Heti Új Szó, 2004. január-március (10. évfolyam, 1-13. szám)
2004-01-02 / 1. szám
HETI ÚJ SZÓ Köszöntés köszönet az AGENDA munkatársainak TIZENNÉGY ÉV, SZABADSÁGBAN Az 1989. december 23-án napvilágot látott Temesvári ÚJ SZÓ első száma - amely még fegyverropogások, de felejthetetlen eufórikus hangulatban született - tizennégy évvel ezelőtt, talán nemzetiségi szabadságunk első vívmánya volt azáltal, hogy címében leírhattuk magyarul városunk nevét. Azután nagyon hamar kiderült, hogy a kivívott szabadságban szabad e lapnak meg is szűnni. A kilencvenes években, miután az új hatalom megvonta a támogatást a magyar lapoktól - mintegy folytatva a pártállamnak a megyei nemzetiségi lapok megszüntetésére kidolgozott tervét - csak Olvasóinkkal közös összefogásban sikerült talpon maradnunk, jóllehet kilenc éve már HETI ÚJ SZÓ-ként jelenik meg az állítólag közkedveltté vált temesvári újságunk, amelynek példányszáma az évek során kétszeresére növekedett. Ünneplésre, ha lenne is okunk, most nem gondoltunk, hiszen ezt általában kerek évfordulókon szoktuk. E röpke visszatekintésre is csupán, az AGENDA lapok kedves szerkesztőinek köszöntése késztet. Erőt adó jókívánságaikat és figyelmességüket ezúton is jóleső érzéssel köszönjük, és kívánjuk, hogy a lapunkkal egyidős újságjuknak és kistestvérének szerkesztői, további sikereket érjenek el, nemes és kitartó munkájukban. A HETI ÚJ SZÓ munkatársai nevében: Graur János "■N Koczka György A TÁBORNOK, AZ ELNÖK ÉS MI TÖBBIEK Megpendítettem volt nemrég, hogy az aradi Szabadságszobor felállításával várni kell, lévén csak akkor lehetséges, ha egy román ‘48-as emlékművel együtt állítják fel, majd akkor, ha találtak 13 tábornokot, aki az életét áldozta a szabadságért. Úgy tűnik, egyet már találtak. Az események a legjobb úton vannak affelé, hogy Stănculescu tábornokból amolyan ‘89-es Damjanichot faragjanak, nem csupán azon egyszerű oknál fogva, hogy a temesvári sortűzre parancsot adó egykori hadügyminiszter lába is gipszben voltama forradalmi napokban - ugyanis gyorsan gipszbe tetette, a lábát, nehogy nyaka törjék, így sántikálta át ‘89 decemberét, aztán már nyugodtan levethette a gipszet, hogy gipsz nélkül sántikálhasson együtt azokkal, akik az első perctől tisztában voltak azzal, miben sántikálnak. Először miniszter lett a „first cselédi" kedveskéje az első forradalmi kormányban, aztán külföldre menekült, ott bújkált, és nem találta senki évekig, majd elítélték idehaza, hogy aztán végül a legfőbb ügyész semmisségi perben tisztára mossa és hazajöhessen. Most itthon van, köszöni szépen. Ügye azáltal került napirendre, hogy idős, és minden bizonnyal gyenge idegzetű felesége öngyilkos lett, nem bírván - amint búcsúlevelében írta - azt a gyűlölet-kampányt, amelyben - mint írta - „ártatlan" férjének része volt. Egy szerető hitves azt hihet élete társáról, amit akar. Egy ország első embere, elnöke is azt hihet élete társáról, amit akar. Sőt, az egykori tábornokról is azt hihet, amit akar, mindaddig, amíg az ügyben meg nem szólal. De megszólalt. És szavait nem a tragikus véget ért asszony iránti részvét hatotta át, hanem az indulat, azon meg nem nevezett „erők" osztályharcos megbélyegzése, akik - mint mondotta - még mindig szítják a gyűlöletet. Az ilyen ártatlan selyemfiúk ellen, mint a tábornok úr. A meg nem nevezett „erők" első- és nem utolsósorban azon igazságügyi szervek, amelyek az érvényben levő törvények és jogszabályok értelmében a tábornok urat közel másfél évtizednyi börtönre ítélték, ám be nem zárták, mert felmentették. És akkor jön az ország elnöke, az alkotmány, a jog, a törvényesség első és legfőbb őre, és azt sugallja, hogy a tábornokot nem a terhelő bizonyítékok súlya alatt, nem a jog és igazság érvényre juttatásaként ítélték el, hanem gyűlöletből, egy olyan kirakatperben, amely az általa fegyverrel védelmezett világra volt jellemző. Már ‘89 decemberében furcsa volt, hogy gipszes kedvű tábornokunk gesztusán kiválóan szórakozott mindenki, és nem a felelősség elől való gyáva megfutamodás jeleként értékelték. Szerencsére már nem teljesít tényleges szolgálatot és nem fenyegette most az a veszély, hogy Afganisztánba vagy Irakba kelljen mennie, mert képes lett volna nádszor is gipszbe tetetnie a lábát - a változatosság kedvéért ezúttal a másikat. Ilyenek lévén az elnöki és tábornoki erkölcsök, alig látom esélyét annak, hogy az aradi Tűzoltók terén valaha is öszszegyűljön 26 tábornok, aki a szabadságért áldozta az életét. Addig is, ki lehetne állítani a Stănculescu tábornok gipszcsizmáját. Mint rendíthetetlen kurázsija fényes bizonyítékát. Szír-ca fonákja HETI ÚJ SZÓ Független hetilap. Megjelenik minden pénteken Temesváron. FŐSZERKESZTŐ: Graur János - ADMINISZTRÁCIÓS IGAZGATÓ: Makkai Zoltán. LAPSZERKESZTŐK: Pataki Zoltán (felelős szerkesztő), Bakos Ágnes Mónika, Dudás József, Jantó-Petneházy István, Joó Imre, Kiss András, Kiss Anikó, Koczka György, Kovách Éva, Mészáros Ildikó, S. Dózsás Enikő, Udvardy László, Király Zoltán (Lugos, tel: 354475) TÖRDELŐSZERKESZTŐK: Lázár Ildikó, Nemes Gabriella Szerkesztőség és kiadóhivatal: 300024 Temesvár, az 1989-es Forradalom útja 8-as szám, tel: 0256/ 498209, tel./fax.: 0256/ 496708, mobil: 0723-567370, 0723-567371, honlap: www.ujszo.saratoga.ro; e-mail: ujszo@xnet.ro Nyomatott a WEST TIPO INTERNATIONAL nyomdában. Tel.: 244007. ISSN 1223 - 7671