Heti Új Szó, 1995. január-március (1. évfolyam, 2-14. szám)

1995-01-07 / 2. szám

20 hetű­# szó HETI Függetlenifi SZÓ ín Dánsági újság is­ Megjelenik minden pénteken Főszerkesztő: Graur János Felelős szerkesztők: Oberten János, Pataki Zoltán Rovatvezetők: Dudás József, Madarász Sarolta, Mandics György, Miklós László Állandó munkatársak: Bálintfi Ida, Joó Imre, Kovách Éva, Kiss Anikó, Molnár Ágnes, Pataki Géza, Rácz F. Kornél (fotós) Sipos Erzsébet, Sipos János Tördelőszerkesztők: Lázár Ildikó, Nemes Gabriella Kiadja a Reflex Kft. Ügyvezető: Makkai Zoltán Titkár: Miket Stela Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1900 Temesvár, az 1989-es Forradalom útja 8-as szám telefon: 056/196708 (fax), 133142. Készült: a t®1"­ ÚJ SZÓ fényszedő műhelyében Nyomtatott: S.C. " HELICON" BANAT S.A., Aradi út 1. sz. alatti offset nyomdájában. Index: 40373. Előfizethető: postásoknál, postahivatalokban, lapunk szerződött kézbesítőinél és szerkesztőségünkben. Megrendelhető továbbá a mellékelt megrendelőszelvény útján (főleg Temes megyén kívül olvasóknak ajánljuk.) ________ kérjük ___ Makkai Zoltán Redacţia ÚJ SZÓ 1900 Timişoara, Bv. Revoluţiei nr.3 Csoportos megrendelés esetén minden ötödik előfizetés után havonta 1000 lejt visszajuttatunk a megrendelés ügyintézőjének. Nevezetesen: 5 előfizetésért 1000 lejt 10 előfizetésért 2000 lejt 15 b­őfizetésért 3000 lejt 20 előfizetésért 4000 lejt és így tovább. Előfizetési díj: egy hónapra 1600 + 16 lej negyed­évre 4800 + 48 lej fél évre 9600 + 96 lej egy évre 19.200 +192 lej. MEGRENDELŐ SZELVÉNY Név ........................................................ Cím ................................................. Telefon ................................................. Megrendelem a HETIS­Z SZÓ lapot 1995 január 1 . február , március hónapra, azaz a II. , III. -­ IV. évnegyedre. Aláírás .......... ................................... A temesvári népfelkelés ötödik évfordulóján a református egyház által szervezett megemlékezések egyik legtöb­bet emlegetett ünnepeltje, maga a református­­ egyház, a temesvári gyülekezet, és annak presbitériuma volt, és nem kevésbé azok, akiket Tőkés László prédikációi vallási hovatar­tozásuktól függetlenül még 89 decembere előtt a református templom falai közé vonzottak. Önkéntelenül is megfogal­mazódik a kérdés a szemlélőben: nincs-e valamiféle szerényte­lenség, ma­gamutogatás e megnyil­vánulások mögött? Nem viszi-e túlzásba a református egyház sa­ját szerepének kidomborítását? Ám alig hogy megfogalmazza e kérdéseket­ az ember, rögtön rádöbben arra, hogy már a kérdés­ felvetései ferdít, sarkít. Sarkít, mert nem lehet figyelmen kívül hagyni , hogy 89 decembere óta mégiscsak eltelt öt év, ami alatt Ion Iliescutól Gheorghe Dumitrascu szenátorig mindenkiről kiderült, hogy forradalmár múlttal ren­delkezik, Tőkés László, és a temesvári református gy­ülekezet hírneve pedig egyre halványodott, tompult, és mára már jószerével feledésbe merült. Az ország köztudatában a forradalom fogalma az események december 22.-e utáni részével társult, azzal a szakasszal, amelyik lényegében nem is volt már for­radalom. Az erőltetett agymo­sási, feledtetési folyamat része, hogy - világtörténelemben talán unikumként - a népfelkelésnek nem a kezdeti, hanem a befejezési dátumát tartják ma ünnepnek Romániában. A hivatalos megemlékezéseken már meg sem említik Tőkés László nevét, Temesvár szerepe is csak valahol úgy mellékesen, zárójelbe téve kerül az ünnepi beszédekbe, és azokon keresztül a köztudatba. Eme tudathasadásos állapot sajnos Temesvárt, mitöbb a temesvári forradalmárokat sem kerülte el. Az évfordulós ünnepi nagygyűlésre az Opera erkélyére idézték Doina Corneát, akit az ellenállás szimbólumaként őszintén, lelkesen megünnepelt a tömeg. Megérdemli, ezt senki sem vitatja, de szerintem nem az ő ellenállása vezetett a diktatúra bukásához, hanem a Tőkés Lászlóé. Azon a napon, ami­kor a diktatúrát megdöntő temesvári népfelkelést idézzük, nem lehet elmenni Tőkés László neve mellett. Márpedig őt évek óta nem hívják meg az ünnepi nagygyűlésekre. Mi több, az idén másodjára fordult elő, hogy az évfor­dulós ünnepségek előkészíté­sekor a temesvári forradalmárszervezetek vezetői azon vitatkoztak, hogy legyen­­­ valamiféle megemlékezés december 16.-án a református templom, az események kiindulópontja környékén, és arra a következtetésre jutottak, hogy ne legyen! Az egyedüli egyesület, mely kitartott a gondolat mellett - a letartózta­tottaké - kénytelen volt egyedül vállalni a szervezés terheit annak érdekében, hogy Temesvár a kezdetek évfordulóját is megy:------' ~ Ebbe a környezetbe helyezve nem tűn­het szerénytelenségnek a református egyház idei önmaga felé forduló ünneplése. Tőkés László, és a református egyház négy éven keresztül annak az érzésnek a felt­lliő pillanatáról beszélt, amikor a lelkészét védő magyar gyülekezet mellé a románok is felsorakoztak, amikor a "Deșteaptă-te române"-t énekelte az utcán tüntető tömeg. Szerény volt. Elhallgatta, hogy ahhoz, hogy csatlakozni lehessen, előbb a gyülekezetnek kellett összegyűlni. Nem mutogatta magát, mert titokban talán azt remélte, hogy mások fognak rámutatni. Ma pedig elkeseredetten álla­píthatja meg, hogy ezzel is a történelem­hamisítást szolgálta. Nemrég maga a 89-es eseményeket vizsgáló szenátusi bizottság elnöke, Va­lentin Gabrielescu szenátor jelentette ki, hogy lé­nyegében véletlen­­szerű, hogy Temesvá­ron, Tőkés László ka­puja elől indultak az események, tudniillik 89-ben már annyira feszült volt a helyzet, hogy akár egy villamosmegálló tumultusából, vagy egy hús, vagy ke­nyérsorból is kirobbanhatott volna a forradalom. Hogy az ország többszázezer hús-, kenyér- és tejsorában nem robbant fel,­ népfelkelés, és a református teme­ mellett kirobbant, annak objektív­­ gyarázata van. Mégpedig az, hogy a temesvári református egyház nem 89 de­cemberében kezdte az ellenállást, hanem legalább egy évvel korábban. Tőkés László harca a kommunista hatalomnak behódolt püspök, és közvetve a diktatúra ellen a református gyülekezet harca is volt, és ez a harc megedzette, megacé­lozta a közösséget. Mega­célozta, hiszen 89 nyarától kezdődően hétről hétre töb­ben kellett vállalnia. Előbb csak azt, hogy igazoltatják, miután kijön a templomból, később azt, hogy sok csa­ládtagját kidobják állásából, vagy az ország távoli tájai­ra helyezik át. Szeptember­ben Újvárosi Ernő szemé­lyében már mártír­hőse is van az ellenállásnak. Meg­gyötört holttestét a Temes­vár melletti Vadászerdőben találták meg. Októbertől már rendőr­kordon között lehetett bemenni az istentiszteletekre. A gyülekezet vállalta,, sőt egyre elszántabban, és­ egyre nyíltabban vette fel harcát, és ami lényegeben egyre gyarapodott nemcsak a református, hanem római­katolikus, izraelita és neo­­protestáns hívekkel is. Gyarapodott, mert Tőkés László prédikációját meg­hallgatni az ellenállásnak volt egy formája. E gyüle­kezet az egyéves fejlődés során 89 decemberében már egy olyan szintre jutott,, ahonnan csak egy lépés volt a népfelkelésig. Akik nem járták ki ezt az iskolát, akik nem mentek át ezen a pszicho-trénin­gen, aligha jutottak volna el a félelem leküzdésében oda, hogy a hatalommal dacoló lelkészüket megvédeni december 15-én köréje gyűljenek. Ez a küzdelem szélmalomharc volt, mely a más nemzetiségűek csatlakozása nélkül a G­yülekezet tagjai számára tragikus kvetkezményeket vont volna maga után. A más vallásúak, más nemzetiségűek érdeme, hogy csatlakozván a református gyülekezethez a közvetetten rendszerelle­nes megmozdulást közvetlenül rendszerel­lenessé alakították, a Tőkés László meg­védésére felhalmozódott energiát a dikta­túra ellen fordították. Ehhez azonban szükség volt a református gyülekezet és a temesvári magyarság példaadására. Gazda Árpád A SZÍ­NYSÉG BŰNE

Next