Heti Új Szó, 2007. január-március (11. évfolyam, 1-13. szám)

2007-01-05 / 1. szám

[­4.) 2007. január 5., péntek ­4­r­d­ és­i krónika Ajándékok Eltelt a 2006-os esztendő (is). Valamikor a jó gazda ilyenkor, az új év beköszöntekor készítette el az előző év egyenlegét, számba vette a gazdasága gyarapodását. Mondom, a jó gazda, mert a rosszul gazdálkodónak mindegy volt, mikor könyvelte el a rossz termést, a veszteséget az állatállományban. Az aradiak viszont jó gazdák, ezt az (alap)tulajdonságukat még az utóbbi évtizedek masszív lakosságcseréje sem tudta megváltoz­tatni. így, a karácsonyi ajándékozás után, a szilveszteri nagy mulatozást követően lassan a Maros partján lakók is elkészítik az évi mérle­get. Számba veszik, mit kaptak ajándékba 2006-ban. Helyesebben fogalmazva, mire for­dították a pénzüket a városatyák. Mindezt hi­deg fejjel mérlegelve, mert aki hebehurgyán csak a külsőségeket nézi, például a város min­den korábbit túlszárnyaló ünnepi kivilágítását, az máris az Európai Unió életminőségét mond­hatná magáénak. Pedig messze még a Kánaán! Szóval a szép hagyománynak megfelelően (mert jól is viselkedtek), az aradiak idén is kaptak a polgármesteri hivataltól ünnepi fe­nyőt. Mindjárt kettőt­ is! Egyet a Szabadság, most Avram láncú téren, a másikat, a nagyob­bat a városháza előtt. Hadd legyen hol ünne­pelni az uniós csatlakozást Igaz, egyik sem volt olyan magas, mint az­ Örök város fenyője, ezeket nem is áldották meg, mint a vatikánit maga a pápa őszentsége, de (legalább) ezeknek a 10 méteres örökzöldeknek mindenki örült. Nem úgy, mint Olaszországban, ahol a zöldek oly hevesen tiltakoztak a három méter átmérő­jű törzzsel rendelkező fenyőmatuzsálem felál­dozása ellen. Mifelénk még nyugodtan ki lehet vágni egész fasorokat (Székelyföldön egész erdőket), azokat nem is kell pótolni, mert senki sem kéri számon. És kaptak az aradiak három körforgalmi csomópontot. Illetve csak kettő használhatót Mikelakán, és egy félnek (sem) számítható használhatatlant a Széchenyi (Horia) és Wesselényi (Cosbuc) utcák találkozásánál. Ez az utóbbi ugyanis igencsak félresikerült, még csak fel sem merték szerelni a körforgalmat jelző táblát. Annak hasznáról legfeljebb a pol­gármester úr sajtótájékoztatóin hangzik el di­cséret. Természetesen az ötletgazda szájából, mert ugye sokan emlékszünk még arra a szó­lásmondásra, miszerint minden ... a saját lovát dicséri. Arad polgármestere nem roma ugyan, de dicséretben gyakran túltesz egy lócsiszáron. Az általa átépíttetett kereszteződés egysávosra szűkült, gépkocsivezető legyen a járművében, aki csúcsforgalom idején ott be tud sorolni a főútnak számító utcán folyó kocsisorba. És hozott a 2006-os esztendő sok-sok négyzetméter új járdát az aradiaknak a belvá­rosban. A népnyelv által csak piskótának becé­zett, előregyártott sárga vagy szürke színű be­tonkockákkal kirakva. A Deák Ferenc (Emi­­nescu) és a Petőfi, most Unirii utcában köz­lekedők örülnek is neki, hiszen a vasoszlopok megszüntették a gépkocsik parkírozását a jár­dán, még gyermekkocsit toló kismamák is aka­dály nélkül végigmehetnek a két utcán. A Rá-­ kóczi (Baritiu) és a Templom (Lucian Blaga) utcák kövezésénél viszont (valószínű) elfo­gyott a pénz vagy az akarat, s talán a hozzá­értés is. Az előbbi utca járdájának kövezete eleve igencsak hepehupásra sikeredett. Az utóbbi járdájának kövezését a karácsonyi be­vásárlás alatt gyorsmunkában végezte a vállal­kozó, így a bevásárlóknak csak a tankcsapda mélységű árkok megmászásával sikerült bejut­niuk egy-egy üzletbe. A munka befejezése még az új évre maradt. És a járda széléről im­már lespórolták a vasoszlopokat is, a gépko­csik ugyanúgy parkíroznak a járdán, mint ko­rábban. A szkeptikusabb aradiak azt is kér­dezgetik: hogyan folyik el az ereszcsatornák­ból a víz egy-egy kiadósabb eső után? Mintegy uniós ajándékként, év végére kap­tak az aradiak egy pompás műjégpályát. Ami­óta teleinket megette a globális felmelegedés, itt az alföldi tájakon ritkán adódott alkalom a korcsolyázásra. Évek óta sem a Maroson, sem a ligeti tavon nem képződött megfelelő vastag­ságú jég. A város polgármestere viszont szavát állta, s némi késéssel ugyan, de végül decem­berben felavatta a régió legnagyobb műjégpá­lyája címmel büszkélkedő, több mint két te­niszpálya méretű létesítményt. Természetesen, az aradiak, mozgásra vá­gyó fiatalok és idősebbek azonnal birtokba is vették. Reggeltől estig szól a vidám zene, szü­net nélkül siklanak a korizók. Csak a korcso­lyakölcsönző előtt kígyózó sorokban toporgók szitkozódnak, mert kevés a sportszer, aki egy­szer felhúzta a lábára a kölcsönbe vett korit, az órák múlva sem akarja levenni, lévén az ün­nepek alatt díjmentes a szórakozás. A korcsolyapálya létesítése ellenére, a nyártól eltérően, most éjszakánként elcsende­sül a Maros part. Ugyanis nem szól a zene, az állandóan világító a reflektorok fényében nem a korcsolyázók róják köreiket, hanem a mun­kások lapáttal, seprűvel takarítják a hókását. Egész éjszaka! A jégfelújító gépet ugyanis elfelejtették időre megrendelni. Hiába, nem lehet minden ajándék töké­letes! Járda helyett tankcsapdák a Templom utcában. Karácsonykor! Reggeltől estig zajos a műjégpálya A város nagyobbik karácsonyi fenyője így parkolnak a Templom utcában Aradi hírek - röviden A buszpályaudvar és a nagyállomás között, ahol már bontják a SCIAPT épüle­teit, német bevásárlóközpont épül. A műjégpályán január 7-ig ingyen lehet korcso­lyázni. Ma, január 5-én 12- től 22 óráig, január 6-án és 7- én 10-től 22 óráig. Kisiratoson épül a sportcsarnok. A kivitelező­nek átadták az iskolaudvar erre kijelölt területét. Folya­matban van a terület felsza­badítása és az alapozási mun­kálatok előkészületei. A nagyvarjasi bekötőút alapozási munkálatai elkez­dődtek. Tavaszig elkészítik a 2,5 km-es bekötőút ágyát. Az alaposan lehengerelt útágyra öntik majd az aszfaltburkolatot. A pénzügyi igazgatóság januárban fizet azoknak a személyeknek, akiknek adó­bevallásuk alapján jár pénz. A 150 lejnél kisebb összeget postán küldik el, a 150 lejnél nagyobbat az adózó lakhelye szerinti pénzügyi hivatal pénztárában vehetik át az érdekeltek. rírta és összeállította: Ujj János heti új szó

Next