Társalkodó, 1837. január-december (6. évfolyam, 1-104. szám)
1837-07-26 / 59. szám
5Ö B7.nni. Pest» Julius’ 20. TÁRSALKODÓ. D R E S D A. (jul- 42k. 1837.) Ha a’ dresdai Brühlféle bástya-terasse-t az Elbe’ partjáról a’ Duna’ partjára Pestre varázsolhatnám; ha az itteni hires szép-hidat Buda-Pest közé repíthetném; ha e’ német Florencz’ nagy képtárát, „zöld boltozatát“ (régi kincsekből álló tárát), szoborgyűjteményét honi museumunkba szállíthatnám, már akkor méltán némi büszke önérzéssel szólhatnék bármelly idegenhez így: „ide nézz, ez Pest!“ A’ brühli terasse — Dresdának ezen, úgyszólván, pávatolla — azon nyilványos sétatér, melly az Elbére néző bástyán létez; karfal helyett csinos vasrostélyzattal van körülövedzve, a’ fő sétasor sima négyszegű kövezettel kirakva, egyéb ailée-k pedig árnyékos fákkal beültetve; egy szép roppant lépcsőzet vezet a’ nagy-hid felől e’ kies tér sse-ra, mellyen a’ dresdai nép délutánkint fel ’s alá sétálva tolong, ’s róla valamelly kimondhat*lan szép ’s vidám kilátás nyílik az alatta elfolyó Elbére, az ezen folyamon * túli újvárosra, ’s az azt környező hegyekre. — Némi elevenséget adnak az itteni kilátásnak az Elbe’ közepén álló kis fürdőházak, mellyekbe festett, födeles csolnakok szállítják a’ fürdenimenőket, mindenik csolnak saját fürdője’ színét viselvén feltüzött zászlóján. — Már maga a’ természet, de még inkább az emberi szorgalom, számos kerttel ’s mulatóhellyel díszesítvén Szászország’ fővárosát, az itteni nép a’ nyári napok’ délutáni óráit nagyobb részint hús lugasok alatt ’s terített asztalok mellett látszik éldelni; a’ szépnem illy helyeken is folyvást köt, ’s előtte áll az asztalon, — mint conditio sine qua non — kósvaj, kávé ’s czukros víz, melly utóbbi, idomtalan hosszú üvegpoharakban adatikfel, ’s ezekből egy, a’keverő ezüst -kanálkák’ szerepét viselő — még idomtalanabb vékony hosszúnyelű fakanál — révész-csáklyakint— ágaskodik kifelé. Mennyire kedveli a’ dresdai nép,külső kényelem mellett, a’ művészetet, azt, a’ sokféle gyűjteménytáron kívül, az itteni nagy képtárban leginkább láthatni. — Letisztogatva, leporozva, pálczáját, kalapját’s minden, testéhez oda nem gombolt, ruhadarabját letéve, köteles az idegen itt belépni e’ sok „nebánts-virággal“teli gyűjteményekbe. A’mennyire tilalmas azonban a’ „hozzányúlás“, annyira szabad ’s mindenkinek önkényére van hagyva a’ „lemásolás“, ’s az ezáltali magagyakorlás, a melly szabadságot nemcsak a’ férfi-művészek, hanem a’ szépnem is buzgón használják. Itt ülnek mint a’ hajdani musák’ képmásai, e’ fiatal művésznők a’ világosságot nyújtó ablakok köztt, a’ lemásolandó classikai festvényeket elejökbe állítva, a’ művészi csendben senkitől sem háborítva, ’s kis rajz-asztalikat — mintha honn volnának — poslatokba tett rózsákkal feldíszítve, — míg a’ férfiművészek a’ nagyobb festvényeket részint magas állásokon, részint kerekeken tovább tolható egy ’s két emeletű erkélyeken t ott fen in excelsis — másolgatják. A’ szász konyha, mindent összezagyváló holmijével, nem elégíti ki ugyan a’ mi „alföldies“ száj-izünket; ezenkívül a’sótalan kenyér, nem legjobb sör, ’s az utasnak csak kis tokaji poharakkint mutogatott bor sem legvonzóbb eldelet a’ „jóllakni“ szerelőnek, de bezzeg, ha az ember csak magában a’ nagy képtárban Rafael’, Rubens’, Triián’ eredeti remekeit több óráig folyvást szemlélheti , akkor bizonyosan megfelejtkezik Hauer-ről, Mayer-ről, du Change-ról, Szalmayer-ről, Graczelről, ’s a’ testi élet’ minden materiális kényelmiről. Szekrényesy. MEGBOSSZULÓ 3. (Kútfő : „L* Europa“.) Nemrég az estremadurai törvényszéknél következő bűneset fordult elő. .. Medellinben, egy rozzant külsejű házban, mondják, született egykor Fernand Cortez. A’ lakosok még ma is némi büszkeséggel mutogaják azt az idegeneknek, ’s a’ hidalgosok közül, kiknek birtokait a’ Guadiana folyó öntözi, sokan kérkedve nevezik magukat a’ mexikói hódítók’ ,származékinak. — A’ leggazdagabbak’ egyike Hernando Hernandez de San Pedro y Bahamonde y Pena Fulgida nevet viselt, ’s ő egy volt azon régi nemes-vérű spanyolok közül, miilyenek a’ mai időben már csak igen kevesen találkoznak. Ámbár ő az egész világot bejárta, még is nemzeti charakterének bélyegét tisztán őrzé meg. Kard és köpönyeg, mint árnyéka, kisérék őt mindenütt. Ő Amerikában kereste szerencséjét, ’s miután Uj Spanyolország’ tartományai az anyaországtól erőszakosan elszakadtak, visszatért Estremadurába, hozván tetemes pénzt ’s egy fiatal, szép de szenvedélyes nőtársat magával. Donna Engracia Logabanes a’ naptérítői forró égöv alatt született, ’s a’ creolok’ szintett nyugalmával charakterének egész zordonságát ’s kivánatinak lángoló hevességét egyesíté. Ő mély tiszteletet bizonyíta férje’, don Hernando Hernandez’ hosszú bajusza iránt, ámde őt magát nem szereté, jóllehet szívét hatalmasan izgatá a’ szerelem’ ösztöne. Választása nem maradt sokáig kétes. () a’ templomban egy fiatal francziát pillanta meg; szemeik összetalálkoztak; a’ nő megcsalá férje’ szemességét ’s így végre sikerült a’ kedvest házához bévezetni. Ez veszélyes merény vala; mindazáltal ki várjon józan meggondolást szeretőktűl? Ez épen annyi volna, mint a’ spanyol közmondás szerint körtvélyt kívánni a’ szilfától (pedir peras a un olmo). A’ fiatal franczia sem tagadta meg nemzetét , azaz: ő szeles volt és meggondolatlan. — Don Hernando Hernandez igen hamar sejti megcsalatását, ámde a vétkeseket sohasem kapható együtt.