Heti Új Szó, 2004. október-december (10. évfolyam, 40-53. szám)

2004-10-01 / 40. szám

HETI ÚJ SZÓ____________________________ Nemzetünk végítélete Európa forradalmai közül a magyar bukott el utoljára. A nemzeti függetlenségéért és a polgári szabadságjogokért küzdő magyarság vakmerően fegyvert ragadott, s a nagyhatalmak s az általuk felhergelt szomszédné­pekkel hősiesen és váltakozó eredménnyel hadakozott több mint egy esztendőn át. Szabad­ságharcot, függetlenségi háborút egyedül csak a magyarság vívott a 19. század derekán. A honvéd­seregek önfeláldozása, elszántsá­ga és rátermettsége a csaták, a véres ütközetek sorában vitte­­ jelemre a nemzeti lobogót. A szorongatott Ausztria a cári Oroszország hadseregét hívta segítségül. Görgey Artúr tábor­nok Világosnál az oroszok előtt kényszerült letenni a fegyvert. Európa a Szent Szövetségbe tö­mörült nagyhatalmai kímélet­lenül vérbe fojtották a magyarság szabadságharcát. Egyetlen állam sem sietett a magyar nép segítsé­gére, egyetlen ország sem tiltako­zott a magyarságra mért gyalá­zatos és végzetes csapások miatt. Utóbb sem gondolt senki sem ar­ra, hogy kárpótlás, erkölcsi jó­vátétel illetné meg a töménytelen méltánytalanságért azt a népet, amely történelme során a ke­reszténység védőbástyája volt, amely mindenkor a kivívott sza­badságjogok konok és elszánt vé­rmezőjének bizonyult. A kor­uk európai nagyhatalmainak ítéletét Palmerson angol minisz­terelnök tömören ki is mondta: “Magyarország függetlensége közszerencsétlenség lenne, mert Ausztria integritása szükséges Európának”. Világost követően diadal­ittasan tobzódott az osztrák önkény. Féktelen kegyetlen­séggel állt bosszút a magyar for­radalom és szabadságharc ve­zetőin. Az elmebeteg fővezér, Julius Haynau tábornok korlát­lanul kiélhette gyilkos ösztöneit, indulatait. A halálos ítéleteket a fiatal császár, Franz Josef hagyta jóvá. A honvédsereg elsőr főtiszt­­jeit - Ormay Auffenberg Norbertet, Kiss Ernőt,­­Vécsey Károlyt - alig 11 nappal­ a­ vilá­gosi fegyverletételt követően ítélték halálra az aradi várban, ahova a fogságba esett tiszteket összegyűjtötték. Kiss Ernő Temesvárott született, Vécsey Károly több hónapon át a császárhűségén maradt Béga­­parti város elleni ostromot vezette, Ormay Ruffenberg Nor­bert ezredes, Kossuth Lajos ké­sőbbi karsegédje is, a Délvidéken harcolt a szerb felkelők ellen... Fiatalos ítéletét kihirdetése nap­ján haladéktalanul végre is haj­tották. Kiss Ernőt s Vécsey Károlyt két társukkal - Lázár Vilmossal és Schweidel Józseffel - együtt 1849. október 6-án lőtték főbe az aradi vár egyik sáncába. Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Knézich Károly, Lahner György, Leinin­­gen Westerburg Károly, Nagy­sándor József, Poeltenberg Ernő s Török Ignác bitófán végezte ugyanazon a borongós őszi na­pon, amelyik a magyarság baka­csinos gyásznapjává vált. Egy­séges szoborcsoportozatot alkot­nak a nemzeti emlékezet pan­teonjában az aradi mártírok. Hivatásos katonák voltak: min­dannyian az osztrák császár ka­bátját cserélték fel a honvédtiszti atillára. Jellemük, gondolkodá­suk s magatartásuk különbö­zőségét elmosta, egységbe vonta a vértanúság glóriája. Az aradi várban összesen 548 személyt ítéltek el. 49 főt kötél általi, 160 személyt golyó általi halálra szánt az osztrák hadbíróság, amely alapvetően kimondta nem­zetünk végítéletét is. Beköszön­tött a magyarság Mohácsnál el­kezdődött katasztrófájának utol­só felvonása, tragikus végak­kordja. Képtelenek voltunk fel­ocsúdni, igazából talpra állni. 1849. október 6-át az önkény­­uralom, az abszolutizmus, a poli­tikai üldöztetések és leszámolá­sok nehéz évei követték. Az 1867-es osztrák-magyar kiegye­zés sem hozott sok jót, előnyt és hasznot a megalázott s meggyalá­zott magyarság számára. A meg­alkuvás, hajbókolás, a szolgalel­­küség nemzetünk erkölcsi tartá­sát, egyenes gerincét és büszke jellemét törte meg. “Hőn szere­tett apostoli királyunkká” kény­szerültünk fogadni a 13 tábornok s még oly sok igaz magyar hazafi életét elveszejtő Franz Josefet, aki közel hat évtizeden át ural­kodott erővel összetákolt s egy­betartott birodalmában. Az oszt­rákok belesodorták a magyarsá­got az I. világháború vérzivatará­ba, amelyben értelmetlenül, ide­gen érdekekért rengeteg életet vesztett, s büntetésül területének több mint kétharmadát vették el, szeletelték szét a győztes nagy­hatalmak. Míg a korábbi szövet­ségesnek, Ausztriának is juttattak egy jókora karéjt, s annak volt képe a Várvidéket és az Őrség egy részét el is fogadni s beke­belezni. Pedig évszázadokon át a két ország között a Lajta volt a határ. Sopron kivételével sehol sem rendeztek népszavazást. A magukat sokra tartó polgári de­mokráciák, az Antant hatalmas­ságai csak a magyarságra nem vonatkoztattak és érvényesítették a népek önrendelkezésének oly sokat hangoztatott tételét és elvét. Találóan nevezték költőink, íróink s politikusaink Aradot a "magyar Golgotának", ahol nem­csak tizenhárom Krisztust áldoz­tak fel, hanem egy nemzetet is megfeszíttettek. A mártírok előtt leróva kegyeletét immár 155 esz­­tendje önmaga végzetes sorsát gyászolja, könnyezi meg a Ma­ros-parti városban elzarándokló magyarság. A vértanúk elveszté­sének a helyén 1881. október 6. óta emlékdomb és gránitoszlop áll. 1890. október 6-án leplezték le az aradi Szabadság téren Huszár Adolf és Zala György szobrászművészek impozáns em­lékművét, amely 1925-ig állha­tott eredeti helyén. A trianoni békediktátum után körüldeszkáz­­ták, majd lebontották. Több mint két évtizeden át az aradi régi lo­vardában őrizték a szoborcsoport szétbontott részeit, amelyeket ké­sőbb az UTA-sporttelep melletti üres telekre, majd 1965 körül az aradi vár sáncaiba szállítottak át. Hosszas politikai küzdelem és alkudozás árán 1999. október 1- én sikerült a szobor darabjait ki­hozni a katonai objektumnak szá­mító aradi várból s átmenetileg elhelyezni a minorita rendház ud­varán. 2004. április 25-én pedig az eljövendő Testvériség park részeként az aradi Tűzoltó téren leleplezték az újrafelállított Sza­badság-szobrot, Huszár Adolf és Zala György méreteiben és szép­ségében egyaránt lenyűgöző re­mekművét. A főalak által magasra emelt babérkoszorú nemcsak a tizen­három mártírt, halálra és kemény várfogságra kárhoztatott társaikat illeti meg, hanem a múltat és a jövendőt felesen megbünhödött nemzetünk valamennyi tagját. A “magyar Golgota” emlékhelyei­hez elzarándokolva s alázatos tiszteletadással leróva kegyele­tünk a vértanúk emléke előtt, nemzeti méltóságunkból, élet­erőnkből, jövőnkbe vetett biza­kodásunkból, hitünkből is vissza­nyerhetünk talán valamicskét. A valódi, a lélekből fakadt, mélyen átérzett gyász megvigasztal, megtisztít és fölemel. A fájdalom feloldoz! _2004. október 1., péntek [ 3. ] Október 6-i megemlé­kezések Október 5., kedd Temesvár - 17 óra -Megemlékezés és koszorú­zás a temesvári Klapka-em­­léktáblánál (Szent György tér) Arad - 18 óra - Aradi Állami Színház nagyterme - Ünnepi műsor. Közremű­ködik: az aradi Sabin Dragoi Művészeti Líceum szimfo­nikus zenekara és a szat­mári Északi Színház Harag György Társulata (Isten ke­zében, vers és próza ösz­­szeállítás) Október 6., szerda Arad - 10.30 óra - Aradi Minorita templom - Ünnepi szentmise, ökumenikus részvétellel 12 óra - Megemlékezés az aradi Szabadság-szobor­nál 16 óra - Koszorúzás a Vesztőhelyen Különbusz indul Aradra! TEMESVÁR: Október 6-­­ án reggel 9 órakor, a Temes megyei RMDSZ szervezé­sében, ingyenes különbusz indul az aradi megemlé­kezésekre a temesvári Ma­gyar Háztól. Kérik az ér­deklődőket, jelentkezzenek az RMDSZ irodában a 493338 telefonszámon. LUGOS: Október 6-án, szerdán autóbusz indul az RMDSZ székház elől Arad­ra. Részvételi díj szemé­lyenként 100 ezer lej.

Next