Temesvári Hirlap, 1926. szeptember (24. évfolyam, 197-221. szám)
1926-09-01 / 197. szám
rs NXIV. évfolyam, 197. szám.1528 szeptembere, Szerbia. Az angol sajtó biztosra veszi Németország felvételét a Népszövetségbe Németország felvétele megteremti a nyugat európai hatalmak és Szovjetoroszország közötti kapcsolatot Genf, aug. 31. Szeptember 2-án kell dönteni a Népszövetségtanácsának arról, várjon felveszi-e tagjai sorába Németországot vagy sem. Szeptember 6-án tartják plenáris ülést, amelyen megtörténik a német delegátusok ünnepélyes bevonulása a Kálvin-terembe, ha a felvétel ténnyé válik.A Népszövetség köreiben már előre készülnek a válható eseményre, melynek megvalósulását minem ki várja, mert hiszen ettől függ a locarinói szerződés sorsa. London, aug. 31. Az angol sajtó bizakodóan ír Németország felvételéről és azt biztosra veszi. A Wletminister Gazette valószínűtlennektartja, hogy Poincaré Németország felvételének megnehezítésére érvényesítené befolyását, mert Franciaország szanálásának előfeltétele a politikai helyzet kiegyensúlyozottsága, amit csak akkor lehet elérni, ha Németország máig végre tagja lesz a Népszövetségnek. A belépés legnagyobb jelentősége abban áll, hogy megteremti a Népszövetség keretein belül a nyugateurópai hatalmak és Szovjetoroszország közötti kapcsolatokat, amelyeket oly régóta óhajtanak az egyes európai államok. Genf,aug. 31. A népszövetségi tanács újjászervezésére kiküldött külön bizottság Motta svájci tanácselnök elnöklete, alatt ülést tartott. Tizenöt tag helyett csak tizennégy jelent meg, mert Brazilia időközben kilépett. Caacos spanyolkiküldött kérte, hogy kormányának állandó tanácstagságra vonatkozó kérelmét ne halasszák bizonytalan időpontra. 14* meg kell alakítani a nagy demokratikus pártot, amely a liberálisokat megakadályozza törvénytelen kormányzásukban. A román nemzeti párt — írja a továbiakbi ami a lap — követi az alkotmányos faktorok, a király és az ország parancsait, akik az erők egyesítését és a viszálykodást megszüntetését kérték. Az Adevenl, mely a Romania cikkét kommentálja, ebben a passzusban indiszkréciót lát,amely hivatva van megerősíteni azokat a híreket, amelyek szerint a király több ízben óhaját fejezte ki, hogy a két demokratikus párt — nemzeti párt és, paratssztpárt — egyesüljenek. A lap megállapítja, hogy Iorga és Maniu között teljes az egyetértés, ami nagy nyereség azok részére, akik a még mindig tiszteletteljes állást elfoglaló román nemzetipárt helyzetét tisztázni kívánják. A román nemzeti párti és liberális fuió lehetetlenségére célozva egy másik lap megjegyzi, nem is annyira két ellentétes ideológiáról, mint két homlokegyenest ellenkező morálról van szó. A két pártot egy szakadék választja el a gyúrástól,, amelyet áthidalni nem lehet.A Romania cikke kétségtelen a belpolitikának legfrissebb szenzációja. Hogy mi lesz az eredménye, nem tudni. Valózíaű, hogy a nemzetipárti ési parasztpárti fúziós tárgyalások erősebb ütemen fognak megindulni és talán eredményre is vezetnek. Talán! Svájc hatvanmillió frank kölcsönt adott Franciaországnak és kétszáz millió frankot a belga vasútaknak Pária, aug. 31. A francia hivatalos lapban, a Journal Olfsfidesben kis hír jelent meg, amely elkerülte a francia sajtó figyelmét. Ez a hír tudatja, hogy a svájci kormány hetlomixmillió svájci frank kölcsönt engedélyezett Franciaországnak. A kölcsönt napokkal ezelőtt kötötték meg. A kölcsön huszonöt éven belül törlesztendő. Ugyanakkor a svájci pénzemberek egy másik tranzakciójáról érkezik a hír. Svájc a belga vasutak részére kétszázmillió svájci frank kölcsönt engedélyezett. A francia, kölcsön részvényeit ezer francia frankos névértékben bocsájtják ki, hét százalék mellett, míg a belga részvények névértéke ötszáz, belga frank, hat, százalék kamat mellett, hatvanöt évre. (Mint említettük, egyedül a L'Echo de Paris kommentálta eddig a hírt és azt írja, hogy mint a példa mutatja, Franciaország még kaphat kölcsönt anélkül hogy Amerikához kellene fordulnia. Nincs szükség az angolszász kalimérokra. A svájci kölcsönnek világpolitikai szempontból is nagy jelentősége van, mert véget vet a dollár megváltó erejéből szárnyra kelt legendának Nincs kizárva, hogySvájc után után esetleg a többi semleges államok is jelentkeznek, hogy a háborúban megszaporodott tőkéiket kikölcsönözzék. Ezt azonban még korántsem jelenti azt, hogy a dollárokat bármelyik állam szívesen el nem fogadná. Amerikának mindenesetre előzékenyebb üzletfélnek kell bizonyulnia, ha csak azt nem akarja, hogy az európai rejtett tőkék, amelyek bármikor a piacon jelentkezhetnek, teljesen ki ne szorítsák az európai kontinensről A román nemzetipárt hivatalos lapja bejelenti a nemzetipárt és a liberálisok fúziós tárgyalásainak végleges meghiúsítását Maria és Iorga álláspontja győzött . Ismét előtérben a parasztpárt és a nemzetipárt fúziója Bukarest, aug. 31. A liberálisok és nemzetipártiak fúziós tárgyalásairól az utóbbi időben elterjedt híreknek egy és mindenkorra véget vet a Romania mamegjelent cikke, amely Manu Gyula sugalmazására íródott. Kétségtelen, a fúziós tárgyalásokrólszóló hírek nem voltak alaptalanok és a román nemzeti párt is hajlandóságot mutatott arra, hogy a liberálisok segítségével megvalósítsa minden pártnak vágyát, a kormányra jutast. Hogy a tárgyalások meddig haladtak, nem tudni, egy bizonyos, hogy a pártnak nagy többsége nem idegenkedett a fúziótól, de az utolsó percben bekövetkezett a váratlan fordulat: islaniu álláspontja győzött és a román nemzeti párt kimondta: a liberálisokkal nem lehet tárgyalni. Hogy mik voltak az okok, amelyek Maniu álláspontjárnak győzelmét biztosították a többség akarata felett, nem tudni és ez, majd később fog kiderülni. A Romania cikkében halvány utalás van a király és az országi akaratára , az ország összes demokratikus erőinek egyesítésére. A Románia elöljáróban és DanSever liberális szimpátiájára célozva azt írja, hogy az ország demokratikust erőitől megkezdett útról nem szabad letérni. A liberálisok szirénájaegyeseket eltéríthet útjáról, de nem altathatja el az ország összes demokratikus erőinek állandósult bizodalmát. A demokrácia soraiban talán vannak eltévelyedett elemek, ahogyan mindig léteztek. De ez nem jelenti, hogy a demokráciát csak egy pillanatra is eltéríthetik útjáról. Áldozatokat a jövőben is kell hoznunk, deahogyan Jorga professzor mondta. TEMESVÁRI HÍRLAP Habsburg Vilmos főherceg ujagitációt indított az ukrán íróéért Egy szélhámos vezeti a herceg akcióját Bécs, augusztus 31. István főherceg fia. Vilmos főherceg az összeomlás után igényt jelentett be az ukrán trónra A fiatal Habsburg főherceg érdekében különböző ukrán személyiségek dolgoztak a háborút követő első esztendőkben, azonban az akciót nem koronázta siker. Ukrajna felosztásra került Lengyelország és Oroszország között. Most Vilmos főherceg ukrán hívei ismét akcióba léptek és a Bécsi melletti Badenben ütötték fel tanyájukat. A Vilmos-párti ukrán agitáció élén egy Csernusenko-Sagaidacsni nevű ember áll, aki I Krestanskaja Federazija ellen Vilmos főherceg érdekében lapot is ad ki. Az egyik bécsi estilap részletesen foglalkozik Csernusenkot-Sagaidacsni személyével és megírja, hogy tulajdonképpen iSergius Mesodovitcs Gsemusenkonak hívják é,s a Sagaidacsni nevet csak A bánsági református egyházmegye üdvözlete Szabolcska Mihályhoz Temesvár, augusztus 31. Most jelent meg a bánsági református egyházmegye júniusi közgyűlésének jegyzőkönyve, mely tartalmazza Szombati-Szabó István,az imert ,koltő, lugosi református lelkész üdvözlő -beszédét abból az alkalomból, hogy Szabolcsika Mihályt, az egyházimegye esperesét irodalmi érdemeinek elemezéséül a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjának választotta. A szép beszédet itt adjuk. Mélyen tisztelt Egyházimegyei Közgyűlés ! Az ülés bezárása előtt tárgy,sorozaton kívül néhány percre kívánom még igénybe venni a m. t. közgyűlés már lankadó türelmét.Egy ünnepélyiese! akkorddal kezdődött egyházmegyei gondnokot installáló ,mai közgyűlésünk s egy ünnepélyes akkorddal óhajtanám azt befejezni. A legutóbbi heteknek az egyetemes magyarságot érintő eseményei közül magasan kiemelkedik egy,A bennünket, a Bánáti Retformátus Egyházmegyét egy szorosabban érdeklő eset,mely fölött nekünk nyom és megemlékezés nélkül napirendre térnünk nem lehet és nem szabad. Köztudomás tárgya, hogy a magyar ezreillelmkség legmagasabb fóruma, a Magyar Tudományos Akadémia az egyet-,más magyarság legnagyobb elő költőjét, egyházmegyénk szeretettel és tisztelettel körülölvevett esperesét,Szabolcska Mihály urat aközelmúlt napokban egyhangúlag tiszteleti tagjává választotta, amivel a „méltóságos’ cián jár együtt. 1917-ben vette fel, hogy Sagaidacsin ukrán nemzeti hős leszármazottjaként szerepelhessen. A bolsevizmus első idejében nagy szerepet játszott Szovjetoroszországban, adta a váldög kommunistát, miig, mint azemlített lap- írja, a, tarbendi hadiiskolából, amelynek parancsnoka volt, 120,000 rubelt elsikkasztott. Később az ellenforradalmárokhoz pártolt, azonban ezektől is szöknie mellett, mivel Kaledin le akartalövetni, mert jogtalanul az ezredesi rangot adományozta magának.Bécsben márpolitikai szolgálatokat végzett a lengyelek számára, majd Csehszlovákiaszolgálatába állott, most pedig lapocskájában egyaránt harcolt folytat Oroszország, Lengyelország és Csehszlovákia ellen, kövevetelve Ukrajnaönállóságát Vilmosi királysága alatt Az említett estilap cikkében a hatóságok figyelmébe ajánlja Csemnusenkot. Ebben akitüntetésben ránk nézve nem a titulus a fontos, s hanemn az a körülmény, hogy esperesünk a legnagyobbat kapta meg,amit egy szegény nemzet a magyar szellemiség anyagiakban szegény legnagyobbjainak adni tudhat. A halhatatlanság babérjaival övezett homlokról szétsugárzó dicsőség nem csupán az egyetemes, hanem közelebbről a romániai magyarságra és abban is mireánk, aBánáti Református Egyházmegye kálvinista magyarságára tűz le a legmelegebben, akiknek ő büszkeségünk, és boldog dicsekedésünk volt -és marad minden időben. Úgyérzem, hogy az én személyem nem jogosult, gyönge és alkalmatlan, az alkalom sóim a legmegfelelőbb, hirtelen támadt szavaim is szürkék és szegényesek arra, hogy ennek a nagyjelentőségű eseménynek hivatott méltatására e helyenrészletesebben kiterjeszkedhetné il— azért — amidőn a költői nagyság előtt tisztelgő hódolatnak és az esperesünket ért kitüntetés fölött érzet őszinte örömnek úgy a magam, mint Egyházmegyénk nevében ez ünnepélyes percben kifejezést adok, kérem a m. t. közgyűlést, hogy ennek az esemény«“x .jegyzőkönyvi megörökítését elrendelni méltóztassék. A jó Isten Szabolcska Mihály esperes ur őméltóságát az egyetemes magyarság, örömére és a Bánáti Egyházmegye büszkeségére sokáig éltesse. 261 ■ •»« * oamasuus ai a a a at aaa « a * w * omam SÂ¥0L¥ Thymöl-fogkrém fi m megnyilt aas uj Szünyei- és Licoleam-ámház a Józsefváros, Bul. Berthelot, Kobert-házban. Szenzációs megnyitó árak. Cégtulajdonos POPPER GYULA