Temesvári Új Szó, 1992. január-március (4. évfolyam, 515-576. szám)
1992-01-04 / 515. szám
1992 .január 4. A KÖZÖNSÉGEN SOR, HOGY MEGTARTSA MAGÁNAK Buborékok!... A szivárvány minden színében csillogó szappanbuborékok, ahogy gyermekkorunkban szalmaszál végéről eregetve ujjongva követtük... melyik száll fényesebben, magasabban ... hogy aztán egymás után pukkadjanak szét a semmiben. Másféle, átvitt értelemben vett buborékokkal találkoztunk a legutóbbi bemutató előadáson színházunk névadójának, a magyar színpadi irodalomnak új irányt mutató Csiky Gergely darabjában. Buborékok... Kik eregetik maguknak? A múlt század utolsó évtizedeiben a hatalomból jórészt kicsúszott, birtokát, vagyonát elherdáló, ennek ellenére pazarló életmódot folytató nemesi földbirtokos osztály buborékjai. Képtelen, és nem is nagyon kívánkozik alkalmazkodni a megváltozott, polgáriasodó kor követelményeihez Buborékokba kapaszkodik .A panamákkal hivatali visszaélésekkel, rokoni szálak felhasználásával, nepotizmussal, érdekházasságokkal próbálja tovább folytatni eddigi, a társadalomra nézve hasznos munkát nem végző életmódját. Szidónia (Ferenczy Annamária), az eladósodott földbirtokos Almay Ignác (Makra Lajos) neje parancsol budapesti házukban a papuccsá puhított férjnek. Három lánya boldogságáért (hogy jól férjhez adja őket) az „anyaszív oroszlánbátorságával“ harcol, azaz féktelenül költekezik, minden pénzt kifacsar férjéből. Erre nevelődik két fia is, Béla (Orbán Attila) korlátolt országgyűlési képviselő, aki jólfizető nősüléssel szeretné rendbehozni szénáját és Róbert (Majorán Attila), aki apjától kunyerál „kölcsönöket“ lóversenyadósságaira. Legnagyobb lányuk, Szerafin (Szász Enikő) anyjával versenyez könnyelmű költekezéseivel, végül is botrányba keveri becsületes főtisztviselő férjét (Dukász Péter), mivel „kölcsönt“ fogad el férje befolyásolására egy pályázati ügyben. Ebben a társaságban udvarolhat a beképzelt aranyfiú, a Műsorfüzetből kifelejtett Sütő Udvari András alakításában. A másik oldalon a Solmay családot imádó polgár, a vállalkozó Morosán Demeter (Higyed Imre), aki nagyon szeretné Tamás fiát (Orbán István) benősíteni a nemesi családba. Solmay ügyvédbarátja (Mátray László) segítségével menti, ami menthető, felszámolja fővárosi lakását, visszaköltözik megmaradt vidéki birtokára feleségével, aki máris tervezi eddigi életmódjának folytatását. Minden marad a régiben. Felvonultatva majdnem az egész sereg, kezdődhet az estély, a játék Csiky Gergely egyáltalán nem egyöntetű darabjában. Lényegében véve irónikus hangú, bíráló szellemű vígjáték (helyenként komikai elemekkel), mely olykor szinte a szatíráig emelkedik. Egyes szereplői bohózati alakoknak is vehetők. — Csiky Gergely: BUBORÉKOK című vígjátékának bemutatója a temesvári Csiky Gergely Színházban -Csak egy igazán nagy formátumú, a színpadi technikát jól ismerő alkotó képes arra, hogy ezeket a különböző — a rendezőket egymástól nagyon is eltérő színpadi elképzelésre csábító — műfaji elemeket teljesen egész, töretlen egységbe forraszsza. Közelítsük meg: a Buborékok milyen elképzelésre csábította a Jászai díjas Miszlay Istvánt, több színház elismert rendezőjét, főrendezőjét, színpadalapítót, aki legutóbb a Népszínház igazgatójaként adta át a stafétabotot. Rendezte román szerzők darabjait Budapesten és magyar szerzőket Aradon, román színpadon. Jelenlegi temesvári munkája mintegy folytatása az előbbieknek. Jómagam egy próbán láttam őt először. Valahonnan a színpadon termett és két perc alatt három szerepet alakítva mutatta be, hogy képzeli el a jelenetet. Miszlay István az a típusú rendező, aki előjátszik a színésznek. Rendelkezni könynyebb. Aki ezt a módszert választja, biztos legyen magában! Vagy nyomban meghódítja a színészt vagy a háta mögött kinevetik. Miszlay néhány nap alatt olyan emberi és rejtőzködő színészi vonásokat fedez fel bennük, amire másnaklehet esztendők kellenek. Tiszteli és lehetőséget ad a színész egyéni kezdeméyezésének. A maga elképzeléseit elfogadtatta de nem erőszakolta a színészre. Az együttessel keményen dolgozva mindenkitől teljes bedobást és szigorú pontosságot követel. Az utóbbit a műhelyektől is kiharcolta. Megszerezte az előadás teljes ruházatát a Népszínháztól — azt se kölcsönzik csak úgy oda bárkinek — de a ragyogó női kosztümökön mégis csak kellett igazítani valamit a színésznőink alkata után. Itt jegyezzük meg: a többször váltott kosztümök fantáziásabb világítást érdemeltek volna gazdag szépségük előnyösebb érvényesítésére. Milyen könnyen elcsábulhatott volna a rendező a bohózat felé! Bohózati elemek úgy is bekerültek az előadásba Sütő Udvari András a maga nemében kitűnő (de realista játék hangulatában kirívó) bokacsattogtató, hajlongvahadonászó Aranyifjú karikatúrájával, meg Orbán Attila képviselőjének kongó szónoklásával Ha Mátray László véletlenül ugri-bugri alakot formál Ügyvédjéből és Hámori alakjában többször is összetéveszti a megcsókolandó férfikezet és ráadásul Ferenczy Annamária mint Szikva) bokacsattogtató, hajlongvafeldobja szoknyáját, úgy biztos, hogy egetverő tapsokat inkasszálnak. És az esetben, ha egy színész a nézőtérre le és vissza,ugrál, s a színpadon legalább hárman fetmegenek, akkor tudomásul kell vnnünk- hogy modern előadáshoz van szerencsénk. De a medezőtől mi sem áll távolabb, mint a darab szellemének, az író üzenetének meghamisítása az olcsó siker kedvéért. Tiszteletben tartja az író szövegét, még ott se húzza meg, ahol az előadás gyorsabb ritmusáért megtehetné Mozgások és hangsúlyok egyensúlyával, realista szellemben gondosan kidolgozott összecsapások, jelenetek folyamatos egységbe fonásával megvalósítja minden értékes műalkotás hatásának előfeltételeit, hogy a mű egésze többet képviseljen a részletek összegénél. Ha emlékezetünkben visszapergetjük az előadást mindenekellőtt Ferenczy Annamária alakítása fényesedik elő. Egy mondatban tizenkét válogatott jelzőt mondhatnék róla de talán többet jelent, ha azt állítjuk: telitalálat, főnyeremény volt visszahívni a színpadra, méghozzá egy ilyen szerencsés, alkatára illő szerepben. Partnereként rutin eszközeitől megszabadult , megújult, Makra Lajosnak örülhettünk. Rendezői modellálásra külsőséges gesztusok nélkül, egyéniségéből árabban fokozta fel a dialógusok és helyzetek humorát. Magunkkal visszük vissza, tartott, robbanó indulatát nagy- Anavi Ádám (Folytatás a negyedik oldalon) Németh Zsolt magyar országgyűlési képviselő (FIDESZ) alábbi cikke a Népszabadság Érvek vélemények című rovatában jelent meg. Cikkemben a határokon túl élő magyarság, illetve a kisebbségi kérdés általánosabb sajátosságaival kívánok foglalkozni. A magyar külpolitika számára az európai integráció kérdéséhez hasonlóan döntő fontosságú prioritásnak kell lennie a határokon túli magyarság iránti politikai felelősség. Ugyanakkor mindenki számára világos, hogy napjaink Közép- és Kelet-Európájában a kisebbségi kérdés nem magyarkérdés. Hiszen már napjainkban is csaknem egy tucat azoknak a kisebbségeknél a száma, amelyek meghaladják az egymilliós lélekszámot, s nem mondható földtől elrugaszkodott képzelődésnek, hogy a közeljövőben csak az orosz kisebbségek létszáma könnyen elérheti a húszmilliót. Legalábbis elméletileg elkülöníthető kérdés a magyar kisebbségekhez és a többségi nemzetekhez való viszony. A határokon túli magyarokkal kapcsolatosan — a legkülönfélébb mértékadó vélekedés mellett — két szélsőséges álláspont is jelen van a magyarországi politikai közéletben. Az egyik mániákusan Trianont emlegeti, burkoltan vagy kevésbé burkoltan irredenta, s tudatosan keresi a nemzeti kisebbségi konfliktusokat. A másik álláspont szerint, az európai integráció, a Nyugat jóindulata megéri, hogy a határokon túli magyarokat ne emlegessük, egyébként is, kinek az érdeke az ország balkanizálódása (?) — „legjobb az egészből kimaradni (!)“. A kisebbségi problémák a demokratizálódással úgymond, maguktól megoldódnak Egyik fél sem tudja elfogadni, hogy az ország és a nemzet határai nem fedik egymást, s így az egyik minduntalan az országot akarja a nemzetre szabni, míg a másik a nemzetet belegyömöszölni az országba. Nem veszélytelen játék, kóros betegség ez? Mindkét álláspont a határokon túli magyarok szélsőségesedését és — régiószerte — az erőszak elburjánzását segítheti elő. Márpedig a magyar külpolitika számára evidensnek kell lennie hogy az erőszak elkerülése elsődleges érdek. Ily módon a határokon túli magyarok érdekében elfogadhatatlan minden olyan eszköz és megnyilvánulás, amely az erőszak erősödését eredményezi, illetve ellenkezőleg: kívánatos minden eszköz alkalmazása, amely a békés megoldás irányában hat. A magyar külpolitika formálóinak tevékenységét tehát az erőszakmentességnek és a nemzeti felelősségnek a kettős kötöttség alapján kell behatárolni. A nemzetek és kisebbségek ön-,rendelkezési törekvéseinek jogosságát senki sem vonhatja kétségbe. Európa ezen tájain azonban egyes területeken sok nép keveredik. Ezeken a vegyes területeken a közelmúltban évtizedeken át csupán a többségi nemzet élvezte önrendelkezési jogát, míg a többi, kisebbségi sorban élő, nem. Keveseknek jut(ott) eszébe, hogy a kisebbségeknek is jár az önrendelkezés még akkor is, hogyha ez — objektív okokból — többnyire csak korlátozott önrendelkezés lehet. Az önrendelkezési jognak a gyakorlása nem csupán az önálló államiság keretei között képzelhető el, hanem a kisebbségi önkormányzat, illetve autonómia (kollektív jogok) keretei között is. Az önrendelkezés nem csupán területrendezési, közhatalmi kompetenciákat elhatároló elv, hanem a népszuverenitás jegyében demokratikus akaratképzési mechanizmus is. A valódi demokratikus akaratképzés elengedhetetlen követelménye a kisebbségi létnek. Régiónkban egyre nyilvánvalóbb, hogy semmilyen kisebbséggel nem lehet önkényesen „sakkozni“. Saját maguknak kell — adott esetben önkorlátozó — álláspontjukat kialakítani. A magyar kisebbségek belső önrendelkezése felé jelentős lépés volt, hogy az elmúlt években, létrehozták saját politikai szervezeteiket. Ezek demokratikus deficitjét főként pontosan nemzeti kisebbségi minőségükben átélt, hátrányos helyzetük eredményezi. A demokratikus akarat kinyilvánítása, valamint a kisebbségi egyenjogúság előrehaladása tehát feltételezi egymást. Mindezek gyakorlati érvényesítése érdekében a magyar külpolitika nyomást gyakorolhat a környező országokra a kisebbségi jogoknak a korlátozott önrendelkezés alapján történő biztosítása érdekében, lépéseket tehet kisebbségi garanciákat rögzítő kétoldalú megállapodásokmegkötésére, illetve állandó diplomáciai készenlétben lehet a nemzetközi regionális, európpai kisebbségvédelmi mechanizmusok létesítése terén. KÜLPOLITIKA ÉS KISEBBSÉG Temesvári ÚJ SZÓ --------- : ■ ------ 3 -»-fal Egy magántaxis hétköznapja Előreláthatatlan okok kényszerítettek arra, hogy taxiba üljek. A villamosmegállóban eltöltött bő félórás várkozása után, csak egy karmozdulatomba került, s a jólfűtött kocsi máris száguldott velem úticélom felé. A sofőr, egy középkorú, sovány testalkatú férfi, csak lopva pillant rám a szeme sarkából, miközben én a közszállítási vállalatot szidom, s gondolatban próbálom kiszámolni, hogy mennyibe is kerül majd a taxival való furikázás. — Előre bejelentem, hogy az út 300 lejbe kerül — mondja, mintha kitalálta vona gondolataimat. Ha nem felel meg, vagy nincs elég pénze, máris megállok. Intek, hogy semmi gond, s a nagyobb nyomaték kedvéért kihalászom pénztárcámból az öszszegnek megfelelő, gyűrött, kopott pénzjegyeket. — Tudja, már többször meg jártam — mentegetőzik a pénz láttán — , ezért szeretem mindjárt az út elején tisztázni a dolgokat. Manapság rengeteg a rossz szándékú ember, s nem engedhetem meg magamnak, hogy átverjenek — Nem mesélne el néhány esetet? — próbálom szóra bírni, miután elárulom, hogy újságíró vagyok. A derék taxisofőrnek úgy látszik nem kell sok buzdítás. Csak arra kér, ne közöljem kocsija rendszámát. — Többször is megtörtént, — mondja —, hogy megérkezve az úticélhoz, az utas kipatant az autóból és elszaladt. Csak egyszer próbáltam meg belekapaszkodni az egyiknek a kabátjába, de úgy visszarúgott, hogy rögtön el is enghetem. Azóta nem próbálkozom ilyen módszerekkel, inkább jobban megnézem, hogy kit veszek fel. Igaz, a látszat sokszor csal és így is érhetik meglepetést az embert. A múltkor például egy jólöltözött hölgy, pénztárca helyett gázsprayt vett elő táskájából és azzal fenyegetve próbált lelépni. Én azonnal, rátapostam a gázpolásra és a fenyegetésre fenyegetéssel válaszolva tudattam vele, hogy meg sem állok a rendőrségig. A hölgy belátta, hogy menet közben nem tehet semmit, mert fennáll a balesetveszély. Meg aztán én is tudtam azt, hogy autóban nem lehet sprayt használni. Ilyen zárt helyen rá is hatással lett volna a permet. Szóval, látva a fordulatot, nagyon megijedt, duplán akart fizetni, a végén már sírt is, csak tegyem le. Megesett a szívem rajta, elengedtem. — Látom, ön is fel van fegyverkezve — intek a műszerfal alól kikandikáló gumibotra. — A, ez is csak olyan ijesztő. A kocsiban szűk a hely, nem sok hasznát veszem. De azért nyugodtabb vagyok, ha tudom, hogy kéznél van. — Honnan szerzett rendőri gumibotot? — A Forradalom után vásároltam egy alaktól, 100 lejért. Akkor csak úgy ,szouvenire-ként, nem gondoltam, hogy egy szép napon elmaradhatatlan útitársam lesz. — Voltak még más kellemetlen esetei is? — Igen, egy másik alkalommal komoly kinézetelű férfit vettem fel, s csak miután beszállt, éreztem, hogy ivott. Talán egy kicsit nevetséges, de vele azért gyűlt meg a bajom, mert nem akart kiszállni. Azt mondta, kedve van sétálni, s addig megyünk, — mindegy merre —, míg ki nem ürül a benzintartály. Fizetésről természetesen, hallani sem akart. Feltett kézzel könyörögtem neki, mondtam, hogy hazaviszem ingyen, csak hagyjon utamra. Úgy 100 kilós lehetett, nem lökhettem ki a kocsiból. Félórás huzavona után végre kikászálódott, de akkorát csapott az öklével a kocsi tetejére, hogy behorpadt a helye. örültem, hogy nem én kaptam. — Mióta űzi ezt a szakmát? — Amíg volt munkahelyem, csak félnormával dolgoztam. Az összeg azonban vállalatunkban létszámcsökkentés volt, s azt mondták, mivel úgyis taxizok, meg tudok élni, hát kitettek, de kerülöm az éjjeli műszakot. Azóta egész normával dolgozom. igaz, éjjel jobban lehetne keresni, de a rizikó is nagyobb. Így magányosan, ahogy én dolgozom nagyon nehéz. —’ Miért nem állt be egy társaságba? — Nem könnyű bekerülni a jól történő társaságba. Meg aztán adóvevő készülékre sem futná, a feleségem is kevés fizetést kap, két gyermekünk van. Amióta kitettek munkahelyemről, nincs se vasárnapom, se hétköznapom. Csak kemény, szürke hétköznapok... Közben már megérkeztünk az úticélhoz, s én szinte megfeledkeztem arról, hogy sietős a dolgom. Elgondolkodva szálltam ki, s a kék taxi néhány pillanat múlva, már elveszett a szürkületi félhomályba. T. Miklós László