Taxisok világa, 2014. (24. évfolyam, 1-12. szám)

2014-11-01 / 11. szám

Feltételekhez kötött a fokozott jogi védelem Jár is, meg nem is Hónapok óta ellentmondásos hírek látnak napvilágot a közfeladatot ellátó személy stá­tusa körül. Előfordultak olyan bírósági ítéletek, amely minősítésében még szerepelt e fokozott jogi védelem, ugyanakkor más helyzetben a rendőrség - taxis megtámadása­kor - nem alkalmazta e minősítő körülményt. Korábban magazinunkban is foglalkoz­tunk e problémakörrel, mígnem sikerült az Igazságügyi Minisztérium állásfoglalását is megszereznünk, ami nem egyszerűsíti a helyzetet. Hosszú évekbe telt, mígnem 1991. március elsején hatályba lépő Büntető törvénykönyv (Btk.) módosításával a taxisok is belekerül­tek a közfeladatot ellátó személyek sorába. Akkor a felsorolásban külön feltüntették a személyszállítókat. A közelmúltban arra hív­ták fel figyelmünket olvasóink, miszerint a jogszabály megváltozhatott, a taxisok kikerül­tek ebből a körből. Az Országos Rendőr-fő­kapitányságot (ORFK) megkerestük, akik fel­vetésünket és a több módon értelmezhető jogszabályi környezetet nem minősítették, egyszerűen közölték: a jogszabály értelme­zése és az általunk felvetett anomáliák felol­dása nem az ő hatáskörük. Az Igazságügyi Minisztérium Sajtóosztá­lyához adresszált felvetésünkre a napokban a következő válasz érkezett: Megkeresésére, az alábbiakról tudjuk tá­jékoztatni: A 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) 459.§ 12. n) pontja értelmében közfel­adatot ellátó személy a közösségi közleke­dési eszközt működtető gazdálkodó szerve­zetnél végrehajtói feladatot ellátó személy e tevékenysége során. A 2013. év július hó 1. napjától hatályos Btk. értelmében a személytaxi szolgáltatást végző csak akkor tekinthető közfeladatot el­látó személynek, ha tevékenysége igényve­zérelt személyszállítási szolgáltatásként a Egyik tesó a másikhoz reggel: - Te tudtad, hogy apunak hasmenése van? - Nem, de honnan veszed? - Hát hallottam mikor este anyu a háló­szobában azt kérdezte tőle, hogy: Mikor fog már végre megkeményedni az a szar??? * * * - Tábornok úr, baj van! Az ellenség kö­rülvett minket. - Nagyszerü. Akkor bármilyen irányba támadhatunk. * * * Furcsa dolog a házasság. Az első évben a férfi beszél, és a nő hallgatja. A második évben a nő beszél, a férfi hallgatja. A harmadik évben már mindketten be­szélnek, és a szomszédok hallgatják őket, személyszállítási közszolgáltatás részeként valósul meg. Az ilyen személy a 2013. év június hó 30. napjáig - az 1978. évi IV. törvény alkalmazá­sában - közfeladatot ellátó személy volt. A jelenlegi szabályozás mentén a Btk. nem ha­tározza meg a gazdálkodó szervezet fogal­mát, mindössze utal a többször módosított 1952. évi III. törvény (Pp. )396.§-ára, amely taxatíve felsorolja a gazdálkodó szervezete­ket. A közösségi közlekedés fogalmát az 1988. évi I. törvény határozza meg akként, hogy az menetrend alapján közlekedő gép­járművekkel végzett közforgalmú személy­szállítás. Ez a meghatározás azonban nem fed le minden közlekedési ágazatot. A személyszállítási szolgáltatásokról szó­ló 2012. évi XLI. törvény bevezetője is hasz­nálja e fogalmat. A törvény 2. §-ának 29. pontja a személyszállítási közszolgáltatás tekintetében visszautal a vasúti és közúti személyszállítási közszolgáltatásokról szóló 1370/2007/EK rendelet 2. cikk a) pontjára, amely személyszállítási közszolgáltatásnak tekinti a nyilvánosság számára megkülön­böztetés nélkül és folyamatosan nyújtott ál­talános gazdasági érdekű személyszállítási szolgáltatásokat. A törvény 2. §-ának 9. pontja értelmében igényvezérelt személyszállítási szolgáltatás a meghatározott engedéllyel rendelkező szol­gáltató által közszolgáltatási szerző­dés vagy járati engedély alapján vég­zett, információs technikai eszközök alkalmazásával szervezett, változó út­vonalon vagy változó időrendben, vagy változó útvonalon és változó időrendben közlekedő személyszállí­tási szolgáltatás. A törvény 14. §-a ér­telmében - a törvény 12. §-ában meghatározott feltételek mellett - e körbe tartozik a személytaxi szolgál­tatás is. Összefoglalva: Amennyiben az igényvezérelt személyszállítási szolgáltatás a személyszállítási közszolgáltatás részeként valósul meg, akkor - a menetrendszerű­ségre vonatkozó szabályokat le­számítva - a közszolgáltatásra vo­natkozó szabályokat kell alkalmaz­ni. A törvény 20. §-ának (2) bekezdése sze­rint pedig személyszállítási közszolgáltatás keretében igényvezérelt személyszállítási szolgáltatások is biztosíthatók. Ebben - és kizárólag ebben­­ az esetben tehát e szol­gáltatásokra a személyszállítási közszolgál­tatásokra vonatkozó szabályokat kell megfe­lelően alkalmazni. A fentebb kifejtettekből jól látható, hogy nem minden taxis vállalkozást, illetve nem minden személyszállító kisiparost illet meg a fokozott büntetőjogi védelem, tehát az ko­rántsem alanyi jog. A taxisok közfeladatot el­látó személyként történő elismeréséhez - a korábbiakban felsoroltakon túlmenően - szükséges továbbá az is, hogy az önkor­mányzattal szerződése legyen, rendelkezzen a tevékenységhez szükséges infokommu­nikációs eszközökkel, a vállalkozónak ne le­gyen köztartozása, továbbá rendelkezzen a tevékenység folytatásához megkívánt tőke­erővel is. A választ olvasva a mesék világából Mátyás király és az okos leány esete jutott eszembe, vagyis gyalog jöjjön meg nem is, legyen rajta ruha, meg nem is, illetve hozzon is ajándé­kot, meg nem is. Azt gondolom, taxistáma­dás esetén nem biztos, hogy annak kellene eldöntenie a támadó minősítését, hogy a személyi fuvarozó szerződésben áll-e az ön­­kormányzattal, vagy hogy létezik-e köztarto­zása vagy sem? Úgy hiszem, a tettes sem az alapján lép fel erőszakosan, hogy a sofőr, szerződésben álló, jogkövető, rendszeresen adózó állampolgár vagy sem. A hivatalos vá­laszt már ismerjük: abban csak bízhatunk, hogy a bűnözők nem ennyire kutakodók, mint mi, és abban a hiszem élnek, hogy min­den taxis közfeladatot ellátó személy, így jár neki a fokozott büntetőjogi védelem. k.z.t. ÖNKISZOLGÁLÓ AUTOMOSO! 1135 BUDAPEST, BÉKE ÚT 39. Nagy nyomású samponos mosás Forró viasz Habkefe Fényesítő mosás Porszívó nyitva tartás: 06-22-ig a taxisok világa

Next