Heti Új Szó, 2010. július-szeptember (16. évfolyam, 27-39. szám)

2010-08-13 / 33. szám

(HD 2010. augusztus 13., péntek Végvár reformátussága az elődök méltó öröksége “.A református egyház megalapítása, vagyis 1794. év óta megszakítás nélkül mindenkor, a legnehezebb viszonyok között is, mint kiváló magyar egyház teljesítette kötelességét, mert híveit 106 év óta, daczára annak, hogy a tiszántúli egyházkerület többi községeitől messze, teljesen elszigetelten élt, mindenkor megtartotta erős hitében, nyelvében, s az édes magyar haza rendüket­len szeretetében és Istenben vetett bizalma folytán mindig derekasan adotta ki azon menypróbáltatásokat, amelyeknek ezen nemzetiségek áltak lakott vidéken oly gyakran ki volt téve!” (Idézet Szmida Lajos és Nicolényi István által 1901-ben kiadott Végvár monográfiájából) Kevés református egyház rendelkezik olyan dicső múlttal, mint Végvár. Az itteni gyülekezet tagjainak erős hitét és bizakodását nem ingathatta meg, hogy a megtelepedés (1794) éveiben csak egy szalma­­fedeles hajlék szolgált számukra Isten házául, sem az évszázadok során átélt viszontagságok, amikor újjá kellett építeniük templomukat, vagy amikor - immár a közelmúltban­­ az ateista aberráció üldözésének volt kitéve az egyház. Az olyan elődök, mint első lelkészük, Boros István, aki több mint két évszázaddal ezelőtt a “nyájat” nemcsak ide terelte, hanem az ittmaradás küzdelmeiben is támasza volt a közösségnek, vagy a gyülekezet élén álló legendás, 1848-as Zolnay Dániel, a haza védelmének toborzó lelkésze, adhatnak erőt az utódoknak, nem csupán a hit megtartásához, hanem a vészesen fenyegető beolvadás elleni küzdelemhez is. Ez a hagyatékul kapott magatartás vezérli napjaink végvári református lelkészét, Bódis Ferenc tiszteletest és gyülekezetét, amikor a szó valós értelmében is “erős várat” igyekszik biztosítani, ennek a 216 éves magyar református közösségnek. Építkezés a parókián A végvári református temp­lom, ma, 2010 nyarán, a leg­szebb időkre emlékeztető álla­potban áll a nagyközség fő­terén, a mintegy hétszázas lét­számú gyülekezet, és az egész község lakosságának örömére, ám bentről, és a mellette szin­tén felújított parókiáról még mindig a munka “szimfóniája” hallatszik ki az utcára. Mi történik jelenleg, a külső szemlélő számára befejezettnek vélt felújítási mukálatok után? - kérdeztük Bódis Ferenc tiszte­­letes urat, aki mellől pillanat­nyilag csak azért hiányzik Kádár Levente főgondnok, mert éppen a hagyományos évi tánctábor adminisztrálásában vesz részt. A parókia udvarán a gyüleke­zeti ház és mellékhelyiségeinek építése folyik. A tervezett terem alkalmas lesz keresztelői, eskü­vői ünnepségek megtartására, és biztosítjuk a feltételeket ahhoz is, hogy vendégeinket megfelelő módon elszállásolhassuk. U­­gyanakkor szükségessé vált, úgy a nőszövetség, mint a presbi­térium összejövetelei számára olyan helyiség, ahol összegyűl­hetnek, tanácskozhatnak, hiszen jelenleg a parókia szűkös irodája áll csak a rendelkezésükre. Ezzel a vállalkozással nemcsak a je­lenre gondolunk, hanem a jövő nemzedékre is. Úgy látja Ön, hogy a mai fia­talokat egy ilyen optimista előre­tekintéssel, építkezői magatar­tással - a megannyi ellentétes csábítással szemben - a közös­ségi értékek megbecsülése felé lehet irányítani? Megkülönböztetett figyelmet szentelünk annak, hogy a fiata­lok, a legkisebb korosztálytól kezdve kötődjenek az egyház­hoz, s általa egész közösségünk­höz. A hitélet mellett olyan, az életkori sajátosságoknak meg­felelő foglalkozásokhoz igyek­szünk feltételeket kialakítani, amelyekben jól érzik magukat a fiatalok. A parókia udvarán lab­darúgópályát létesítettünk, az épülő gyülekezeti ház termében pedig asztaliteniszezésre és más foglalkozásokra lesz majd lehe­tőség. Senki sem gondolhatja, hogy a templom felújítása és a mos­tani további építkezés a gyü­lekezet adakozásából megvaló­sítható lett volna. Az is köz­tudott, hogy a gyülekezet az egy­ház tulajdonát képező iskola­épületet, amelynek karbantartá­sára az egyháznak nem lett volna anyagi lehetősége, az ok­tatási minisztérium átvette, gon­dolom, hogy az ebből származó bevétel képezi a költségek fede­zésének jelentős részét. Íme, az építkezésben résztvevők egy csoportja, akiket látogatásunk alkalmával a helyszínen találtunk (középen Bódis Ferenc lelkésszel), balról jobbra Kele Zoltán (a vakációzó zenetanár), Csáki József, Oláh József, Farkas Mihály, ifj. Csáki József Bódis Ferenc, végvári református lelkész

Next