Társalkodó, 1841. január-december (10. évfolyam, 1-104. szám)
1841-10-23 / 85. szám
Új sietvenkedések. Quousque tandem?! Midőn az utolsó evang. gyűlés olly mérsékleti szellemben hozott határzatot a’ magyar nyelv ügyében , hogy általa mindkét résznek felizgatott szenvedélyeit lecsillapítani óhajtotta, azt hívők, hogy valamint a’ magyar nyelv baráti, úgy a’ szlávok corifeusai is hallgatni fognak, ’s beáll annyi vita után a’ szent béke. Előbbiek, mivel az említett gyűlés óhajtásuk sűkerítéséhez hozájárult;utóbbiak mivel ugyanazon alkalommal teljes megnyugtatásukra kimondottnak hallották azon elvet, hogy a’ szláv nyelvet kiirtani, a’ szlávokat elnyomni soha okos embernek eszébe sem jutott. Menynyire csalatkoztunk reményünkben , mutatja az egyetemes gyűlés után néhány nappal tót nyelven megjelent illy czimű röpiratka: „Apologia,azaz védelem, mellynek szándéka azon elfajultakat védni kik szláv nemzetiségektől távoznak, azokat pedig, kik benne állandók megerősítni.“ Ezen röpiratnak szerzője, ki magát eléggé szerényen e ? nem vizsgálom , Igazmondófalvai Endretót-nak nevezi, minden eddigieket felülmúló, megrögzött részakaratban , vagy bámulandó tudatlanságban , vagy pedig, mit leghajlandóbb vagyok hinni, mindkettőben. Egész okoskodása azon valótlan alapon nyugszik , hogy a’ magyaroknak, különösen a’ törvényhozásnak szándéka: megsemmizni a’ magyarországi szlávokat. Hogy a’ magyar közönség lássa ezen röpirat udvarias modorját ’s urbanitását, nem czáfolatul mire illy alaptalan állításoknál nincs szükség, hanem csak ismertetésül némelly állítását legyen szabad közlenem. Mindenek előtt, értekezése első czikkében az 1840ki országgyűlés magyarosodás ügyében hozott 1. czikkét roszalja, és öt pontban azt szándékozik megdönteni! Véleménye szerint igaztalan ezen törvény , mivel a’ természeti és nyilványos joggal ellenkezik, midőn másnak tulajdonát—értsd a’ tót nyelvet— elveszi. „Mit reméllhetnénk — szól folytatólag — Magyarországban, mint romlását és eltöröltetését nyelvűnknek és nemzetünknek, ’s ez által eltöröltetését minden miveltségnek , (?) tudományosságnak, és erkölcsiségnek , (??) ha ama’ kötelesség ,hagyd meg másnak, mi övén érvénytelen lenne, ’s a’ magyaroknak idei haszon—jólét — és dicsőségben tehetlenségét nem csillapítná , ’s az igazság trónját nem védné ? nehogy ezen (mellyik ?) rendetlenség lábra kapjon , mellyből minden földi nemzet végveszélye okvetlenül következnék, a’ természet törvénye által rendeltetett, hogy az ember hagyja meg másiknak, mi övé. Hallgatni akarok most arról, hogy ezen törvény a’ magyarságról „de nobis, sine nobis“ alkottatott; a’ szlávoknak, mint ollyanoknak ott egy követe és képviselője sem volt, ’s nem is kérdezgettek , megegyeznek-e benne vagy sem ? Werbóczy Harm. k. I. ad. ez. Vétkezem-e tehát, ha igaztalannak tartok illy törvényt, ’s visszakivánom , azt mi általa tőlünk szlávoktól elidegenítetett, ’s mi természeti törvény szerint minket illet?“ 2) ellenkezik u. m. ezen törvény a’ szentirással. Ennek bebizonyításául sikeretlenül hozza fel a’ szentirásnak egészen más értelmű ezen helyett V. Mózs. 27: 17; 1. Sam 13: 3; 1. Kor. 14: 39. Ezek után igy folytatja expectorátióját: „Az ész és vallás kívánja , hogy lehet ettent senkitől se követeljünk ’s az aggkort különösen tiszteljük, mint az Írás parancsolja : ,Az őszt ember előtt kelj fel és tiszteld az ő személyét:4 nem sértése az az aggkornak’s kisebbítése az ősz főnek, ha szegény 60 — 70 éves papok, kiknek idejök isteni és mennyei dolgokra van rendelve még vénségekben is magyar nyelvtanokon , szókönyveken , ejtéseken és hajlitásokon kénytelenek törni fejeket , hogy anyakönyveket és keresztleveleket írhassanak , és sirjokhoz közel tanulhassanak olly nyelvet, mellyet egy vagy két évig, még pedig hivataluk csak egy szakában használandnak s hány ártatlan könnyűt láttam hullani reszkető öregek szemeiből ezen irgalmatlanság miatt!“ ( 3) Ezen törvény az alkotmányt veszélylyel fenyegeti. (1) Hogy, hogy ? mivel u. m. ellenkezik az 1608 : 13, 1609: 64 és 1613: 40. t. czikkekkel, mintha a’ törvényhozó hatalomnak nem lenne joga a törvényeket módositni, vagy alkalmasbakkal fölváltani. 4) e’ törvény akadályoztatja a’ külfölddeli közlekedést. Miként? ezt sem eszmélkedésemből sem a’ tudós szerző bölcs magyarázatából megértei képes nem vagyok. 5) igaztalan azon törvény , mivel megfoszt azon nagy jótéteménytől, melylyet isten igéjének nemzeti nyelvünkön előadásában leírunk. Ezen czikkét illy felkiáltásokkal végzi: „Azért ne gondoljatok sokat barátim! ezen törvénnyel, ’s ne is rettegjetek tőle!“ (1. 14) Eza törvények iránti engedelmesség, miről más helyen (1. 30) olly bölcsen beszél? Vagy pedig: ne rettenjetek el, ne is engedjétek hogy megfosszanak a’szláv nyelvtől, bár mi szépen vagy rútul fenyegessenek , ártani kívánván a’ magyarok. Nem illik arra hajtanotok, hiszen ebből végre csak jó füst fog származni; a’magyarok haragja és nem kedvezése elmúlik, mint pára és köd nap elül.“ (115.) Többi czikkeit nem szándékozom illy bőven előadni , nehogy illy esztelen beszédek ismétlése által a’ hasznos czikkekre szánt helyet elfoglaljam ,’s unalmat gerjesszek az illy ízetlenségekhez nem szokott olvasókban. Csak néhány pontot fogok még idézni. ’„Igen, igen, ha cselekedeteitek sinór mértékeül a’ világi ítélet szolgál, át kell mennetek a’magyar latorbarlangba“ (1.18.) „Ti (a’ magy. nyelvet pártoló tótok) különös teremtések vagytok , ha semmitől sem kell tartanotok , erőseknek és darczásoknak mutatkoztok ; de ha legkisebb ellenségeskedést, mint most nyelv és nemzet miattit kell éleznetek, mindgyárt csügged szívetek ’s annál kislelkűbbek vagytok, mondván: önkénytesen tesszük-e ezt ? szükség vasat tör; híjában, le ezen félelmetek és vonakodástok gúny tárgyává tesz ’s gyűlöletesekké minden becsületes elött;ártalmatokra is lesz mert félénkek lévén, mit sem fogtok tapasztalni, elvesztitek értelmeteket és emlékezésteket, nem fogtok tudni tanácsot adni magatoknak’s a’ makacs és falánk magyar farkasok által könnyen meg fogtok győzetni és csalatni.“ (I. 25.) „Mások kérik az istent, hogy veszélybe ’s romlásba ne vigye őket: ti (a’ magyar nyelvet kedvelő tótok) pedig, mi különös akarattal és örömmel siettek belé.“ (1.29.) „A’magyarok szeretik és keresik a’szabadságot, de csak önmagoknak és tulajdon nemzetüknek; ellenben a’ szorongatott szlávoknak nyakába még nagyobb szolgaságot és jármot (?) akarnak akaszt