Társalkodó, 1843. január-december (12. évfolyam, 1-103. szám)
1843-05-04 / 35. szám
141 dó , de csak az által válik dicséretessé vagy kárhozatossá , a’ miként t. i. embertárst és hazát üdvre vezet vagy lefelé sülyeszt. Mihez képest ma már nem valami bűnnek színében jelenik meg a’modor mega tactika, de ezeknek helyes vagy helytelen volta vétetik kérdésbe. A’ gyanúsítások szükségét is szinte én hoztam vitatás alá. ’S jóllehet ebben még nem surlódott egészen ki az eszme, melly szerint az egész constitutionalis lét nem alapszik egyeben mint ‘gyanúsításon’, mellynek ellentételéül azonban minden gyanúsított egyénnek szabadságában áll, magát a’ közönség előtt bármi módon kitisztítni, a’ nélkül hogy őt ez okból autobiographiai hetykélkedéssel vádolni volna szabad; azért még is napról napra nagyobb tisztaságba jő , hogy éppen azok gyanusítnak másokat leginkább , kik legerősebben kelnek ki a’ gyanúsítás tana ellen , és ekkép nem azokra fér a’ hypocrita czím , kik gyanusítnak ugyan , de egyúttal ennek szükségét is megismerik és nem vádolnak felmagasztaló autobiographiai kevélységgel senkit, ki magát kitisztítni törekednék , mitől egy honpolgár sincs eltiltva sőt mindegyiknek, ki politikai szerepet játszik , még magától nem hárítható kötelessége is; hanem tán azok variálják a’maestro Machiavelli themáját, magyar ügyeinkre alkalmazva, felette ügyesen , kik azon követeléssel, hogy nem gyanusítnak , a’ legszentebbet is sárba vonják , a’ magát védelmezőt egyszersmind az autobiographiai önfelmagasztalók sorába rántván. Most a’politikai változékonyság szükségét sőt kötelességét tűzöm hithemául, és egyenesen megváltván — mint már más szavakkal ugyan de szintezen értelemben , Világ czímű munkámban tizenhárom évvel ezelőtt tevém , hogy én politikámban igazi‘szélforgony’ nem bánom‘Chamaeleon’ vagyok, szinte látom, mikép borzad el nem egy magyar ember, holott azokon kívül, kik csupa következetességbül télen nyáron bundát viselnek, és tánczvigalomban úgy jelennek meg bagariában mint trágya közt , egy sincs, ki a’körülményekhez — okosan vagy otrombául , mi más kérdés — nem szabná eljárását, úgy hogy e’ tekintetben sem azok a’ felszínes számolók vagy éppen a’ hypocriták, kik velem együtt megvallják , mikép a’ körülményekhez simulni kell és ekkép simulnak is ; de azok az életgyakorlat nélküliek sőt az igazi Tartuffe-félék, kik a’ vak sokadalom elbódítására megtörhetlen elvkövetkezetességet affectálnak ’s zátonyra vergődnek, vagy mindig arra hajlanak, hol rájuk nézve leghasznosabban fuj a’szél,legyen az szél aztán fölszél v. alszél, t.i. felső vagy sokasági kegyelem , kormányi fizetés vagy választottsági diurnum , nagyok vagy népsepredék tömjénzésének díja ’sa’t.—Miszerint itt is egyedül a’ dolognak nemes vagy nemtelen alkalmazása határozza el annak helyes vagy helytelen voltát. Ha például valaki jószándéku , nemzetiséget és alkotmányt megbecsülő kormánynyal átellenben éppen olly daczos hangulatra paprikázza fel önmagát, mint a’ millyennel viseltethetik olly kormány iránt, melly mind nemzetiséget mind alkotmányt lábaival tapod ;arról igazságtalanság nélkül azt lehetne mondani, hogy vagy olly bárgyú , mint ama hajós , ki a’vitorlát egyszer felkötvén azt többé nem változtató, bár honnan fújt vala is a’ szél, mikép merő következetességből soha sem is ért czélt; vagy hogy saját drágalatos ‘én’-jét sokkal magasabbra helyezvén mint a’ közállodalmat és a’ nagy közönség hasznát, ‘telik mibe telik’, egy kis parádét űzni, azaz a’ köz figyelmet személyére vonni törekszik , milly fényszerzés hasonlíthatlanul könnyebben és olcsóbban sikerül — ’s e’ körül ne higyünk valakit mystificálhatni ezentúl — az ellenkezők , mindenben hibát találók során , hol inkább csak gáncsrul és lerombolásról van szó, mint könnyen sikerülhet illyes azon osztályzatban , melly a’ kormányzás szövevényi és bonyodalmi nehézségeit könnyítni törekedvén , leglisztább czéllal is a buta és indulatos sokaság előtt vajmi sokszor igenis ferde és kétes színben áll. Ha tovább valaki álomba sülyedett vérsorsosait doronggal—mint egyszer rólam mondok, mikor a pest-hirlapi modor (!) nem volt még ismeretes ——,felvervén , miután nemcsak felébredtek , de félig meddig már hagy morongnak is , áma Pesti Hirlap meg nem szűnőleg dögönyözne , arról viszont az igazság legkisebb megsértése nélkül azt lehetne állítni , hogy vagy veleje csúszott ki kellő helyéből, vagy szinte megint a’drágalatos “én” melly olly felette sok magyarnál — ’s tudjuk: vérünk igen szép (!) része valóban énesebb mint volna hazafi ,’s inkább gyermekileg hiú mint volna férfiulag büszke— a’ lehető legfőbb tekintet, áll ismét haza és emberiség előtt, ’s így tovább. — Miknek —t.i. ezen szalmacséplésnek , mert tudom ennek fogja keresztelni, bérmálni a’Pesti Hirlap, holott czélom nem ez , de az — és ezért ismétlem magamat annyiszor— hogy némi előzményi igazságokat, mellyek nélkül nem, elvégre némi kemény honi koponyába becsépeljek , ha lehet ,’s rajtam legalább ne múljék—miknek mondom erkölcsi tanulmánya az , hogy bizony a’politikai változékonyság is csak annyiban helyes v. helytelen, a’menynyiben ügyesen vagy ügyetlenül illesztelik össze a’megváltozott körülményekkel, és — itt különös vigyázatért esedezem — a’ mennyiben a’ drágalatos ‘én’ minden ördögivel van-e háttérben , vagy a’ haza és egyedül a’ nagy közönségnek érdeke-e -----Számos évvel ezelőtt valami nagy hazafi kevélylyel bizonyos fő úri előszobában találkozom. Sokáig vártunk, míg unalom közt nagy dagályosan borzasztó érzelmét kijelenté a’ felhozott sír, hogy neki előszobázni kell , mihez ő nem szokott és a’ világ minden kincséért soha illy csúszástmászást — mint ő az előszobázást nevező — egyáltaljában nem tudna megszokni. Később , miután hivatalba jutott, többször észrevevém őt előszobákban, maga számára mindig valamit kikunyerálót; azóta azt hiszem meghalt, legalább előttem erkölcsileg minden esetre megholt-------ámde holta előtt bizonyos alkalommal vele egy kis párbeszédem vala, mellyet tán nem lesz egészen érdeknélküli annak megmutatására felhoznom, hogy az előszobázás, de némileg még a’ csúszás-mászás is , ha így akarjuk nevezni a’ lehető legnagyobb önmegtagadást, magában véve éppen nem valami bűn, de csak anynyiban válik gyengeséggé, rútsággá sőt gyalázattá, vagy viszont megbocsátható sőt dicséretes lénynyé vagy éppen meg erénynyé is, a’ mennyiben az előszobázó ’s magát porig lealázó veséinek belsejében saját ‘én’-jét tűzi-e ki efféle megtagadásinak végczéljául , vagy ‘vérének hasznát.’ Én. Most többször van szerencsém figyelmesemmel az előszobákban találkozni, hogy van ez ? Ő. Nem, én most is igen ritkán járok------Én. És mégis olly szép látszata van--------, ezügyességnek bizonysága- Én nem voltam olly szerencsés, mert jóllehet éltem jó részét összesommázva tán több hónapot tolták előszobákban , azért meg sem “lettem semmi” és nem kaptam semmit.” Ő. Ezen igen csodálkozom és meg nem foghatom. Én. Ha szabad, feloldom a’ titkot. Én, noha alkalmasint százszor annyit unatkozom előszobákban mint kigyelmessége soha magamat semmire nem árulgattam , se nem kérek magam számára soha semmit is; de büszke érzettel mondom: egyedül “véremért’’ csúsztam másztam , és így természetes, hogy kigyelmének az aránylag sokkal kisebb erőkiállitása meg