Heti Új Szó, 2016. április-június (22. évfolyam, 14-26. szám)

2016-04-01 / 14. szám

HETI ÚJ SZÓ RMDSZ-es polgármesterek bemutatkozása A temesvári Magyar Házban találkoz­tak a sajtó képviselőivel Ihász János igaz­falvi és Csáki Károly végvári polgármeste­rek. Mindkét tisztségviselő az RMDSZ szí­neiben indul a június 5-i helyhatósági vá­lasztásokon, újabb polgármesteri mandá­tum megszerzéséért. A sajtótájékoztatón részt vett Halász Ferenc megyei RMDSZ- elnök is. Bemutatkozó beszédében Ihász János (balra) igazfalvi polgármester, akinek eddig három alkalommal szavaztak bizalmat a Felső-Béga menti község lakói, az eltelt majd másfél évtizedes tevékenységéről szá­molt be, melynek köszönhetően jelentős inf­rastrukturális beruházásokat valósítottak meg a község mindhárom településén, ezáltal a lakosság életkörülményei a városiakhoz hasonlóak. Az infrastrukturális beruházások mellett jelentős értékű forrást fordítottak szo­ciális célra, például a gyermekek ingyenes kólába való szállítására, a községközponti, csádi, a lugosi és temesvári oktatási intéz­ményekbe is - mondta a polgármester. Az elöljáró kiemelte, hogy az összehangolt csa­patmunkának köszönhetően, a községbe az elmúlt három polgármesteri mandátuma során több mint tíz millió euró értékű uniós forrást sikerült lehívni. A következő időszak terveiről szólva, Ihász János polgármester elmondta, hogy a községközpontban tovább­ra is működik a Leader-központ, ami a tizen­két községből álló kistérségi csoportosulás számára kisebb projektek megvalósítását teszi lehetővé - az elmúlt időszakban 86 ilyen projektet sikerült megvalósítani ebből a forrásból -, illetve a nemrég elkészült 2020- ig terjedő térségi fejlesztési stratégia újabb feljesztési perspektívákat nyit a kistérség településeinek. A vajdasági és magyarországi testvértelepülésekkel együttműködve régeb­bi projektek folytatását és újabbak megvaló­sítását tervezik - ismertette az elöljáró, illet­ve a község vezetőségének fontos tervét jelenti egy helyi márkanév, védjegy kialakí­­a környék híres terméke, a bukoveci cse­­rv­aznye forgalmazására és népszerűsítésére. A fenti elképzelés szerint gyümölcs és zöld­ség feldolgozó kisipari egységet is létrehoz­nának. Csáki Károly (jobbra) végvári polgár­­mester első mandátumát követően, az elkez­dett projektek folytatására illetve befejezésé­re, és a megfogalmazott tervek megvalósítá­sa érdekében kívánja ismét megszerezni a község lakossága bizalmát. A polgármester elmondta, hogy az elmúlt négy év alatt sike­rült az előző vezetés felelőtlen gazdálkodása miatt összegyűlt nagyértékű adósságot tör­leszteni, úgy a bankok, mint a különböző szolgáltatók felé. Viszont a község anyagi helyzetének a stabilizálása alaposan beszű­kítette a község vezetőségének mozgásterét a fejlesztések irányába, és jószerével az új mandátumban kezdődhet meg a község la­kossága által várt fejlesztés és építkezés. A község vezetése külön figyelmet és a megfe­lelő anyagi forrást biztosított az oktatási inf­rastruktúra biztosítására, a sport és művelő­dési tevékenység fellendítésére - tájékozta­tott Csáki Károly polgármester, aki a megva­lósítások sorában a települések kultúrházai­­nak, a községközpont piacterének és a par­koknak a korszerűsítését is említette. A lakosság életkörülményeinek javítását szol­gálja a községben az Aquatim vízszolgáltató új beruházása, nevezetesen egy víztisztító állomás üzembehelyezése, illetve a Lipót felé vezető út aszfaltozása, ami a Megyei Tanács­tól származó forrás felhasználásával valósult meg. Nagy erőfeszítést igényelt a végvári községi vezetés részéről a Gátalja és Resi­­cabánya irányába vezető utak korszerűsítése érdekében tett adminisztratív lépések - el­képzelhető, hogy a jelenlegi uniós ciklusban sikerül uniós forrást szerezni a Gátalja felé vezető út korszerűsítésére, ami a végvári la­kosságnak nagy könnyítést jelentene. Az elöljáró jövőbeli legfontosabb tervei között az utcák aszfaltozását említette, ugyanis a már említett adósság törlesztése és a község „tiszta” költségvetése lehetőséget nyit a szükséges központi vagy uniós források megpályázására, szintén lehetővé válhat a tervezett sportcsarnok felépítése is, amely­nek költségeit központi forrásból fedezné az önkormányzat. A község egy a vállalkozások megtelepedésére szánt területet is elkülöní­tett a községközpontban, bár a polgármester szerint a Temesvártól való nagy távolság és a járható közutak hiánya miatti viszonylagos elszigeteltség miatt, jelenleg Végvár nem igazán vonzó a vállalkozások számára. A község vezetése az újmosnicai székhelyű he­lyi kistérségi csoportosulás keretében keres lehetőséget több kisipari tevékenység elindí­tására, erre biztosíthatja a szükséges anyagi fedezetet a csoportosulás. Újságírói kérdésre válaszolva ismertette Halász Ferenc, hogy Óteleken Kuti Klára személyében indít jelöltet a polgármesteri tisztség megtartására az RMDSZ, és helyi, illetve megyei önkormányzati listán is indít jelölteket a helyi magyar közösség érdekkép­viseletének biztosítása érdekében. (m....) Összefogás a közös siker érdekében "A romániai magyar gazdák érdekeinek szerepelniük kell a közélet napirendjén! Arról biztosí­tottam Sebestyén Csaba elnököt és a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének (RMGE) küldött­ségét, hogy a képviselet valamennyi szintjén segíteni fogjuk a gazdák sajátságos igényeinek megje­lenítését. Az egyesülettel nemcsak országos, hanem megyei szinten is szeretnénk együttműködni. Emellett a törvénykezésben is igyekszünk orvosolni azokat a hiányosságokat, visszásságokat, ame­lyek akadályozzák a gazdák mindennapjait. Létre kell hozni azt az intézményi hátteret is, amely segíti ezt a munkát, ugyanakkor kiszámíthatóvá kell tenni a támogatási lehetőségeket. Az RMDSZ ebben kíván az RMGE partnere lenni. ” - mondta Kelemen Hunor országos RMDSZ-elnök. Az RMDSZ elnöke által említett találkozón az RMGE 5 tagú küldöttségében a Bánsági Magyar Gazdák és Vállalkozók Egyesülete (BMGVE) részéről két személy vett részt. Dr. Csősz János, a BMGVE elnöke és az RMGE etikai bizottsági tagja, és drd. Benkő Zsolt, a BMGVE ügyvezető igazgatója és egyben az RMGE elnökségi bizottsági tagja. Temes megyében a magyar gazdák szervezete és a politikai érdekvédelmi szervezet között hatalmas összefogásnak lehetünk tanúi, ugyanis a gazdák és vállalkozók egyesülete, több bánsági magyarok által lakott településen tanácsost állít az RMDSZ színeiben, ezek által biztosítva a szór­ványmagyarság eddiginél még nagyobb területen való és hatékonyabb képviseletét, összefogását és védelmezését. Közösen mindenkihez eljutunk és mostantól a BMGVE szakemberein keresztül az RMDSZ akár mezőgazdasági, élelmiszeripari és gazdasági kérdésekben is segítséget tud nyújtani. Örömünkre szolgál, hogy új emberek és olykor reményüket vesztett és köztük elpártolt emberek kerültek az RMDSZ tagságába, és bízunk a közös összefogás erejében. BMGVE vezetősége 2016. április 1., péntek 1 3.) Készül a magyar-román jó együttélési kódex Elkezdődött Hargita Megye Tanácsa ma­gyar-román jó együttélési kódexe kidolgo­zásának folyamata a Nemzeti Kisebbségku­tató Intézettel együttműködve, miután közel három év alatt sikerült elhárítani a jogi akadá­lyokat. A napokban találkozott Borboly Csaba megyei elnök az intézet vezetőjével, Horváth Istvánnal, aki arról tájékoztatta, hogy hamaro­san négy fókuszcsoportos interjút szerveznek magyar ajkú résztvevőkkel Csík, Udvarhely, Gyergyó, Maroshévíz területein, majd ugyan­ennyi készül román ajkúakkal is ugyanezek­ben a térségekben. A kezdeményező Borboly Csaba szerint a gazdasági kérdéseken túl szükség van egy he­lyes útmutatásra, amely segítségével tényle­gesen megvalósulhat a békés együttélés.

Next