Heti Új Szó, 2013. július-szeptember (19. évfolyam, 27-39. szám)
2013-07-05 / 27. szám
( 4.) 2013. július 5., péntek ! NÉGY NAP DÖRGÖTT AZ ÁGYÚ... Négy nap dörgött az ágyú Vízakna s Déva közt, Ott minden talpalatnyi Földet vér öntözött. Fehér volt a világ, szép Fehér hó este be, Úgy omlott a piros vér A fehér hóra le. Négy hosszú nap csatáztunk Rettentő vad csatát. Minőt a messzelátó Nap csak nagynéha lát. Mindent megtettünk, amit kívánt a becsület... Tízannyi volt az ellen, Győznünk nem lehetett. Szerencse és az isten Tőlünk elpártoló, Egy pártfogó maradt csak Velünk, ez Bem vala. Oh Bem, vitéz vezérem, Dicső tábornokom! Lelked nagyságát könnyes Szemekkel bámulom. Nincsen szem elbeszélni Nagy hősiségedet, Csak néma áhítattal Szemléllek tégedet, S ha volna ember, kit mint Istent imádanék, Meghajtanék előtted Térdem, meghajtanék. S nekem jutott a vészes Dicsőség, hogy veled Járjam be, oh vezérem, A csatatéreket. Te melletted lovaglók A harc veszélyiben, Ahol az élet pusztul És a halál terem. Sokan elhagytanak, te Rendíthetetlen agg, De úgy-e téged, úgy-e Én el nem hagytalak? S lépésid mind halálig Követni is fogom, Oh Bem, vitéz vezérem, Dicső tábornokom! Debrecen, 1849. február 10-15^ Mikor járt Petőfi másodszor Hunyad megyében? Petőfi Sándor első útja tehát - amint lapunk március 29-én megjelent jegyzetemben írtam - Vízakna felől Dévára vezetett (1849. február 4- től 7-ig), a Szerdahely- Szászsebes-Becenc- Szászváros-Piski útvonalon. Innen február 8-án Bem futáraként, Debrecenbe indult Brádon, Körösbányán és Halmágyon keresztül. Kéry Gyula újságíró szerint, Bem tábornok „1849. április 13-án, diadalmas seregének egy részével Déva alá vonult, ahonnan másnap (április 14-én) folytatta útját (Megjegyzés: a Bánság elfoglalására szánt honvédsereg többi része már az előbbi napokban a Vaskapu felé útra kelt. Gesztessy László). Midőn dél felé Vajdahunyadra ért, elhatározta, hogy néhány órára megpihen, és azalatt megtekinti a hírneves Hunyadivárat. Tábornokával együtt fölkereste a várban lakó László Józsefet, a kincstári vasművek igazgatóját, aki nemcsak a legszívesebb készséggel fogadta a tábornokot és kíséretét, hanem meg is hívta őket ebédre. A tisztek között volt Bem adjutánsa, Petőfi Sándor is, századosi egyenruhában. László József, Bem táborok kívánságára, végigkalauzolta a vendégeket a várban, sorra megmagyarázva nekik, annak nevezetességeit, s a társaság tagjai nagy élvezettel gyönyörködtek a festői kilátásban, mely a vár ablakaiból eléjüktárult. Később a vendégek betértek Lászlóék lakásába, ahol a család valamennyi tagjával megismerkedtek. Eközben Bem tábornok megpillantotta az asztalon levő könyvek között Petőfi 1848-i kétkötetetes költemény kötetét. Ah, mein liebster Petőfi kiáltott fel németül, rámutatott a kötet belső oldalán Petőfit ábrázoló képre, és rögtön bemutatta a jelenlevő szerzőt a ház asszonyának, aki afölötti örömében, hogy Petőfit is vendégei közt üdvözölheti, homlokon csókolta a költőt. Petőfit mélyen meghatotta ez a jelenet, s meghatottságát még fokozta a ház asszonyának azon kijelentése, hogy az egész család gyönyörködik költeményeiben. Midőn ebédre került a sor, a tábornok engedelmet kért, hogy egyedül étkezhessen, hivatkozván felkötött bal kezére, melyen - úgymond - a piski csata emlékét viseli. Ebéd után Lászlóné megkérte a tábornokot, hogy e kitüntető látogatás emlékére írják le a jelenvoltak névsorát. Bem erre intett Petőfinek, aki egy papírlapra felírta, hogy: „Emléklap V.hunyad április 14. 1849”, melyre azután sorra aláírták nevüket: „General Bem,... Petőfi Sándor százados (és még tizenhárom aláírás)”. (Kéry Gyula „Friss nyomon " Budapest, 1908) Liszkayné Pálóczy Horváth Jolán, az 1909- ben Déván kiadott „Hunyadvármegyei Almanach”-ban megjegyzi, hogy „Kászonjakabfalvi László József leányai: Agnes és Róza, Vajdahunyadon még őrzik atyjuk emlékkönyvét, Bem és Petőfi aláírásával. ” Gesztessy László viszszaemlékezései szerint, Petőfi még aznap (április 14-én) Hátszegen írta meg a Vajdahunyadon című verset. „Estefelé Hátszegre értünk. Együtt voltunk szállva. Vacsora után lefeküdtünk, s én elaludtam. Éjfél lehetett, midőn Petőfi gyertyavilágnál az asztalnál ülve engem felköltött, s tőlem rajzant és papírt kért. Kívánságát teljesítem és azt mondom: „Na, Sándor! Meglepett talán valami vena poetica?" Erre abban a reményben, hogy másnap valami jeles költeményt fogok olvasni, elaludtam. Petőfi másnap reggel elolvasott nekem egy költeményt, melyben különösen tetszett a Hunyadi és Bem szelleme közt felhozott azonosság; egyúttal megkért olvasnám el Bem tábornoknak alkalmilag e verset. Petőfi kívánságát még aznap Bemnél történt reggeli látogatásomkor teljesítem. Bemre is nagy hatást tett Vajdahunyad. A Hunyadiak történetét ismerte, s midőn a költemény tartalmát németre fordítva vele közlöm, és a vers végén előfordul a dicső Hunyadi és Bem szelleme közti azonosság, az öreg hős elérzékenyült, s szemei könnyeztek. A történteket Petőfinek elmondtam, és a költeményt átadtam. ” (Gesztessy László: Hogyan született Petőfi egy költeménye. Magyarország és a nagyilág, 1867. dec. 21.). Petőfi Sándort tehát, második Hunyad megyei útja során Bem tábornokkal együtt, 1849. április 13-án Déva alatt találjuk (ide Szászváros felől érkezett). Április 14-én folytatták útjukat Vajdahunyadra, majd Hátszegen, Várhelyen (Sarmisegetusa) és az Erdélyi Vaskapun keresztül a Bánságba vonuló sereggel, elhagyták megyénket. A nagy költő két Hunyad megyei útját, két gyönyörű verssel örökítette meg. A Négy nap dörgött az ágyú és a Vajdahunyadon című versek újraolvasásával az idők távlatából is visszaidézhetjük Petőfi szellemét újra és újra, történelmi eseményeink színtereinek a tájaira. Schreiber István 1 VAJDAHUNYADON 2 Fogadjatok be, ti dicső falak, Fogadj magadba, híres ősi vár! Légy üdvözölve... hol a hős lakott, A költő ottan lelkesedve jár. Mily hős lakott itt, a nagy Hunyadi! Mily lelkesülés éget engemet! Szivemnek hangos dobbanásai, Beszéljetek ti ajkaim helyett. Itten lakott, tán olykor épen itt Gondolkodok e bástya tetején, Innen tekintett a jövőbe ő, Ahonnan most a múltba nézek én. Itt pihené ki fáradalmait, Midőn elzúgtak a kemény csaták, Melyek Konstantinápoly tornyain A büszke félholdat megingaták. " Jó pihenő hely... csendes szép magány Mélyen lehajló völgynek zöld ölén... Itt lenn a vár; nem éri vihar Még a zászlót sem tornya tetején. El van rejtezve a világ elöl E szent magány; beléje más nem lát, Csak messziről fehér fejével a Hegyek nagyapja, a vén Retyezát. Szólott Hunyadvár bámuló gyönyörrel: "Kit látok? oh kit látok? Hunyadit! Megjöttél hát, oh hősök hőse, végre, Kit vártalak négy hosszú századig. Én hittem azt, hogy vissza fogsz te jőni, Ez a hitem volt, mi erőt adott, Hogy el ne dőljek, hogy viselni bírjam A négyszáz éves gyászt és bánatot. És megjövél... légy hévvel üdvözölve, Hosszan várt vendég, oh hős, oh apám! Csak az fáj most, hogy nem tud sírni a kő... Örömkönyvimet hogy ontanám!" Felelt a vendég: "Sajnállak, szegény vár, Hogy örömedet el kell rontani!... Csalatkozol: nem az jött, akit vártál, Az én nevem Bem, és nem Hunyadi." Szólt vissza a vár: "Én azzal törődtem, Mi volt akkor s mi mostan a neved? A név múlandó, változékony; ami Örök, azt nézem én, a szellemet. Nem a nevedről, hanem szellemedről S annak művéről ismerek reád: Az vagy, ki voltál, négyszáz év előtt s most Te mentetted meg a magyar hazát!" Vajdahunyad, 1849. április 14. HETI ÚJ SZÓ