Temesvári Hirlap, 1923. december (21. évfolyam, 271-293. szám)
1923-12-01 / 271. szám
TEMESVÁRI HÍRLAP Szerkesztőség- és kiadóhivatal: Temesvár-Belváros, Pa Libertăţii (Jenőherceg-tér) 8 Telefonszám 14—12 Sürgönyeim: Hírlap Timişoara XXT. évfolv*». Az előfizetés ár* Romániában égés évre 600 lej, félév*« 300 lej, haránt* 50 lsi, helyben házhoz, vidékre postán. Az összes külföldi államokba havi 70 lej, negyedévre 223 lej, mely külföldi valutában fizethető külföldi folyószámláinkra. Felelős szerkesztő és lapkiadótulajdonos POGÁNY MIHÁLY Az e&y&s *asákméra 'Z feel Jugoszlávi^an 1 dinár, Csehszlovákia M“ 1 C. Jp Magyarországon 100 «1. K, Ausztrában 1508 «. k. Amerikában 1 c/ant, Óla*® asgut»n vakmintFúj^ben '/s Um. Bukarestben feel 2-30 wi, a l&eedvari Hírlap nyomáé ja Tsaiesváp-Belváros, Ţepeş Vodă (Leaguer# 2 Telefonszám 14 —14" 1923 december szombat/. .jmm ■ ■- «.A .►..***. - - * -•• - •___/ . ■ r. •.. 271. szám. Kisebbségi tanítók sorsa. Irta: JÁROSY DEZSŐ. Változott aláteghányatottebik sors 4. osztályosa: a kisebbségi tanító. Ő, aki a változott étet dacára változatlan odaadással kívánná, szolgálni a kulturhiivatását, képésről-lépésre tapasztalja, hogy pedagógiai mindennapi verejtéke nyomán még megnyugvás sem terem a számára. Helyzete megingott, egzisztenciája bizonytalan. A fiaiscalok a jövő nagy aggodalmával keresik elhelyezkedésök lehetőségét, de az altig adódik számukra. A közelmúltban itt e helyt képesített tanító Idába törekszik pozíció után, az iskolaszék, a község nem választ, tehát kizárt jelenség, hogy a fratait tanítót saját népe bizalma avassa jövő gyermekeinek gondozójává. Az életelén működőket az államnyelvi kánosítás ejti aggodalomba, míg a nyugalom kiérdemelt napjaira készülőket a jövő teljes bizonytalansága sodorja a kétségbeesésbe. A közelmúltban ismételten tapasztaltuk, hogy érdemes, szinte vezető állásban megőszült taim férfiakat a legrövidebb idő alatt fosztottak meg rangjuktól vagy sorolták azokat a fizetési minősítés oly alacsony tagozatában, honnét megélniök — képtelenség’. Akárhányszor munkára még alkalmas tanerők kényszerülnek elkiörgelni állásukat, mikor pedig köztudomású, hogy a szakszerűen mégis csak egyoldalu tanítói képesítéssel nehéz máshol elhelyezkedni. A tathnitő a béke áldott napja általa is kinturproletár volt, kivel mostohán bánt el állam, város és község egyaránt. Akire egy ország és nemzet jövője volt bízva, az a műveit embert megillető létminimum legalsó mértékével sem volt ellátva. Akinek kezelő pedagógiájára volt biztva a népnevelés egyetemes érdeke, akárhányszor a legkeményebb nélkülözések fájdalomlánkcán tudta csupán szitkos önfeltartását biztosítani a maga és családja, számára. Kulturállumaink állandó eredeti híne volt az, hogy ez a mostohasorsban részesített tanú sohasem érezhette azt, hogy munkája nyomán áldás és elismerés fakad. A népoktatás ügyét államérdek szempontjából is az eszményiiség látószögébe kell újból beállítanunk, ha nem akarjuk azt, hogy ez a hivatás a rideg robot sorsára legyen kárhoztatva. Lélekmunkát vártunk a talmiétól s közben lélekhalálra ítéltük. A humanizmus örök törvénye, hogy ezt a hivatást naggyá kell tartalmaik s finom eanberiességünk minden lelkiségeivel kell a most is a sanyargatott tanító segítségére sietnünk. Miskor tanító elhelyezkedésének jövője felett a legélesebb Damoklea-kard függ, mikor a tanító hivatalosam sem részesül abban a figyelemben és elismerésben, melyhez munkája révén jogosultsága van, akkor az elismerés hangján kell leszögeznünk azt, ami Marosvásárhelyen történt. Marosvásárhelyen a román tanítóság közvetlen közelből szemlélhette a viaskodást, mely a kisebbségi tanitók boldogulását és jövőjét kezdte ki. Nap-nap után tapasztalhatták, hogy a „tesvérekkel“ jogtalanság történik, melyet nem lehet szó nélkül hagyni. S a nemesem érző román tanítótestvérik a testületit tiltakozás vétóját emelték fel állandóan megbántott testvéreik érdekében és a jövő igazságában vnaló bizakodással inkább az saját megrividítéseikkel, de egyenlőséget és paritást kérnek a számlikra. Bátor hang ez, de emberi. Méltó azokhoz, kik háborúnak és vérnek, gyűlölségnek és sszenvedélynek örökségétől megtisztultan, a tiszta, a véres emberiesség jogát és győzelmiét kiáltják ki s maiden kicsinységük mellett is bátran hirdetik, hogy a fölebbvaló hatalma is az immarnizmusnak és a belátásnak ezen testvéri nérein épülhet fel. Hol volnánk öt év után, ha'' az utó gondolat nélkül való és szeplőtlen testvériség eszméje hatná át nemesül a tanitótestvérek, hanem minden kaszt és társadalmi osztály szivét ? Hol volnánk, ha az „idegenek“ a testvériség nagy érzelmi felmagasztaltatásában részesültek volna s ha nem kellett volna érezniük azt, hogy csak a második helyen lehet létjogosultságuk? Hol volnánk, ha a politikai kiéleződés is engedne, szenvedélyességéből s ha végre a pártok előítéletein belül is testvér és testvér állnának egymással szembeni? A testvérisé öntudatához és cselekvéséhez belső lelki felkészültség és fegyelmezettség kell, ahol az nincsen, ott eldurvul az élet és csődöt mond a testvériség. A marosvásárhelyi példa pedig szóljon mindannnyiunk lelkéhez. A letört tanitóegzisztenciákat vegye társadalmunk oltalmába s juttassa nekik az élet delénazt a pótkenyeret, melyre a szűkös nyugdíj után szükségük vant. Már a béke idején is voltakintézményeink, hol nyugdíjas tanítók derekasan állták meg helyüket. Amint észrevesszük, hogy huszonnégy óra leforgása a tanítót kenyérfosztottá teszi, álljunk oda tüstént az első segély pillaratában s ne hagyjuk sorvadni derék tanítóinkat, kihűlök áldott munkája nyomán nőttünk lélekben nagggyá. Vérző szívvel kellett olvasnunk, hogy a nyugdíjas tanitók iat,leik éveken keresztül tengődtek báni nélkül, mennyi testvéri odaadással segítették hivatásbeli testvéreik. Gyűjtést indítottak, önadókat vállaltak a hősi lemondásnak szinte heroikus fokáig. A társadalom tudja kötelességeit s bizonyitsa tettekkel, hogy derék tanitóinak iránt való állandó gondoskodásunk a sírig kiséri el őket. Aárossvásárhelyi példa pedig tegye törvénnyé a testvériséget, melyről eddig csak szépszólamok voltak izgalomban! Kormány nélkül áll Németország. (Saját tudósítónk jól.) Berlini politikai körökben a parlament, feloszlatását, elkerüllhetetlennek hiszik. Ebert elnök ismét Stresenminn volt kancellárt fogja a kormány megalakításával megbízni, aki a választásokig diktafon hatalommal fog kormányozni. Ez azonban eddig csak feltevés. Ebert elnök több irányban kísérletezett a kormány megalakításával. Először Steger n, adi volt miniszternek adott megbízást, de ez közölte vele, hogy a megbízást nem fogadja el. Ebert erre Marx képviselőt,a: -centruimpártjunket bízta meg a kabinetalakítással. A Voith-ügynökség jelenti: Luther birodalmi pénzügyminiszter levelet intézett Ebert elnökhöz, akit arra kért, hogy mentse őt fel a felelősség alól, mert a soká elhúzódó kormányválság rettenetes szerencsétlenséget jelent a német birodalom pénzügyi életében. Luther kijelente hogy felelős kormány nélkül nem tudja a birodalom pénzügyeit elintézni. A birodalmi gyűlés nemzeti pártját azt a kérést intézte Ebert elnökhöz, hogy a parlamentet oszlassa fel. Kérésükért azzal indokolják meg, hogy a birodalmi gyűlés mai összetéteke nem tükrözi viszszi a pártviszonyok igaziképét. A német n-Itmaildek kijelentették, hogy a mai innent feloszlatásaesetén szívesen rendelkezésre állatik az elnöknek az új kormány megalakításában. A kormány átalalulussiail megbízott Marx azttervezi, hogy a jobboldal és baloldal között némi kapcsolatot próbáljon tar éinteni. Az egyes minisztteri tárcák betöltésére vonatkozólag a kombinációk már megindultak. Hallatszik, hogy Stresemann volt, kancellár külügymiiniszternek, Kardorff belügyminiszternek és Schiele közélelmezési miniszternek van kiszemelve. Ha Gesser nem leesz hajlandó arra, hogy a hadügyi tárcát megtartsa, úgy azki Kardorffnak fogják felajánlani. Ez esetben Koch lenne a belügyminiszter. Kaun, Sivefte és Lser megtartják tárcáikat. Marx a kancellária államtitkárának Hamm volt bajor ke Nagy Károly prédikál. (Saját tudósítónktól.) Este hat óra. A temesvári református templom felé az emberek surnraja filmpölyög. Steromátus hívők, akik Nagr Károly erdélyi retoranátus püspökeit mennek meghallgatni. A puritán egyszerűségében impozáns teremben ember-ember hátán tolong. Felzug az orgona és Nagy Károly püspök Szabolcska Mihályi főesperes társaságában megjelenik. Nem kell nagy emberismerőnek lenni, hogy észrevegyük az alakjából, bársonyos tekintetű szemeiből kiáradó melegséget. Pasi ok, dió mégisaz isten szerény, szolgája ő, szerényebb a legalacsonyabb sorsú hívűnél. Azzá magasztositottá telikének lobogó, meleg szöretlete, lényének jósága ési felsőbbségeis szelídsége. Egy ilyen ember szájából a hangcsak lágyan, ,a mélységes érzelmek szondámján át,szülve ömölhet szét. Egy is van. Amint tönte bársonyos hangon és az Istenhez vak, fölemelkedés elolvadásában elmondja az imát, a sziveket reszkető meghaaítság járja át. A püspök szavai megeregtetik a lelkek legfinomiaibb húrjait. A megtestesült krisztusi alázatosság ez, mely rendi,tüeetlen mint a szikla. A kóruson felzug Bassani mély érzés u canfa.teja: Áldások istene. A Temesvári Magyar Dalárda nagy szerű inter- fretációjában áraid szét az áj latos ének híveik fek-dr. Nagy Károly püspök az asztalhoz ep. Mögötte emelkedik a szószék, de ő mintha észre sem venné. A hívőkkel egy szinten marad, mint gondos pásztor figyelő nyája közepette. És hangja betörti a termet. — A szörnyű világégés — küzdi — melyeit, átéltünk, az emberiség sok száz esztendős értékeik fenyegeti pusztulásait. Veszélyben a lelki és erkölcsi értékek is, amelyek megmentésére kell sietnünk. A temesvári kicsiny református egyházközség szintén kiveszi részét a mentési munkálatból. Nem elégszik meg azzal, hogy vasárnapi istentisztelet kerteiben lássa el a hívőketvigasszal és erősítéssel, hanem alkalmat ad nekik, hogy telkük tehetségei szerint részt vegyenek az erkölcsi javak megmentésére irányuló magasztos akcióban. — Nekem jutott a szerencse — nem mondom, hogy véletlen szerencse, marnem akarok pogány szót használni, tudván, hogy nincs véletlen — hogy a hirdetteni előadás ciklust megnyithassam. Valami komoly megindulás arra ösztönöz, hogy régi szokásomtól eltérően, úgy próbáljak beszélni az idegyülekezett hitközségi testvérekkel, mint ember az emberrel. A vallás értékét és életet megváltó erejére akarnék rámutatni a mindennapi élet keretében : a világnak a zavarból való megváltását a valllásnak , istentisztelet gyakorlásán kivül a mindennapi, életbe valólevitalé által. — A háborús évek óta megélénkült a vallás iránti érdeklődés. Ez azt mutatja, hogy az emberek óhajtják a vallást és élni szeretnének vele. A vallást épp úgy veszély fenyegeti, mint a többi erkölcsi értékeiket. Abban a versenyben, amelyet az emberek egymás mellett vívnak, azok maradnak le, akik a vallás erkölcsi terhével a vállukon futnak. A becsületes ember az életben nem haladhat; olyan könnyen, mint az, aki azt tartja, hogy aválás az üzletben meg van engedve. Nehezebb élni annak a mai világban, aki a tisztesség védelme alatt halad. Azok, akik a szeretetet prédikálják és gyakorolják, megállapíthatják, hogy azzal élni nem lehet. Az étet az érdekeik harca és nem a szereteté. A világiban azoknak jut az elismerés, tök nem törődneka tisztességgel, a becsülettel. A dolog lényege azon fordul, hogy mindez állandóságra fariba lo számot ? És itt egy kérdést akarok felvetni, amelyet a ne- V'dés sehol és soha komolyan nem tettek: — Mi'ri é! az mber? Miért küszködik? — Azért csupán, hogy az élet javaiból minél többet megkaparintson magának .’ Ez mégsem lehet életcél, hiszen a zsoltár is mondja:" Kánoniít sem hozunk magunkkal és svírbort el nem viszünk. Főleg nem ma, amikor láthatjuk, hogy évszázadokon át bálványként tisztsévi értékek szentsége nem annyira tisztelt, mint néhány évtizeddel,ezelőtt." A tulajdont változása, mely kiterjed a földre, a