Társalkodó, 1838. január-december (7. évfolyam, 1-104. szám)
1838-09-19 / 75. szám
75. szám Pest, September’ 19 1838. Eligazodás hírlapi - és folyóirati literaturánk meséjén. Fax hello paratur. Nemzetünk végre elérte azon, az emberiség’ életében legnevezetesebb, szakát, mellyben a’ nemzet’ értelmessége szemét gondolkodólag önmagára függeszti, állapotja iránt szemlélődik, ’s a’ haza’ ezer évi bajain segíteni törekszik. Nemzetisedés , műveltségünk’ haladása ’s iparunk’ kifejtése azon czélok, mellyek körül napjainkban a’ hazafius buzgóság egyesül. Ha igaz, hogy az ember csak azt teljesítheti, a’ mit eleve belát ’s ősinél: úgy az ipar’ terjedése kétségkívül műveltségünktől feltételesítetik; de viszont műveltségünk’ haladása az ipar és kereskedés’ terjedésétől függ, legalább annyiban, a’mennyiben a’ művelődés külső eszközök nélkül fel nem állhat, miket egyedül az iparral járó nyereség ’s gazdagodás által nyerhetni el. Mert belsőre, szellemi oldaláról tekintve, művelődésünk — mint ezt minden nemzet’ históriája bizonyítja — nemzeti literaturánk’gyarapodásától függ, melly egyszersmind nemzetisedésünk’ szellemi forrása. Vagy egyesülhetünk-e nemzeti nyelvünk által, ha azt nevelésre, oktatásra, törvénykezésre és társalkodásra nem használjuk? Ez pedig csak úgy lehetséges, ha nyelvünket a’ tudományok ’s művészetek’ művelése által, ezen czélokra alkalmatossá és használhatóvá teszszük. Csalódom-e tehát, ha nemzeti literaturánkat, minden hazafiai törekvésink’ belső szellemi kútfejének ’s középpontjának tartom, mellynek minden fordulatai a’ hazafiak’ előkelő figyelmét ’s részvétét érdemlik? A’ hírlapok ’s folyóírások a’ literaturának nevezetes részei. Nem művelik ugyan annyira ezek a’ tudományokat és művészeteket, mint inkább a’ literatura’ terjesztői,s mivel a’művelődés mellett jeleimen nálunk a’ nemzetisedés is hazafias buzgóságunk’ egyik fő czélja, jelentőségük most hazánkban nagyobb mint akármelly más országban. De el is szaporodtak ám ; 5 hírlap ’s 28 folyóírás magyar közönségünk’ számához mérve, ha annyit olvasnánk, mint az angolok vagy éjszakamerikaiak, felette kevés ugyan; de olvasóink’ csekélységéhez képest, valóban elég, ha nem sok. Mind a mellett literaturánk’ ezen némi felolvadása journalisticába szükségeinkhez hasonlítva nem ártalmas; mert literaturánk haladásának fő kelléke olvasóink’ szaporodása, mellyet a legezélszerübben hírlapok ’s folyóírások által érhetünk el. A’ kár tehát legfölebb a’szerkesztőket érheti, ha lapjaik kedvességre nem találnak. Fontosabb kérdés journalisticánk’ mostani háborgó állapotja. A’ Hírnök, ’s némileg a’ Sziou is, küzd a’ Jelenkorral, Társalkodóval, Athenaeummal, Figyelmezővel ’s Vasárnapi Újsággal; ’s egyesülve a’ Rajzolatokkal ’s Természettel, ’s kivált az athenaeistákat nyilzáporral fedik. Folyóirati literaturauk e’ perczben valóban a’ felháborodott tengerhez hasonló, vagy ha inkább akarjuk, szerkesztői és segédjei egymás közt Hobbes’ természeti állapotában élnek, mert az Athenaeum’ játékszini krónikája’ pusztai merveilleux-je szerint : bellum omnium contra omnes, most folyóirati literaturánkban a’ közönséges tünemény. A’ dolog’ fontosságát tekintve , lehetetlen, hogy azt tovább részvétlen kebellel nézzük , ’s mivel ez ügy egyenesen a közönség ebbe tartozik, ’s birálószéke előtt fog eldöntetni, nem teszek fölöslegest, ha itt azonnal e’ zajgások indítóokait, eszközeit s valószínű következéseit literaturánkra nézve fölfedezem. A’ közönségnek világosan kell látnia, világosan a' dolog’ fenekéig, hogy meghatározhassa : mellyik a’ pusztán önérdekeit szembetartó ’s fogalom - zavaráshoz ’sáfogásokhoz folyamodó párt, ’s mellyik azon felekezet, melly az igazság ’s literaturánk’ érdekei mellett harczol. Ez alkalmasint a'csatázó felek’ egyikének sem fog tetszeni. Mi magyarok szeretünk veszekedni, életben és literaturában ; de vitáink’ igazi okait nem szoktuk felfedezni, sőt szavaink’ értelmét sem határozzuk meg, honnan végre kitűnik, hogy alattok egészen mást értettünk mint ellenfeleink, ’s vitáink így végtelenbe terjednek, vagy inkább akaratunk szerint,, soha sem érnek véget. Ez valódi sors. Példát erre azonnal a’ Figyelmező’ 36 számából hozhatok fel. Senki sem alkalmasabb e’ viták’igazi okai’ felfedezésére, mint az athenaeisták, ők— a’criticának kezelői, ’s az academia’ munkás tagjai — igazán literaturánk’ kellő közepén állanak , sőt egyike annak históriáját is írja; ’s mind a’ mellett mit mondanak? „Voltak írók ,így szólnak, kiknek e’ folyóirati pályán fellépésünk nem tetszett — miért? hagyjuk ezt akkorra, midőn valamelyikünk talán érdekesnek tartandjaaz új literatura’ privát történetét meg, írni, melly sokkal többet fejtendmeg, mint a’ mennyi eddig a’ közönség’ kezei közzé le van téve.“ Bravó ezen titkolódzás a’ legnyilványosabb pályán, önérdekük’ ellenére, semmi akadálytól nem tartóztatva , valóban csak literaturánkban történhető ; mert itt nincs ’s nem lehet birodalmi vagy egyházi tárgyakról szó, mellyek hátratartást parancsolhatnának , hanem csak íróról ’s írói viszonyokról , mik szintúgy a’ nyilványosság’ körébe tartoznak, mint magok a’ munkák. Második állításomra példa a’ párt szó. Mennyit vitatkoztak felette,’s meghatároztatott-e értelme? Tudtomra nem. Szólok róla, mert czélomban fekszik. Minden a’ természetben szintúgy mint emberben ellenkező erők’ viszonthatásai által létesül ’s áll fen: a’ természetben vonzó és távoztató erők, az emberben érzékiség és ész által. Mozgás ’s küzdés nélkül tehát e’ mindenségben általjában semmi sem valósúlhat, ’s teljes nyugvás csak a’ sírkertben találtató. Minden ember tehát, kinek önálló meggyőződése van’s hatni akar, valamelly felekezet’ embere, de azért nem szükségkép pártos, mert ezen németből eredő szó Qjartfgeisd) annyit tesz, mint részrehajló , tehát a’ ki nem az igazságot hanem csupán önérdekeit tartja szemben, minélfogva pártatlan (impartfteifdj) az , ki felekező ugyan — mert ezt senki sem mellőzheti el — de nem önérdekei hanem az igazság mellett, mi életben szintúgy mint literaturában szükséges , hogy az igazság a roszszak martalékjává ne váljék. Soron ez oknál fogva a rész