Temesvári Hirlap, 1936. június (34. évfolyam, 124-147. szám)

1936-06-02 / 124. szám

1958 JÚNIUS 2. KEDD Korrupció helyett közös felelősség, tisztátlan sértelések helyett munka a közjóért, egy mindenkiért és mindenki egyért — ez a jövő nemzeti és parasztállam erkölcsének az alapja. A jövő nemzeti és parasztállamban az ar a munka lesz, melynek a tőke csak vendége lehet. Az árviszonyok arányos és igazságos rendezése, a bérek kiegyenlítése lesz a nemzetiparasztpárti kormány első feladatainak egyike. A mezőgazdasági temények árai és az ipari árak között ma tátongó ár tapasztalható, ezt az árt át kell hidalni, a parasztnak többet kell keresni, fogyasztóképessé kell tenni, úgyhogy az árkiegyenlítés mégsem fogja tönkretenni az ipart, melynek azonban az árakkal a logikus színvonalra kell leszállania. Az ipar ma úgyszólván teljesen a profitéhség martaléka, a magas ipari árak irracionálisak, másrészt azonban az elhibázott és szerencsétlen külkereskedelmi politikának az eredménye. Mihadaehe kimutatta, hogy ez a kereskedelempolitika teszi szükségessé a magas adókat, melyekkel a kormány még így sem képes a deficitet fedezni. A nemzeti és parasztállam, mely fokozni akarja a farasztók fogyasztóképességét, azonkívül új tömegeket akar bekapcsolni a fogyasztásiba abban a helyzetben lesz, hogy fokozatosan leszállítsa az adókat. A jövő nemzeti és parasztállamának három pillére a paraszt, a munkás és a katona lesz. Ennek a három elemnek ___ az együttműködése teremti meg az jövő államot, melynek kifejezője az uralkodó. A megtévesztett ifjúság Mihalache ezután azokról az egzaltált urjakról beszélt, akiket a kormánynak sikerült a nemzeti parasztpárt ellen fellázítani. Az ifjúság — mondotta Mihalache — rendszerint helyesen érzi meg a bajokat és hamisítatlan tiszta ösztönével tiltakozik minden igazságtalaniság és jogfosztás ellen. A román ifjúságban is él ez a tiltakozás, melyet azonban a kormány a maga céljaira használ ki. Ennek a tiltakozásnak az igazi éle a kormány ellen fordul, azonban a kormány ügyes manőverezéssel a tiltakozás élét elfordította és azok ellen irányította, kik ugyanazért küzdenek, ami az ifjúság lelkében a tiltakozást kifejtette. Hogy mennyire áteremti ez a kormány, azt az bizonyítja legjobban, hogy sikerült ezt az ifjúságot annyira elszédítetnie, hogy ezek az ifjak még halálos ítéletek hozatalára is képesek azok ellen, kik ennek az ifjúságnak a jobb jövőjéért harcolnak. Ám szavakkal ezt az ifjúságot nem lehet oly hamar meggyőzni, a tettek azonban be fogják bizonyítani eme ifjúság előtt is, hogy a helyes út a nemzeti-parasztpárt útja. A nemzeti-parasztpárt nem tűri a jelenlegi helyzetet és kíméletlen harcot folytat a kormány ellen, melynek el kell tűnnie. Beszéde végén Mihalache kitért arra, hogy a nemzeti parasztpártot monarchikus elv hatja át. A párt királyhűsége tántoríthatatlan, ezt bizonyítja 1930 június 8-ika is, amikor ez a párt volt az, mely a királyt visszahívta az országba. Ezen az uton kíván továbbhaladni ez a párt, mert ezt az utat jelöli ki az ország számára a történelem. A román monarchia gondolata egy bölcsőben ringott a román nemzeti s parasztállam gondolatával, ez a két gondolat újból találkozni fog és fel fog ragyogni en- TK Tiltakounk! Következőt kaptuk közlésre: Az öntudatos nők ezreinek nevében tilakozunk azon barbár mód ellen, ahogy szeretett férjeink borotválkoznak! Mert arcuknak minden egyes borotválkozás után olyan kinézése van, mintha bőrüket lenyúzták volna, olyan sebes és vérző, mint egy műtét után. Nem bírjuk tovább ezt a borzalmas látványt, amely férjeinkből csúf szörnyetegeket csinál. Nem nézhetjük tovább ölhetett kezekkel ezt a bűnös ömleges önkiltásit. Tiltakozunk az öngyilkosságnak ezen eredeti módszere ebben. Igenis! És mi apellálunk az ország összes asszonyaihoz, csatlakozzanak tiltakozásunkhoz és vegyék rá férjeiket, hogy a „Quick”-pengét használják, mert egyedül ez hozhatja ismét helyre arcukat és nekünk visszaadhatja nyugalmunkat és boldogságunkat. nek az országok az igazi fénye, melyet csak a megértés, a jólét és a szabadság adhat meg egy népnek. Ezt a jelenlegi kormány nem hajlandó megérteni s korrupcióval igyekszik a hatalmat a lehetőségek végső határáig a kezében tartani, azonban elfelejti ez a kormány, hogy a szuette fa is önmagától dől ki — a korrupció fogja elsöpörni a román történelem útjaiból ezt a kormányt, mely útjába áll az életnek és aromán nagyságnak. A fascizmus és a diktatúra ellen Mihalache végül is a külpolitikáról beszélt. Románia hű régi szövetségeseihez és nem keres új utakat. "Románia nagy szövetségese Franciaország, ettől az országtól Románia sohasem távolodhatik el. Románia útja a demokrácia útja, tiltakozik a fascizmus és a diktatúra ellen, a fascizmus és a diktatúra a kétségbeesés útja, mely néha jóra is vezethet, azonban a tét nem éri meg a kockázatot. Románia nem tartozik a kétségbeesettek közé, még akkor sem, ha a jelenlegi kormány éppen a fenti célok elérése érdekében igyekszik ezt az országot erre vezetni. Ennek a folyamatnak áll az útjába a nemzetiparasztpárt a demokrácia gátjával, melyen a román paraszt, a román munkás és a román katona áll őrséget. Mihalaebet a tömeg hosszú perceikig lelkesen éljenezte, majd újból elvonultak aparasztgárdák a párt nagy vezérkara előtt. Este bankett volt, melyen közel ezer résztvevő ment meg. Ugyancsak tegnap gyűléseket tartottak a nemzeti-parasztpárt körzeti vezetőségei Bacauban, Vasluiban, Craiovában, Focsaniban és Cernortában kisebb jelentőségű összeütközésre is került a sor a nemzeti-parasztpárt gárdáin és jobboldali elemek között, azonban a rendőrség csakhamar véget vetett a csetepaténak. Hasonlóképen összeütközésre került a sor Bucurestiben is, egyszer a Victoriei-téren, amikor jobboldali elemek néhány nemzeti-parasztpárti plakátot téptek le, amiből verekedés keletkezett sebesültek nélkül, másodszor pedig a délutáni órákban, amikor az elvonult parasztgárdák néhány tagját támadták meg jobboldali elemek. Itt is idejekorán lépett közbe a rendőrség, a verekedés néhány sebesültjét kórházba szállították. HETEN EGY SZOBÁBAN Írta: KÁROLY SÁNDOR 26 v ICopyright by Tiímsvári űtl/aps Mrs. Hunter ezután a szomorú történet után egy vidámabb epizódot mesélt el az alkoholcsempészek változatos életéből és ebben a főhős megint csak Joe, a feledhetetlen volt. Itt a whiskys üvegeket nem emésztette el a tűz, hanem azok mulatságos körülmények között szerencsésen eljutottak a fogyasztókhoz, akik azután derekasan berúgtak, mert Joe csak elsőrendű árut tartott raktáron. Az alkoholcsempész özvegye közel egy óráig készélt a földalatti Csikágóról és határozottan sikert aratott. Mindenki figyelmesen hallgatta és szórakoztatónak találta előadását. Diana asszony egyáltalán nem szégyelte, hogy szeszes italokat szállított hazája szomjas fiainak, sőt szépnek és nemesnek látta hivatását és bensejében meg volt győződve, hogy az emberiségnél« nagyob szüksége van skót whiskyre, mint a késés rínoscimento ismeretére. A" szabadegyetem katedráját Meinecker tanácsosnak "kellett volna átvennie, hogy megismertesse hallgatóságát a német közigazgatás tökéletességével, a hallgatóság azonban úgy találta, hogy ez a tárgy nem kiválóan alkalmas a figyelem lekötésére. Tíz percig érdeklődve hallgatták a német kerületi rendszer előnyeit a többi államok rendszerei felett és még azt is elhitték, hogy a kataszteri hivatal valóságos áldás az emberiségre. Később azonban álkozta?, halkan beszélgettek egymással és egyáltalán nem törődtek azzal, hogy a közigazgatás reformjáról szóló törvényt mikor szavazta meg a berlini birodalmi gyűlés és milyen korszakalkotó változtatásokat eszközölt a azon a nemzeti szocialista uralom. — Gondolja, hogy ez az, unalomgyűjtemény érdekel bennünket? — kiáltotta váratlanul az előadó tanár fele az amerikai nő egyben ,tolmácsolva mindnyájuk véleményét. — Kérem . . . kérem , s * bocsánat . . . ezek olyan dolgok, amik rendkívül fontosak — válaszolta sértődötten a közigazgatás embere. Jélermin szellem fanatikusét leszerelték és előadása sikertelenségbe fulladt. Még a negyedét sem mondhatta el annak, amit akart. Mivel azonban közgyűlési stérozat folytán a szabadegyetem előadói közül senki sem vonhatta ki magát, felkérték, hogy válasszon más tárgyat. Efelett hoszabb vita indult meg, mert a tanácsos a közigazgatáson kívül máshoz nem értett, főként járatlan volt az alkoholcsempészetben, koloratúréneklésben, gépkocsivezetésben, diplomáciában és művészettörténelemben. Végre hoszszas vallatás után kiderült, hogy szokott vadászgatni is, mire megegyeztek abban, hogy vadászkalandokkal szórakoztatja hallgatóságát és hazudhat tetszése szerint, mert elnézőek lesznek iránta és a közel száz évben nem szándékoznak utánajárni, hogy az elmondott kalandok valóban megtörténtek-e. Meinecker tanácsos rossz előadó volt és az izgalmas róka-, farkas- és vaddisznóvdászatokat úgy mondotta el, mintha hivatali felettesének beszámolna, hogy a Köln város tulajdonát képező közlegelő hány hektár terjedelmű. Még azzal sem váltott ki hatást hallgatóságából, amikor elmesélte, hogy a háború előtt az a nagy szerencse érte, hogy együtt vadászhatott egy valóságos Hohenzollern herceggel, pedig a valóságos Hohenzollern hercegek általában ritkán lőnek nyulat kataszteri hivatali főnökök társaságában. — Képzeljék el, kérem, a porosz királyi herceg annyira liberális szellemű volt, hogy az erdőben kézzel ette a frankfurti virstlit — mondotta lelkesen, hogy teljességében kidomborítsa a porosz királyi herceg nagy emberi erényeit. — Hát mivel ette volna, talán a lábával? — szólt közbe a köztársasági Egyesült Államok leánya, mire olyan harsogó nevetés kerekedett, hogy az örökké emlékezetes nyúlvadászat percekre megakadt. Mindenki nevetett, még a kövek, téglák, márványoszlopok, gerendák és meggyalázott gobelinek is mosolyogtak, sőt O'Never tanár ráncos arcán is gyenge rángás futott végig, mivel bizonyára ő is úgy találta, hogy egy valóságos Hohenzollern herceg nem ehet a lábával, hanem csak a kezével franfurti kolbászt. Meinecker tanácsos előadásával a szabadegyetem órái véget is értek. Észre sem vették, hogy a délután milyen hamar elrepült és hogy beköszöntött az este. Örömmel fogadták a vacsorát, amely nyers répából és a sajt utolsó maradékából, valamint egy deciliter ivóvízből állott. Ezen az éjszakán ismét két jelentős esemény történt a rombadőlt Sforza-kastélyban. Az egyik fél kilenc órakor, amikor a konyhában talált és a leltárba besorozott petróleumlámpa még égett. Ekkor Jersmiczky Mária, az ünnepelt hangversenyénekesnő kedves moholy kíséretében átnyújtotta Kovács Kázmér soffőrnek annak kimosott és megfoltozott harisnyáját, amely fontos műveleteket saját kezével végezte el - minden külön felszólítás nélkül. A soffőr reggel nem húzta fel harisnyáit, mert mega szándékozott azokat kimosni, de közben megfeledkezett róluk. Az énekesnő azonban nem feledkezett meg a harisnyákról és figyelmességből maga állt neki a mosásnak, pedig a harisnyák illata nem hasonlított a Coty-cég egyet■ len parfümjéhez sem. Az elnök csodálkozva fogadta az udvarias gesztust és megkérdezte: — Miért tette ezt? A művésznő azonban nem felelt. Gyengén elpirult és piruláséban volt valami finom báj. A soffőr szótlanul megcsókolta a harisnyát mosó kezet. A kézcsók néhány másodperccel tovább tartott, mint a szokásos kézcsókok és a művésznő nem húzta el a kezét. Ellenkezőleg: ez a kéz, amely húsos volt és kecsesen gömbölyű, gyengén megremegett. Az impreszárió, aki mindezt látta és aki reménytelenül szerette a nőt már évek óta, kegyetlenül szenvedett és szenvedésében kopasz feje jobban fénylett, mint egyébkor. Gazembernek, brigandnak és utolsó söpredéknek nevezte magában a soffőrt, az énekesnőt viszont hűtlen kígyónak, bestiának és csalfa teremtésnek. Mindazonáltal mégis szerette, mint reménytelen szerelmesnek illik és szenvedett is, mert szenvedni jó a szerelem emésztő tüzében. A másik figyelemre méltó esemény éjjel fél egy órakor történt teljes sötétben. Ebben az időben Hermiczky Mária véletlenül felébredt és meglepődve állapította meg, hogy hálótársa nem fekszik mellette, lassan kimászott az ágyból, elbotorkált a sötét folyosón és a nagy feketeségben úgy látta, hogy a lovagterem melletti helyiségben a padlón két alak szorosan átölelve tartja egymást és szenvedélyesen csókolózik. Az egyikben felismerte hálótársát, a másiknak az arcát a sötétben nem tudta kivenni. Óvatosan visszabújt az ágyába és sokáig nem jött álom a szemére, mert tartósan irigyelte az amerikai nőt, akinek derekára erős férfikarok tapadnak alig tíz lépésnyire tőle . . . (Folyt, köv.) .