Heti Új Szó, 1999. április-június (5. évfolyam, 13-25. szám)

1999-06-18 / 24. szám

“A Kolozsvári Nyilatkozat... ” (folytatás a 3. oldalról)­ ­ A Kolozsvári Nyilat­kozat tervezet bevezetőjében szó esik a 10 évvel ezelőtt aláírt budapesti Magyar- Román nyilatkozatról, amelynek tartalmával teljes mértékben egyetértenek a potenciális aláírók. Milyen lényeges gondolatokat tartal­mazott a Bp.-i Magyar- Román nyilatkozat és kik voltak azok a prominens személyiségek, magyar és román (emigráns) részről, akik aláírták?­­ A Budapesti Magyar- Román Nyilatkozatot 1989. június 16-án, az 1956-os forradalom áldozatainak em­lékére szervezett gyászün­nepség alkalmával fogal­mazták meg neves román és magyar ellenzéki szemé­lyiségek. A magyar aláírók közül többen a kilencvenes években is jelentős közéleti szerepet játszottak, így Bíró Gáspár, Csoóri Sándor, Für Lajos, Jeszenszky Géza, Molnár Gusztáv, Kulin Fe­renc, Mészöly Miklós, Göncz Árpád, Mécs Imre, Szentiványi István, Szabad György vagy Vásárhelyi Miklós neve mindenképp megemlítendő. A román aláírók közül pedig minden­képp utalnom kell Mihnea Berindei, Ariadna Combes, Ion Vianu, Dinu Zamfires­­cu, Doru Braia, Matei Ca­­zacu, Paul Goma, I.Mihály király, Virgil Ierunca, Eu­­géne Ionesco vagy Monica Lovinescu nevére. A nyi­latkozat akkor született, a­­mikor a Ceausescu-diktatúra érezhetően végnapjait élte, s új alapot kívánt teremteni a román-magyar együttműkö­déshez a körvonalazódó de­mokratikus európai átrende­ződési folyamatban. A de­mokratikus elkötelezettség kinyilvánítása mellett van azonban egy további fontos gondolata ennek a nyilat­kozatnak, amelyet a kilenc­venes évek során leginkább­­ bíráltak román politikusok. Ez kimondja, hogy Erdély­nek, mely az egymást köl­csönösen kiegészítő kultúrák földje volt és maradt, a kulturális és vallási pluraliz­mus modelljévé kell vál­nia... Biztosítani kell mind­egyik nemzet jogát az autonóm politikai képvise­lethez és a kulturális au­tonómiához.” A Kolozsvári Nyilatkozat ehhez a gondo­lathoz nyúl vissza, s a rendszerváltás tíz évének távlatából egy olyan alap­vető alkotmányreformot ja­vasol, amely megoldás lehet mind a román állam szerke­zeti válságára, arra az e­­gyenlőtlen fejlődésből roha­mosan kialakuló problémára, amelyet az előbb vázoltam, mind pedig arra az alapvető igényre, hogy Erdély meg­maradjon az egymást kölc­sönösen kiegészítő kultúrák földjének”.­­ Hogyan képzelik el a Kolozsvári Nyilatkozat aláí­rói “Erdély közigazatási au­tonómiáját”, “regionális tör­vényhozó gyűléssel”, “alkot­­mányozó tanáccsal”, stb. a román állam keretein belül? Melyik európai államban működik hasonló közigaz­gatási struktúra? - A Nyilatkozat egy olyan államszerkezeti re­formra utal, amelyben a központi kormányzat ha­táskörében csupán a külpo­litika, a honvédelem s a fontosabb pénzügyi (állam­­háztartási) döntési jogkörök maradnának meg, a többi hatáskör átszállna a tar­tományokra, melyek e jog­körök mellett rendelkez­nének a saját intézmény­­rendszer kialakításának a szabadságával is a devolú­­ció illetve a szubszidiaritás elve alapján. A konkrét intézményi megoldások ér­dekében számtalan európai példa tanulmányozható, így Anglia (Skócia), Spa­nyolország (Katalónia), Bel­gium, Németország, Olasz­ország (Dél-Tirol), Svájc, Ausztria - Nyugat-Euró­­pában ma többségben van­nak azok az államok, amelyekre egy föderális vagy kvázi-föderális közjogi berendezkedés jellemző, illetve amelyekben­­ végbe­ment valamilyen devolúciós folyamat. A Nyilatkozatban a hangsúly azonban nem valamelyik modellen van, hanem azon, hogy egy nagyon alapos és hosszú nyilvános vitára van szük­ség - ami akár több évig is eltartana - a megfelelő berendezkedés körvonala­zódása érdekében. Mivel az­­ alkotmány a “társadalmi szerződés” írott formája, nem is célszerű egy olyan reform gyors keresztülvitele, amely nem a politikai elit és a civil társadalom teljes bevonásával és aktív­­köz­reműködésével jön létre, hanem csupán egy for­málisan legitimált döntéssel. - Milyen adatokra ala­pozza a Kolozsvári Nyilat­kozat azt a becslést, hogy Erdély a bruttó hazai össz­termék 55%-át állítja elő? - Ezek az adatok már megjelentek a hazai saj­tóban, s azt hiszem, köny­­nyen ellenőrizhetőek, mert teljesen nyilvános és elér­hető statisztikai adatok összegzésén alapszanak. - Tart-e Ön a Kolozs­vári Nyilatkozat körül csa­pott botrány következ­ményeitől? Lesz-e ebből újabb Csernáton-típusú felje­lentgetés, vizsgálat? - Ez egyáltalán nem foglalkoztat. Úgy gondolom, hogy a Nyilatkozat tisztán, világosan fogalmaz, az európai­­ politikában honos fogalmakkal tesz egy vilá­gos politikai ajánlatot a rorutániai civil társadalom és politikai elit felé. Eker a véleménynyilvánítás szabad­sága teljes mértékben ér­vényes rá, s ezt maga a román alkotmány is védi. Egy demokratikus állam alkotmánya pedig nem lehet semmilyen demokratikus eszme cenzúra, még akkor sem, ha a mai román poli­tikai közgondolkodás az állam jellegére vonatkozó alkotmánycikkelyeket “szent­nek és sérthetetlennek” tart­ja. A véleményszabadság­nak, a kifejezés szabadságá­nak korlátozása a demokra­tikus - európai és amerikai - államok gyakorlatában csupán néhány védendő érdek és érték kapcsán merül fel. Ezek: az áli biztonság érdeke, a köz­erkölcs védelme, a gyű­lölködő beszéd elleni fel­lépés egyes társadalmi cso­portok érdekeinek védel­mében, illetve a személyisé­gi jogok védelme. Azt hiszem, a Nyilatkozat szö­vege még a legrosszabb hiszemű értelmezés esetén sem fogható fel úgy, hogy az előbb felsorolt érdekek vagy értékek valamelyikét sértené, még akkor sem, ha a román büntetőtörvény­könyv és büntetőgyakorlat az nemzetbiztonság érdekét túlságosan kiterjesztő mó­don, az európai gyakorlattal teljesen ellenkező módon értelmezi.

Next