Temesvári Hirlap, 1937. február (35. évfolyam, 26-48. szám)

1937-02-02 / 26. szám

Ma második, új regény XXXV. ÉVFOLYAM, M. SZÁM 1937 FEBRUÁR 2. KEDD 12 OLDAL­­ÁRA 4 LEJ SZERKESZTETTE: POGÁNY MIHÁLY 1903—1924 FÜGGETLEN MAGYAR NAPILAP Szerkesztőség: Timişoara, Piaţa Lenau 3 — Telefon: 14-14 Kiadóhivatal: Timişoara, Piaţa Libertăţii 3 — Telefon: 14-12 FELELŐS SZERKESZTŐ: POGÁNY LÁSZLÓ a moszkvai per tizenhárom halálraítéltjét MOSZKVA, február 1. A moszkvai per tizenhárom ha­lálraítéltje tegnap kegyelmi kér­vénnyel fordult Sztálinhoz. A ti­zenhárom halálraítélt kegyelmi kérvényét vissza­utas­ították. Radeket, mint ismeretes, nem ítélték halálra. A Reuter úgy tud­ja, hogy ennek igen érdekes hát­tere van. Radek közölte Sztálin­nal, hogy amennyiben őt is kivé­geznék, úgy külföldön élő barátai olyan okmányokat hoznának nyilvánosságra, melyek a leg­nagyobb mértékben kompro­mittálnák a szovjet kormányt. Sztálint állítólag ez a fenyegetés tartotta vissza attól, hogy Radek halálos ítéletét aláírja és így vál­tozott át a már kész halálos ítélet tízévi fegyházbüntetésre. MOSZKVA, február 1. Ma reggeli távirat szerint Mosz­kvában ma hajnalban kivégezték a második trockijista per tizenhá­rom halálraitélt vádlott­ját. MEXIKO CITY, február 1. Troekij Leó tegnap kiált­ványt bocsátott ki, melyet a világ munkásságához intéz. Ebben a kiáltványában Troekij felszólítja a világ munkásságát, hogy alakít­sanak bíróságot mely előtt haj­lan­dó megjelenni, és elő fogja terjesz­­teni mindazokat a vndelkezésére álló iratokat és f­­onyítékokat, melyekkel azt kívánja bebizonyí­tani, hogy a moszkvai perek ne­vetséges rendezések, a vádlottak egytől-egyig ár­tatlanok voltak, az igazi bűnösök és a munkásság igazi ellenségei azok, akik mint vádlottak lépnek fel. Elhangzott a nagy beszéd és ha röviden akarjuk ■jellemezni a hatást, meg kell állap­ítan­ianunk, hogy az európai helyzet a beszéd dacára semmiben sem változott. A jelenlegi sajátságos diplomáciai helyzet okozza, hogy azok a lapok, me­­lyek a német birodalommal szövetség­­es, vagy különösen meleg szálakkal összefűzöt országokban jelennek meg, békeszózatnak jellemzik a beszédet,a míg a többi országok sajtója, és ez van többségben, megállapítja, hogy a kan­cellár szavai a lefokozott reménységek dacára i® csalódást okoztak. Megtör­­ténni az, amit már egyszer kifejtettünk: a német politikai diktátorának hallat­­lan nimbusza sem volt elég, hogy a külfölddel szemben engedékeny lehes­­sen. A modern parancsuralmi rend­­szerek abban különböznek a régi abszo­­xitizmustól, hogy az abszolút uralkodó jót akart, — minden ember szubjektív­­e jót akar —­ de hatalmát isteni aka­­rattól származtatván, egyáltalán nem törődött avval, hogy népének milliói helyeslik e tevékenységét, tetteit; ezzel szem­­ben a modern uulízátok­ rendsze­­rese közös tulajdonsága az a körül­­mény, hogy egy ember­ akarata irá­­nyítja korlátlan mértékben a politikát, a gazdasági életet, de ez az egy ember amellett ragaszkodik ahhoz, hogy a népmilliók úgy lelkesedjenek intézke­­déseiért, mintha az ő akaratukból buggyantak volna­­. Az abszolút kor­­mányzás olyan kerékkötője ez, mely nem engedi meg a diktátornak, hogy az egyszer megindított irányvonaltól eltérhessen. A vezérkancellár beszédét két részre kell választanunk. Az egyik, terjede­­lemre nézve hasonlíthatatlan nagyobb­iak része beszámoló volt az eddigi négy év munkájáról. A beszédnek ez a része német belügy, bennünket csak a külpolitikai rész érdeke. Mi volt Hitler Adolf­ beszédjében, amit mi, az objektív hallgató, örön­m­mel üdvözlünk. Van egy­­ ki­jelentés benne, amely új. A vezérkancellár megállapítja, hogy helyreállította a német birodalom telje® szuverenitását és éppen ezért szakít a meglepetések rendszerével, nem fogja többé a vilá­­got befejezett tényét elé állítani. Ez a kijelentés békésebb légkört jelent, ben­­ne van ebben a pár szóban, hogy a bi­­rodalom ezentúl tesz olyan, más államokat közvetlenül, vagy közvetve érintő intézkedéseket anélkül, hogy az illető államokkal ne tárgyalja le a kérdés őket illető részét. Sajnos, a kancellár beszédjében leg­­alább se annak külpolitikai részében, sokkal több neme­t látunk, mint igent. Nem hajlandó letérni a gazdasági autarchia útjáról, nem fogadja el a kollektív biztonság gondolatát, egy ta­­podtat sem enged az Oroszországgal szemen elfoglalt álláspontból, nem haj­landó a lef­egyverzésre és ami talán a leg­jellemzőbb, egy szóval sem vála­­szolt Leon Blum utolsó békebeszédére... Lemond a magyar k­üül­ügyminiszt­er és belügyminiszter? Gömbös Gyula halála után az új miniszterelnök, Darányi Kálmán szakított az addigi kormányzópolitiká­val és a kormány átvétele után azon­nal tárgyalásokat kezdett a parlamen­ti ellenzékkel, így elsősorban az E­c­k­ha­r­dt­t Tibor vezetése alatt­ álló kis­­gazdapárttal.Darányi Kálmán tárgya­­lásai súlyos ellenzésre találtak a kor» Hiányzó párt szélsőjobboldali csoport»­járnál, az úgynevezett Marton»csoport­nál. A kormánypártnak ez a része ra­gaszkodott ahhoz a szélsőjobboldali politikához, amelynek a belpolitikában elfoglalt álláspontja párhuzamos azzal a külpolitikai vezetéssel, amely Né­metországot szoros közelségbe hozta Magyarországgal. Azok a közigazga­tási intézkedés­ek melyek arra voltak hi­vatva, hogy a túlzó pártok agitációját elnyomja, természetszerűen a belügy­­miniszter hatáskörébe tartoztak és Kozma Miklós belügyminiszter ki­­méletlenül érvényt is szerzett rendel­kezéseinek, ami ellenkezést váltott ki a kormánypárt Márton-csoportjánál és ennek az ellenkezésnek az éle első­sorban Kozma Miklós belügy­miniszter ellen irányult. Ugyanekkor azonban Eckhardt Ti­borért is kíméletlen harcot kezdtek a belügyminiszter ellen, aminek részben az a múltbeli magyarázata van, hogy a Gömböszörmény alatt a kisgazdag­yárt, különösen az időközi választások alatt több ízben panaszt emelt a bel­­ügy­miniszter által kiadott egyes köz­­igazgatási rendelkezések miatt és hogy ezek a panaszok nem orvosolódtak az ellenzék kívánsága szerint, ugyan csak a belügyminiszter befolyásának tulajdonították. Továbbá a kisgazda­­párt vezérének, Eckhardt Tibornak éppen hasonló ügyekből kifolyóan sze­mélye® politikai összetűzése is volt Kozma belügyminiszterrel, így tehát Kozm­a Miklós magyar belügymi­niszter úgy az ellenzék, mint a kormánypárti jobboldal támadá­sának kereszttüzébe került, ami végül is odavezetett, hogy a hely­­zet egyre tarthatatlanabb lett. Égve® lapok több izben foglal­koztak a lehetőségel, hogy a bel­ügyminiszter benyújtja lemondá­sát, ezt az értesülést azonban hi­vatalosan mindannyiszor megcá­folták. Darányi Kálmán mi­niszterelnök a múlt héten tartott beszédében célzásokat tett arra­­nézve, hogy símig a magyar kor­mány kitart eredeti külpolitikai vonalvezetése mellett, addig korai minden olyan hír, mely arról szól, hogy a belpolitikában olyan válto­zások várhatók, melyek messze el­térítik a magyar belpolitika vo­nalát az úgynevezett Gömbös­vonaltól. A hétfő reggeli lapok most az­után szenzációval szolgálnak. A lapok értesülése szerint a közeli jövőben Darányi Kálmán miniszterel­nök benyújtja az részkor­­mány lemon m­indről szóló ok­iratot a kormányzónak, a kormányzó újból Darányi Kálmánt bízta meg a kormányalakítással. Darányi az új kormányt a jelenlegi kormány­tagokból állítja össze, mindössze Kozma Miklós belügyminisz­ter és Kánya Kálmán külügy­miniszter maradnának ki az új kormányból. A két tárca betöltésére vonatkozó­lag magyar politikai körökben egyelőre találgatásoknál többet nem tudnak. A hétfő reggeli lapok híre a magyar fővárosban a szen­záció erejével hatott. A híreket eddig még nem cáfolták meg. Bizonyos körök szerint Kánya Kálmán lemondása a magyar kül­politika irányvezetésének immár hagyományosnak elismert vonalán látszik változást hozni. Kánya ugyanis mielőtt külügyminiszter lett volna. Berlinben volt követ­és a miniszteri székéből is, amelyen ápolta régi diplomáciai összeköt­tetéseit Egyes körökben Kánya távozását részben Rosenberg­­nek a Völkischer Beobachterben megjelent revízióellenes cikkével, részben pedig Hitler szombati beszédével hozzák kapcsolatba, amely, miként ismeretes, Lengyel­­ország, Ausztria és Olaszország után emlékezett meg a magyar­­német barátságos viszonyról.

Next