Heti Új Szó, 2013. július-szeptember (19. évfolyam, 27-39. szám)

2013-07-05 / 27. szám

( 4.) 2013. július 5., péntek ! NÉGY NAP DÖRGÖTT AZ ÁGYÚ... Négy nap dörgött az ágyú Vízakna s Déva közt, Ott minden talpalatnyi Földet vér öntözött. Fehér volt a világ, szép Fehér hó este be, Úgy omlott a piros vér A fehér hóra le. Négy hosszú nap csatáztunk Rettentő vad csatát. Minőt a messzelátó Nap csak nagynéha lát. Mindent megtettünk, amit kívánt a becsület... Tízannyi volt az ellen, Győznünk nem lehetett. Szerencse és az isten Tőlünk elpártoló, Egy pártfogó maradt csak Velünk, ez Bem vala. Oh Bem, vitéz vezérem, Dicső tábornokom! Lelked nagyságát könnyes Szemekkel bámulom. Nincsen szem elbeszélni Nagy hősiségedet, Csak néma áhítattal Szemléllek tégedet, S ha volna ember, kit mint Istent imádanék, Meghajtanék előtted Térdem, meghajtanék. S nekem jutott a vészes Dicsőség, hogy veled Járjam be, oh vezérem, A csatatéreket. Te melletted lovaglók A harc veszélyiben, Ahol az élet pusztul És a halál terem. Sokan elhagytanak, te Rendíthetetlen agg, De úgy-e téged, úgy-e Én el nem hagytalak? S lépésid mind halálig Követni is fogom, Oh Bem, vitéz vezérem, Dicső tábornokom! Debrecen, 1849. február 10-15^ Mikor járt Petőfi másodszor Hunyad megyében? Petőfi Sándor első út­ja tehát - amint lapunk március 29-én megjelent jegyzetemben írtam - Vízakna felől Dévára ve­zetett (1849. február 4- től 7-ig), a Szerdahely- Szászsebes-Becenc- Szászváros-Piski útvona­lon. Innen február 8-án Bem futáraként, Debre­cenbe indult Brádon, Kö­rösbányán és Halmágyon keresztül. Kéry Gyula újságíró szerint, Bem tábornok „1849. április 13-án, dia­dalmas seregének egy ré­szével Déva alá vonult, ahonnan másnap (április 14-én) folytatta útját (Megjegyzés: a Bánság elfoglalására szánt hon­védsereg többi része már az előbbi napokban a Vaskapu felé útra kelt. Gesztessy László). Mi­dőn dél felé Vajdahu­­nyadra ért, elhatározta, hogy néhány órára meg­pihen, és azalatt megte­kinti a hírneves Hunyadi­várat. Tábornokával e­­gyütt fölkereste a várban lakó László Józsefet, a kincstári vasművek igaz­gatóját, aki nemcsak a legszívesebb készséggel fogadta a tábornokot és kíséretét, hanem meg is hívta őket ebédre. A tisz­tek között volt Bem adju­tánsa, Petőfi Sándor is, századosi egyenruhában. László József, Bem táborok kívánságára, vé­gigkalauzolta a vendége­ket a várban, sorra meg­magyarázva nekik, an­nak nevezetességeit, s a társaság tagjai nagy él­vezettel gyönyörködtek a festői kilátásban, mely a vár ablakaiból eléjük­­tá­rult. Később a vendégek betértek Lászlóék laká­sába, ahol a család vala­mennyi tagjával megis­merkedtek. Eközben Bem tábornok megpil­lantotta az asztalon levő könyvek között Petőfi 1848-i kétkötetetes köl­temény kötetét. Ah, mein liebster Pe­tőfi­­ kiáltott fel néme­tül, rámutatott a kötet belső oldalán Petőfit áb­rázoló képre, és rögtön bemutatta a jelenlevő szerzőt a ház asszonyá­nak, aki afölötti örömé­ben, hogy Petőfit is ven­dégei közt üdvözölheti, homlokon csókolta a költőt. Petőfit mélyen meghatotta ez a jelenet, s meghatottságát még fo­kozta a ház asszonyának azon kijelentése, hogy az egész család gyönyörkö­dik költeményeiben. Midőn ebédre került a sor, a tábornok enge­­delmet kért, hogy egye­dül étkezhessen, hivat­kozván felkötött bal ke­zére, melyen - úgymond - a piski csata emlékét viseli. Ebéd után Lászlóné megkérte a tábornokot, hogy e kitüntető látoga­tás emlékére írják le a je­lenvoltak névsorát. Bem erre intett Petőfinek, aki egy papírlapra felírta, hogy: „Emléklap V.hu­­nyad április 14. 1849”, melyre azután sorra alá­írták nevüket: „General Bem,... Petőfi Sándor százados (és még tizen­három aláírás)”. (Kéry Gyula „Friss nyomon " Budapest, 1908) Liszkayné Pálóczy Horváth Jolán, az 1909- ben Déván kiadott „Hu­­nyadvármegyei Alma­­nach”-ban megjegyzi, hogy „Kászonjakabfalvi László József leányai: Agnes és Róza, Vajdahu­nyadon még őrzik atyjuk emlékkönyvét, Bem és Petőfi aláírásával. ” Gesztessy László visz­­szaemlékezései szerint, Petőfi még aznap (április 14-én) Hátszegen írta meg a Vajdahunyadon című verset. „Estefelé Hátszegre értünk. Együtt voltunk szállva. Vacsora után le­feküdtünk, s én elalud­tam. Éjfél lehetett, midőn Petőfi gyertyavilágnál az asztalnál ülve engem fel­költött, s tőlem rajzant és papírt kért. Kívánságát teljesítem és azt mon­dom: „Na, Sándor! Meg­lepett talán valami vena poetica?" Erre abban a reményben, hogy más­nap valami jeles költe­ményt fogok olvasni, el­aludtam. Petőfi másnap reggel elolvasott nekem egy költeményt, melyben különösen tetszett a Hu­nyadi és Bem szelleme közt felhozott azonosság; egyúttal megkért olvas­nám el Bem tábornoknak alkalmilag e verset. Petőfi kívánságát még aznap Bemnél tör­tént reggeli látogatásom­kor teljesítem. Bemre is nagy hatást tett Vajdahunyad. A Hu­nyadiak történetét ismer­te, s midőn a költemény tartalmát németre fordít­va vele közlöm, és a vers végén előfordul a dicső Hunyadi és Bem szelle­me közti azonosság, az öreg hős elérzékenyült, s szemei könnyeztek. A történteket Petőfi­nek elmondtam, és a köl­teményt átadtam. ” (Gesz­tessy László: Hogyan született Petőfi egy köl­teménye. Magyarország és a nagyilág, 1867. dec. 21.). Petőfi Sándort tehát, második Hunyad megyei útja során Bem tábor­nokkal együtt, 1849. áp­rilis 13-án Déva alatt találjuk (ide Szászváros felől érkezett). Április 14-én folytatták útjukat Vajdahunyadra, majd Hátszegen, Várhelyen (Sarmisegetusa) és az Erdélyi Vaskapun ke­resztül a Bánságba vonu­ló sereggel, elhagyták megyénket. A nagy költő két Hu­nyad megyei útját, két gyönyörű verssel örö­kítette meg. A Négy nap dörgött az ágyú és a Vajdahunyadon című versek újraolvasásával az idők távlatából is visszaidézhetjük Petőfi szellemét újra és újra, történelmi eseményeink színtereinek a tájaira. Schreiber István 1 VAJDAHUNYADON 2 Fogadjatok be, ti dicső falak, Fogadj magadba, híres ősi vár! Légy üdvözölve... hol a hős lakott, A költő ottan lelkesedve jár. Mily hős lakott itt, a nagy Hunyadi! Mily lelkesülés éget engemet! Szivemnek hangos dobbanásai, Beszéljetek ti ajkaim helyett. Itten lakott, tán olykor épen itt Gondolkodok e bástya tetején, Innen tekintett a jövőbe ő, Ahonnan most a múltba nézek én. Itt pihené ki fáradalmait, Midőn elzúgtak a kemény csaták, Melyek Konstantinápoly tornyain A büszke félholdat megingaták. " Jó pihenő hely... csendes szép magány Mélyen lehajló völgynek zöld ölén... Itt lenn a vár; nem éri vihar Még a zászlót sem tornya tetején. El van rejtezve a világ elöl E szent magány; beléje más nem lát, Csak messziről fehér fejével a Hegyek nagyapja, a vén Retyezát. Szólott Hunyadvár bámuló gyönyörrel: "Kit látok? oh kit látok? Hunyadit! Megjöttél hát, oh hősök hőse, végre, Kit vártalak négy hosszú századig. Én hittem azt, hogy vissza fogsz te jőni, Ez a hitem volt, mi erőt adott, Hogy el ne dőljek, hogy viselni bírjam A négyszáz éves gyászt és bánatot. És megjövél... légy hévvel üdvözölve, Hosszan várt vendég, oh hős, oh apám! Csak az fáj most, hogy nem tud sírni a kő... Örömkönyvimet hogy ontanám!" Felelt a vendég: "Sajnállak, szegény vár, Hogy örömedet el kell rontani!... Csalatkozol: nem az jött, akit vártál, Az én nevem Bem, és nem Hunyadi." Szólt vissza a vár: "Én azzal törődtem, Mi volt akkor s mi mostan a neved? A név múlandó, változékony; ami Örök, azt nézem én, a szellemet. Nem a nevedről, hanem szellemedről S annak művéről ismerek reád: Az vagy, ki voltál, négyszáz év előtt s most Te mentetted meg a magyar hazát!" Vajdahunyad, 1849. április 14. HETI ÚJ SZÓ

Next