Heti Új Szó, 2017. április-június (23. évfolyam, 14-26. szám)
2017-05-05 / 18. szám
HETI ÚJ SZÓ. 2017. május 5., péntek iSzekernyés János TEMESVÁR KÖVEI Mödlingből a Bánság szívébe Anheuer János hatalmas pénzszekrénygyárával és vasöntödéjével és a Rudolf Hauser okleveles mérnök alapította Délmagyarországi Szappangyárral szemközti hatalmas, 2,5 hektáros elhagyatott, jórészt beépítetlen területen építette fel korszerű üzemcsarnokait és melléképületeit 1899-ben és ‘0-ban az Első Magyar Cipősz Rt., amely a termelés beindulásakor felvette a márkanévként is használt Turul nevet. A Buziási út és a Muzslay utca sarkán korábban a Weisz-féle szeszgyár üzemelt, amely azonban csődbe jutott és bezárt. Az alsó-ausztriai Mödlingben 1873-ban mozdony- és vagongyárat alapítottak, amely azonban a bécsi bankkrachkal kezdődött gazdasági válság következtében két esztendő múltán bedőlt, bezárta kapuit. Mindössze 38 mozdony került ki a szerelőcsarnokokból. Az elárvult, használaton kívül került épületeket Fränkel Alfréd (1867-1902), bécsi lábbeliárugyáros 1883. december 4-én 216.000 guldenért megvásárolta a k.k. Grosshandlungsfirma Johann Liebing & Co. cégtől, sipőgyárat alapított, amelynek somszédságában 39 kertes családi házból álló munkástelepet is létesített. Az 1890-es években az alkalmazottak létszáma erősen ingadozott, jelentősen csökkent. A termelés volumene is számottevően apadt, visszaszorult. A gyártelep 1-es számú objektumát 1894-ben lebontották, majd a 2-es és 3-as üzemcsarnokot a Friedmann és Fia cég vette bérbe, akik glasszé- és kartongyárat valamint gyapjúfeldolgozót gründoltak. Fränkel Alfréd mödlingi vállalkozása 1896-ben ismét fellendült. Gyáregységeit újabbakkal bővítette. 1902-ben azonban merész elhatározásra jutott, radikális lépésre szánta el magát: mödlingi termelőkapacitásainak nagyobb hányadát felszámolva cipőgyárát Temesvárra költöztette. Az üzem és a munkástelep tulajdonjogáról azonban nem mondott le. Fränkel Alfréd Budapesten a Nemzeti Takarékpénztár Károly körút 20. szám alatti székházában bérelt lakrészben lakott. A gyáros Fränkel Alfréd egyébként John Kerry (1943) amerikai szenátor, külügyminiszter, elnökjelölt nagyapjának, Fritz Kohnnak (1873- 1921), akit Mathilde Fränkel hozott a világra, a nagybátyja volt. A Mödlingben érettségizett Fritz Kohn egy ideig cégvezetőként, a nagybácsi üzemében dolgozott. Temesvárra nem követte az iparvállalatot. A Mödlingben megismert Löwe Idával, aki magyar zsidóként Budapesten született 1877-ben, 1900. január 19-én Bécsben kötött házasságot. A család katolizált, s még Ausztriában felvette az íres hangzású Kerry nevet. 1904-ben vándoroltak ki az Amerikai Egyesült Államokba, ahol Chicagóban telepedtek le. A család néhány tagja már korábban áthajózott volt az Atlanti-óceánon. A mödlingi gyár egy részét 1903-ban Moritz Fränkel vásárolta meg. Később igazgatók s bérlők vezették a telepet. 1911 -ben Fränkel Alfréd örökösei - a Berlinben élő Éva Goldmann és a bécsi Margarethe von Frey - nemcsak a gyártelepet, hanem a munkásházakat is birtokolták. A két, porosz illetve román állampolgárságúvá tett jogutódtól 1920. december 16- án Mödling város önkormányzata, pontosabban az alárendeltségében tevékenykedő Gemeinnützige Bau- und Wohnungsgenossense vávásárolta meg két millió koronáért a gyár- és munkástelepet. Az iparcsarnokokokba aztán a tűzoltóságot, az Institution zur Feuerverhütung für Feuerschatz-Anlagen und Ausrüstung-ot, a Schleussner-céget, egy fatelepet és több kisebb vállalatot helyeztek el. Moritz Fränkel özvegyének, Helene Fränkelnek a tulajdonát képező gyár- és teleprész átengedéséért évi 40.000 koronás életjáradékot folyósított Mödling város tanácsa, az örökös 1921-ben bekövetkezett haláláig. A „susztemegyed” - ahogy a népnyelv hagyományosan a munkástelepet hívja - napjainkban is Mödling város egyik helytörténeti nevezetességének számít. Fränkel Alfrédot minden bizonnyal több tényező és körülmény ösztönözte, sarkallta arra, hogy nagy iparvállalatát a 19. század legvégén és a 20. század elején Mödlingből Temesvárra költöztesse. Alsó-ausztriai cipőgyárában az általánosnál lényegesen kedvezőbb és előnyösebb munka- és életfeltételek, szociális juttatások dacára felütötték fejüket és évről évre szaporodtak a munkások tiltakozó megmozdulásai, munkabeszüntetései és sztrájkai. A gyár termékeinek értékesítése a megnövekedett konkurrencia miatt megtorpant, visszaesett. A mödlingi cipőgyár legnagyobb piacává Magyarország vált, ahol óriási méreteket öltött a lábbelibehozatal. Másrészt a vállalat elsőrendű céljának tekintette a balkáni felvevő piac, a növekvő cipőimport megszerzését is. Előnyös helyzete, földrajzi fekvése mellett Temesvárt vonzóvá tette a városi tanács iparfejlesztési politikája is. A Béga-parti város dr. Telbisz Károly (1854- 1914) vezette önkormányzata „ingyentelekkel, a kezdeti időszak adómentességével és más kedvezményekkel pártolta az ipartelepítéseket”. Magyarországon alacsonyabbak voltak a munkabérek, s a munkásság sem volt még annyira szervezett, mint a dualista állam társországában, Ausztriában. Fränkel Alfréd is bérmentve kapta meg a 2,5 hektáros Buziási úti telket, a rajta levő épületekkel együtt, 15 évre mentesült a városi adók és illetékek fizetése alól, a „szükséges munkástörzs neveléséért munkásonként és évenként 10-10 koronás” segélyben részesült. Mintegy 80.000 forintos állami szubvenciót is kapott a befektető. 200 koronás részvénykötvényeket bocsátottak ki és forgalmaztak. A részvényesek kezdőtőkéje 1.200.000 koronára rúgott, amely összeget 1902-ben 2 millió koronára emelték. Az Első Magyar Cipőgyár Rt. alapjait lovag West Ede (1851 -1914) udvari tanácsossal, a Temesvári Agrár Takarékpéztár Rt igazgatójával és a Kereskedelmi és Iparkamara elnökével társulva 1900-1901-ben 4 millió korona alaptőkével lerakó Fränkel Alfréd nemcsak a gépek, a berendezések tekintélyes hányadát telepítette át Mödlingből a Bánság szívébe, hanem nagyon sok munkást, művezetőt és hivatalnokot is átcsábított. Míg Temesvárott a nagyarányú építkezések tartottak, Mödlingben tovább folytatódott a termelés. A termékeket Magyarországon Turul-védjeggyel, magyar gyártmányként forgalmazták. A törvénytelen eljárást a Magyar Országos Ipartestület elöljárósága és elnöksége azonban leleplezte. A felháborítónak és botrányosnak minősített ügylet heves visszhangot és töménytelen kritikát támasztott. Több lap - a Magyar Pajzs, Balatonvidék, Zalai Hírlap, Az Est stb. - is foglalkozott a fiatal temesvári gyár tisztességtelen üzelmeivel, amelyre a magyarság „szent madara” szárnyai alatt és képének felhasználásával vetemedett. A minisztériumnak és a hatóságoknak lépniük kellett. Az iparjogi törvény 58.§-a értelmében „hamis védjegy használata miatt” Makón raktárnyi Mödlingben gyártott lábbelit koboztak el. Hasonlóan jártak el több más magyarországi városban is. Az államsegélyt a minisztérium megvonta, felfüggesztette. Megengedték végül a cipők kiárusítását mödlingi védjeggyel, Turul-jel nélkül. „Elfogytak a mödlingi topánkák is, mert mi irtóztató módon pártoljuk a honi ipart és a »Turul« visszaszólít a makói volt mödlingi cipőraktárra. Aztán lesz államsegély, magyar cipő és »Turul« firma, csak ne sógorosodjék megint. ” - írta csípős éllel 1903. január 22-i számában a Magyar Pajzs. Minden bizonnyal a történtek okán is a későbbiekben a temesvári iparvállalt, amelyben 1901 februárjában indult be a sorozatgyártás, a termékeit nyomatékosan „magyar gyártmányként” hirdette és forgalmazta. A modern, üvegtetős üzemcsarnokok, a korszerű berendezésekkel és gépekkel felszerelt termelőkapacitások, műhelyek, az optimális körülményeket biztosító melléképületek, tartozékok valamint az irodaház összterülete 20.000 m 2-t tett ki. Létesítésétől, üzembe állításától kezdve a Turul Cipőgyár Temesvár egyik legnagyobb, legkorszerűbb és legrangosabb iparvállalatának számított.