Társalkodó, 1844. január-december (13. évfolyam, 1-98. szám)

1844-05-16 / 39. (38.) szám

159 kodni ’s egymással versenygeni hagynák. Most isten ve­lünk kedves Marion a’ viszonlátásig, azaz mig ismét ked­ve csoszszanna előbbihez hasonló értekezést tálalni a’kö­­zönség­ekibe. Martzius 2. 1844. A’ fekete hölgy. (Német beszély.) Berlinben egy viharos télestén a’ testőr ezredből há­rom tiszt nevetve , dohányozva, dicsekedve ’s bor- és ifjúi kedvtől félittassan ült együtt. Ők szép csinos ifjak valának, mineket az ezred , melly a’nemesség virágából ál­lott , az ország legdúsabb ’s legnemesb családaiból ak­koron nagy számban felmutathatott. Aranytól csillogó e­­gyenruháik fel valának gombolva, pallosaik a’ szoba egyik szögében fekvőnek, fürteik’s hajcsapjaik (Zopf) fölhevült arczaik körül repkedének, sarkantyus lábaik asztalon, pa­­laczkok ’s poharak mellett táboroznának; igy űzék csinyai­­kat késő éjig. — Ha alattok elhaladva e’ szilaj zajt hallá a’ békés polgár , bizonyosan fejét rázá ’s álkot mormoga magában, aztán pedig meggyorsitá lépteit ’s félénken te­­kinte maga körűl, mert nem épen legjobb dolga volt, ha azon testőrurak megcsípve őt, szokásuk szerint röviden bán­tak vele.— ,Teringette !* kiáb­a a’ három közül a’ legif­­jabbik, ,mihez fogjunk még?* Innom már nem tetszik, re­gészek untatnak; miért vagyunk lyányok, kalandok, tréfa nélkül? még csak ficzkónk sincs, kit meg kellene korbá­csolnunk ’s ki ahoz savanyú képet mutatna.* — „Valde­­már, künn pogány az idő“ szólt szomszéda. ,,A’ polgár gaznép fészkeibe butt.“ ,,,Ki fogjuk hajtani a’ lomha sem­mirekellőket*’* kiáb­a a’ harmadik. Quitzow ? nyergeltess. Egypár utczán fel- ’s alálovagolunk és bezúzzuk ablakai­kat.“* —,,’S holnap pénzünkkel, mint minap, fizetjük meg“ viszonzá a’házi gazda, ki a’ legjózanabb ’s legértelmesb volt.“ De várjatok , valami jó eszembe, tartsunk vadá­szatot!“— ,Hol? miként?* kiáltott a’ másik kettő.—„Itt mindjárt“ kiálta a’ fiatal tiszt. „Hej! Antal! Antal!“ — Egy szolga siete elő. — „Menj le ’s nézd meg , liget­kertünkben nincs é fogva valami vad.—Nyest, hölgyme­nyét, czoboly , róka, medve, mindegy, hozd fel!“ — A’ szolga elsiete ’s néhány perez múlva nagy patkányládát hozott, mellynek leeresztett csappantyúi foglyot sejteté­­nek benne. Meglátván a’ ládát fiatalaink féktelen kaczajra fakadának. — ,Patkányvadászat! patkányvadászat !* ,Hur­rah ! Fel a* kutyákkal , rajta, rajta! — „Antal hozd el a’ czimborákat“ kiálta Quitzow úr mosolygva. A’ szolga néhány perez múlva négy kutyával tért viszsza. Egy borzeb, egy agár, egy foglyászeb ’s egy bozontos farkasfogár sorban állának elő. Az ifjú urak az asztalokat a’ palaczkokkal és a’ székeket félre tolák. Hely, mennyit csak lehete , adaték, a’ gyertyák különböző pon­tokon magasra tétetének föl, a’ kutyák a’ ládához vezet­­tetének , kandiságuk fölingerelteték és ugatva ’s resz­ketve várván a’ megtámadást, a’ csappantyúk felvonatának ’s a’ vadászat elkezdeték, kísértetve vad zajától a’ vadászok­nak, kik lábaikkal tombolának ’s kezeiket csattogtaták. — Azonban egy helyett három patkány, három nagy undok te­­remtvény, ugrók ki. Az ebek asztalok és székek közt, zugok és szögekbe röpültek a’ hajtott vad után. — A’ bútorok ingadozának ’s hullának, az asztal palaczkok ’s poharak­kal a’ gyilkosok­ ’s meggyilkoltakra felborult; szekré­nyekről a’ gyertyák leestek ; a’ vivők jogai ’s ujjongása a’ vadászok vad kaczája ’s tetszésrikoltásába vegyült. A’ kutyák egyszerre székek közé jutának, mellyekről a’va­­dászok , nézték a’ csatatért. Dühökben öszszemarakodá­­nak. A’ farkasfogár megcsípte az agarat, ez a’ foglyászt, az állványok öszszetörtek, egyik a’ másikra esett ’s leg­közelebb perezben urak , kutyák , patkányok és szolgák töredék közt’s borpatakokban szitkozódva, ordítva és se­gítséget kiáltozva nagy rakáson keresztül kasul hem­­zsegének. A’ bősz zenebena legfőbb fokakor felnyílván az ajtó, egy negyedik tiszt lépett be; karján fátyolos hölgyet ve­­zete, azt kissé­ izmosan tartva. A’ nő sötét köpenybe volt burkolva ; fejére mélyen húzott fekete sipka, álarcz és sűrű fekete fátyol fedé arczát. — ,Mi ez? mi ördögöt csi­náltok ?* kiáltott a’ tiszt, aztán pedig a’ félig nyílt aj­tón kirikolta : ,Hordja el ön magát, bonfordi, ha fejét szereti, takarodjék , a’ honnan jó ; ezen szép álarczos nálunk marad, — de holnap öné lehet örök— E perezben az álarczos fájdalom ’s iszony miatt hangosan felkiált». Kínaiban egyike a’ félholt patkányok­nak felkuszott a’ hölgy ruháin , fátyolába bonyolódott ’s nyakán megharapta őt. Az ajtón ugyanakkor tarka domi­nóban férfi rohant be , ki az undok állatot gyorsan meg­fogva földhöz fujtá, a’ tisztet olly erősen hátraléké, hogy szinte társaihoz esek ’s a’ félig elájult hölgyet védő karjaiba zárá. — Mindez kevés vaásodpercz alatt történt. Éhez egyetlenegy gyertya világita; az elhullottak öszsze­­szed közének, a’ szolgák elvivék a’ kutyákat, a’ fiatal tiszt pedig , ki a’ hölgyet hozta, kardot rántva kiálta­ ,’S te mersz piszkos kezeddel hozzám nyúlni, ezért meglakolsz, gazsi!* — „Megállj ! megállj!“ kiálta Quitzow ur ’s kar­ját feltartóztatá, „pervér ne undolkitsa e’ kardot.** — „,Hozzátok el a’ korbácsokat,*** kiálta az ifjú Valdemár, „,megnáspályuk.*“— „Mindkettőt öszszekötjük“ kiálta a’ második. — E’ zajgás közben olly nyugottan , mint ha nem is őt illetné, maradt az idegen. Ő védenczével fog­­lalkodik , vérét, melly fejér vállain aláfolyt, ellál­tá , kis kendővel bekötő ’s az aggódva hallgatót halkan nyugtat­gató. Csak midőn készületeket tőnek a’ dölyfös urak föl­­tétök végrehajtásához , fordula feléjük. Közép , karcsú ’s gyöngéd termetű lévén, kicsiny ’s erőtlennek látszék el­lenes óriástestéhez képest. Arcza halvány vala, sötét haja szalag és hajpor nélkül mélyen esék oldalaira , büszke , tüzes szeme szépség ’s méltóságot ad a vonásainak. ,Mit akarnak önök, szólt, erőszakot erőszakra halmozni? Lo­­vagiasan, nemesül van ez ? így tisztelik önök a’ rangot, mellyhez tartoznak, a’családokat, mellyekhez számitkoznak?* E’ ficzkó úgy tartom, a’fekete barmokhoz tartozik.Ő papjelölt ’s nekünk prédikálni akar** kiáltott egyik az urak közül.— „,Asztalra kell felállnia !** kiálta a’ legifjabbik.— „,,Úgy vélem, szavait megkíméli, megjegyzé Quitzow úr. A’ hölgyet, kit Herfurt gróf számunkra meghódított, megnéz­zük; ha szép, csodálandjuk ’s engedelmet kerendünk tő­le , ellenkező esetben legott elmehet.*** — A’ gróf egy lépést tán előre’s fölemelvén a’ hölgy fátyolát kiálta­, Jól­­van legyen úgy. Félre az éjjel ’s derítse fel ön kecses napját, szépek legszebbike.* — Az idegen elébe állt. „Az, mig én élek, nem fog megtörténni** szóla. —,Bo­lond! kiáltott a’fiatal tiszt, olly féltékeny vagy? Én azt gondolom , hogy hálásnak kellene lenned , miszerint tő­lünk olly könnyen szabadulsz .* — „Bolond vagy te ma­gad ! viszonzá az idegen ’s keze vasnyomással fogá meg a’ gr. kezét ’s merően tekinte rá, vagy inkább tán korhely, mind bolond , inkább vakmerő kéjencz, mint korhely. Te banditaként megtámadád a’ békés embereket, e’ hölgyet bünodába erőszakosan hurczolád ’s engem méltatlankodás­­sal fenyegetői. Ki vagy te , hogy azt tenni mered? Ha illy bűnösök ellen nincs törvény, úgy maga az ember kénytelen őket megfenyi­teni ’s azt másoknak intésül tenni akarom is , bátor nem kellene annyira lealacsonyulnom.** Az idegen bátor szavai perczig olly nagy bámulatot okoztak , hogy mindnyájan hallgatának ; de elvégezvén azokat , csattogó kaczaj támadt — ,E’ ficzko becsüle­temre mondom­ isteni, kiálta Valdemár, egyetlen a’ maga nemében. Mindjárt mondám, azonnal láttam rajta, hogy meg kell korbácsoltatnia, korbácsoltatnia ! korbácsoltatnia!*

Next