Temesvári Hirlap, 1923. augusztus (21. évfolyam, 169-194. szám)

1923-08-01 / 169. szám

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Temesvár-Belváros, Pa Libertăţii (Jenőherceg-tér) 3 Telefonsam 14—12 Sürgönyeim: Hirlap Timisoara Az előfizetés ára Romániában egész évre 480 lei, félévre 240 lei, havonta 40 lei, helyben házhoz, vidékre postán. Az összes külföldi államokba havi 60 lei, negyedévre 180 lei, mely külföldi valutá­ban fizethető külföldi folyószámláinkra. Felelős szerkesztő és lapkiadótulaj­do­nos POGÁNY MIHÁLY 1823 augusztus 1. szerda. Az egyes szám Ára 2 Hel Jugoszláviában 1 dinár, Csehszlovákiá­ban 1 c. K, Magyarországon 100 m. K. Ausztriában 1500 o. K, Amerikában 1 cent, Olaszországban valamint Faimében */1 lira, Bukarestben Lel 2­50 Nyomda: Hunyadi grafikai műinté­­zet, a Temesvári Hírlap nyomdája Temesvár-Belváros, Piaţa Ţepeş Vodă (Lenau-tér) 2 Telefonszám 14 —14 160. szám. A vasúti bajok olyanok egy országi életéiben, mint mikor az emberi szervezetben a­z ütőerek betegek és képtelenek a vér lüktető körf­orgását lebonyolítani Az­­ élet útja a vasút. Ez az út megrom­lott Mik a hibái? A főhiba, hogy a háború alatt és azóta is az anyag meg­kopott és a pótlás nem történt a szükséges mértékben. Sok, igen sok pénz kellett volna erre, tehát vártak vele, hátha olcsóbb lesz. De nem lett olcsóbb, e­llenkezőleg, drágább lett A beszerzést már nem lehetett tovább halasztani és kezdődtek a mozdony­rendelések, a kocsi­zatintások, de, persze, nem olyan mértékben, amik­­­y önben a szükséglet megkívánta volna. Ez a helyzet megvan a legtöbb államba­­n,­­ez nemm különálló, hanem általános baj. A speciális tüneti nálunk az, hogy a sérelem, a mulasztás megtorlása, orvoslása nagyon soká késik, sőt a­ a legtöbb esetben el is marad. És ugyanígy elmarad a hiba reparálásai. A prahovai híd még ma is rozoga és a fából van, holott azóta, már mint az ott történt vasúti szerencsétlenségek óta meg lehetett volna csináltatni egy vasludat. És az adókból, meg fel­emelt vasúti viteldíjakból telett ■ volna rá. A szigorúság és energia, mely éppen a vasútnál elengedhetet­len, nem valami nagy mértékben ta­lálható fel. A vasúti intézmény mo­dernizálására való hajlam pedig an­nál kevésbé. Szakemberek nyíltan hangoztatják, hogy nem csaló nem alkalmazzák a­z új találmányokat, de a régi, már felszerelt, a közlekedést javító, vagy ellenőrző készülékek el­felejtődnek, kikerülnek a haszná­latból. * Mindez pedig összefügg azzal, hogy a személyzet használható és ér­tékes elemeit elbocsájtották, vagy nyugdíjazták, holott ezekre szükség lett volna és szükség lenne mai is. A vasutasok folyton vizsgáznak és vizsgára készülnek, mert hol­ az egyik, hol a másik faktor nem ta­rtja tökéletesnek román nyelvtudásukat, holott a román nyelvet úgyis meg­tanulják, ha nem kell minden három hónapban a vizsgától félni, ellenben igen fontos volna meghallgatni a sze­mélyzetet arról, hogy mit tapasztal, mik volnának a teendők,, hogy a for­galom­­gyorsabb és biztosabb lehessen. A vasúti szerencsétlenségek gyors egymásutánja azoknak az álláspont­ját igazolja, akik azt a­ nézetet vall­ják, hogy a katasztrófákért a sze­mélyzet tanulatlan s éppen ezért felü­letes elemeit kell okolni. Viszont az­tán azért még magasabb helyeken kell felelős személyeket keresni, hogy az egymást érő szerencsétlenségek dacára sem történik se­nmi az újjá­szervezés, a védekezés terén. Ha bajokról volt szó mindeddig, most már majd válságról, a­ vasút válságáról kel beszélnünk. Mert vál­ságnál egyébnek nem nevezhető­­ a helyzet, amely nyomasztólag neheze­dik rá ijesztő veszedelmeivel m utazni kényszerült emberek lelküle­­tére.' ' " * • Az uj városi adók. — Adó a kásásra, adó a házas­ságra. — (S­a­ját tudósitónktól.) Hétfőn délután G­h­e­o­r­gh­o­v­i­c­i­­ Du­ci­án dr. főpolgármester elnöklete alatti folytatták a városházán a Ságovics Sámuel dr. gazdasági tanácsnok által készített és az uj városi adókra vonat­kozó tervezet vitáját.­­A törvény a mozgó kereskedők ellen­őrzése címén adót honosított meg anél­kül, hogy a mozgó kereskedők fogaknát világosan körülírná. A városi tervezet szerint mozgó kereskedő az, aki ipar­­szerűleg foglalkozik ipari cikkek, trolisz­­tiláruk, élelmiszerek és lukszuscikkek el­adásával anélkül, hogy erre a célra a városban bérelt helyisége volna, ellenben a város piacain, vagy terein improvizált­ helyiséggel (sátor, barak) bír. Endre Károly szerint a definíciót azokra is ki kell terjeszteni, akik laká­sukon foglalkoznak árusítással. Hivat­kozott továbbá arra, hogy külföldi­ cé­gek áruval megrakot­tan Romániába kül­dik ügynökeiket, akik itt az árut jó áron eladják, anélkül, hogy adót fizet­nének. Ilyen értelemben módosítják a javas­latot. A külföldi ügynökökre kivetett évi illetéket a tervezet ötszáz kiben álla­pította meg. Azon mozgó kereskedők, kik sátrakban ipari cikkeket árusítanak, évi négyszáz lejt fizetnek. Ugyanezen mozgó kereskedők, kiknek azonban sát­ruk nincs, évi háromszáz lej adóval sut­­tatnak. Az édességek, sütemények, mé­­zeskalácsosok, fagylalt- és búzaárusok évi százötven leit, a lacikonyhások, zöld­ségárusok és veteményesek, kik ezen cikkek árusításával iparszerű­leg foglal­koznak, évi kétszáz leit, akik ugyanezen cikkeket árulják és sátraik nincsenek, száz lei adót fizetnek. Utóbbi kategóriá­ba tartoznak a kofák. A város ezen adókból évi 214.000 lej hasznot remél. A városnak joga van hadiözvegyeket, rokkantakat és hatvan éven felüli öre­geket adósmentességben részesíteni. A személyazonossági igazolvány (vö­rös cédula) kiállítása után fiz­­et adó fizetendő. A miniszter ezt az adót, to­vábbá a kutyaadót és a tűzoltóság­ meg­szervezésére szolgáló adót a mágia részé­re kötötte le. Anyakönyvi kivonatok után tíz lei, a házassági tanúsítványi kiállításáért húsz lei adó fizetendő. A házassági tanúsít­ványok kiállítása eddig díjtalan volt.­­Bí­rói után létrejött házasságbontó határo­­zatoknak az anyakönyvnél való beikta­tása után száz lej fizetendő. Az elvált házastársak egyetemlegesen­­kötelesek az összeget megfizetni. Ha a felszólítástól eltelt nyolc napon belül az adót nem fi-­­­zetik meg, a város végrehajtást vezet ellenük. ,F­e­­­d Kálmán dr. utalt arra, hogy ma a válófelek kilencven százaléka a szegény néposztályból kerül ki. Ne­héz volna az adót közigazgatási úton be­hajtani. Akinek a házasságbantó hatá­rozat anyakönyvi bizonylatára szüksé­gük van, az úgyis élere jön. A város eb­ből az adóból nem fog valami horribilis összegeket nyerni, éppen ezért kár volna a kérdést komplikált eljárásokkal sú­­lyosbítani. A házassági szerződésekre nézve a tör­vény ezeket az adókat állapítja meg. A bajor Alpesekben. Garmisch, julius hó., (S­a­j­á­t tudósí­tónk­t­ó­l) Helyi vonat megy Müncheniből kétórán­­ként Starnberg és tovább Garmisch-Par­­■ teifkirchen felé. De már egy nappal előbb megváltjuk a jegyet, mert reggel bizony, csak az edzett müncheni turisták tudnak hegymászó botjaikkal és óriási szeges cipőjükkel a spéniziták­hoz­­férkőzni. Ilyen színes, ’bábeli társaság még itt­ is szokat­lan, mint amelyik az utóbbi heteken tó- * dúl a" bajor havasok felé. A tarka, rikí tó szinti ruhákba öltözött müncheni kirán­dulók mellett hangos amerikaiak, elő­kelő angolok, osztrákok, csehek és igen jelentős számmal magyarok törtetnek, a befutó vonat elé. A zsúfolt vonat sze­rencsére mára Starnbergbné­ kiürül. Az utazó közönség fele a Wurmsee mesebeli panorámájáért szenvedi végig az uta­zás gyötrelmeit. De megéri. Ez a csudálatos, romantikus tó, méregzöld tarajos­ vizével, is miniatűr villafalvakait övező fennyőóriá­­sokkal és körben, mint egy fejedelmi gyűrű, a­ felhőkbe nyújtózó havasokkal — megdöbbentő látvány. Mi tovább fu­tunk Garmisch felé! A kupéban minden­­­­ki az ablakhoz tódul és áhitatos csend­­­­ben figyeli a kanyargós ut us meglepe­téseit: — Die Zugspitze!... Die Zugspitze! Hallom a vonat minden zugából. És minden ablakból kezek nyúlnak a leg­magasabb bajor hegy felé. Az 2964 méter magas Zugspitze, mint egy Ősz óriás mosolyog fehér fejével a lábaiba kapasz­kodó felhőkbe. Vastag hószőnyegén a jú­liusi nap izzó reflektora ragyog, mintha apró arany gyöngyöt szórna a hegyóriás tetejére. Mikor kilépünk a vonatból, az eső szemez. A bajorok mosolyognak meg­lepetésünkön, ők már­ megszokták a „Schnürliegen“-t. Mi d­ide­rgünk a­ ragyo­gó napsütésben, míg végre átm­elegs­zünk a bájos garmischi állomás előtt.­ Gar­­misch is, Partenkirchen ds Gaufpiva van idegenekkel. A németek már csak kirán­dulni járnak ide. ők nem tudják meg­fizetni a százezres szállodát és a har­­mincötezres ebédet. Már nem is lehet árakról beszélni, mert mire e mondatot befejeztem, a százötvenezer márkás szál­lodaszoba biztosan kétszázezerre emel­kedik. Ugyanígy van az étkezéssel is.* Gyorsan eszem az ebédet, mert félek, hogy az utolsó fogásnál újaibb áremelést jelent a pincér. Partenkirchben olcsóbb.­ A ragyogó tisztaságú, kis alpesi falu apró, farka képekkel díszített mézeskalács-há­zaiban még ma is adnak 30—40.000 már­­káért szobát­ egy napra. A hegyi vezetők részletes, ismertető tábláimra is ott ajánlkoznak az utcasar­kokon. Pontos ismertetés Alexander Mapek turistavezetőről, aki a Zugspitzé­­re vezet, vagy Hans Gottschallról, aki a havas hegyek más csúcsaira kíséri a hegymászó idegent. És a pompás, előke­lően berendezett boltokban finom „való­di békebeli áru“ a mai árért. Leginkább természetesen turistaholmit a­j­ánlanak, mert itt még a legtörékenyebb francia nő is nehéz szeges cipőben­ jár. A havas hegyoldalakon néha-néha megjelenik egy pár mozgó fekete pont, mintha ko­mm hullatna az égtől. Turisták vastag, szeges botokkal baktatnak felfelé. Lenn a ragyogó, selyemkárpittal díszített szál­loda csarnokokban pedig a szimfonikus zenekar „közkívánatra“ címmit és tangót játszik a már estélyi ruhában feszült táncoló közönségnek. Boldog, gondtalan világ ez itt. Mint egy kis sziget az európai zűrzavarban. Nem­­beszélnek politikáról, gazdasági helyzetről s bizony, akik idejönnek, azok között pénzről sem igen esik szó... Mil­liomosok és milliárdosok verik esténként a kártyát a szállodák játékszobáiban. Természetesen itt is dollár az alap, azzal a változással, hogy többnyire valóban ezzel fizetnek is. Este, mielőtt vonatra szállok, még egyszer körüljárom a két ikerfalut. A kávéháziakban, vendéglőkben ragyogó csillárok­­alatt szürcsölik a legfantaszti­kusabb italokat. Kinn az utakon, a feny­vesek között pedig ugyancsak jókedvű társaságok­­futkosnak. Visszafelé márd kevesen vagyunk a vonatom A reggeli kirándulók biztosan most érik el az első havascsikot. Ők mennek tovább, pedig az égen már piszkos felhőfoszlányok sú­lyosodnak.. Megérted az eső. A vonatabla­kom, mirnsti japán gyöngyfüggöny csikot az alpesi Schnürl­egen. Vastag, nehéz, sötét felhő pólyá­zza be az óriás hegye­ket. Egy-egy villanásnál még ki­ragyog a hegy hava, azután megint ólmos, sötét és nyirkos hideg. A mellettem levő kocsi­ban egy magyar úr meséli, hogy a Bá­nátban­­tikkasztó kánikula­ van. Alig vár­ja, hogy hazaérjen...­­ A vonat tovább robog a hegyiek között. Sötét, titokzatos, kacskaringók után ,fel­csillan ismét a Stambergsee Böcklinzöld­­je. Itt már megint tiszta ég van és a hold, mint egy ezüst cintányér, büszkél­kedik a fehéren világító hegycsokor fö­lött. A sötét kupéban—mint ezen a vi­déken mindig — II. Lajos bajor király­ról indul a szó. Ezt a s­zerencsétl­en em­bert sohsem tudják a bajorok elfeledni. A tó mellett van a nevezetes kápolna, a­hol a király a vízbe ugrott. Ha ide érnek, könnyesen emelnek kalapot. Tizenegy órára már ismét Münchenben vagyunk A sötétből kinyúlik a Frauenkirche ezer­szer megrajzolt ,sziluettje és a pályaud­var­­zűrzavarában újból megkezdődik a rohanás.­­Aki nem Münchenbe tart, siet a másik pályaudvarra, hogy még elérje az esti vonatot. A nagy rohanásban meg­kérdek egy vasutast, mikor indul vonat. A vasutas még nem is felel, mikor a há­tam mögött már felzúg a kórus: —­ Mi is oda megyünk! — magyarul. És a vonatban, Salzburg felé, bizony már végig magyar síző vitte a vezérszó­lamot. ..... ......­.

Next