Heti Új Szó, 2017. július-szeptember (23. évfolyam, 27-39. szám)
2017-07-07 / 27. szám
_______ 2017. július 7., péntek ( 3.] HETI ÚJ SZÓ lmomra megtiszteltetés az, hogy képvisem a magyar közösséget a közigazgatás legmagasabb szintjén Temesváron. Semmilyen előzetes közigazgatási, ám évtizedes cégvezetői tapasztalattal érkeztem a temesvári Városházába. Szerencsére nagy tapasztalattal rendelkező csapatba kerültem, ezért nem okoztak különösebb gondot a hatáskörömben - szociális igazgatóság, adminisztrációs részleg és részlegesen a katasztrófavédelem - felmerülő ügyek rendezése, a helyzetekhez legmegfelelőbb döntések meghozatala. Legelőször a város által működtetett szociális intézményeket látogattam meg, találkoztam az intézményvezetőkkel, és feltérképeztük a tevékenységüket, rögzítettem az elvárásaikat és a terveiket. Szinte mindjárt kiderült, hogy a törvényes rendelkezések módosítása miatt, egyes intézményekhez nem jutott el a város által biztosított anyagi forrás, vagy csak részben jutott el. Idéntől már minden intézmény akár városi fenntartású, akár a vény által támogatott szervezetről legyen, rendszeresen megkapja a nekik járó anyagi forrást. Hatékonyságának növelése és a költséghatékonyság szellemében átszervezésre került a teljes Városháza tevékenysége, igazgatóságokat vontak össze, intézményeket választottak le, úgyhogy a szociális intézmények munkájában leginkább adminisztratív területen változás lesz, de a legfontosabb, hogy senki sem veszíti el a munkhelyét. Tevékenységének első hónapjaiban a városgazda (city manager) feladatait is át kellett vállalnia. Mi a feladata egy városgazdának? Hatáskörömbe került minden, ami a város épített vagyonával kapcsolatos. Lakóépületekkel, gazdasági rendeltetésű építményekkel, műemlékekkel, üzlethelyiségekkel, telkekkel kapcsolatos ügyes-bajos dolgokat kellett egyenesbe hozni, a lakó- vagy tulajdonosi társulásokkal megoldani a nem mindig felhőtlen kapcsolattartást. Számtalan igény, elvárás fogalmazódott meg. Szerencsére tavaly uniós forrás felhasználásával sikerült nyolcvan ingatlan felújítására és hőszigetelésére szerződést kötni, idén eddig valamivel több mint száz ingatlanra vonatkozó felújítási szerződést írtunk alá, további ötvenre kerül sor egy-két héten belül, de akár kétszázra is növekedhet a nagyobbrészt jövőre megújuló ingatlanok száma. Ebben a munkakörben is rengeteg dolgot elődeimtől örököltem, a régi szerződéseket például nem állt módomban megváltoztatni, de az új szerződések megkötésekor figyelembe vettük a régi megállapodásokban foglalt és konfliktusos helyzeteket előidéző kitételeket, és ezeket a jobb együttműködés érdekében hagytuk ki vagy módosítottuk. Most folyamatban van az elektronikus felületen való versenytárgyalás, hamarosan beérkeznek a cégek ajánlatai a kivitelezésre, és ha minden a tervek szerint halad, tavasztól nagyobbrészt elkezdődik a kivitelezés. Ebben benne van az is, hogy esetleg valamely cég megóvja a versenytárgyalás eredményét, és akkor mindent újra kell kezdeni. Nekünk ezek az óvások nagy gondot jelentenek, esetenként akár évekig is elhúzódhat emiatt egy-egy beruházás kivitelezésének az elindítása. A városgazdai munkakörből adódóan számos szakbizottság - például az üzlethelyiségek bérlésével, a szociális lakások kiutalásával, a visszaszolgáltatott lakásokból kilakoltatottak ügyével foglalkozó, a város általi megvásárlásra kerülő ingatlanok ügyében tárgyaló és a tranzakciókat lebonyolító és más bizottság munkájának összehangolása is feladatom volt, illetve a döntések ellenőrzését is végeztem. Ez a rendkívül időigényes tevékenység is rengeteg új tapasztalatot biztosított. Mindazok mellett, hogy Dan Diaconu alpolgármesterrel és Nicolae Robu polgármesterrel egyeztetve a munka egy részét megosztottuk ugyan, de januárig rendkívül zsúfolt időszak volt alpolgármesteri tevékenységem első esztendejének első fele. A tavalyi esztendő kiemelkedő eredménye az Európai Kulturális Fővárosi cím elnyerése a 2021-es évben... Valóban kiemelkedő közös megvalósítás ez, amely rendkívüli módon hozzájárulhat Temesvár és térségének fejlődéséhez. Itt ismét meg kell köszönnünk Temesvár testvérvárosainak a támogatását. Ez egy széleskörű összefogás eredeménye, a projekt megvalósításában az Európai Unió segítsége bizonyos, viszont a sikeres megvalósítás egyik előfeltétele a romániai központi források biztosítása is. A 2021-re tervezett rendkívüli kulturális év rendezvényeinek, rendezvénysorozatainak nem kell politikai színezete legyen, a teljes ország sikere kell legyen a 2021-es esztendő. Most már ismeretesek a tervezett fő irányvonalak, egyik az, hogy a művészetek kerüljenek a polgárok közvetlen közelébe. Ebben a vonatkozásban várható például Temesvár peremkerületeinek a felzárkóztatása. De rengeteg eseményre lehet számítani, a város és térsége teljes lakosságának a bevonásával. Viszonylag későn, valamikor áprilisban született meg a város idei költségvetése. Ez mennyiben akadályozta a tervezett új beruházások elkezdését? Vannak rendelkezések, amelyek szabályozzák a működést költségvetés hiányában is. A Temesváron tervezett beruházások elkezdését néhány hónappal késleltette az, hogy nem ismertük pontosan mire, mennyit költhetünk. Bukarestben hónapokig tartó huzavona után, talán valamikor februárban kezdődött el az érdemi munka. Valószínűsíthető, hogy ebben a hónapban kerül sor költségvetés kiegészítésre, amikor módosul a költségvetés, átcsoportosításokra és újabb összegek folyósítására minden szinten. Év elején bízta meg a polgármester egy igen rázós ügy, nevezetesen a várost behálózó kábelrengeteget megszüntető procedúra levezénylésével. Hogyan haladnak? Ez egy sok éve húzódó ügy, amelyben számos érintett kellene együttműködjön. Ami a várost illeti, mi a történelmi városrész felújításának során, a tervek szerint minden felújított utcában kialakítottuk azokat a föld alatti technikai csatornákat, amelyekbe elhelyezésre kerülnek a szóbanforgó kábelek. Meglátásom szerint, a jelzett területen viszonylag zökkenőmentesen föld alá vezethetők a kábelek. Ráadásul sikerült minden szolgáltatóval tárgyalóasztalhoz ülni, és közös álláspontot kialakítani a tulajdonképpeni kivitelezésről, megegyeztünk a szabályzat kitételeiben is, amelynek az a legfontosabb része, hogy abban a pillanatban, amikor a föld alatti rendszer a jelenlegi, földfelszíni rendszer által biztosított paraméterek között fog működni, ők saját költségükön, eltávolítják a felszíni kábeleiket. Ez az egyezség egyelőre csak a történelmi belvárosra vonatkozik, és ezt tisztességes egyezségnek tartom. A mi terveink szerint a szolgáltatók öt évig ingyenesen használhatják az említett technikai csatornákat, majd azután az elfoglalt közterület függvényében, a majdani törvényes előírásoknak megfelelően, valamilyen összegű bért fizettek volna a városnak. Makkai Zoltán (folytatás a 8. oldalon) Nagy felelőséggel járó megtiszteltetés az alpolgármesteri szolgálat A tavalyi helyhatósági választásokat követően, nyolcvanhárom év után, FARKAS IMRE személyében ismét magyar alpolgármester tevékenykedik a temesvári Városházán. Az eltelt egy esztendő mérlegelésére teszünk kísérletet az alábbi beszélgetés során.