Társalkodó, 1837. január-december (6. évfolyam, 1-104. szám)
1837-06-10 / 46. szám
t§3 nevén, ha egyéniért, és nem sphaerát, annál kevésbbé övét foglalnának, ’s maga az öv illy bizonyos és nem végetlen kiterjedésű szélességet, és optice tányér-alakot nem mutatna; forog pedig nyugatról keletre, mert tengelye körül arra forog, mintha egy karikát meghajtanának, melly midőn előbbre halad, tengelye körül nem foroghatna hátrálva , és pályájának visszájáról; — továbbá mert bujdosóink is, mellyeket a’nap visz, arra forognak; különben a’központi és tangentialis erők egymást meg semmítvén, minden forgás megszűnnek. — A’ hónak felém jöttéről megtanulhatni a’ csillagok’ merreforgását; nem követelhetem ugyan, hogy a’ csillagok a’ hóhoz egyenlítsék magukat, de annyi bizonyos , hogy szemem a’ havat is azon optikai szabályok szerint láthatja,mint a’ csillagokat; már pedig merre a’ hó tőlem elment, koránsem láttam olly meszsze, mint a’ honnan jött, a’ látásra befolyó vagy azt akadályoztató minden eszköz távul volt a’ hónak honnan ’s merre mozgásán kívül; ugyan is a’világosság nem volt előttem nagyobb mint hátul; a’levegő előttem nem volt sűrűbb vagy ritkább elől, mint hátul; a’ hópehely előttem is annyi’s akkora volt,mint hátul; a’ mozgás is csak egyenlő volt. Már pedig a’ látásban a’ szemlélendő tárgy nemcsak a’ világossághoz , hanem annak minden minőségéhez p. o. nagyságához ’s az is alkalmazza magát; egyedül az okozta tehát éjszakfelé a’ tisztább látást, mivel a’ hó onnan jött felém, délfelé pedig a’ homályost, mivel a’ hó tőlem arra ment. Ennélfogvást az égi testeknek is forogniok kell, ha, és arra, hol azok leginkább összetorlódni, az égi öv mintegy összezsugorodni, ’s rövidebb, horpadtabb ’s ugyanazért az egyenes vonalhoz közelítettebb, a’ másik fél körtől pedig, mintha nagyobb körnek szegélye volna, eltávozóbb ivet képezni látszanak, melly eset a’ csillagoknál kelet vagy is éjszakfelé van. — Mi a’ távuleső tárgyat azért látjuk kisebbnek, mivel nagyobb távolságra a’ csüngök és parallelák összemenvén kisebb optikai szögletet adnak; úgy de a’felénk-jövők ezen szögletet nem kicsinyítik, hanem szüntelen nyitják, tágítják, nagyobbítják. A’ legvégső csillagoktól milliók mozognak előmbe, ’s a’ közvetlenül szemem előttiek felém jöttükben a’ parallelákból is inkább szétmenő (divergens) irányt vevén, akadékbal szemem elől elvesznek, ’s a’ nyílást ritkítják; a’ következők pedig tömöttségükből egyre bontakozván igyekeznek csöngőkké válni, ’s így egymás mellett nagyobb látási öblöt (sinust) képezni, ’s a’ millióknak egy körnegyed’ hosszában szünteleni bontakozása ’s megnyílása, ha azokat egyenkint mozogni észre nem veszszük is , csak ad valamelly, a’ látás’ fölsegélésére, távolítására szembetűnő összeséget; midőn ellenben a’ másik körnegyeden, merre forognak, a’ távolság miatt azon szűk optikai öböl mellett még szüntelen összehajló, ’s egymásra torlódó, boruló directiót (irányt) is vevén fel, egymást elfedik; ’s tőlem a’ szélyeloszlott tárgyak is összehajlást affectálva mennek el; nemhogy szemem elől elveszve a’ nyílást ritkítanák; szóval: ha az egyesek mozogni észre nem vétetnek is, de azon körnegyedet, honnan felém tartanak, végig megnyitják, a’ másikat pedig, a’ merre t. i. mennek, jobban elfedik; de van valami erő is ezen elfedő és megnyitó állapotokban, mellyek t. i. a’ szemet is megnyitni, vagy elfedni tanítják; de a’ változást mi gyermekségünk óta egyéb érzékiségünknél a’ látásnak naponkinti nagyobb gyakorlása, és megszokás miatt lelkűnkben észre nem veszszük, melly tudtunk nélkül a’ már physice is megnyílt vagy elfedett tárgyakat még inkább megnyitni vagy elfödni segíti, mint ezt valóban sok egyéb érzéki tárgyban szellemileg észre is veszszük. Ezen erőket a’ látásban — odahozó, ’s elvonó erőknek (vis attractiva et repulsiva) lehet az égi testekben létezők’ hasonlatosságára nevezni, ’s ide alkalmazva érteni, hogy pedig illy látási erők valóban léteznek, ezt a’ hóbeli tünemény, hol egyedül a’ mozgás tévé a’látás-különbséget, megmutatta; annál kevésbbé lehet itt azon ellenvetésnek helye, hogy itt egyes hópelyhek is sebesen felém lőni látszattak, mivel a’mozgás délfelé is olly nagy volt, mint éjszakfelé, ’s még is délfelé nemcsak mozgás, de hópehely sem látszott; egyedül hát a’ megnyitó ’s elfedő, vagy is a’ vonzó ’s taszító ellenes erők’ természetében állott a’ látás’ különbsége, melly erők a’ hónál ugyan optice legnagyobbak voltak, a’ csillagoknál pedig legkisebbek; mindazáltal mivel ezen utolsóknál is positiv mennyiséget tesznek, a’ látásra nézve üres nulla gyanánt nem szolgálhatnak. (Vége következik.) ANNABELLA’ MENYERZŐJE. (Folytatás.) kifejtés. Az év’ kellemesb napjait már téli viharok válták fel; karácson eljött ’s mi Idát merengve látjuk egy széken ülni magányos termében; szemeit merően szegzi a’ kandalóban egymásra torlasztott égő hasábokra, mellyek’ lobogó lángja a’ falon függő képeket majd bűvösenrezgő fénynyel özönli be, majd ismét hirtelen csuda-ünnepélyes árnyakba süllyeszti. — Olly igézőnek, olly szellemileg szépnek még Ida soha sem mutatkozott, mint a’ jelen estvén. Az ő gyöngéd hófejér bőre, ’s a’ tiszta rózsapirosság, melly arczán el-elvillant, ’s a’ vállain leomló hosszú aranyszin haj a’ kandalénak hullámzó lángfényében bűvösen ragyogtak. De ki festhetnéle azon fénypillanatot, melly lelkében, mint hirtelen napsugárnál a’ föld’ méhéből szabadult gyémánt, felvillant? — ki festhetné a’ nyugtalanul, tétova repkedő szemet? az örömkéjtől ’s bánat’ fájdalmitól reszkető ajkat? ’s ki a’ kulcsolt kezek’ erdő gyámtalanságát? — Térdén egy olvasó feküdt, de ő ezt nem tudta; őt gondolatai’kábító zavarából még Annabellának belépte sem költé fel; ez azonban nem is csuda, mert a’ leányka olly szilárd ’s zajnélküli léptekkel suhant hozzá a’ terembe, mint éjsötétben áldozata felé az orgyilkos szokott. „Mi reád várunk“ megszólalt Annabella egy percznyi szünet után, legnyugalmasb hangon, ’s kezét Ida’ vállára fekteté; de milly jelentőséggel birt a’ kéz’ nyomása! — „jer, mi reád várunk.“ ’S a’ hajadon fölemelkedék székérül némán, miközben arczának biborszine majd előtűnt majd elveszett, mint holdvilág a’ viharos éjben; ’s a’ két testvér szótalan lépdelt egymással a’ nagyterem felé. Annabella megnyita az ajtót ugyanazon óvatos nyugalommal. Ida egy futó de élénken kémlő pillanattal nézett maga körül. — A’ teremben különös társaság vala összegyülekezve.