Heti Új Szó, 2017. október-december (23. évfolyam, 40-51. szám)

2017-10-06 / 40. szám

[ 2.) 2017. október 6., péntek HETI ÚJ SZÓ MAGYAR NAPOK A MAROS PARTJÁN Szeptember 28. és október 6. között rendezték meg Aradon a Magyar Napokat. Már a köz­zétett programban is feltűnt, mennyivel változatosabb a műsor a korábbi évekhez viszonyítva. Elsősorban azért, mert a rendezők (főszerep a helyi RMDSZ-é volt) korban is, érdeklődési körben is sokkal szélesebb résztvevői csoportoknak kínáltak választékot. Ezt hangsúlyozta a nyitónapon a Jelen Házban megtartott beszédében Bognár Levente alpolgármester, valamint Faragó Péter parlamenti képviselő, az RMDSZ megyei szervezetének elnöke is. Bognár Levente alpolgármester megnyitja az Aradi Magyar Napokat Az ifjúságnak Az Alma Mater Alapítvány szervezésében már a nyitóna­pon a Csiky Gergely Főgimná­zium dísztermében megtartot­ták a Bemutatkozik iskolánk cí­mű találkozót. Hadnagy Éva alapítványi elnök köszöntőjét követően a megye nyolc ma­gyar tannyelvű vagy magyar tagozatú iskolája (Aradról ket­tő, Ágya, Erdőhegy, Kisiratos, Simonyifalva, Zerind, Zimánd) mutatkozott be szóban és fénykép­­ben. A találkozón Rudolf Anna iskolapszicholó­­gus irányításával a tanulók in­teraktív módon kapcsolódtak be a beszélgetésbe, ismertették iskolájuk érdekességeit, barát­koztak is egymással. A terem előcsarnokában Ilona János ta­nár és László Ferenc operatőr rendezésében nyílt meg az is­kolák fotókiállítása, amelyen minden tanintézetből három­három képet állítottak ki. Másnap délelőtt ugyanazon a helyszínen rendezték meg az Iskolánk (fiatal) arcai című ta­lálkozót, melyen a Csiky Ger­gely Főgimnázium nemrég végzett diákjai találkoztak a mostani és jövendő­licistákkal, meséltek diákköri érdekes, hu­moros történeteket, de sorsuk alakulását is, felelevenítve, hogy miként boldogultak az is­kolában kapott ismeretekkel a tarisznyájukban.______________ Szombaton egy műfüves pályán a Szabadság-szobor Egyesület rendezte meg az ál­talános iskolások futballbaj­­nokságát. Pénteken este a városliget­ben került sor Rúzsa Magdi nagyon várt koncertjére. Óriá­si siker volt! A jeles délvidéki énekes kétórás hangversenyén Bognár Levente alpolgármes­ter társaságában megjelent Gheorghe Falcă polgármester is. A legfiatalabb generáció­nak szólt a szombat délutáni két szabadtéri koncert is, me­lyen először a Bóbita, majd az Arad megyei Simonyifalva diákjainak KogaRitmus együt­tese lépett színpadra. Mindkét koncert zajos sikert aratott. Szombat este a Városliget­ben az RMDSZ rendezésében a legendás énekes, Deák Bill Gyula koncertjét hallgathatta a közönség, majd azt követően került sor az ifjúsági- és sport­nap záróbulijára. Véndiák­találkozó Az Alma Mater Alapítvány (elnöke Nagy Etelka) immár 14. alkalommal rendezte meg a nemzedékek találkozóját. A találkozó hagyományosan a minorita templomban megtar­tott ökumenikus istentisztelet­tel kezdődött. Az ünnepséget a Himnusz zárta keretbe: az ele­jén Naschauer Kinga X. osztá­lyos tanuló tolmácsolta Köl­csey Ferenc költeményét, a szertatás végén pedig a részt­vevők énekelték el nemzeti imánkat. Igehirdetésében nt. Vékony Zsolt József, szentleányfalvi református tiszteletes, a főgim­názium vallástan-tanára a kö­zösség szerepét hangsúlyozta nemzeti megmaradásunkban, azt, hogy életünkben milyen fontosak a találkozások egy­mással (mint a véndiákoké), de az Istennel is. NI. Karczagi Sándor nyugalmazott kálvinis­ta lelkipásztor a felekezetek közötti megbékélés és szeretet fontosságáról emlékezett sze­mélyes élményei alapján. Az istentiszteleten emlékezetes volt Tankó Lászlónak, a mi­norita templom orgonista kar­nagyának, a templom kórusá­nak, a Belvárosi Magyar Bap­tista Gyülekezet énekkarának, a Csiky Gergely Főgimnázium dalcsoportjának a közreműkö­dése. A „véndiákok” egykori is­kolájuk, a főgimnázium, illetve a „zárda” udvarán gyülekeztek. A gimnázium népi tánccso­portja, valamint a Kispacsirták énekkar egy rövid műsorral szórakoztatta a megjelenteket, majd az osztály­termekben órákon keresztül folyt a beszél­getés egy pohár bor, üdítő, sós és édes sütemény fogyasztása mellett. A díszteremben megszer­vezett találkozón Karczagi Sándor, mint az iskola legidő­sebb (most 96 éves) végin­r beszélgetett el a régi időkor, néhány komoly, olykor humo­ros történettel idézve meg a legendás igazgató, Fischer Aladár, valamint a kiváló tanári kar néhány személyének alakját, azokat a nehéz időket, amikor az iskola nyilvánossági jogát megvonták. A betű szerelmeseinek: könyvbemutatók A tíz nap emlékezetes ese­ményei közé tartozott a könyvbemutató. Már a nyitó­napon két új kiadványt bocsá­tottak szárnyra: Bege Magdol­na főszerkesztő ismertette a Nyugati Jelen 2018-as Évköny­vét, illetve szólított a mikrofon­hoz a szerzők közül néhányat. Ujj János (folytatás a 14. oldalon) - ' - ■ v * /:■ Nt. Karczagi Sándor tiszteletes diákköri élményeket is mesélt

Next