Társalkodó, 1844. január-december (13. évfolyam, 1-98. szám)
1844-05-16 / 39. (38.) szám
159 kodni ’s egymással versenygeni hagynák. Most isten velünk kedves Marion a’ viszonlátásig, azaz mig ismét kedve csoszszanna előbbihez hasonló értekezést tálalni a’közönségekibe. Martzius 2. 1844. A’ fekete hölgy. (Német beszély.) Berlinben egy viharos télestén a’ testőr ezredből három tiszt nevetve , dohányozva, dicsekedve ’s bor- és ifjúi kedvtől félittassan ült együtt. Ők szép csinos ifjak valának, mineket az ezred , melly a’nemesség virágából állott , az ország legdúsabb ’s legnemesb családaiból akkoron nagy számban felmutathatott. Aranytól csillogó egyenruháik fel valának gombolva, pallosaik a’ szoba egyik szögében fekvőnek, fürteik’s hajcsapjaik (Zopf) fölhevült arczaik körül repkedének, sarkantyus lábaik asztalon, palaczkok ’s poharak mellett táboroznának; igy űzék csinyaikat késő éjig. — Ha alattok elhaladva e’ szilaj zajt hallá a’ békés polgár , bizonyosan fejét rázá ’s álkot mormoga magában, aztán pedig meggyorsitá lépteit ’s félénken tekinte maga körűl, mert nem épen legjobb dolga volt, ha azon testőrurak megcsípve őt, szokásuk szerint röviden bántak vele.— ,Teringette !* kiába a’ három közül a’ legifjabbik, ,mihez fogjunk még?* Innom már nem tetszik, regészek untatnak; miért vagyunk lyányok, kalandok, tréfa nélkül? még csak ficzkónk sincs, kit meg kellene korbácsolnunk ’s ki ahoz savanyú képet mutatna.* — „Valdemár, künn pogány az idő“ szólt szomszéda. ,,A’ polgár gaznép fészkeibe butt.“ ,,,Ki fogjuk hajtani a’ lomha semmirekellőket*’* kiába a’ harmadik. Quitzow ? nyergeltess. Egypár utczán fel- ’s alálovagolunk és bezúzzuk ablakaikat.“* —,,’S holnap pénzünkkel, mint minap, fizetjük meg“ viszonzá a’házi gazda, ki a’ legjózanabb ’s legértelmesb volt.“ De várjatok , valami jó eszembe, tartsunk vadászatot!“— ,Hol? miként?* kiáltott a’ másik kettő.—„Itt mindjárt“ kiálta a’ fiatal tiszt. „Hej! Antal! Antal!“ — Egy szolga siete elő. — „Menj le ’s nézd meg , ligetkertünkben nincs é fogva valami vad.—Nyest, hölgymenyét, czoboly , róka, medve, mindegy, hozd fel!“ — A’ szolga elsiete ’s néhány perez múlva nagy patkányládát hozott, mellynek leeresztett csappantyúi foglyot sejtetének benne. Meglátván a’ ládát fiatalaink féktelen kaczajra fakadának. — ,Patkányvadászat! patkányvadászat !* ,Hurrah ! Fel a* kutyákkal , rajta, rajta! — „Antal hozd el a’ czimborákat“ kiálta Quitzow úr mosolygva. A’ szolga néhány perez múlva négy kutyával tért viszsza. Egy borzeb, egy agár, egy foglyászeb ’s egy bozontos farkasfogár sorban állának elő. Az ifjú urak az asztalokat a’ palaczkokkal és a’ székeket félre tolák. Hely, mennyit csak lehete , adaték, a’ gyertyák különböző pontokon magasra tétetének föl, a’ kutyák a’ ládához vezettetének , kandiságuk fölingerelteték és ugatva ’s reszketve várván a’ megtámadást, a’ csappantyúk felvonatának ’s a’ vadászat elkezdeték, kísértetve vad zajától a’ vadászoknak, kik lábaikkal tombolának ’s kezeiket csattogtaták. — Azonban egy helyett három patkány, három nagy undok teremtvény, ugrók ki. Az ebek asztalok és székek közt, zugok és szögekbe röpültek a’ hajtott vad után. — A’ bútorok ingadozának ’s hullának, az asztal palaczkok ’s poharakkal a’ gyilkosok ’s meggyilkoltakra felborult; szekrényekről a’ gyertyák leestek ; a’ vivők jogai ’s ujjongása a’ vadászok vad kaczája ’s tetszésrikoltásába vegyült. A’ kutyák egyszerre székek közé jutának, mellyekről a’vadászok , nézték a’ csatatért. Dühökben öszszemarakodának. A’ farkasfogár megcsípte az agarat, ez a’ foglyászt, az állványok öszszetörtek, egyik a’ másikra esett ’s legközelebb perezben urak , kutyák , patkányok és szolgák töredék közt’s borpatakokban szitkozódva, ordítva és segítséget kiáltozva nagy rakáson keresztül kasul hemzsegének. A’ bősz zenebena legfőbb fokakor felnyílván az ajtó, egy negyedik tiszt lépett be; karján fátyolos hölgyet vezete, azt kissé izmosan tartva. A’ nő sötét köpenybe volt burkolva ; fejére mélyen húzott fekete sipka, álarcz és sűrű fekete fátyol fedé arczát. — ,Mi ez? mi ördögöt csináltok ?* kiáltott a’ tiszt, aztán pedig a’ félig nyílt ajtón kirikolta : ,Hordja el ön magát, bonfordi, ha fejét szereti, takarodjék , a’ honnan jó ; ezen szép álarczos nálunk marad, — de holnap öné lehet örök— E perezben az álarczos fájdalom ’s iszony miatt hangosan felkiált». Kínaiban egyike a’ félholt patkányoknak felkuszott a’ hölgy ruháin , fátyolába bonyolódott ’s nyakán megharapta őt. Az ajtón ugyanakkor tarka dominóban férfi rohant be , ki az undok állatot gyorsan megfogva földhöz fujtá, a’ tisztet olly erősen hátraléké, hogy szinte társaihoz esek ’s a’ félig elájult hölgyet védő karjaiba zárá. — Mindez kevés vaásodpercz alatt történt. Éhez egyetlenegy gyertya világita; az elhullottak öszszeszed közének, a’ szolgák elvivék a’ kutyákat, a’ fiatal tiszt pedig , ki a’ hölgyet hozta, kardot rántva kiálta ,’S te mersz piszkos kezeddel hozzám nyúlni, ezért meglakolsz, gazsi!* — „Megállj ! megállj!“ kiálta Quitzow ur ’s karját feltartóztatá, „pervér ne undolkitsa e’ kardot.** — „,Hozzátok el a’ korbácsokat,*** kiálta az ifjú Valdemár, „,megnáspályuk.*“— „Mindkettőt öszszekötjük“ kiálta a’ második. — E’ zajgás közben olly nyugottan , mint ha nem is őt illetné, maradt az idegen. Ő védenczével foglalkodik , vérét, melly fejér vállain aláfolyt, elláltá , kis kendővel bekötő ’s az aggódva hallgatót halkan nyugtatgató. Csak midőn készületeket tőnek a’ dölyfös urak föltétök végrehajtásához , fordula feléjük. Közép , karcsú ’s gyöngéd termetű lévén, kicsiny ’s erőtlennek látszék ellenes óriástestéhez képest. Arcza halvány vala, sötét haja szalag és hajpor nélkül mélyen esék oldalaira , büszke , tüzes szeme szépség ’s méltóságot ad a vonásainak. ,Mit akarnak önök, szólt, erőszakot erőszakra halmozni? Lovagiasan, nemesül van ez ? így tisztelik önök a’ rangot, mellyhez tartoznak, a’családokat, mellyekhez számitkoznak?* E’ ficzkó úgy tartom, a’fekete barmokhoz tartozik.Ő papjelölt ’s nekünk prédikálni akar** kiáltott egyik az urak közül.— „,Asztalra kell felállnia !** kiálta a’ legifjabbik.— „,,Úgy vélem, szavait megkíméli, megjegyzé Quitzow úr. A’ hölgyet, kit Herfurt gróf számunkra meghódított, megnézzük; ha szép, csodálandjuk ’s engedelmet kerendünk tőle , ellenkező esetben legott elmehet.*** — A’ gróf egy lépést tán előre’s fölemelvén a’ hölgy fátyolát kiálta, Jólvan legyen úgy. Félre az éjjel ’s derítse fel ön kecses napját, szépek legszebbike.* — Az idegen elébe állt. „Az, mig én élek, nem fog megtörténni** szóla. —,Bolond! kiáltott a’fiatal tiszt, olly féltékeny vagy? Én azt gondolom , hogy hálásnak kellene lenned , miszerint tőlünk olly könnyen szabadulsz .* — „Bolond vagy te magad ! viszonzá az idegen ’s keze vasnyomással fogá meg a’ gr. kezét ’s merően tekinte rá, vagy inkább tán korhely, mind bolond , inkább vakmerő kéjencz, mint korhely. Te banditaként megtámadád a’ békés embereket, e’ hölgyet bünodába erőszakosan hurczolád ’s engem méltatlankodással fenyegetői. Ki vagy te , hogy azt tenni mered? Ha illy bűnösök ellen nincs törvény, úgy maga az ember kénytelen őket megfenyiteni ’s azt másoknak intésül tenni akarom is , bátor nem kellene annyira lealacsonyulnom.** Az idegen bátor szavai perczig olly nagy bámulatot okoztak , hogy mindnyájan hallgatának ; de elvégezvén azokat , csattogó kaczaj támadt — ,E’ ficzko becsületemre mondom isteni, kiálta Valdemár, egyetlen a’ maga nemében. Mindjárt mondám, azonnal láttam rajta, hogy meg kell korbácsoltatnia, korbácsoltatnia ! korbácsoltatnia!*