve az árnyékos sétányt — hol álmatlan hősünk egyedül álla — lépdegett mélán , csöndesen — mint világtalan szokott bizonytalan helyeken bátortalanul haladni — egy alig kivehető rémalak; míg az épületek közül egy más tündér lenge feléje mint túlvilági szellem, titkos lépteiből gyanitni hagyó, hogy valakit keres, kivel egyesülni akar. ’S úgy lett! — Alig hogy egymásnak némi távulságra szemközt állt e’ két csuda-lény, mintegy titkos erőiűl vontatva rohantak össze, egymás’ keblén a’ titkos éjnek legbajlóbb perczeit élendők. — Kezeik’ mozgása a’ teljes fényben felettük mosolygó hold felé, szerelmi eskü’ néma jelei valának,’s titkos összebeszéd a’ hallhatlan susogás’ munkája. A’ következés legalább igazolá ezt! — Mert alig végződik a’ néma játék, karöltve tűnt mintegy szellemi szárnyakon a’ megfoghatlan pár a’ nagy Balaton’ holdvilágította partjai felé, mellyről tudnotok kell, hogy éjféli órákon kivált holdtöltével, titkos, mindeddig kikutathatom erőtől szokott megingattatni nagysze-