Társalkodó, 1842. január-december (11. évfolyam, 1-104. szám)

1842-05-04 / 36. szám

képzelt haladásnak , melly e’ nemzetet a’ népek sorá­ból kitörleni segíti, nem hogy azt állandó lábra állapí­taná. Mert hol az erkölcs romlásnak indult és az vissza nem tartóztattatik, a’ végromlás elkerülhetlen. Hála az égnek, még eddig Európában a’ romlottabbak közé ne­hezen tartozunk, ’s épen azért szükséges azon törvé­­nyinket tovább is fentartanunk , mik az erkölcsiséget biztosítják ’s az ollyanokat kerülni, mik annak kárára lehetnek. Még eddig e’nemzet illő helyét betölté Euró­­pa népei közt, vagy is Európa fenm­aradására ’s ennyi­ben haladására nemzetünknek léte mulhatlanul szüksé­ges volt; de ha túlzók elkorcsositják, meg fog e felelni hivatásának ’s helyének , ha a’ földbirtokot ingóvá tet­ték, a’ földműves osztályt mesteremberek, művészek ’s kereskedők által fölemésztetni hagyják , az erkölcsök megromlásával a’ házi nyugalmat megsemmisítik, a’ sta­tus alapját, a’ nagyobb , és közép földbirtokot az ősiség eltörlésével megingatják, minden pénzbirtokos földbir­­hatási engedvényével a’ most is kevert népet épen ilibun­­dummná teszik, ha az ingó résznek minden polczra jut­­hatásával , minden nemzeti erőt és hatalmat az állhatat­­lanság keblébe döntenek, ha a’ karok és rendek testü­letét eltörölve , valami fonák népképviseleti alkotványt hoznak be, mellynek alapjául az adó mennyiségét te­vén , a’ születési aristokratia helyett sokkal veszélyesb ’s aljasb pénzaristokratiát létesítnek ’stb., kérdem : csak 300 év múlva lesz e magyar nemzet? vagy elveszünk, mint a’ herulok, gothok , alánok, gepidák , lombardok , ’stb.Igaz , hogy huszárai után , kiket hadi rendjeikbe Eu­rópa majd minden hatalmai fölvettek, a’ magyar emlé­kezete ’s talán neve fenmarad ; de nyelve , szokása , tör­vénye , viselete, természete ’s egyéb jellemes tulajdon­sági elveszvén, a’ nemzet meg fog szűnni, a’ magyar föld pedig hajdani nevezetét visszakéri, ’s lesz ismét Pannónia, Dáczia, Jazygia ,’stb. Sőt előre látható , hogy Erdélyben ’s annak magyar szélein az oláh elem a’ ma­gyarságot fölemésztendi ’s oláhhá változik ’s Dunától Ausztriáig talán németté , a’ kárpát-mellékiek talán oro­szokká leendnek.— Az eddig mondottakból kiviláglik, hogy a’haza ér­dekének tekintetéből nem a’ legjobb gondolat­i’földbir­tokot általányosan ott is , hol az még eddig gyakorlat­ban nem volt, a’nőnemre általereszteni. A’ főbb ne­mességnél, kunok, jászok , és hajdúknál, sőt némileg a’ telkes jobbágyoknál is ez mindeddig gyakorlaton kívül volt, ’s előre látható, hogyha az közönségesen beho­­zatik , a’ most is igen elaprózott földbirtokot még jobban elsilányitják, új minimumok alakítása pedig épen lehe­tetlen leend, pedig hogy ez mulhatlanul szükség, a’ mondottakból eléggé kiviláglik. És ha ezen minimum mind a’ néptanitásra, mind a’ hazai intézmények ’s jó erköl­csök fentartására szükséges, akkor ennek lehető ala­kulását gátolni veszedelmes. Különösen, hogy a’mini­mum alakításának joga a’ tanulás és tanításnak életmű­szeres alapot adand, az tagadhatlan ; de mivel nem vol­na elég, csupán a’ kisebb részt részesíteni a’ tanulás jótékonyságában , kérdés támad : nem lehetne­­ valami utat találni, melly által szinte illy életműszeresen a’job­bágyság is tanulhatna ’s tanulni kívánna ? — Több száz év elforgása alatt az úrbéri telkek a’bir­tokos nemességnek tulajdoni voltak, soha az ő hire nélkül el nem adhatók , az ő hire nélkül másra át nem ruházhatók; utolsó törvényink azonban az úrbéri telkeket a’jobbágy­nak ingyen tulajdonává tevék, a’ nélkül, hogy ezen ne­vezetes és nagy ajándékért legkisebb kárpótlást kíván­tak volna. ’S igy jelenleg, minden jobbágy eladhatja úrbéri telkét’s hasonlót tulajdon pénzéért szerezhet ma­gának ; minthogy pedig a’ nemzet jelenleg azon törek­szik, hogy magát szellemileg és anyagilag jobb állapot­ba helyezze ’s ez okból a’ néptanitást mulhatlanul szük­ségesnek találta ; ennek előmozdítására a’ most irt aján­dék következtében jogosítva érezheti magát arra, hogy jövendőre csak olly egyedek vehessenek úrbéri telke­ket, kik magyarul olvasni ’s írni tudnak, és egy rövi­deden kiadott oktató-könyvnek minden pontját alaposan értik. Sokkal nagyobb ugyan azon ajándék, mellyet a’ haza nyújtott a’jobbágyságnak az úrbéri telkek tulajdo­na átengedésével; mert egy abc-és oktató-könyvet akár­mi nyelven legyen az szerkesztve, egy év leforgása alatt akárki is tulajdonává tehet, szintúgy az oláh mint a’ tót, a’ nemet mint a’ rácz, és miután illy csekély ál­dozat által magát olly nagy jótétemény részesévé teheti, hogy pénze után örök földbirtokot vásárolhat, nem két­kedhetni azon, hogy jövendőre mindenki ne törekedjék illy csekély áldozatot vinni a’ haza oltárára önhasznáért , mit különben minden haszon nélkül csak polgári köte­lességből is tartoznék teljesitni. Ekkor a’ tanulásnak ’s tanításnak életműszeres alapja lévén , minden egyed erő­­tetés nélkül fog azon törekedni, hogy e’ csekély tudo­mányt magának megszerezhesse, a’ belső méltánylás is sugalván neki azt, hogy még is minden nemzetnek van joga azt kívánni, hogy azon egyedek , kik földjének ál­­dásibul élnek , a’ nemzettel beszélni tudjanak, vagy is ennek nyelvét értsék. Ekkor megszűnik azon félelem is , mintha a’ magyar nyelvvel vagy az ó hitet, v. az evang. vallást volna szándéka a’ nemzetnek kitörleni, ’s csak azon eszme támad, hogy a’ nemzet jogosítva van pol­gáritól az igazi hazafiságot megkívánni, ’s igy a’ hit dolga kimaradván, a’ féltékenység megszűnik nemcsak a’ hitre , hanem a’ nemzetiségre is ; ha ugyanigaz, hogy azért, mivel valaki az angol nyelvet érti, angol­lá nem lett. Sőt ezen intézvénynyel, ha ugyan idegen nyelvű hazánkfiai tovább is maradni akarnának , inkább nyerni fognak, mert ha magyarul haszon tekintetéből ta­nulnak, ön­nyelvüket szivük sugallából raivelhetik. G. I. A’ v . (Franczia novella. Folytatás.) Végre megjelent Laboissiére. Mindig divatos öltö­zete soha sem volt olly válogatott mint most; gyémánt­gombok, aranylánczok ’s gyűrűktől tündöklék’s a’ven­dégek közül egyedül ő jelenék meg czipésen ’s recze harisnyásan. Egyenesen Bailleul assz. felé tartott, meg­hajtó magát előtte ’s legnagyobb illetlenséggel köszön­­té ; a’ háziúrnak is szinte csak durva hangon löké oda egy „Jó napot!44 Adolfiiára pedig olly pillanatot ve­tett, hogy el kelle pirulnia. Aztán körültekinte a’terem­ben ’s áldozatát kérése. Chaudieu hátat fordita neki ’s valakivel beszélt az ablaknál, midőn Laboissiére őt meg­pillantó, büszkén fölegyenesedék mint harczos kakas ’s ellenesére a’ terem ellenkező végéről olly váratlan sza­vakkal riasztott, hogy tus tint minden alak elnémult. „Igen különösnek találom, Chaudieu ur 44. kiáltó ,hogy ön itt megjelenni bátorkodott, holott jól tudó, mikép én is eljövendelt. Én megtiltám tegnap önnek, miszerint velem ugyanazon helyen megjelenni ne merjen. Mint­hogy tehát emlékezete olly rövid, lovagostorom ín,ijt fölfrisítendi kissé.44 Álmélkodás követe e’ hallatlan ki­hívást ’s a’ vendégek, kik csak a’jó asztalról álmodoza­nak, egyszerre elveszték ét vágyokat; a háziasszony’s lyánya fölkelének halványan ’s remegve. Bailleul ur , ki csak neje ellenében vala bátortalan , boszosan rohant azon férfinak, ki házát illy botrány színhelyévé tenni

Next