Heti Új Szó, 2000. október-december (6. évfolyam, 40-52. szám)
2000-10-06 / 40. szám
ÉLŐ HAGYOMÁNY NÉPTÁNCVETÉLKEDŐ VÉGVÁRON “Ez tartott meg bennünket itt ezer évig” (folytatás a 2. oldalról) - Milyen a második Élő Hagyomány Néptáncvetélkedő részvétele?• Már két évvel ezelőtt eldöntöttük, hogy ha nem is évente, de minden második évben megszervezzük a vetélkedőt Végváron! Az idei év elejétől folyik a szervezés, amelyet ezúttal nem az egyház, hanem a Végvárért Alapítvány lelkes tagjai vállaltak. Két évvel ezelőtti vetélkedőnkön inkább többségben voltak a Temes megyeiek, a még létező Bartzer Zsiga néptáncegyüttes is eljött, a Vadrózsa, illetve mostani vendégeink Rezeda, a helybeli Muskátli néptánccsoport, az akkori első helyet nyert Bihar megyei Görböc együttes Micskéről. Most objektív okok miatt nem tudott eljönni az érmihályfalvi Nyíló akác, akik akkor a második díjat nyerték. Az idei Élő Hagyomány vetélkedő szervezői nagy örömmel vettük tudomásul, hogy elfogadta a meghívásunkat a Szeged Néptáncegyüttes Szegedről, amely Nagy Albert művészeti vezetővel az élen nagyon magas színvonalat képvisel. Itt van továbbá a két évvel ezelőtti győztes, a bicskei Görböc, ahelybeli Muskátli és a temesvári Rezeda együttes. Szombaton délelőtt a résztvevő három együttes - a sorsolás szerinti sorrendben a Görböc, a házigazda Muskátli és a Szeged - kalotaszegi táncot mutattak be (a Rezeda együttes ezt a táncot nem tudta előkészíteni). A Görböc és a Muskátli fellépése ígéretes volt, amit azonban a Szeged néptáncegyüttes produkált, az egyszerűen lélegzetelállító volt: a szegediek számára kicsinek bizonyult a kultúrotthon színpada, majd “kirúgták az oldalát” fergeteges táncukkal! Gyönyörű, eredeti kalotaszegi viseletben, élő zenére, saját zenészeikkel káprázatos produkciót mutattak be a bánságiaknak, fergeteges tapsot aratva. A háromtagú zsűri elnöke nem volt más, mint Kallós Zoltán, a magyar néprajzkutatás élő legendája, zsűritagok Dénes Ildikó, a Pro Folk Alapítvány és Flóriska Tímea a Kallós Alapítvány képviseletében. Kallós Zoltán néprajzkutató a kötelező tánc bemutatása utáni szünetben nyilatkozott a HETI ÚJ SZÓ-nak: - Hogyan jutott el Ön, akinek a neve fogalom a néprajz és a hagyományőrzés területén, egy ilyen “világvégi” szerény néptáncvetélkedőre? - Erre a hétvégére volt egy meghívásom Komáromba, a szlovákiai táncház-találkozóra. Inkább ide jöttem, úgy éreztem, hogy el kell ide jönni, mert ez a Bánság, a magyar kultúra egyik legdélibb “végvára”. Végvárról kicsi gimnazista korom óta tudok, idevalósi volt egyik osztálytársam. A negyvenes évek óta nem találkoztunk, a nevére sem emlékszem, most megpróbálom itt az 50 évesek találkozói tablóin felkutatni az arcát. Máskülönben is tudtam Végvárról mint telepes faluról. - Mi a véleménye erről a kezdeményezésről? - Csodálom a tiszteletes urat, hogy felvállalta az Élő Hagyomány vetélkedő megszervezését. Faluhelyen még ma is odafigyelnek a papra, sok ilyen pap kéne, mint Szoboszlai tiszteletes úr! Mi kis nép vagyunk itt Európában, belecseppentünk egy szláv-germán-latin tengerbe és kötelességünk nekünk ezeket az értékeket, ezeket a hagyományokat tovább éltetni és továbbadni a következő nemzedéknek. Tulajdonképpen ez tartott meg bennünket itt ezer évig Európában, nem más, ez a kultúra. - A bánsági magyarság nemigen tudja, hogy milyen hagyományt ápoljon... - Nem gyűjtöttem ezen a vidéken, nem ismerem az itteni hagyományokat, de biztosan itt is vannak népdalok, és ha valaki utánajárna, kerülnének elő népdalok is, mondókák, versikék, csujjogatások. Ez a temesváriak dolga, a Pro Folk Alapítványt gondolom ezzel a céllal hozták létre. A fiatalok, főleg a falusiak, akik táncolnak Temesváron ki kell menjenek falura érdeklődni, előszedni az öregeket. A végváriak állítólag a Felső-Tisza vidékéről és a Jászságból telepedtek ide. Meg kellene nézni, ott is, mi van, és annak a régi rétegét lehozni ide, megtanulni, vagy ami közelebb van ide, a Szeged környéki, az alföldi hagyomány. A magyar népi kultúrában nincsenek se történelmi, se földrajzi határok. Graur János, aki végvári születésű szintén bekapcsolódott a beszélgetésbe: - Végvár korai telepítés, nem az 1800-as években telepítették, hanem 1790-ben, tehát az első hullámban. Érdekes módon itt elveszítettük a népviseletet, évtizedeken keresztül csak az operett viselet volt látható a színpadon. Magam is végvári születésű vagyok, most láttam először a leányokat abban a viseletben, amiben még a nagymamám is járt. 1790-től 1930 körülig megőrizték a viseletét, a szít, den mégis az operett szerepelt. Valószínűleg a tanítók és papok irányítása alatt történt az operett színre vitele. Nagyon jó hogy a régi viseletét felújították, ezt tovább lehetne fejleszteni, meg kellene nézni a régi családi képeket. Szülőfalumban az ötvenes években vetkőztek ki teljesen a viseletből, de azért rengeteg minden van, varrottas, szőttes, gyönyörűek, még mindig szőnek-fonnak az asszonyok, de már nem úgy, mint azelőtt. Vegyes falu, kétharmada román, egyharmada magyar, de azért megőrizték a hagyományokat. - Kérem értékelje néha szóban az eddig látottakat szegediek elsősége, gondolom nem vitatható... - A Szeged együttesnek más lehetőségei vannak, pénzük is több van, csizma ruha, biztosan hetente próbálnak, stb. Számomra kellemes meglepetés volt a végvári alpolgármester (Korsós Tamás, a Muskátli vezetője - szerk) úrnak a tánca, gyönyörűen táncol! Foglalkozhatna az itteni fiatalokkal, taníthatná őket. El kellene jönnie tánctáborba, pl. Albertékhoz átmehetne Szegedre, hogy megtanítsák, hogyan kell azt a táncot felbontani, hogy ő is taníthasson. A népitáncot már az iskolai oktatásban el kellene kezdeni! (folytatás a 37. oldalon) ! A főszervező Szoboszlai-Gáspár István református lelkész