Temesvári Új Szó, 1990. október-december (2. évfolyam, 202-264. szám)

1990-10-02 / 202. szám

T­emesvári 11. 202. KEDD, 1990. OKTÓBER 2. 4 oldal, ára 1­lel ALAPÍTVA 1944-BEN BÁNSÁGI DEMOKRATIKUS NAPILAP Főiskolai évnyitó sűrűsödő gondokkal Isten nemcsak most, hanem a szesszióban is veletek lesz! (Rácz F. Kornél felvétele) Egyetemi gyülekeztek tegnap reggel a vá­ros felsőoktatási intézményei kör­nyékén, többé-kevésbé ünneplő­be öltözve Ruházatuk ünnepé­lyessége alapján viszonylag köny­­nyű volt az évek szerinti besoro­lás. A még frissen nyikorgó ci­pők láttán jutott eszembe a már hosszú évek óta ilyenkor, ősszel különösen népszerűtlen, de a kényszer miatt majdnem egyed­uralkodó gumicsizmadivat. Nem akarok ünneprontó lenni, de tí­zért óvatosságra inteném azokat, akik hajlamosak lennének most a sáros napokra emlékeztető láb­belit messze hajítani, ki tudja mikor vehetik még hasznát. Bíz­zunk azért abban, hogy ezentúl nem kell ismét parancsra fel­húzni a — máskülönben hiány­­oknek számító — gumicsizmát Elegendő feladat a tanulás is. Jut eszembe: néhány napja fia­tal mérnök barátomat kérdeztem, mivel töltötte az elmúlt két évet Városunk egyik neves vállala­tánál dolgozik , amelyet azért nem nevezek meg, mert bizony polgárok barátom esete nem válik dicsé­retére munkaadójának. Talán csak annyit mondanak, hogy fő­leg elemeket gyártanak. Nos a fiatal mérnököt, két évvel ezelőtt egy gép tervezésével bízták meg. Igényes, szép feladatot kapott, a­­melyet tőle telhető alapossággal végzett Munkája során­­— mint elmesélte —, gyakran kellett ta­pasztalnia az egyetem nyújtotta felkészültség hiányosságait Az objektív és szubjektív nehézségek ellenére, ez év januárjában el­készült a tervekkel, és augusztus­ra a gép is működőképes állapot­ban, próbaüzemre készen állt a csarnokban. És áll azóta is, mert kiderül, hogy már nincs rá szükség A most induló egyetemi év el­ső napján kívánom minden le­endő szakembernek, ne jusson hasonló sorsra. Legyen értelme a tanulásnak, legyen értelme a munkának Mert igencsak rászo­rul ez az ország a szakértelemre. Minden szinten,­ ­kiben Dénes CSERNOBIL EGYENLŐ 90 HIROSIMÁVAL A Belorusz Szovjet Köztársa­ság legfelsőbb Tanácsának elnö­ke szerint a csernobili nukleáris katasztrófa után történt rádióak­tív szennyeződés 90-szer nagyobb volt, mint Hiroshimában az a­­tombomba ledobása után, 1945- ben. A miniszterelnök a Gyermekek Csúcskonferenciáján vasárnap az ENSZ-ben elhangzott beszédében rámutatott arra, hogy a lakosság egyötöde, köztük 800 ezer gyer­mek szennyezett vidéken él. A Belorusz Köztársaság legsürgő­sebb feladatai között szerepel, az emberek, elsősorban a gyerme­kek egészségének megóvása — mondotta. A temesvári per Felhívással kezdem: hallgas­sák a temesvári tárgyalást! A je­lenleg szereplő tanúk (a hősök hozzátartozói, a sebesültek) val­lomásai más megvilágosításba helyezik a történteket. Érdemes és illő meghallgatni őket. Constantin Gîrjoabă 24 éves áldozat családja, (anyja, apja, fe­lesége) fájdalmas kérdésekkel küszködik: a fiút december 17- én lőtték meg az Opera téren. A kórházba szállították. Ignat dok­tor műtötte és 18-án megnyug­tatta feleségét, hogy a sebesült állapota javul. Két nappal ké­sőbb megtudták, hogy Doru, a­­hogyan szólították, meghalt és holtteste eltűnt December 19-én azonban egy másik sebesült lát­ta: még élt. Akkor hogyan halt meg 17-én, ahogyan a Dressier doktor jegyzi a nyilvántartás­ban? Más nem egybehangzó rész­letek is vannak a kiutalt halot­ti dokumentumokban: az egyik­ben boncolási lelet alapján álla­pították meg a halálát, a mási­kon pedig csak külső vizsgálat szerepel. Mikor halt meg a fiú, hová tűnt a holtteste, ki tud ró­la? — kérdezik kétségbeesetten a családtagok. Maria Belehúz, 72 éves asz­­szony, elcsoszogott az Ifjúsági Házig, hogy elsírja a bánatát, az unokáját, Ioan Belehuzt, meg­lőtték, és holttestét eltűntették a Megyei Kórházból, ahonnan elő­kerültek mégis a személyazonos­sági iratai. Miért vitték el? Újabb kérdések teszik próbára az ember érzelmeit. Briliánsa Artuanca Tőkés László erdélyi református püspököt Nobel-békedíjra jelölték A svájci evangélikus egyházszövetség Tőkés Lászlót és gyülekezetét a Ceausescu-ren­dszerrel szemben tanúsított bátor, békés ellenállásának el­ismeréséül javasolta erre a jelentős kitüntetésre. A közúti balesetben súlyos sérüléseket szenvedett püspök minden megnyilat­kozásában a krisztusi el­veket hirdeti. (Megjelent a H­i­t­él­e t. Újvidéken megjelenő katolikus folyóirat szeptemberi számában.) ■■■■■■«■•■■■S3 Hányán Az elmúlt hetekben a nemzet­közi sajtóban megdöbbentő szá­madatok jelentek meg a Romá­niából végleg távozottakról Egyes hírügynökségek arról tájé­koztattak, hogy az elmúlt év decembere óta mintegy 800 ezer román állampolgár távozott kül­földre Ez egyrészt örvendetes (nem a szám) jelenség, hiszen nyilván­valóvá teszi annak az emberi jognak a gyakorlását, amely biz­tosítja az állampolgárok szabad mozgását, külföldi letelepedését. Másrészt azonban a szám nagy­sága valóban megdöbbentő, hi­szen egy győztes népi forrada­lom utáni időszakban, amikor számos óhaj beteljesülésének re­ménye éledt újra, nem a futás, a menekülés kellene jellemezze a lakosságot. Ellenkezőleg , az országot az elmúlt évtizedekben elhagyni kényszerültek visszaté­rése. S mit szól mindehhez az ország új vezetése, kormánya? Elsősorban és mindenekelőtt, tagadja a fent említetett nagy­ságrendű kivándorlást. A kor­mány szóvivője, a minap arról tájékoztatta a sajtó munkatár­sait — egy kérdésre válaszolva —, hogy a 800 ezernek a való­ságban csupán egy hetede hagy­ta el bizonyítottan végleg az or-­­­szágot. A kivándorlók nagy szá­ma — mondta — rosszakaratúan felfújt. A kormánytájékoztató tehet valós — de nem valószínű. A külföldi hírügynökségek tájékoz­tatója is lehet rosszakaratú és felfújt — de ez sem valószínű. Az viszont nagyon is valós, hogy van kivándorlás, menekülés a demokratikus és szabad Romá­niából, méghozzá tömegméretű. De talán nem is az a fontos, hogy pontosan hányan hagyják el szülőföldjüket, hanem inkább az, hogy ezek az emberek miért választják a bizonytalant, a hon­talanságot, miért hajlandók új­rakezdeni az életet idegen föl­dön, hátrahagyni mindazt amit eddigi életük során megvalósí­tottak. Sajnos erre a kérdésre sem az elnök, sem a kormány nem ke­res és nem ad — legalábbis nyil­vánosan — választ. Ped­ig úgy véljük ez a válasz sok más, gaz­dasági és társadalmi kérdésre is válasz volna. Mert nem véletlen, hogy például a márciusi maros­vásárhelyi etnikai összecsapáso­kat követően ugrásszerűen meg­nőtt a magyar kisebbség távozá­sa az országból , amit külön­ben számos szervezet, hazai ki­advány egyenesen üdvözölt, sőt más olyanokat is távozásra ösz­tönzött és ösztönöz, akik nem­zetiségi jogokat, iskolákat, sza­bad nyelvhasználatot kérnek —, június után, a bányászok felszí­ni rendteremtését követően pe­dig ismét megindult a népára­dat a határon túlra — ez eset­ben nemzetiségre való tekintet nélkül. Számos európai országban már valóságos román menekült-in­vázióval küzdenek a hatóságok. Csehszlovákiában, Ausztriában, az NSZK-ban ezrével várakoz­nak, esetenként éheznek, kére­­getnek honfitársaink annak re­ményében, hogy egy bizonyos idő után talán mégis sikerül, hi­vatalosan vagvi illegálisan, új befogadó hazát találniok vala­melyik földrészen. Ezeknek az embereknek nem a pontos száma a fontos, hanem az a tény, hogy ők ott vannak ahol vannak, szétszórtan a világ­ban, kiábrándultan, önkéntes száműzetésben. Ennek a ténynek a valós értékelése, a miértekre adandó válaszok felkutatása, s az okok lehetséges megszüntetésé­nek módja is megérne egy elem­zést — természetesen nem egy olyan parlamenti bizottság ré­széről, amely a márciusi és júni­usi eseményeket vizsgálta és jó­szerivel már el is felejtette, hog miért alakult! Gödör­fáról mennek? Miért mennek? olvasóink figyelmébe! Új folytatásosunk KÓS KÁROLY Az ország*. pit történelmi regénye: „A művészetek közül, ősi i­­dőktől máig, kétségtelenül leg­nagyobb és legközvetlenebb ha­tású kultúraépítő tényező: a szépirodalom, illetőleg annak minden időkben, minden élet­korú, kultúrszínvonalú és leg­nagyobb számú ember által vál­tozatlanul leginkább igényelt kategóriája: a mese (a történet, az epika)“ — írja 1963-ban kelt Ars poetica-jában Kós Károly. Nos,­­ az 1934-ben, az Erdélyi Szépmíves Céh kiadásában meg­jelent nagyszerű történelmi re­génye, AZ ORSZÁG ÉPÍTŐ a legteljesebben kielégíti a min­den életkorú és kultúrszínvona­­lú olvasó eme meseigényét, úgy, hogy az közben megismerkedhet azzal a korral, amely az állam­­alapításként vonult be a ma­gyarság történelmébe. Péntektől, október 5-től foly­tatásokban olvashatja IHOS KÁ­ROLY nagyszerű regényét, AZ ORSZÁGÉPÍTŐ-t a Temesvári ÚJ SZÓ-ban. Ha elmulasztotta előfizetését, a lapot megvásárolhatja az újságárudákban, az­ utcai áru­soknál, illetve a szerkesztőség bejáratánál levő önkiszolgáló pontnál. Nagyobb igény esetén, közös megegyezéssel, vidékre is még juttathatunk példányokat. Felvilágosítás a szerkesztőség­ben. HELYHATÓSÁGI VÁLASZTÁSOK MAGYARORSZÁGON Az UPI amerikai hírügynök­ség megfogalmazása szerint, egy­­­re több magyar csalódott a vál­tozások lassú üteme és az egyre romló gazdasági helyzet miatt és kétségeik vannak az iránt, hogy ez új pártok meg tudják oltani a problémákat. Az AFP francia hírügynökség úgy értékelte, hogy május óta a hatalmon lévő­­ konzervatív kor­mánynak nem sikerült szavazás­ra rávenni a választókat, a­­kik rendszeresen áremelkedéssel kénytelenek szembenézni. A Reuter az­t írta, hogy sokan azzal vádolják a pártokat, hogy­­a politikai csatározásokkal töltik idejüket, ahelyett, hogy a nö­vekvő árakkal vennék fel a har­cot A brit hírügynökség tudósítása szerint, a 27%-os infláció és a munkanélküliek 100 ezer felé kö­zelítő száma szerte foszlotta azt a lelkesedést, melyet a többpárti demokráciára való áttérés váltott ki A magyarországi helyhatósági választások félsikerként könyvel­­hetők el, amelynek árnyékát már a Király Zoltán által kezdemé­nyezett, az államelnök megvá­lasztási módjára vonatkozó nép­szavazás fiaskója is előre vetí­tett. A magyarok torkig vannak a választási cécókkal, amelyek e­­redményei alig enyhítik a rózsás­nak egyáltalán nem mondható helyzetet. Na, de nekünk sem kell a szomszédba mennünk kárörven­­deni, mert hamarosan ugyanazt az akadályt kell átugornunk, mint magyar barátainknak

Next