Tender, 1998. január-június (7. évfolyam, 1-25. szám)

1998-01-07 / 1. szám

1998. január 7. S­iíS?: GZRGDFORDULÓRA DAP? ''-es években vetődött fel a déli autópá­lya - DAP - gondolata, mely Ausztriából jövet Szentgotthárdnál lépne magyar földre és Csapnál Ukrajna felé hagyná el az or­szágot, miközben áthalad Vas, Zala, So­mogy, Baranya, Tolna, Bács-Kiskun, Csongrád, Békés, Hajdú-Bihar, Szabolcs- Szatmár megyében. Mind ez idáig tőkeerős befektető hiányában csak viták folytak szükségességéről. A napokban egy török befektetőcsoport támogatásával megalakult a Déli Autópálya Rt. 225 millió forint törzstőkével, s terveik szerint két év múlva megkezdődhet a mintegy 3 milliárd dollá­ros beruházás. A befektetők állítólag az autópálya vonzáskörzetében kiépülő szol­­­­gáltatások nyereségéből finanszíroznák utólag a beruházás költségeit, s nem szed­nének úthasználati díjat. mKm oktcito­i pályázatok Ez év szeptemberében a Művelődési és Közoktatási Minisztérium a Sulinet tartal­mának fejlesztésére pályázati felhívásokat tett közzé. December 3-án kihirdette az eredményt, az eredetileg tervezett határ­időhöz képest késve, mert a több mint 200 beadott munka komplex értékelése az előre elgondolhatnál nagyobb munkát jelentett. Eredményes pályázatokat nyújtottak be a következők: az Elender Computer Kft. tízet; a Mozaik Oktatási Stúdió nyolcat; a Panem Könyvkiadó hármat; a Twind Kft. és az ELTE BTK kettőt-kettőt; a Nemzeti Múzeum, az MTA SZTAKI, a SZÜV Rt., az 1956-os Szövetség, az Encyclopedia Hungarica és az ABC Könyvkiadó egyet­­egyet. A minisztérium a pályázatok körülbelül felében nem hirdetett győztest, mert vagy nem megfelelő anyagok érkeztek, vagy egyáltalán nem pályáztak az adott témák­ban. E területeken a jövőben új pályázato­kat fognak kiírni. 3 TENDER HÍREK PÉ­LYkZTM AZ ORTT Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) pályázatot írt ki a televíziós kábel­­hálózatok fejlesztésére. A 600 millió forintos keretösszegből egy pályázó maximum 25 millió forintot nyerhet el. A hálózatfejlesztés technikai minimuma 24 csatorna vételi lehetőségének megteremtése. Az értékelésnél a legtöbb pontszámot azok a pályázók kapják, akik olyan községben vagy térségben kívánják kiépíteni a hálózatot, ahol ilyen vételi lehetőség egyáltalán nincs. Az elbírálásnál azt is preferálják, ha a bővítés a magyar nyelvű műsorok foghatóságát javítja. Az a pályázó is előnyt élvez­het, aki a vételi körzet bővítését vállalja. Azok a társaságok, amelyek eddig nem teljesítették törvényes kötelezettségeiket, nem nyerhetnek el támogatást. A pályázat benyújtási határideje 1998. február 2. A pályázati felhívás átvehető az ORTT székhá­zában. A testület konzultációs lehetőséget is biztosít 1998. január 12-én, 19-én és 26- án, 10 és 15 óra között. Hardvergy­á­rtás Tata­bányján Zöldmezős beruházás keretében olyan gyártóbá­zist hoz létre Tatabányán az egyesült államokbeli SCI Systems, amely az Ericsson Infocom Rend­szerek Ágazatától fokozatosan átveszi a nyomta­tott áramköri lapok gyártásának jelentős részét. Az SCI Systems Európában Skócia, Írország és Franciaország után létesít gyárat Magyarorszá­gon, s a tervek szerint innen szállítják majd az Ericsson Infocom Rendszerek ágazatának európai piacaira a nyomtatott áramköri lapok meghatáro­zó hányadát. Tatabányán várhatóan 1998 első negyedévében kezdődik a gyártás. A 12 millió dollár értékű beruházással létesülő 10 ezer négyzetméter alapterületű üzem egy éven belül 3-400 új munkahelyet teremt. Az Ericsson és az SCI megállapodása a svéd cég Infocom Rendszerek Ágazatánál több éve indított átszervezési stratégia része. A folyamat során a beszállító cégek egyre magasabb integráltságú szinten kapcsolódnak a gyártásba, s az Ericssonnál fokozatosan a fejlett technológiát igénylő szoftver- és rendszerintegrátori feladatokra helyeződik át a hangsúly. E stratégia - mint azt a kutatólaboratórium, a szoftverház és a szakértői központ működése már korábban is jelezte - az Ericsson magyarországi tevékenységében is helyt kap. ÁLLAMI TÁMOGATÁS UTÉPÍTÉSRE Az önkormányzati tulajdonú helyi közutak építésé­re az 1997 második felében elnyerhető keretből 250 millió forint állami támogatást ítélt oda a pályázatokat elbíráló tárcaközi bizottság. A felhí­vásra 231 önkormányzat nyújtott be pályázatot, amelyek együttesen 3,2 milliárd forint támogatást igényeltek csaknem 5 milliárd forintnyi beruházást jelentő út-, híd- és csomópont építéseikhez. A feltételeknek megfelelő pályázatok közül 45 része­sült támogatásban. Ennek segítségével két telepü­lésen hajthatnak végre csomópont-korszerűsítést, öt településen épül autóbusz-forduló, harminchét helyen növekedhet a burkolt utak hossza, és egy településen épülhet híd.

Next