Társalkodó, 1838. január-december (7. évfolyam, 1-104. szám)
1838-03-21 / 23. szám
FELSZÓLÍTÁS. Nagyobb az emberénél a’ természet’ hatalma. Mit egy élet alatt alkotott az ember, mire egy nemzet egész erejét forditá, mit egy század épite, szétdünti egy pillanat’ hatalmas csapása; egy omladékhalom az, mi fáradozásiból megmarad. De az embernek védelmül van adva egy erő, hogy a’ természet’ hatalmának ellenállhasson ’s hogy urává lehessen: t.i. a’ szeretet; mert habár az elemek csatára kelnek, habár kő körül oszlik,’s fal falra dől is, a’ szeretet megmarad; az egészhez fűzve az egyest, ki magányosan a’ természet’ erejének ellen nem állhatott, de egyesülve a’ veszélynek ellenállt mert nagy a’ felbőszült természet’hatalma; de az emberé, ha szeretve egyesül, nagyobb ’s erősebb, ha nem is pillanatnyi ellenállásra , legalább arra, hogy végre mindenen győzhessen, hogy azt, mit a’ természet egyszerre szétdúlt, lassan felépítse, hogy a’ mély sebeket gyógyítsa, ’s a’ romlás’ nyomain egy uj virágozás’ magvait hintse el. — Szeretet az ember’ mindenhatósága e’ földön, isteni része természetünknek, melly egyesülni tanit, ’s az egyesülteknek teremtő erőt ad. — Fővárosunkat nagy szerencsétlenség érte; hol egykor vígan tolongott a’ nép az utczák között, ott sajkákat látánk vígig lejteni, házak helyett omladék-halmok állnak, ’s bár merre nézünk, a’gazdag’ magas házára, vagy a’ szegény’kunyhójára, mindenütt csak romlás tünik élénkbe. A’ zajgó utczák hallgatagokká váltak, ’s egy kévés kenyérért, vagy egy remegő kérdés hibázó kedvesért vala napokig— egyetlen hang, mellyet hallhatói. — Bús napokat éltünk, ’s boldog ki csak vagyonát veszté, kit egy fájdalmasabb pótolhatlan veszteség nem intend örökké arra, hogy átélte; boldog azon anya , ki karjai közé szoríthatja ismét gyermekét ; boldog azon barát, kinek hive megmaradt! De ennyi szerencsétlenség közepett, ennyi veszély közt, nem támada e föl a’ szeretet? Nem láttátok őket, azon férfiakat, kiket küzületek senki sem tősmért, ’s kik most, midőn segély nélkül voltatok, midőn elhagyatva gondolátok magatokat, egyszerreeltűntek előttetek? mentettek é meg a’ haláltól önveszélyekkel, nem láttátok é őket az anya’ karjai közé adni gyermekit, egy kenyérrel megjelenni a’ szenvedő szegény’ ajtajánál, vigasztalva mindenütt, ’s mikor láttátok, mikor elragadva a’ köz lelkesüléstől magatok is munkához fogtatok, ’s alig mentve magatok’ mentőkké váltatok, nem emelkedett é kebletek, nem értettétek e mintegy túlmagasztalva magatokat azon gondolatnál, hogy emberek vagytok? Oh sok szépet vitt véghez a’ szeretet es napokban, olly tetteknek tanúji e’ romok, mellyeknél szebbeket hír nem dicsőíthet, ’s mikre e’ falak, mellyek közt történtek, örökre büszkék lehetnek; de ne gondoljátok, hogy eleget tettetek; ne gondoljátok, hogy mivel a' veszély elmúlt, pihennetek lehet, hogy kötelességteket teljesítettétek, mert többet tettetek, mint mit kötelesség parancsolt, de csak egy pillanatig. Nagy pillanatok felmagasztalnak minden szivet; az ember nagygyá válik, mihelyest sorsa őt a’közélet’ szülőköréböl kitagadja, ’s nincs talán ember olly szűkkeblű, kinek éltében nem lettek volna pillanatai, mellyekben egy nagy tettre kész nem lett volna. De a’ legnemesb nem az, ki a’ legnemesebb tettet vitte véghez; a’ legjobb nem, ki csak egyszer tett valami fölségest, hanem az, ki legtovább maradt nemes, lelkű és jó; és ez az, mi után iparkodnotok kell. — Mikor veszélyben voltatok, mikor embertársitoknak áldozatitokra szükségük vala, bátrak voltatok ’s munkások, nemesen megfelejtkezve Önmagátokról a’ köz veszély’ pillanatiban ; most, midőn a'veszély rátok nézve megszűnt, ne felejtkezzetek meg azokról, kik még szenvednek; most tartsátok fen, mit akkor mentettetek; hogy szépen kezdett mivetek szépen végződjék, ’s érdemesek legyetek mind azon köszönetre, melly rátok halmoztatott. Sok szép munka marad még számotokra; sok szerencsétlenség maradt még e’ falak között, melly vigasztalásra vár; sok seb vérzik, mellyet még orvosolni kell, és sok néma ismeretlen fájdalom, mellyről gondoskodnotok kell: A mikor a’ szerencsétlenség a’ várason kitört, körültetek kétségbeesést láttatok ; sok szokatlan nyomorúságot , mellynek ti magatok ’s kedvesitek ki valátok téve, ’s mintegy akaratlanul tettre ragadtak nemesb érzeményitek; de most, hol a’ veszély megszűnt, rendkívüli gerjedelmek sziveiteket ébreszteni nem fogják többé ; nyugottan fogtok visszatérni házaitokba , ’s kevés idő múlva az ínség’ élénk emléke el fog tűnni; jajkiáltás nem éri többé füleiteket, ’s kétségbeesők’ vonaglásai nem ébresztik majd érzékiteket. Ah ne felejtsétek el akkor azon ezreket, kik ínségre jutottak; ne felejtsétek, hogy vannak szenvedések, mellyek a’halálnál kínosabbak,’s hogy jöhetnek pillanatok, mellyekben azok, kiket megmentettetek, átkozni fógják mentőjöket, ki csak ínségre tartá fen. Ok tartsátok meg nemes érzelmiteket, mellyekkel azon pillanatokban lángoltatok, ’s legyetek irgalmasok, ti, kik olly bátrak voltatok. Boldog az, kinek olly pillanatokat adott a’ sors, mellyekben életét egy nemes czélért veszélyeztetheti, legyen haza-, vagy hit-, vagy ember -szeretet, mellyért áldozik, édes meghalni a’ szent ügyben, ’s ti értettétek ezt, ’s ha veszélyekkel mentettétek embertársitokat, bizonyosan emelkedett kebletek, ’s érzétek, miként mindig találhatni szerencsét e’ földön, mig boldogtalanok lesznek , kiken segíthetünk. De most nehezebb próba vár reátok. Tőletek még sok áldozat kívántatik — nem azon nagy áldozatok, mellyeket olly könnyen tűrünk, de azon kisebb mindennapi áldozatok, mellyeket nem sejdít senki, mellyekről senki sem szól, mellyeknél lelkesülésnek helye nincsen , ’s mellyeket olly nehezen tűrünk még is. Sokrul le kell mondanotok , sok szokássá vált kényelemről, hogy felebarátitokon segíthessetek. És még is ne várjatok jutalmat; nem fogtok örömkönyeket látni , mint eddig, lemondástokért talán senki nem fog köszönni, talán csak háladatlanságot fogtok találni. Oh ne hagyjatok fel azért nemes szándéktokkal, egy szép tett’ dija nem a’ köz megismerés, hanem azon önmegelégedés, melly legszebb jutalmunk, ’s legérdemeltebb, mert minden embernek egyetlen igazságos birája csak önmaga. Csalatni fogtok, sokan lógnak tolongni körülöttetek nyomorúsága színe alatt, kik jótéteményitekre érdemetlenek; ne ingadozzatok, ne hagyjátok elkemenyülni sziveiteket keserű tapasztalások által. Mert sok mag esik sziklák közé, és sok leszen prédája az ég’ madarainak; de vannak, mellyek jó termékeny földet érnek s dús áldást teremnek majdan; szánjátok azt, ki soha nem can-