Temesvári Új Szó, 1992. október-december (4. évfolyam, 706-764. szám)
1992-10-01 / 706. szám
1992. október 1 MOST AZ IDEJE... A gyümölcsösben • Itt a diószüret ideje. Óvatosan verjük le a gyümölcsöt, ne törjük össze a lombot, mert könt leverhetjük a termőrügót is, ami viszont a jövő évi termésünk rovására mehet. A lehullott diót azonnal szedjük öss£e és tisztítsuk meg a zöld héjától. Ha a héj nehezen válik le, akkor rakjuk őket halomba, kissé öntözzük meg, majd takarjuk le fóliával. 2—3 napi füllesztés után a héját már könnyen leválaszthatjuk a dióról. A padláson, vagy száraz kamrában ezt követően minél előbb szárítsuk meg, nehogy megdohosodjon. 16 Az idősebb fák közül szórjuk el a foszfát- és kálium tartalmú műtrágyát (fánként öszszesen 1 kg vegyes műtrágyát, és bokronként 4000 dkg-ot. Amint időnk engedi, megkezdhetjük a kert talajának felásását. Az alma- és körtefák törzséről, ha raktunk, véglegesen szedjük le és égessük el a hernyófogó öveket. Korai termesztésre, a földie ágyásból kiemelhetünk nél/ fejlettebb tövet. Cserépbe ültetve, ha az első fagyok után bevisszük a szobába és a szobanövények közé állítjuk, kora tavasszal, termésével nagy örömet szerezhetünk gyermekeinknek A fertőző, rothadó gyümölcsöt ne vigyük komposzttelepre, mert elősegítjük a rajta megtelepedett károsítók áttelelését. 0i A gyümölcs tárolására lehetőleg tiszta, hűvös helyet válasszunk, amelyet előzőleg alaposan fertőtlenítettünk és kimeszeltünk.• Már feltétlenül időszerű az őszi gyümölcsfatelepítésre való felkészülés. Ássuk ki a gödröket. (legalább 2—3 héttel ültetés előtt), lássuk el alaptrágyával, gödrönként 5—6 kiló istállótrágyát, vagy fél-fél kiló foszfát és 0,5 kg káliumtrágyát használjunk, és húzzuk vissza a talajt a gödörbe, úgy, hogy a felső réteg kerüljön a gödör aljára. A CSEMEGESZŐLŐ ELTARTÁSA ■ a csemegeszőlő tárolására alkalmas helyiséget is gondosan takarítsuk ki, meszeljük ki, mossuk fel, és kénezzük. Raktározásra a legalkalmasabb fajták a vastaghúsú, a keménybogyójú, kései érésű Italia, Hamburgi muskotály, Afuz-Ali és mások. A sérült, rothadó bogyókat már szedés közben csípjük ki a fürtből. 5—6 kilóig eltartható papírral bélelt kisebb méretű ládában. 1—3 kilóig fóliazacskóba is, ládába helyezve, vagy felakasztva. De eltartható úgy is, hogy egy darab venyigével együtt vágjuk le a fürtöt és így akasszuk fel polcokra. Padlásra kiterítve is jól eláll. Kisebb mennyiséget (néhány kimondottan szép fürtöt) érdemes venyigedarabbal együtt levágni és vízzel teli pohárba állítani, a venyige felső végét parafinozzuk be, így akár karácsonyig is szép duzzadtak maradnak a szemek, nem fonnyadnak meg. Hasonlóképpen eltartható, ha a venyige két végét egy egy burgonyagumóba szúrjuk. ÁLLATVÁSÁR Temesváron, az elmúlt heti állatvásáron a 6 hetes malac párjáért 10.000 lejt, a 7 hetesekért 12.000 lejt, a 8 hetesekért pedig 13.000 lejt kértek. A 100 kilós sertést 28.000 lejre tartották. A hizók kilójáért,élősúlyban 300—350 lejt kértek A kecske 10.000 lej, a gidó 7.000 lej és a gidós kecske 15.000 lej volt. A lovak ára valamivel alacsonyabb, mint a nyár folyamán volt. 250.000—350.000 lejre tartották őket. A MiZDA Szerkeszti: I. MADARÁSZ SAROLTA A várva-várt őszi eső is megérkezett (Rácz F. Kornél felvétele) Jelcin Achilles sarka? Már az is világpolitikai súlyú vitatéma: kik voltak Moszkvában azok, akik rábírták Jelcint arra, hogy az utolsó pillanatban lemondja tokiói útját, vállalva annak elkerülhetetlenül hátrányos következményét? S milyen okokból? Ebben az összefüggésben a leggyakrabban a szovjet múlthoz és az orosz nagyhatalmi nagysághoz kötődő konzervatívokat emlegetik. Magyarázatkéntpedig egyaránt hangoztatnak-első gazdasági bajokat, amelyek nélkülözhetetlenné teszik az orosz elnök jelenlétét a Kremlben, s a Jelcint fenyegető átlagos életveszély-forrásokat Japánban. Fiként azonban — egyébként érthetően — mind gyakrabban találgatják: mi lenne a hazai következménye annak, ha Jelcin akár a legkisebb engedményt is tenné japán partnereinek az orosz igazgatás alatt álló, de Japán által makacsul visszakövetelt Kuril-szigetek jövőjét illetően? Az volt az első washingtoni reagálás a világhatalomnak számító két szomszéd vár közötti hirtelen incidensre, hogy csak Moszkvában prüszkölnek majd a japán orosz lehűléstől vagy máshol is? Joggal. A közeli jövőben Jelcin nemigen számíthat Japán gazdasági segítségére. Ha fokozódik a zavar főleg Oroszhonban, az menthetetlenül kellemetlen világpolitikai szempontból is. Kiderült: — több szovjet elődjéhez hasonlóan — az orosz Jelcinnek is Achilles-sarka a négy Kuril-sziget, s ezen,a kényes ponton most, találat érte. Figyelhet a világ, mennyire lesz nehéz számára a gyógyulás? Kocsis Tamás Temesvári ÚJ SZÓ --------- ------------- 3 oldal SPORT • SPORT - SPORT # SPORT 3 SPORT 0 Sport EURÓPAI LABDARÚGÓ KUPÁK A Poli súlyos vereséget szenvedett Madridban A spanyol fővárosban kedden este került sor a Real Madrid — Temesvári Politehnica UEFA Kupa visszavágó mérkőzésére. A Temesváron 1:1 arányú döntetlennel véget ért találkozó után a diákcsapat szurkolói izgalommal várták a második mérkőzést. Aki továbbjutást várt a Pollitól, az ismét meggyőződhetett arról, hogy a labdarúgásban nincsenek csodák. Tudtuk, hogy a hatszoros BEK győztes Real Madrid jóval erősebb, mint temesvári ellenfele. A spanyol együttes ezt főleg a visszavágó mérkőzésen igazolta, amelyen szinte állandóan kezdeményezett és fergeteges támadásokkal tette próbára a vendégek védelmének tudását. A madridi találkozó végül is a Real 4:0 (1:0 arányú megérdemelt győzelmével ért véget, amely bekerült a második forduló mezőnyébe. A Poli csapata Madridban nem állt be védekezni. A temesvári fiúk igyekeztek gyors ellentámadásokat is indítani, amelyekkel azonban csak 2-3-szor veszélyeztették komolyabban a hazaiak kapuját. Cue két lövését a spanyol kapus nehezen hárította. A Poli védői jól kezdték a mérkőzést. Az első félórában nem kaptak gólt. Az első gólt Alfonso fejelte, aki Temesváron is fejjel juttatta a labdát a hálóba. Szünet után többször bizonytalankodtak a temesvári védők. A Real Madrid egyre erőteljesebben támadott, s mezőnyfölénye újabb három gólban (Enrique, Esmaider és Michel) jutott kifejezésre. A mintegy 35 000 főnyi közönség előtt lezajlott találkozón a Poli a következő összeállításban szerepelt: Toma — Varga, Csík, Andreas (a 45. perctől Macavei), Stoicov, Crăciun, Roşu, Diaconescu, Octavian Popescu (a 60. perctől Aleşan), China, Cuc. A Poli tehát, elbúcsúzott az európai kupáktól A csapat mégis elismerést érdemel azért, hogy lehetővé tette a temesvári focirajongóknak, hogy egy olyan patinás csapat játékát láthassák, mint a Real Madrid. Akárcsak a Real Madrid — Temesvári FC Politehnica mérkőzésen, a Bukaresti Steaua — Dublini Bohemians találkozón is négy gólt látott a közönség. A Kupagyőztesek Európa Kupája keretében a fővárosban lezajlott mérkőzésen a Steaua remek játékkal 4:0 (3:0) arányban múlta felül a Bohemianst. Mivel a Dublinban sorra került első találkozó 0:0 arányú döntetlennel ért véget, a második fordulóba a bukaresti csapat került. A Steaua megérdemelten jutott tovább mert szervezettebben és eredményesebben támadott. A gólokat Andrási a 26. és a 33. percben, továbbá Vlădoiu a 44. percben és Ion Viorel a 85. percben lőtte. Más eredmények (a kiemelt csapatok jutottak tovább). BEK: Bukaresti Dinamo — Kuusysi Lahti 2:1 (összesített eredmény ). KEK: Bécsi Admira Wacker — Cardiff City 2:0, Aarhus — Stockholmi AIK 1:1, Limasszoli Apollon — FC Liverpool 1:2. UEFA Kupa: Kaiserslautern — Reykjavik Fram 4:0, Isztambuli Galatasaray — Katowice 2:1, Anderlecht — Hibernian 1:1, Koppehagai Frem — Neuchâtel Xanax 4:1, Derry City — Arnhem 1:2, Moszkvai Torpedo — Manchester United (hosszabbítás és tizenegyesek után) 4:3, Auxerre — Plovdivi Lokomotiv 7:1, Dortmund — FC Floriana 6:2, Anorthosis Famagusta — Torinói Juventus 6:4, Plovdivi Botev — Isztambuli Fenerbahcse 0:0, Krajovai Universitatea — Sigma Olomouc 1:3 (összesített eredmény). MEGYEI FUTBALLBAJNOKSÁG AZ ÚJVÁRI CSAPAT FÖLÉNYESEN GYŐZÖTT Újvári Gloria — Deniai Unirea 11:2 (4:0). A megyei labdarúgó-bajnokság 6. fordulója keretében lezajlott találkozón sportszerű küzdelem folyt. A jól bíráskodó Ioan Manciu játékvezetőnek egyszer sem kellett felmutatnia a sárga, vagy a piros lapot. A szép környezetben fekvő, jól karbantartott pályán lebonyolított mérkőzés tetszett a közönségnek, amely soraiban nemcsak helybeli, hanem a szomszédos falvak (például ótelekiek) focirajongóit is felismertük. Vajda Pál, az újvári együttes vezetője büszke lehetett csapatára, amely nemcsak sportszerűségből, hanem gól rátörő és eredményes játékból is jelesre vizsgázott. A gólszerzők közül Vajda Zoltán háromszor, Teaci és Constantinescu kétszer, Silaghi Aurelian, Pop, Cojocaru és Uliade, illetve Dobrovolszki és Ivanias egyszer talált a hálóba. A Ioan Manciu, Mihai Moldovan és Nicolae Năroiu játékvezető-hármas által irányított mérkőzésen a csapatok a következő összeállításban szerepeltek. ÚJVÁR: Prodan — Adrian Silaghi, Aurelian Silaghi, Frisecaru, Cicio, Pop, Constantinescu, Teaci, Cojocaru,Vajda Zoltán, Irleadc (Schmidt). DEXTA: Rákóczi — Horodic, Pavel Petruţ, Szakács, Brenner, Ionel Petruţ, Radu Dobrovolszki, Baniaş, Stoia, Novak (Jánosi). A megyei labdarúgó-bajnokság 6. fordulójának eredményei, rangsorai és a következő forduló mérkőzései. I. csoport: Nagyjécsa — Nagyteremia 2:1, Óbesenyő — Csanád 7:1, Karány — Nagykomlós 4:2, Lovrin — Gyertyámos 2:0, Lunga — Nagyszentmiklósi Vointa 3:0. A Lenauheim — Grabác mérkőzésre csütörtökön, október 8-án, 15 órakor kerül sor. A bogárosi csapat erőgyűjtő volt. A következő forduló — vasárnap, 11 órakor: Nagyszentmiklósi Vointa— Karány; 15 órakor: Gyertyámos — Sámfalva, Nagykomlós — Lovrin, Csanád — Lunga, Grabác — Óbesenyő, Nagyteremia — Lenauheim; 10 órakor Bogáros — Nagyjécsa. II. csoport: Csákova — Birda 9:0, Újvár — Denta 11:2, Tógyér — Gilád 0:2, Dinnyés — Kócsa 5:3, Macedónia — Mánusarul 1:1, Bánlak — Temesvári Multim 5:2, Újpécs — Temesság 3:0. A pazori csapat erőgyűjtő volt A következő forduló — szombaton, 11 órakor: Temesvári Multim — Újpécs; 15 órakor: Mánusarul — Bánlak. Vasárnap, 15 órakor: Temesság — Csáková, Kócsa — Macedónia, Gilád — Páráé, Denta — Tógyér, Birda — Újvár (a gátaljai pályán). A dinynyési csapat erőgyűjtő. III. csoport: Electromotor — Medves 6:1, Rékás — Janova 2:1, Felsőbencsek — Marzsina 3:4, Újmosnica — Bélinc 2:1, Lugosi Victoria — Szakálháza 8:1, Buziás — Facsád 3:0. Az Electrobanat és a Gyarmatai Szőlők csapata erőgyűjtő volt. Kádár csapatát kizárták a bajnokságból, mert több mérkőzésen nem jelent meg. Eredményeit semmisnek nyilvánították. A következő forduló — szombaton, 15 órakor: Facsád — Electromotor, Janova — Felsőbencsek, Electrobanat — Gyarmatai Szőlők. Vasárnap, 10.30 órakor: Bélinc — Lugosi Victoria; 11 órakor: Marzsina — Újmosnica, A Szakálháza — Buziás mérkőzésre, szerdán, október 7-én. 16 órai kezdettel kerül sor. A rékási és a medvesi csapat erőgyűjtő. Oargă Ioan 1Gyertyámos 640214: 88 2.Voința 640214: 98 3.Nagyjécsa 531120: 67 4.Lovrin 531114:107 5.Óbesenyő 631215:167 6Valkány 530221:106 7.Karány 530217: 96 8.Lunga 530211: 96 9.Grabác 521212:105 10.Nagyteremia 620418:111 11 Nagykomlós 620410:111 12.Sárafalva 420210:124 13.Bogáros 5113 6:133 11.Csanád 611412:393 15.Lenauheim 5104 9:262 1.Újpécs 650120: 310 2.Gilád 540118: 48 3.Csákova 640219:108 4.Dinnyés 632114:118 5.Multim 631223:147 6.Bánlak 631212: 97 7.Temesság 622210: 86 8Parác 530211:116 9.Kócsa 621325:145 10.Újvár 521218:105 11.Tógyér 5212 6:105 12.Manusarul 612312:124 13.Denta 5113 8:233 14.Macedonia 6024 4:252 15.Birda 5005 4:400 1.■Victoria 66 0035: 712 2.Buziás 66 0035: 712 3.Gy. Szőlők 53 1116: 77 4.Belinc 53 1113: 77 5.ELBA 43 10 9: 47 6.Újmosnica 63 0311:156 7.Szakálháza 52 0314:164 8.Rékás 52 03 9:114 8.Marzsina 41 12 5:103 10.Felsőbencsek 61 14 9:183 11.Janova 41 03 4: 52 12.Medves 51 04 8:132 13.EMT 51 04 10:212 1.Facsád 61 05 8:192 Az A-osztályú férfi kézilabdabajnokság hétközi fordulójában, a vendéglátó Temesvári Politehnica értékes győzelmet aratott: 24:23 (12:14) arányban múlta felül a többszörös országos bajnok Steauát. Otto Heel és Ioan Negovan edzők tanítványai remekül játszottak és megérdemelten győztek A temesvári együttes tagjai közül Alexandru Matei 9 és Dan Petru 8 ponttal járult a győzelemhez. Mérkőzések, események Krajován október 1. és 4. között kerül sor Románia Nemzetközi Asztalitenisz Bajnokságára, amelyre 16 ország válogatottja jelentette részvételét. Többek között Franciaország, Németország, Belgium, Bulgária, Horvátország és Oroszország csapatának tagjai küzdenek a dobogós helyekért. A román válogatottból nem hiányzik a világhírű Otilia Badescu, Emilia Ciosu, Adriana Năstase-Simion és Maria Bogoslav. A Szatmári Voinţa-Flamura asztalitenisz-csapata nagyszerűen kezdte az 1992—1993. évi európai kupavetélkedőket. A Nancy Evans Kupa keretében 4:0 arányban legyőzték a vendéglátó Ravennai Catiglionát (Olaszország). A szatmári együttes a következő mérkőzésen a csehszlovákiai Brudek Nistek gárdájával méri össze ügyességét.