Heti Új Szó, 1995. április-június (1. évfolyam, 15-27. szám)
1995-06-24 / 26. szám
MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET KÖTHETI# SZÓ Szekernyés János 16M65VÁR Kövei Hajdanán a Bega partjától a józsefvárosi piactérről a Belváros felé tartó útig, amely a századfordulón Kossuth Lajos nevét viselte (napjainkban: Tineretti sugárút) terjedő hatalmas telek, a Bonnaz utca jobb oldalán Johann Sailer, gazdag és tehetős patrícius tulajdonát képezte. A Begán, a Tiszán és Dunán saját uszályhajói jártak, amelyek a Bánságból főleg gabonát és vágómarhát szállítottak Magyarország és Ausztria közelebbi és távolabbi kikötőibe. A Bega-parti város tekintélyes, világlátott polgárai közé tartozott, aki - miként azt a kiváló helytörténész, Schiff Béla kiderítette - még Anglia fővárosáig, a ködös Londonig is eljutott. 1848 tavaszán, a forradalmi események légkörében a rend és csend fenntartására megválasztott és beiktatott közbiztonsági választmányban Oszvald György, Popovits Zsigmond s Weid Wenzel oldalán a városi polgárságot képviselte. 1848 június 6- án a 120 fős városi tanács tagjává választották. Az ostromállapot kihirdetésekor a várfalakon belül maradt. A polgárság nevében Johann Sailer írta alá a császárhű Georg von Bukowina tábornok parancsára kibocsájtott öt-, tíz- és húszforintos névértékű utalványokat, amelyek fizetőeszközül szolgáltak a magyar honvédseregek által körülzárt, 107 napon át ostrom alatt tartott - sok nélkülözésnek kitett - osztrákpárti katonai erődítményben. Johann Sailer volt a tulajdonosa a Begára "kirugó" Arany Horgonyhoz címzett régi háznak és vendéglőnek is. A nevezetes épületet s a négy utca határolta telket, amelyet a XIX. század utolsó harmadában parcelláztak s jórészt kiárusítottak leányai, Szeder Johanna és Szeder Kudlich Erna örökölte. Századunk legelején a Bonnaz utca 21-23. szám alatti ház Seiler Karolina és Sailer Emma tulajdonát képezte. A hivatalos iratok, a telekkönyvi bejegyzések sem következetesek a családnév írásában, lajstromozásában. Mindkét fenti változattal találkozhatunk a megsárgult régi aktákban. A régi, szerényebb méretű és külsejű épület helyére a századforduló éveiben emelték a napjainkban is látható többszintes épületet, amelyet a hagyományőrzés jegyében s a homlokzatán ékeskedő házjel okán Horgony-palotának neveznek a temesváriak. Földszintjén századunk elején a Lash Jakab vezette a "Horgonyhoz” címzett kocsma és kávéház üzemelt. A későbbi évtizedekben is különböző vendéglátóipari, kereskedelmi vállalkozások vagy kisiparos műhelyek foglalták el a saroképület alsó traktusát... A két utcára néző bérház s a szomszédságában elterülő telkek, a későbbiekben Prohaszka Ede tulajdonába kerültek. A gyárvárosi molnár három fia - Oszkár, Ede és Viktor - valóságos malombérlő és malom A HORCOKIV-PALOTA tulajdonos dinasztiát alkottak és teremtettek. Id. Prohaszka Ede kezdeményezésére 1863-ban létrejött műmalom Részvénytársaság megszerezte és korszerűsítette a Jánosmalmot. A XIX. századmásodik felében lépésről lépésre haladva sikerült érdekeltségükbe vonni a György-, a Mihály-, a Miklós- és a József-malmokat valamint a Szabolyásza vize által hajtott Gyürki-féle malmot is. Fokozatosan felszámolták a város különböző pontjain, a Bega-ágak mentén elszórtan üzemelő vízimalmokat s nagyteljesítményű gőzgépekkel, majd villanymotorokkal hajtott hengermalmokat építettek helyettük. Id. Prohászka Ede 1892-ben bekövetkezett halála után különösen a kereskedelmi iskolai tanulmányokat végzett Prohaszka Oszkár tett sokat a családi vállalkozás megalapozása, felvirágoztatása s naggyá növelése érdekében. Az 1880-ban született Prohaszka Viktor, aki a két világháború közötti időszakban a temesvári műmalom-konszern társigazgatójaként a zsombolyai hengergőzmalmot vezette, a grazi kereskedelmi iskola elvégzése után hoszszabb időn át külföldi malmoknál praktizált, hazatérte után pedig részletes tervet dolgozott ki a Gyárváros területén szertefolyó Bega-ágak lecsapolására illetve ésszerű s közhasznú csatornázására. Főleg a malomkonszern élén vezérigazgatóként álló és számos más vállalkozásba is bátran belevágó Prohaszka Ede rátermettségének, szervezőkészségének eredményeként lendültek erőteljes fejlődésnek, századunk első évtizedeiben az érdekeltségükhöz tartozó bánsági műmalmok, amelyek Ausztriába, Németországba, Hollandiába, Franciaországba s Angliába exportálták a kiváló minőségű lisztet. A Horgony-palota melletti, homlokzatával a Bega balsorra néző bérházat immár a Prohaszka-család építette. A saroképület Bonnaz utcai oldalán rendezték be s nyitották meg huszas években "Prohaszka Ede Fiai” a Ford gépjárműgyár bánsági képviseletét, javítóműhelyét és cserealkatrész lerakatát. A Bonnaz utca 21. szám alatt Ford automobilokat és Fordson-traktorokat vásárolhattak az érdeklődők. A "speciális javítóműhely" akkumulátor töltőteleppel is föl volt szerelve. Még a régi Sailer féle horgonnyal megjelölt ház közelsége folytán hivatalosan is Horgony-hídnak nevezték hosszú időn át a Bega fölött átvezető, az Úri és a Bonnaz utcákat összekötő gyalogos- és jármű átkelőt. Kezdetben - miként a város számos más pontján - a terebélyesedésnek lendült Józsefváros ezen az egyre forgalmasabbá váló helyén, is komp biztosította a Begán való átkelést. A Szeged-Temesvár vasútvonal felavatása, a józsefvárosi indóház felépülte nyomán megélénkült forgalom azonban szükségessé tette egy fahíd verését a Bega-csatorna két partja között. Kezdetben az 1868- ban megindított lóvasút pályája nem itt, hanem az egykori Bem (ma Vacarescu) és Gorove (később: Bolintineanu) utcákat összekötő Bem-hídon vezetett az állomás irányába. Mihai Opris adatai szerint a korábbi fahidat 1871-ben váltotta fel egy masszívabb vashíd, amelyet 1891-ben egy újabb, korszerű szerkezetű vashíd követte, utóbbiról komoly város és részettörténeti szakmunkák egyértelműen azt állították, hogy tervei A.G.Eiffel párizsi irodájában készültek volna. A temesvári hidak históriáját körültekintő alaposággal felkutató Jancsó Árpád mérnök a közelmúltban pályadíjjal jutalmazott szakdolgozatában kimutatta,hogy a Horgony híd s a világhírű francia mérnök közötti kapcsolat megalapozatlan koholmány, a "városi folklór” szájhagyomány útján széthintett és átörökített kitalációja. A hidat, amelyet a későbbi években a villamosforgalom zavartalanságának biztosítása céljából ki is szélesítettek, magyar mérnök tervezte. Egy szép, a lokálpatrióta szíveket ugyancsak melengető legendáról - Jancsó Árpád szerint - végérvényesen le kell mondanunk. Mivel az ipartörténeti relikviának számító műtárgyat a két világháború közötti időszak nem tartották kellőképpen karban, nem festették le négyöt évenként rendszeresen, a harmincas évek elejére Temesvár egyik legrégebbi vashídja teljesen átrozsdásodott, s veszélyessé vált a villamosforgalom s a kocsiközlekedés számára. A Déli Hírlap 1931 december 3-i számában Adrian Suciu mérnöknek, a városi műszaki osztály vezetőjének szavait idézve arról számolt be, hogy a "városi mérnökség már meg is kezdte a hídnak az átépítését és az íveket egymás után cserélik ki a forgalom megakasztása nélkül”. Fél évvel később a Vuchetich Endre szerkesztette temesvári napilap pedig azt adta olvasói tudtára, hogy " elkészült az új Horgony-híd, amelyet a többi híddal együtt nem festeni, hanem metalizálni fognak". Mihai Opris Tenesvár monográfiája szerint 1941-ben konszolidálták az évek múlásával egyre rozzantabbá váló Horgony hidat, amelyet aztán 1944 nyarán szétbombáztak a szövetséges repülőgépek. A forgalmat a Begán rövid ideig ismét komp, majd egy ideiglenes pontonhíd illetve azt azt felváltó fahíd biztosította. A napjainkban a Horgony palota előtt átívelő forgalmas vasbetonhidat 1956-57-ben építették. Tesitesvöí'JA-ssefv'iifiJS A temesvári Horgony-palota századunk elején Előtte a régi vashíd, amelyről az a tévhit terjedt el, A.G.Eiffel francia mérnök tervezte volna... hogy