Teológiai Fórum - A Selye János Egyetem Református Teológiai Kara és a Calvin János Teológiai Akadémia tudományos folyóirata, 2023/1 (17. évfolyam, 1. szám)
Tartalom
92 TEOLÓGIAI FÓRUM 2023/1 Péterként jegyzi őt az egyháztörténelem.1 Tanulmányait szülővárosában kezdte, ahol Szenczi Molnár Albertnek iskola-, s talán osztálytársa is lehetett. Egy 1609. március 20-án kelt levelében maga hivatkozott arra, hogy hajdan Szenczi Molnár Albert tanuló- és asztaltársa volt. Maga Szenczi Molnár Albert naplójában két alkalommal említette meg őt. Először 1609. április 14-én, amikor Frankfurtból Marburgba vitte Laskai Istvánt, akit feljegyzése alapján Csene Péter ajánlott figyelmébe.3 Másodszor 1614. szeptember 10- én, amikor arra hivatkozik, hogy Komáromban jártakor Csene Péter és Szana Máté osztott úrvacsorát. 1603-tól jókai, majd 1606-tól somorjai lelkipásztor volt, ahol bizonyára nagyon szerethették. Szíjjártó Lukács, Szenczi Molnár Albertnek írt levelében említi, hogy „Csene Péter úr még a somorjaiakat gyönyörködteti az élet igéjével, Isten kegyelméből még György napig lesz ott.” 1611. április 24-ig volt somorjai lelkész, amikor is Dobronoki Miklós lelkipásztor helyébe, Érsekújvárba került, aki Komáromban vállalt szolgálatot. Érsekújvári lelkipásztorként látott neki a Második Helvét Hitvallás fordításának. Dobronoki Miklós komjáti, érsekújvári, majd komáromi lelkipásztor vezetésével 1592-ben alakult meg az esztergomi érsekség déli részén a „samarjai-”, másképpen a „csallóköz-mátyusföldi-”, majd később „komáromi-” és „felsődunamelléki” néven jegyzett református egyházkerület, eredetileg öt (drégelypalánki, barshoni, komjáti, komáromi és samarjai) egyházmegyével. Ennek az egyházkerületnek lett második püspöke 1615-1622 között Szenei Csene Péter érsekújvári lelkipásztor, aki korábban még somorjai lelkipásztorként 1608-1611 között, a Samarjai Református Egyházmegye esperese volt.6 Megválasztásának sem helyét, sem idejét nem ismerjük, viszont egy 1615. szeptember 8-án, Komjátiban kelt do 1 THURY 407. p. 2 DÉSI 305. p. 4 Lh. 3 SZENCZI MOLNÁR 128. p. 5 THURY 407-408. p. 6 ZOVÁNYI 519-520. p.