Társalkodó, 1847. január-október (16. évfolyam, 1-85. szám), Társalkodó, 1848. január-június (17. évfolyam, 1-25. szám)
1847-10-14 / 82. szám
dékot tudott szavainak adni ’s melly szintolly hízelgő, mint erős lehetett; tekintetének hatalma, szelleme túlnyomósága, cselekvése és beszédének valami eredeti sajátszerűsége, jámborsága tudvágyával, takarékossága jótékonyságával, a’könnyűség, mellyel sok dolgait végzé, őszintesége véleménye kimondásában, forró érzése az ország iránt — személyének mindezen tulajdonai, mellyeket minden tette bizonyított ’s mellyek olly különfélék és nagyok valának, hogy a’ királyi hatalom meg nem jutalmazhatá méltóan azokat, csak erős benyomást tehettek egy élénk ’s kedélyteljes jellemű fiatal fejdelemre, kinek eléggé volt kifejlődve itélőtehetsége, hogy felfoghasson illyen nagyságot. Illy találkozást meggátolni, a’ fejdelem ’s első státusszolga közti jó egyetértést, mielőtt az keletkezett volna, megsemmiteni, ez volt a’ flandriai nagyok legbuzgóbb törekvése. —A’ korgyengeség, melly feldulólag boszulá meg magát egy régóta szemmel tartott zsákmányon, vagy tán (hogy egy szomorú sejtelmet kimondjunk) gonosztevő kéz, melly mérget adott mértékletes étkeibe, útja közepén kényszerité megállani Ximénest ’s imígy könyörtelenül egyesült elleneivel. A’ bibornok, ki megérté az uj harczot, meg nem ijedett tőle, de megirt Károlynak mindent, mit neki mondani, vele közleni, neki tanácsolni szükségesnek tartott. De a’ levelet flandriai udvaronczok magyarázták; a’ kormányzó bátorságát, melly mégis választá a’ módot, miként tudassa Spanyolország királya jövetele czélját, beavatkozásnak tekinték a’ fölség jogaiba, hasznos közleményeire többé nem ügyeltek, tanácsát többé meg nem hallgatták ’s épen ellenkezőjét tevék annak, mit ő szükségesnek tartott és óhajtott. E’ gyűlöletes ellentörekvés, melly szintolly káros volt Spanyolország ügyeire, mint hála—dalian személyére nézve, olly mértékben keseritériménest el, hogy minden vigyázatot ’s mérsékletet mellőzni kezdett; hogy gyűlöletének rézst nyitott ’s az idegen tanácsokra hangosan panaszkodék; hogy gyöngéiket feltárá, minden hibájokra újjal mutatott, kapzsiságukat ’s megvesztegethetőségüket napfényre állitá, minden szerencsétlenséget, melly Spanyolországot e’ befolyás által fenyegeté, nevén megnevezett, leveleket a’királynak ezen értelemben irt, ki azokat máskép bizonyosan nem olvasta, mint az illetők magyarázatával, kiknek magyarázó módjokat könnyen képzelhetni. Ezen állapotban, mellybe őt a’ körülmények találkozása hozta, Bos-Equiliosban, mostani tartózkodása helyén találjuk őt. Mint azelőtt meggörbedve ül karszékében, de már nincs ereje fölegyenesülni, a’ mikor akar. Az öszszerogyás gyöngeséggé lön ’s mit azelőtt erőnyerés végett ten, most erőhítlány miatt kell tennie. Tekintete homályos; hangja néha reszketeg; mozdulataiban van valami tántorgó, mint ha nem is követnék már akarata irányát Csak lelke és szelleme maradott változatlanul, de egyenlő szeszélye, állandó nyugottsága mindenek előtt elveszett. Majd jó, türelmes, szelíd a’ lágyságig; aztán ismét szigorú, kemény, türelmetlen, igényteljes a’ méltánytalanságig ismét asztalnál ül, de ezúttal mindenféle irománynyal lepecsételt ’s lepecsétetlen levelek, okiratok, és javaslatok vannak rajta, mellyeket ő kikeres, öszszehajt, átolvas és széttép, vagy futólag beléjök bukkan ’s aláírja, bizonyságul, mi kevéssé van ügybuzgalma ’s képessége meggyöngülve. Megint nincs egyedül, de semmi leskelődő ’s ellenszegülő vetélytárs, csak jó angyala, kedves Valentinája áll mellette , ki aggódó gonddal lesi minden mozdulatát Ez halvány és szenved ’s látható nyugtalanságot olvashatni vonalmaiban, öltözve hanyagul van ’s egykori vidorságából mi sem látszik fenmaradottnak, mint egy kényszerű mosoly, melly alá lélek— fájdalmát törekszik elrejteni a’ bibornok előtt- E’ szobában mély csend uralkodik, de nem azért, mint ha a’ nagy férfi egészen el volna hagyatva; a’ kisvárnak, amellyben meg kelle állnia, szomszéd előteremében együtt találjátok a’ tisztek és szolgákat, kiket útjában kísérek; sokan önként is utaztak utána; ’s köztök donna Valentina sok hölgye vala. Hangos panasz nem hallik; az üledék csinált gyászpompáját itt nem láthatni, hanem mindenki arcza valódi belszomorgást fejez ki; idétlen szolgálatkészséggel nem futkosnak vadul szerteszét, de ha parancs adatik, azon perczben szaporán és pontosan végrehajtva látjuk azt; senki félelméről nem beszél, de ha csend parancsoltatik, lélekzetet sem hallunk ’s a’ nők, kik félben nem szakítják imájokat, gondolatban küldik azt az istenséghez föl. Az a’ szeretet, hála ’s tökéletes tisztelet szép engedelmessége. ’S künn kezeit tördelve és jajgatva áll a’ nép, kiáltozva egymásnak , hogy a’ toledói érsek beteg, hogy a’ francziák és flandriaiak mérget adtak szentjöknek ’s boszút esküsznek a’ francziák és flandriaiak ellen, vagy a’ templomokba futnak, önként böjtölnek és imádkoznak, vagy utólsó filléröket föláldozzák a’ szabaditó védszentnek adandó viaszgyertyára, hogy ismét életerőt kapjon az egyetemes jóltevő. Ezt a’nép teszi, melly jótetteinek csak durva fölszinét láthatá; ’s a’nagyok, kik megmérhetek érdemeinek egész mélyét, a’ király, kinek ő egy világrészszel megnagyobbítva sértetlenül tartá meg ez egymás után következett négy kormány alatti zavarok ’s igaztalanságok közt Spanyolország koronáját, kinek nagysága ’s jogáért ő 25 hoszszu évig harczolt, — ezek mit tőnek? Oh! mi nagyon megkeserítik ezen utólsó estpiromat egy hoszszu nap után , felvilágosításomat rögtön sötétségnek nevezve , halljuk őt fölkiáltani. ,Hogyan! tanácsom Spanyolország üdvére nem volna már a’ legjobb! Hogyan ! az út, melylyet mutattam, tévút volna! Csalódtam volna azon eszközökben, mellyek azt gyámolitandók! Hogyan! élnem kellene ’s hazám nélkülözhetne: Sz. szűz! Minő szó! Azt tegyék a’nyomorúk , hogy kétkedjem önmagam felől! Oh, e’ szívfájdalom meg fog ölni! ’s e kedvetlenülve veté el a’tollat. „Oh monsenior, az önt nem fogja megölni! Csak egyellenegyszer beszéljen önnel a’ király, meg fogja tudni, mi nélkülözhetlen ön reá nézve; hiszen ön még mindig legfőbb szolgája a’ statusnak! Az országnak mindeddig nincs más kormányzója, csak ön!“ meggyőződéssel mondá Valentina. „Csak tűrjön ön’s maradjon mindaddig nyugottan, mig felüdül e’gyengeségből, mellyet bizonyosan a’ gyűlölet....“ ,Ah, mit beszél ön gyűlöletről?– vágott szavába Ximénes. ,Embereim közöl, kik közöttem vannak, kit bántottam meg, hogy halálomat óhajtsák? De ha csakugyan emberek okai e betegségnek, isten bocsásson meg nekik, ők kárt tesznek hazájoknak ’s a’ szegényeknek. Még sok jót akartam tenni. Ha e’ gyöngeség nagyobbulni fog, a’ biblia általai kiadását sem látandom már, mellyel annyi sok hasznot szándékozám tenni az egyházban ’s melly annyi sok fáradságba, annyi sok pénzbe került, —ah! ’s aztán mindenki elvonul tőlem, papok úgy, mint a’ nemesség, ’s az uj csillaghoz vonzódik! „A’ statustanács tagjai viszszajöttek,’ reményteljes mosolylyal mondá Valentina. ,Igen, de az nagy merészség is volt, oda menni parancsunk nélkül, noha az méltányos volt a’ királytól, hogy el nem fogadá őket. Mi könnyű most neki megbocsátanom, miután tudom, hogy Károly igazságos! De mondja meg Valentina, kedves gyermekem, mit sem tud ön jegyeséről, mit sem a’ kis Gauthierről, csak mit nekem Madridból írnak, hogy hivatalát Fernandónál elhagyta?! Valentina szomorúan rázta fejét. ,Ő rá is elragadt a’ példa; én dicsérem Amerstorffot, ki most ugyanazon erőt használja elleneim ellen, mellyet azelőtt ellenem fordított. Nem szép Gauthiertől, de önnek meg kell neki bocsátani.A „Soha!“ mély megindulással kiáltott a’ seniora, „hogy elhagyta önt, azt feledjem vagy bocsássam meg neki?“ .Ha itt volna, magam adnám neki azon tanácsot. A’ fiatal ember bízza szerencséjét ujdon épített gályára, melly szilárdul ’s biztosan siklik a’ vizen , nem pedig ócska hajótöredékre. Én kényszeritettem volna őt elhagyásomra, ha sejtém, hogy elleneim győznek. „Én megvetném őt, ha azt tenni képes volna!“ .De ők nem győzendnek!– kiáltott a’ bibornok, gondolatai folyamát követve ,ők nem győznek. Spanyolország rém fog egy Chiavres kapzsiságának átadatni, hogy ő és neje pénzért árulják a’ legfőbb hivatalokat! Spanyolország nem fogj egy